December 1, az AIDS világnapja alkalmából megszaporodtak a HIV/AIDS témakörrel foglalkozó publikációk. Az addictus.blog.hu egy hosszú interjút közölt Dr. Szlávik Jánossal, a Szent László kórház főorvosával, a poszt végén a „DrPortál” hivatkozás feltüntetésével (a drportal.hu oldalon nem volt fellelhető az interjú). Az interjú egy meglehetősen ijesztő adat ismertetésével kezdődik:

 „Kezdjük ott, hogy tényleg naponta érkeznek új fertőzöttek?

- Vannak olyan hetek, hogy naponta egy, sőt néha két, három új beteg vagy fertőzött is jön.”

Ha ez igaz lenne, vagyis az év végéig 360-400 új fertőzöttet regisztrálnának, akkor az a korábbi évekhez képest több, mint 100 %-os, sőt egyes évekhez képest a 200%-ot is meghaladó mértékű ugrást jelentene, hiszen – amint az ÁNTSZ weboldalán olvasható – „hazánkban az elmúlt öt évben évente 119 és 162 között alakult a regisztrált HIV-fertőzöttek száma”.  Ugyanakkor az „az Országos Epidemiológiai Központban, az első háromnegyed évben 166 új HIV-fertőzött került a nyilvántartásba” – olvasható ugyanott. Joggal merül tehát fel a kérdés, hogy akkor most mi az igazság? Az AIDS betegek ellátásáért felelős kórház főorvosa nem tudja, hogy mi valós adat? Vagy tudja, csak titkolja, hogy hány beteg járt nála, és ezért nem valósak az Országos Epidemiológiai Központ adatai? Nehéz egy olyan probléma ellen küzdeni, amelyikről még azt sem tudjuk pontosan, hogy mekkora is baj valójában.

Sajnos a főorvos úr egyéb szempontból sem tűnik igazán tájékozottnak. A szűrésekkel kapcsolatban pl. ezt mondta: „Anonim szűrőállomások szinte csak Budapesten vannak. De hol a többi? Hol van a vidék, Szeged, Debrecen, a megyeszékhelyek?” Ugyanakkor az Országos Epidemiológiai Központ honlapján térkép is mutatja, hogy hol lehet térítésmentesen, önkéntes HIV tesztet végeztetni vidéken, és egy pdf formátumban letölthető lista is elérhető a honlapon.

Mindazonáltal aggasztó, hogy amíg a korábban az AIDS-fertőzöttség szempontjából legsúlyosabbnak számító karibi térségben és Afrikának a Szaharától délre fekvő országaiban jelentősen visszaszorult az új HIV fertőzések száma, addig Kelet-Európában és a Közel-Keleten nőtt. (Részletes adatokat ld. a unaids.org honlapon!) Hazánkban sajnos – úgy tűnik ebből a szempontból (is) – a kelet-európai tendencia érvényesül. Magyarországon a legtöbb új eset a fiatal homoszexuális fiúk körében fordul elő – láthatóan meggondolatlanabbá, elővigyázatlanabbakká váltak a megelőző években tapasztalt viszonylag kedvező AIDS fertőzöttségi adatok miatt. Jelentős kockázati tényezőt jelentenek azonban a melegekkel szembeni intolerancia miatt továbbra is igen magas arányban inkognitóba szoruló melegek, akik ráadásul szűrésre sem mennek el, és ha megbetegednek, ezt addig próbálják titkolni, amíg lehet.

Óriási szükség lenne tehát egy olyan kommunikációra, társadalmi hozzáállásra, amely egyrészt mentes minden ítélkezéstől, stigmatizációtól, szemforgató képmutatástól, másrészről hatékonyan fel tudja hívni a figyelmet a veszélyre és minden korosztály, minden potenciális áldozat számára biztosítani tudja azokat az információkat, amelyek az érdemi és eredményes megelőzéshez elengedhetetlenül szükségesek.

Ismét egy tragikus hír: a 17 éves, michigani fiú – akit, miután felfedte homoszexuális vonzalmait, folyamatosan atrocitások érték emiatt az iskolában – végül az öngyilkosságba menekült. Ahogy a huffingtonpost.com cikke beszámolt a tragédiáról egy helyi hírportálra hivatkozva, nem ez az első eset, hogy ebben az oktatási intézményben a diákokkal szembeni zsarnokoskodás miatt öngyilkos lett egy tinédzser, mivel idén januárban is hasonló történt. Ugyanakkor az iskola tanfelügyelője úgy nyilatkozott, hogy neki nem jelentettek soha ilyen jellegű panaszt.

Hány hasonló tragédiának kell még bekövetkeznie ahhoz, hogy a különböző szintű vezetők hatékony és érdemi lépéseket tegyenek a gyűlölködés, és mások megalázása ellen?!

A kelet-közép-európai országokban az 1990-es évek elején lezajlott politikai rendszerváltás és az orosz megszállás alóli felszabadulás sok területen nem hozott gyökeres változást az állampolgárok tudatában. A jogállamiság eszménye, az egyetemes emberi jogok tiszteletben tartásának megkérdőjelezhetetlensége a társadalmi élet szinte minden területén súlyos hiányosságokat mutat. Annak ellenére, hogy a térség országai között is jelentős különbségek mutatkoznak, általánosságban igaz a volt kommunista országokra, hogy az LMBT közösség jogainak tiszteletben tartására irányuló erőfeszítések sokkal kevésbé sikeresek, mint Európa nyugati felén, vagy Amerikában. Még Magyarországon is – ahol egyébként a többi volt szocialista országhoz képest egész jónak mondható a helyzet – több aggasztó jelenséget tapasztalni az elmúlt időben. Az előző kormányzati ciklusban a szocialista-liberális többség által elfogadott BÉK-ról szóló törvényt a 2010 óta abszolút többséggel rendelkező konzervatív-kereszténydemokrata pártok (FIDESZ-KDNP) – választási ígéreteik szerint – megpróbálják „kiüresíteni” és az új Polgári Törvénykönyv megalkotásakor ki akarják venni a családjogi részből az azonos neműek és a heteroszexuális élettársakra vonatkozó szabályokat egyaránt. A tavaly elfogadott új Alaptörvényben rögzítették, hogy házasság csak egy férfi és egy nő között jöhet létre, ugyanakkor a konzervatív kereszténydemokraták (KDNP) szerint, akik nem akarnak házasságot kötni, hanem élettársi kapcsolatban kívánnak élni, azokat nem is illetik meg a házastársakra vonatkozó jogintézmények (pl. egymás utáni öröklés, rendelkezési jog betegség esetén, stb.) . Ez annál is felháborítóbb, mivel ma Magyarországon a gyermekek fele nem házasságban, hanem élettársi kapcsolatban élő szülők gyermekeként születik, és az ilyen családoktól mindezek alapján meg akarják vonni a családjogi kedvezményeket és jogokat. Az ellenzék hiába tiltakozik, a konzervatív-keresztény irányvonal kétharmados többsége a parlamentben várhatóan a 2 hét múlva esedékes szavazás során le fogja söpörni a jogbiztonságra, az alapvető emberi jogok és a szerzett jogok tiszteletben tartására hivatkozó ellenvéleményeket és meg fogják alkotni azt az új polgári törvénykönyvet, mely több millió magyar állampolgár számára fog jogfosztott és diszkriminatív helyzetet teremteni. Sajnos a nemzetközi jogvédő szervezetek és az Európai Unió illetékes hatóságai és tétlenül nézik ezt a nagyon súlyos következményekkel fenyegető folyamatot, amely pedig tovább fogja terhelni az európai emberjogi bíróságot, valamint az illetékes uniós döntéshozó és végrehajtó szerveket, akik várhatóan panaszbeadványok ezreivel fognak szembesülni az elkövetkező években csak emiatt Magyarországról. Most még lenne lehetőség arra, hogy az illetékes nemzetközi és uniós hatóságok, valamint a nemzetközi jogvédő civil szervezetek határozott fellépésükkel megelőzzék azokat a nem kívánatos döntéseket, amelyeket egyébként a hatalma teljében lévő konzervatív politikai erők biztosan meg fognak hozni az elkövetkező hetekben.

In English

The changing of political system and liberation from Russian occupation at the beginning of the 1990s did not resulted a fundamental change in the citizens' minds in many areas of societies of the Central and Eastern European countries. The ideal of the rule of law, the unquestioning respect for universal human rights shows serious shortcomings in almost every fields of society’s life. Although there can be find significant differences among the countries of the region, it is general that the efforts to respect the rights of the LGBT community were much less successful in the former communist states than in Western Europe or America. Even in Hungary – where, you can say that the situation of LGBT rights is quite acceptable comparing to some other former socialist countries – many disturbing phenomenon revealed recently. The conservative and Christian democratic parties (Fidesz-KDNP) who, have an absolute majority in the Hungarian Parliament since 2010 – according to their election campaign promise – will try to “empty” the Registered Partnership Act which, was adopted by the previous socialist-liberal government to provide the legal framework for same sex couples’ partnership. The governmental forces now declared that they want to take off the family law part from the draft of the new Civil Code, removing all the rules both for registered same-sex and unmarried heterosexual partners. It has been already declared in the new Fundamental Law of Hungary, which had been adopted last year, that marriage could only be arisen between a man and a woman, however, in the opinion of the conservative Christian Democrats (KDNP), those citizens who do not want to get married, but want to live as cohabiting partners, are not entitled to gain the same rights like spouses (e.g. inheritance, the right of disposal in case of the partner’s illness, etc.). This is all the more disturbing because half of the children in Hungary are born as children of parents who are not married but live in cohabiting partnership, and they want to refuse all kind of family law rights and benefits from these families. The opposition protests in vain because the two-thirds majority of the conservative-Christian line in the Parliament is expected to ignore the counter-opinions referring to the necessity of respect for fundamental human rights and acquired rights and they will favour KDNP’s proposition at the time of voting after two weeks. This will result that millions of Hungarian citizens will be deprived of their rights and discriminatory positions. Unfortunately, the international civil rights organizations and the competent authorities of the European Union watching this process idly despite it threatens very serious consequences.

Now, it would be possible to prevent the undesirable decisions by the relevant international and EU authorities, and international non-governmental civil rights organizations, otherwise they will surely be delivered in the coming weeks by the conservative political forces, which are in the prime of their power.

In Hungarian

Korábban írtunk arról, hogy ezen a héten várható az Amerikai Legfelsőbb Bíróság döntése az azonos neműek házasságának engedélyezése tárgyában, a kérdés alkotmányossági vizsgálatát kezdeményező beadványok érdemi vizsgálatával kapcsolatban. Annak ellenére, hogy november 30-ra ígérték az érdemi vizsgálat megkezdésével kapcsolatos döntést, az aznap kiadott sajtóközlemény szerint – melyről a BBC is beszámolt – még abban sem sikerült dűlőre jutnia az amerikai taláros testületnek, hogy egyáltalán kíván-e foglalkozni az indítványokkal, és ha igen, akkor melyekkel, a témával kapcsolatban kezdeményezett eljárások közül (részletesebben ld. a fent is hivatkozott posztban!).

Érdekes látni, hogy még a legerősebb demokratikus jogállam illetékes döntéshozóinak is „megremeg a lába”, ha az azonos neműek házassági egyenlőségével összefüggő kérdés kerül terítékre.

Frissítés 2012. december 3. 16:15.

Ismételten elhalasztotta a döntést az Amerikai Legfelsőbb Bíróság, adta hírül pár perccel ezelőtt a marinij.com. Legközelebb a december 7-i, pénteki zárt ülésen dönthetnek a kérdésben. Ahogy a cikkíró is fogalmazott: "az Amerikai Legfelsőbb Bíróság ismételten nem húzta meg hétfőn a ravaszt, nem tárták fel a nyilvánosság előtt, hogy megküzdenek-e a melegházassággal összefüggő jogi problémákkal." Nem semmi...

Frissítés 2012. december 7. 21:50
Pár perce világgá kürtölték az amerikai hírcsatornák, hogy megszületett a döntés: az Amerikai Legfelsőbb Bíróság a melegházasság engedélyezését tiltó kaliforniai népszavazás (Prop. 8.) és a házasság védelméről szóló törvény (DOMA) alkotmányosságát fogja vizsgálni. Nem hivatalos információk szerint a meghallgatásokra jövő márciusban, a döntés meghozatalára júniusban kerülhet sor, ami azt mutatja, hogy nem akarja "elkapkodni" a döntést az amerikai taláros testület.

Az elmúlt napokban az Európai Bizottság közzétette az EU-n belüli diszkriminációról szóló legfrissebb tanulmányt. Sok egyéb érdekes adat mellett megtalálható benne a különböző kisebbségekhez tartozókkal szemben észlelhető társadalmi elfogadás, illetve elutasítás felmérésére irányuló vizsgálatok eredménye is. Ezek között szerepel az EU tagállamok polgárainak arra a kérdésre adott válaszait tartalmazó adatsor, hogy mennyire fogadná el, ha az ország legmagasabb választott politikai tisztségét egy meleg, leszbikus, vagy biszexuális (LMB) személy töltené be (ld. 41. oldal). A tanulmányban publikált adatsort felhasználva készítettük el a fenti grafikont, mely az egyes EU tagországok egy főre eső GDP-jének sorrendjében (forrás: Eurostat) mutatja egy LMB közösséghez tartozó első számú politikai vezető elfogadottságának, tolerancia szintjének alakulását az EU-s átlag százalékában. A grafikon önmagában is magáért beszél, hiszen a kisebb-nagyobb eltérések ellenére már ránézésre is egyértelműen látható, hogy az EU tagállamok egy főre eső GDP-je és a tolerancia szintje nagyon hasonló tendenciát mutat. Valószínűleg a széles közvélemény számára sem jelent ennek az összehasonlításnak az eredménye nagy meglepetést, mivel nyilván azok is tudják, hogy a fejlettebb gazdasággal, magasabb egy főre eső GDP-vel rendelkező nyugat-európai országokban magasabb a többségitől eltérő szexuális irányultsággal szembeni tolerancia, akik egyébként nem értenek egyet azzal, ha ezt egy közszereplő nyíltan vállalja, és sosem szavaznának bizalmat olyan politikusnak, aki ezt megteszi.

Tekintettel arra, hogy az egyes országok esetében előfordulnak a grafikonon is látható tendenciáktól eltérő értékek, amelyeket – mint ellenpéldákat – lehet esetleg a két paraméter (a relatív egy főre jutó GDP és a felmérés adatai alapján meghatározott relatív tolerancia szint) közötti összefüggés cáfolataként értelmezni, ezért érdemes a matematikai statisztika módszereivel is elemezni az adatokat. Két adatsor közötti összefüggés elemzésére a reláció analízis módszerét szokták alkalmazni. Elvégezve a fenti adatokkal ezt a számítást az úgynevezett korrelációs együttható, az r=0,796-os értéket mutat (Luxemburg értékeinek figyelmen kívül hagyásával, a nyugati fejlett országok GDP-jéhez képest is kiugróan magas értéke miatt). A matematika statisztika szabályai szerint, ha az r>0,75-nél, akkor igen erős kapcsolat van a két változó között.

Az összefüggés tehát egyértelmű, és ha vannak is olyan országok, amelyek „kilógnak a sorból”, az adatok magukért beszélnek.

A következtetéseket mindenki levonhatja magának.

A Parlament Alkotmányügyi bizottsága tegnapi ülésén támogatta a KDNP élettársi kapcsolattal összefüggő módosító javaslatait – adta hírül a hirado.hu. Ez azt jelenti, hogy a kisebbik kormánypárt korábban már a jelen blogban is többször (legutóbb a tíz napja publikált posztban) kritizált javaslatát a Fidesz képviselői is megszavazták.

Az egész Ionesco drámájára, Az orrszarvúra emlékeztet: kezdetben csak egy-két képviselő beszélt arról, hogy az élettársi kapcsolatban élő emberektől meg kell vonni azokat a jogokat, amik eddig megillették őket, aztán az egész KDNP frakció aláírta a javaslatot, most már a Fidesz több képviselője is megszavazta ezt, végül a Parlament is el fogja fogadni.

Ennek következtében a Polgári törvénykönyvvel kapcsolatban sem tud kialakulni a konszenzus, aminek óriási jelentősége lett volna a jogbiztonság, a polgárjogi ügyletek stabilitása, hosszú távú kiszámíthatósága miatt.

Elkeserítő.

A hvg.hu oldalon, a Schiffer András ismételt frakcióvezetővé választásáról hírt adó cikk  „mixath” nick nevet használó kommentelője részletesen reagált az E-2014-el kapcsolatban a Kaleidoscope blogon megjelent legfrissebb posztra. Az ott leírtakra több okból is célszerűnek látszik inkább ezen a felületen válaszolni.

Az ilyen kommentek „műfaji” keretei között egész igényesnek számító reakció nagyon jól rávilágít bizonyos szemléletmódbeli különbségekre:

T. KaleGabor! Köszönöm, megtaláltam, elolvastam. Sikerült visszamennem a "rendszerváltozásig", valójában az internet segítségével nem is olyan nehéz.

Valóban „az internet segítségével nem is olyan nehéz” visszamenni a rendszerváltozásig, csak egészen más az interneten (vagy bárhol máshol) olvasni valamiről, és egészen más meg-, és átélni valamit.

"Azt ugyan mindenki tudja, hogy a rendszerváltáskor a korábbi állampárt jogutódjaként megalakított MSZP-vel szemben nem tudott két évtized múltán sem eloszlani a nagyfokú bizalmatlanság..."

Ezzel szemben úgy tűnik, hogy már négy évvel a "rendszerváltozás" után többséggel válsztották vissza az MSZP-t. Aztán még kétszer bizalmat kaptak.

Igen „úgy tűnik”. A valóság: az MSZP-nek 1994-ben ugyan önmagában is meg lett volna a többsége a Parlamentben, de – látszólag saját legitimitásukban is kételkedve – koalícióra léptek az SZDSZ-el. Önmagában az MSZP-re azonban – az éppen átalakulóban lévő választási rendszer jellegzetességei miatt – csak egy relatív többség szavazott. Olyan érzés volt ez akkor mint amiről Karinthy ír Barabbás című művében, a magyarság „kinyújtotta kezeit a hóhér felé, hogy kötözze meg”. Sokunk számára felfoghatatlan volt, hogy ez hogyan történhetett meg. Igaz a taxis sztrájk, a társadalmi feszültségek fokozódása, az MDF vezette koalíció súlyos politikai hibái, belső válságai, stb. előre vetítették a rendszerváltás utáni első ciklus kormánypártjainak bukását, de hogy az MSZP nyerje meg a második szabad választást, ezt sokan el nem tudtuk volna képzelni és sokunk számára máig felfoghatatlan. 2002 már sokkal kevésbé. Azt a választást – éppúgy, mint a 2006-ost – olyan hazugságáradattal nyerte az MSZP, amit később maguk is elismertek. Ennek része volt az „ez az MSZP már nem az az MSZP hazugsága” is, meg egy csomó szociális demagógia, ígérgetés, melynek következményeit máig nem heverte ki a magyar gazdaság. Ezeket felismerte az emberek többsége, ez vezetett a 2010-es eredményekhez.

"...a Fidesz jelenlegi 2\3-os parlamenti többségének hátterében elsősorban (ha nem kizárólag) az az elkeseredettség áll, amit a régi MSZMP és KISZ vezetők hatalomba maradása és az ő regnálásuk kudarca okozott,....."

Tehát a népakarat a régi MSZMP és KISZ vezetőket lecserélte régi MSZMP és KISZ vezetőkre (Kövér, Orbán, Stumpf, Martonyi....)

Ez csúsztatás, hiszen a felsorolt Fideszesek egyike sem töltött be olyan magas vezető tisztségeket a rendszerváltás előtt, mint Gyurcsány, vagy korábban Horn Gyula.

"Ezek után aki komolyan azt hiszi, hogy az MSZP-sekhez ennyi szállal kötődő Gyurcsány-Bajnai párossal..."

Ez egy alá nem támasztott állítás, hogy Gyurcsány és Bajnai párost képeznek a jelenban, csupán mivel a multban volt kapcsolódási pontjuk. Ezen logika alapján beszélhetünk Schiffer-Orbán párosrol is.

Nem, nem igaz. Gyurcsány nyíltan kiállt Bajnai mellett október 23-i beszédében, és bár addig, amíg a DK 2-3 %-on áll, valóban nem akarta Gyurcsánnyal kompromittálni magát Bajnai, azt azért természetesen nem zárta ki, hogy később hivatalosan is megállapodjanak. Egyébként Gyurcsány maga nyilatkozott arról, hogy több évtizedes szoros kapcsolat fűzi őket össze, de aki látta azt a „bravúros” hatalmi manipulációt, ahogy Gyurcsány átjátszotta a miniszterelnökséget Bajnainak, annak aligha lehet kétsége a köztük lévő kapcsolat jellegére vonatkozóan. Ebből adódóan a  Schiffer-Orbán párhuzam komolytalannak tűnik.

"...azoknak, akik egy alapvetően új, az elmúlt két évtized politikai lövészárkokban bujkáló és szekértáborokba szoruló, szinvonaltalan demokráciáján túlmutató politikai kultúrát szeretnének..."

Ezt a részt többszőr is elolvastam. Tehát egy szinvonaltalan demokráciánál (esetleg Bajnaival) jobb egy szinvonalas antidemokrácia? Ezt ismerte fel Schiffer?

Természetesen a leírtak nem ezt jelentik, de kétségtelenül ki lehet így is forgatni a szavak jelentését. A „színvonaltalan demokráciánál” természetesen egy színvonalas demokrácia jobb, soha, semmilyen antidemokratikus rendszer nem fogadható el.

Még mindig nem értem, hova vezet a Schiffer által szorgalmazott út? Az LMP nem szövetkezik az MSZP-vel, illetve azokkal, akik valamilyen módon "megfertőződhettek" az MSZP által? Ez egy világos álláspont, sokak számára biztos helyes is. Az én kérdésem: akkor milyen út marad az LMP előtt? Esetleg a teljes elkülönülés minden más politikai párttol és mozgalomtol, ami talán a legbecsvágyóbb LMP-s forgatókönyv szerint sem juttathatja az LMP-t kormányra. Marad még a Jobbik mint esetleges szövetséges, de ez a két párt együtt sem tűnik elég erősnek egy kormányváltáshoz.

A kommentelő jogos kérdésfelvetésétől függetlenül, az LMP előtt álló lehetőségekről már egy újabb poszt jelent meg a jelen blogon. Ezek között a lehetőségek között nem szerepel a Jobbikkal való együttműködés, a legfrissebb hírek szerint a Jobbik betiltatását immáron jogilag is megalapozottnak látja az LMP.

Végül lehetséges, hogy Schiffer a jelenlegi állapot fenntartását tartja a leghelyesebbnek, ami szintén lehet jó döntás, csak végre kellene egy kis bátorság a kimondásához.

Ez a vád persze az „orbánofóbiások” szemében a legsúlyosabb, amivel momentán meg lehet rágalmazni Schiffert, de úgy tűnik, hogy a közvélemény nem vevő rá.

 A fentiek alapján tehát továbbra sem tűnik indokoltnak a Kaleidoscope blog korábbi bejegyzéseiben publikált helyzetértékelések teljes elvetése, mindig fenntartva természetesen a tévedés jogát és lehetőségét.

Az LMP frakció újra megválasztotta Schiffer Andrást frakcióvezetőnek. Arról, hogy ez jót tesz-e a pártnak, vagy sem, majd csak 2014-ben lehet igazán véleményt mondani, de az biztos, hogy a párt múlt heti kongresszusa, és az akkor lemondott Jávor Benedek helyett első körben eredménytelen frakcióvezető választás után nem volt más korrekt megoldás a frakció részéről. Az is biztos, hogy ezzel Schiffer olyan megerősítést kapott, amellyel egészen más pozícióban tud tárgyalni bárkivel az LMP szövetségi politikájáról, mintha ez nem történt volna meg.

A fő kérdés már csak az, hogy mit tud kezdeni a helyzettel Schiffer András. Egyértelműen benyújthatja az igényét az új politikai alternatíva vezetőjének pozíciójára. Vélhetően gyorsan meg is tudna egyezni azokkal a pénzügyi befektetői körökkel, akik Bajnait próbálták újra bejátszani a miniszterelnöki székbe. Csakhogy kérdés, hogy jó-e neki, ha saját magát próbálja előtérbe tolni. Félő, hogy annak csúfos kudarc lenne a vége, míg ha mást tol előre, akkor van lehetősége egyszer-kétszer tévedni. Persze nem könnyű mást találni, aki megfuttatható ebben a szerepben, de ha felülemelkedik a szűklátókörű pártpolitikai logikán, akkor van rá esélye. Nincsenek ugyan túl sokan azok, akik egyik oldalon sem kötelezték még túlságosan el magukat. Egy olyan személyiség, mint Sólyom László alkalmas lenne erre a szerepre, bár vélhetően a volt köztársasági elnök nem vállalná fel azt a sárdobálós szerepet, amit az alternatív miniszterelnök-jelöltnek el kellene látnia. Abban az esetben azonban, ha nem miniszterelnök-jelöltet keres, hanem egy olyan személyt, aki össze tudná fogni az ellenzék egy részét, egy átfogó alkotmány-revízió céljából, azzal a megállapodással, hogy ezt követően lemond, és új választás kerül kiírásra, aligha lenne nála alkalmasabb személy erre a feladatra.

Mindez persze most még elég futurisztikusnak hat, azonban az LMP-nek és Schiffer Andrásnak csak akkor van esély érdemi előrelépésre, ha valami egészen originális megoldással tud a közvélemény elé állni.

Az elmúlt héten az LMP kongresszusának döntése kapcsán, melyről a jelen blogban is beszámoltunk, „csúcsra járatták” számítógépeiket a politikai kommentátorok.  Pro és kontra érvek garmadái sorakoztak a különböző elemzésekben arról, hogy miért volt helyes, vagy helytelen, elvszerű, vagy elvtelen az LMP döntése az E-2014-hez való csatlakozás elutasításáról. Ennek kapcsán azonban kissé háttérbe szorultak azok a szempontok, melyeket korábban sem vizsgáltak meg igazán az elemzők, melyek lényegét röviden úgy foglalhatnánk össze, hogy mennyire van egyáltalán létjogosultsága az E-2014-nek, mint politikai formációnak.

Az E-2014 megalapítását övező felfokozott várakozásokat ugyanis inkább az a politikai vákuum magyarázta, melyet a kormányzó pártszövetséggel szemben érdemi politikai ellensúlyt képezni tudó erő hiánya okoz. Emiatt voltak talán a politikai elemzők elnézőbbek, kevésbé kritikusak azzal az alternatívával szemben, amelyet az E-2014 alapítói, és főleg a Bajnai mögött álló pénzügyi befektetői körök kínáltak fel a magyar választóknak, holott nyílván a szívük mélyén ők is tudták, mert tudniuk kellett, hogy itt valami sántít. Nagyon sántít.

Annak megértéséhez, hogy az E-2014 miért indult olyan hendikeppel, amely miatt ez a kezdeményezés vélhetően eleve kudarcra van ítélve, vissza kell menni a rendszerváltozásig, s ez eleve nem könnyű azoknak a politikai klaviatúra virtuózoknak, akik azóta születtek, vagy alig valamivel előtte. Azt ugyan mindenki tudja, hogy a rendszerváltáskor a korábbi állampárt jogutódjaként megalakított MSZP-vel szemben nem tudott két évtized múltán sem eloszlani az a nagyfokú bizalmatlanság, amely a korábbi rendszerben elnyomást szenvedő, vagy legalább is azt érzékelő embertömegekben volt, azonban ennek az érzésnek a jelentőségét, a jelenlegi politika formálására ható erejét szemmel láthatóan sokan nem mérték fel megfelelően. Abban az esetben ugyanis, ha megértjük, hogy a Fidesz jelenlegi 2/3-os parlamenti többségének hátterében első sorban (ha nem kizárólag) az az elkeseredés áll, amit a régi MSZMP és KISZ vezetők hatalomban maradása, és az ő regnálásuk kudarca okozott, akkor fel sem merül, hogy a jelenleg kormányzó pártszövetséget ugyanezekkel lehetne leváltani. Nem véletlen, hogy az E-2014-nek erre a nagyon is nyilvánvaló gyenge pontjára összpontosítják támadásaikat a kormánypártok politikai „szabadcsapatai”, a békemenetesek az óriásplakát kampányuk során. 

A Fidesz 2/3-ot hozó győzelme ugyanis nyílván valóan nem a jelöltjeik személyes varázsának, még csak nem is a „páratlanul jól szervezett” kampányuknak, vagy a „mindenkit tökéletesen meggyőző” politikai programjuknak szólt, hanem annak, hogy a választók megelégelték az MSZP-sek öntelt, másokat lenéző, a korrupciót intézményesítő, ámde rendkívül sikertelen, Magyarország teljes eladósodásához vezető kormányzását.

Ezek után, aki komolyan azt hiszi, hogy az MSZP-sekhez ennyi szállal kötődő Gyurcsány-Bajnai párossal le lehet váltani a jelenlegi kormányzatot, ráadásul az új választási rendszerben kétharmadot lehet szerezni, az tényleg nem él a magyar politikai realitások talaján. Érthető, hogy komoly baloldali elemzők is Bajnaiban látják a megoldást – jobb híján. Ettől még azoknak, akik egy alapvetően új, az elmúlt két évtized politikai lövészárkokban bujkáló és szekértáborokba szoruló, színvonaltalan demokráciáján túlmutató politikai kultúrát szeretnének Magyarországon látni az elkövetkező időben, nem lehet Bajnaiban gondolkozniuk. Ezt ismerte fel Schiffer, valamint az LMP küldötteinek többsége, és ezt nem ismerte fel Jávor, Karácsony, meg sokan mások.

Az elmúlt hetekben több olyan, az LMBT közösséghez tartozók jogegyenlőségét érintő döntés született az USA-ban és Európában, amelyek minden túlzás nélkül nevezhetőek történelmi jelentőségűnek.  Ezekről a jelen blog korábbi posztjaiban részletesen beszámoltunk. Ilyenek voltak az amerikai választások és népszavazások eredményei, a francia kormány döntése a melegházassággal kapcsolatban, de ide sorolható az Anglikán egyház illetékes bizottságának javaslata az egyház új vezetőjére, aki ha nem is támogatója, de legalább nem véres szájú ellenzője az LMBT közösség házassági egyenjogúságát támogató irányzatoknak.

A jövő héten – amint ez a Guardian weboldalán olvasható – az Amerikai Legfelsőbb Bíróság arról fog dönteni, hogy vizsgálja-e az azonos neműek házasságának alkotmányosságát, vagy sem. A kérdés érthető módon húsbavágóan érinti azt a több ezer, az LMBT közösséghez tartozó állampolgárt, akik törvényesen összeházasodtak az USA azon kilenc tagállamának egyikében, vagy a fővárosban, Washingtonban, ahol az azonos neműek házasságát már jelenleg is lehetővé tették. Mindaddig ugyanis, amíg az USA-ban az alkotmánybíróság szerepét betöltő Legfelsőbb Bíróság meg nem semmisíti, érvényben marad a „DOMA” (Defense of Marriage Act – a házasság védelméről szóló 1996-os törvény), mely alapján ahol a szövetségi jogszabályokban „házasságot” említenek az csak egy férfi és egy nő között létrejött kapcsolatot jelenthet.

Az elmúlt időben már öt államban döntött úgy a bíróság, hogy a DOMA alkotmányellenes. A szövetségi legfelsőbb bíróság foglalkozhat ezen ügyekkel, vagy a melegházasság megtiltását célzó kaliforniai népszavazás alkotmányellenességét kimondó határozat ellen benyújtott panaszokkal is. Van egy DOMA-hoz hasonló szövetségi jogszabály is Arizonában, amellyel szemben szintén benyújtottak egy petíciót.  Várhatóan november 30-án születik döntés arról, hogy foglalkozik-e ezekkel a legfelsőbb bíróság, és ha igen, akkor ezek közül melyekkel.

A Guardian cikke beszámol arról is, hogy – Brian Moulton, a Human Rights Watch jogvédő szervezet jogi igazgatója szerint – az azonos neműek házassági egyenlőségi jogát célzó indítványoknak az elnökválasztás éjszakáján egyértelművé vált győzelme még inkább aláhúzta a döntés jelentőségét, amit a legfelsőbb bíróságnak meg kell hoznia a DOMA-val kapcsolatban, mert egyre nagyobb számú érintett számára jelent hátrányos megkülönböztetést ez a szövetségi jogszabály.

A cikk további aspektusait is bemutatja a kérdésnek, melyek első sorban az amerikai állampolgárokat érintik, azonban maga a döntés, amelyet az amerikai legfelsőbb bíróság a hét végégig várhatóan meghoz, meghatározó jelentőségű lesz a világ más országaiban élő, az LMBT közösséghez tartozó emberek egyenlő jogainak tiszteletben tartásával kapcsolatban is.

A jelen blog korábbi posztjaiban felvetett kompromisszum-keresésre, a kölcsönös gesztusok szükségességére gyakran érkezik olyan válasz, amelynek az a lényege, hogy ilyen kérdésekben nincs helye kompromisszumnak, nem lehet gesztusokat tenni. Ahogy a minap egy mandineres kommentelő írta: „Elvi kérdésekben nem lehet gesztusokat tenni, ez legfeljebb a libernyákok szokása.”

És valóban a „libernyákok” tesznek gesztusokat, csak az elmúlt napokban két ilyen gesztus is megjelent a hírekben: egyrészt az EP megszavazta Tonio Borg kinevezését (részletesen ld. az előző posztban), másrészt Franciaországban bejelentették, hogy a baloldali kormány mentesíteni fogja az azonos nemű párok esketésének kötelezettsége alól azokat a polgármestereket, akiknek ez lelkiismereti problémát okoz.

A hazai és a többi kelet-közép-európai országban, meg innen keletre azonban valóban úgy tűnik, hogy a teljes kompromisszum-képtelenség jellemzi a melegekkel szemben elutasító és gyűlölködő, intoleráns embereket. Az „elvi kérdésekben” nincs kompromisszum típusú hozzáállás egyrészről szánalmas és nevetséges, hiszen azok akik „elvi kérdésként” kezelik az ügyet, alapvető tényekkel és ismeretekkel nincsenek tisztában, vagy ha tudnak is róluk, úgy tesznek, mint akik nem hajlandóak tudomást venni ezekről. Másrészről azonban életveszélyes, hiszen ahol nincsenek gesztusok, nincs kompromisszum, ott konfliktusok vannak és háborúskodás (ld. a már hivatkozott korábbi posztot a témában). A háború pedig mindig értelmetlen áldozatokkal, gyötrelmekkel és fájdalmakkal jár, amire úgy látszik itt keleten még nem jöttek rá sokan, nem volt elég az a rengeteg szomorú történelmi tapasztalat, amely a nyugati embereket már láthatóan ráébresztette a kompromisszum-keresés szükségességére.

Ez a keleti emberek legnagyobb fogyatékossága, mely természetesen nemcsak a melegekkel szembeni tolerancia hiányában, hanem az élet szinte minden területén megmutatkozik. Makacs konoksággal gyártanak „elvi kérdéseket” az emberek olyan dolgokból, melyekben helye és tere lehetne a kompromisszumoknak, amelyekkel elkerülhető lenne egy csomó háború és felesleges áldozat.

Ez a fajta mentalitás oka és következménye is ezen országok elmaradottságának az élet számos területén, a gazdaságban, a kultúrában, a tudományok területén, hiszen akármennyire próbáljuk bemagyarázni magunknak, hogy milyen jók vagyunk mindenben, a tények mást mutatnak.

A melegekkel szembeni intolerancia csak egy jó indikátora ennek a mentalitásnak, mivel kellően széles társadalmi rétegeket érint ahhoz, hogy már mindenki szembesülhessen a problémával, ugyanakkor mégis a társadalom elég csekély és gyenge érdekérvényesítő-képességű részét ahhoz, hogy minden gyűlölködés és sötétség felszínre tudjon kerülni velük kapcsolatban, ami a többséghez tartozó emberek hozzáállásában jelen van.

Döbbenetes belegondolni, hogy pl. az azonos neműek párkapcsolatának jogi szabályozásával kapcsolatos viták során az emberek többsége még mindig olyan megnyilatkozásokat tesz, amelyek lényegében a velük egy társadalomban élő érintett személyek emberi mivoltát kérdőjelezik meg. Ilyen pl. az azonos neműek párkapcsolatának összemosása a pedofíliával, bestializmussal, poligámiával, stb., amely mindennapos jelenség a hazai homofób emberek kommunikációjában, miközben nyilván való az a lényegi különbség, ami a beszámítható, felnőtt emberek egyenjogú, kölcsönös tiszteleten és megbecsülésen alapuló monogám kapcsolata és a felsorolt aberrációk között van.

A homofób emberek az azonos neműek házassági egyenlőségéért küzdőket szokták vádolni azzal, hogy követeléseikkel a társadalom alapját, a család intézményét támadják, miközben az LMBT közösséghez tartozók emberi mivoltát lényegében megkérdőjelező hozzáállást tanúsítva, azt nyíltan, vagy hallgatólagosan támogatva, valójában ők intéznek támadásokat ezen alapok ellen.

Visszatérve a kompromisszumkészség és a kölcsönös gesztusok hiányának tarthatatlanságára, ebből a szempontból igen tanulságos üzenete van annak a bibliai igeszakasznak, amely a református igekalauz alapján ma került sorra, és amelyet a nem vallásos emberek is gyakran szoktak idézni. Lukács Evangéliuma kilencedik fejezet 49-50. versében ez áll: „János vette át a szót: >>Mester - mondta -, láttunk egy embert, aki ördögöt űzött a nevedben, de megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk.<< Jézus így válaszolt: >>Ne tiltsátok meg! Mert aki nincs ellenetek, az veletek van.<<” A negyven év felettieknek persze erről eszébe juthat, hogy a kádár-korszak végén a „gulyás-kommunizmusnak” nevezett puha diktatúrában az akkori állampárt ideológusai idézték előszeretettel ezt az igeszakaszt annak illusztrálására, hogy milyen „toleráns és megengedő” a kádári rezsim a nem kommunista meggyőződésű, de a rendszert alapvetően nem támadó, azzal szemben nem ellenséges emberekkel. Ez a történelmi tapasztalat sokakban okozhat keserű asszociációkat, hiszen valójában igen súlyos hátrányokat és nehézségeket okozott az akkori hatalmi gépezet valódi működése azoknak, akik nem a „jó elvtársak, jó káderek” családjaiba születtek. Talán ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarországon annyira erős bázisa van az intoleráns, szélsőségekre hajlamos gondolkodásmódnak a mai negyvenes, ötvenes generációkban, és – ahogy ez lenni szokott – az ő gyermekeik, a most nagyjából a húszas éveikben járók között.

Közismert, hogy a Bibliában ez a mondás „fordítva” is megtalálható: „Aki nincs velem, az ellenem van…” (Lk 11.23). Ez láthatóan sokakat megzavar, akik adott esetben téves következtetéseket vonnak le az utóbb idézett igerészből. Láthatóan ugyanis sokan úgy viselkednek, mintha maguk is azt vallanák, hogy aki nincs velük, az ellenük van, tehát mindenki, aki nem ért egyet velük, az legyőzendő, valamilyen értelemben akár azt is mondhatjuk, hogy elpusztítandó ellenség. Csakhogy akik így gondolkodnak, azoknak a figyelmét valószínűleg elkerülte a két mondatban használt szavak, a személyes névmások közötti kicsiny, ám annál lényegesebb különbség. A korábban idézett mondat ugyanis az, ami a tanítványoknak, tehát általában az embereknek szól. A másikat Jézus saját magával kapcsolatban jelenti ki. Az az ember tehát, aki ugyanígy viszonyul az embertársaihoz, nem mást tesz, mint egyenlővé teszi magát Jézussal, azaz magát tartja Istennek. Ez az ősbűn, minden más bűn forrása.

A kompromisszumképtelenség, a tolerancia hiánya tehát nemcsak társadalmi, politikai és etikai szempontból súlyos probléma, de teológiai és morálteológiai szempontból is bűnös, kárhozatos dolog.

Az Európai Parlament 386 igen, 281 nem és 28 tartózkodó szavazat mellett támogatta Tonio Borg jelölését az egészségügyi és fogyasztóvédelmi biztosi posztra. Ahogy egy pár nappal ezelőtti posztban írtuk, a bizottsági meghallgatásán a jelölt hitet tett az azonos neműek házassággal egyenértékű élettársi kapcsolatának elismerése mellett, de mivel korábban az azonos neműek házasságának engedélyezése ellen foglalt állást, a baloldali és liberális képviselőknek erős fenntartásaik voltak vele kapcsolatban. A következő posztban arra hívtuk fel a figyelmet, hogy milyen sok értelmetlen konfliktus származik a liberálisnak és konzervatívnak nevezett irányzatok között az LMBT jogokkal kapcsolatban dúló háborúskodásnak, és milyen nagy jelentősége lenne annak, hogy a felek pozitív gesztusokat tegyenek egymás irányába.

Tonio Borg támogatása az EP-ben azt bizonyítja, hogy ezeknek a gesztusoknak a jelentőségét mások is érzékelik, és az EP-ben egyértelműen többségben lévő baloldali és liberális képviselők egy része megszavazta a konzervatív keresztény irányvonalat képviselő jelöltet. (Mint ismeretes a kereszténydemokratáknak – mely bár a legnagyobb frakció az EP-ben – csak 269 szavazata van!)

Csak remélni lehet, hogy Magyarországon és a többi kelet-közép-európai országban – ahol az LMBT jogok szempontjából a konzervatív irányzathoz tartozók vannak többségben a társadalomban és a parlamentekben egyaránt – lesznek olyanok, akik szintén hajlandóak gesztusokat tenni a kisebbség irányába.

Az új Ptk. tárgyalása és elfogadása során – amelyről legutóbb éppen a KDNP nagyon konfrontatív javaslatával kapcsolatban írtunk a jelen blogban – megvan a lehetősége a parlamenti többségnek, hogy ilyen gesztus értékű lépést tegyen, ha akar.

„Összecsapások törtek ki vasárnap a melegházasság engedélyezése elleni újabb tüntetésen Párizsban, amikor a tiltakozók egy része rátámadt a feminista ellentüntetőkre és a megmozdulásról tudósító újságírókra” – adta hírül többek között a hvg.hu, amely egy videót is közölt az eseményekről. Amint a videóból kiemelt képeken is látható, a kezdetben békésen vonulgató „házasság- és családvédők” között harcos szélsőségesek is voltak. Amikor félmeztelen feminista ellentüntetők berohantak a tömeg közé, akkor egyesek fontosnak érezték, hogy akár az erőszak eszközével is kifejezzék nemtetszésüket. Maga az esemény inkább csak egy bulvár hírnek számít, de mivel a verekedő tüntetőkről több médium is azt írta, hogy egy ezer tagú fundamentalista katolikus szervezethez tartoznak, érdemes pár szót szólni a fundamentalizmusról.

A köznyelvben valóban elég gyakran a homoszexuális viselkedést és a „gender mainstreaming”-nek nevezett politikai irányzatot teológiai, morálteológiai alapon elítélő vallásos keresztény embereket fundamentalistáknak szokták nevezni. Közülük sokan ezt büszkén vallják is magukról, mondván ők ezt a jelzőt azért kapták, mert ragaszkodnak hitük alapjaihoz (fundamentumaihoz), ami igenis helyénvaló és dicséretes dolog. Csakhogy ezzel több probléma is van. Egyrészt ha olyanokat nevezünk keresztény fundamentalistáknak, akik adott esetben a nekik nem tetsző elveket valló, életet élő embereket ütlegelik, rugdossák, vagy – amint ezt Afrika több országában is előfordul – börtönbe vetik, sőt meg is ölik a hitükre és vallási meggyőződésükre hivatkozva, akkor ezzel az egész keresztény egyházat járatjuk le. Másrészt, aki elfogultság nélkül, Isten valódi akaratának őszinte megismerésére törekedve olvassa a Bibliát és követi lelkiismerete szavát, az pontosan tudja, hogy  ennek a szélsőséges, gyűlölködő magatartásnak, amit keresztény fundamentalizmusnak neveznek, semmi köze nincs a kereszténység alapjaihoz, fundamentumához.

Ezért nem célszerű azzal „jutalmazni” az ilyen elvakult, homofób, gyűlölködő embereket, hogy keresztény fundamentalistának nevezzük őket. Nevezzük őket annak, amik, egyszerűen csak szélsőségeseknek.

A balavanyposzt.hu oldalon november 15-én – tehát még az LMP kongresszus előtt! – megjelent bejegyzés így kezdődik: „Minden előfanyalgást megpróbáltam félretenni, mikor elolvastam az Együtt 2014 frissen kiadott alapvetéseit. Ízlelgettem és arra jutottam: nem rossz anyag.” Ugyanakkor a linkre kattintva egy olyan oldalra jutunk, amely 2012. november 19-én így kezdődik:

„Az Együtt 2014 Választói Mozgalom elvi, erkölcsi alapvetései

Együtt 2014

2012.11.19”

Vagyis azt november 19-én az olvasó már nem tudhatja, hogy november 15-én mit tartalmazott az az oldal, amelyikre a Balavány György hivatkozott, és kérdés, hogy mit fog tartalmazni november 20-án, vagy 21-én… Az persze nem baj, ha egy politikai szervezet (?) frissíti, aktualizálja a programját, de kicsit furcsa, ha az „elvi, erkölcsi alapvetései” is ilyen képlékenyek. 

Az alapelveket áttanulmányozva el kell ismerni, hogy azok immáron sokkal színvonalasabbak, tartalmasabbak és nyelvtani szempontból is korrektebbek, mint amit az E-2014-től korábban olvasni lehetett, és amelyről akkor a jelen blogban is beszámoltunk. Ugyanakkor továbbra is fennáll az a hiányérzet, amit Balavány György így fogalmazott meg: „A >váltsuk le őket, aztán majd lesz valami < - típusú című nekihuzakodással azonban mégis gondom van. Kormányt váltani ugyanis csak egy jobb kormányra érdemes.” 

Lássunk néhány példát. A médiával kapcsolatban – ami egy sarkalatos eleme szokott lenni minden ellenzéki párt programjának, kommunikációjának – az E-2014 alapelvei csupán annyit tartalmaznak, hogy – szerintük – az elmúlt három év jogalkotása „a sajtó megfélemlítését célzó médiaszabályozást” eredményezett. Megoldásként „az alapvető jogok európai szintű védelmét” és a „szabad sajtó működési feltételeinek megteremtését” említik. Elfogadva azt a véleményt, hogy az alapelveknek nem kell mélyen belemennie a különböző szakpolitikákba, ennyi azért mégis csak kevésnek tűnik. A kormánypártok azt állítják, hogy a „szabad sajtó működési feltételei” adottak. Hogyan képzeli az E-2014 a „szabad sajtó működési feltételeinek megteremtését”? Egyszerűen csak vissza akarja hozni a közmédiába a régi kádereket?

Az egyházakkal kapcsolatban ugyanez a helyzet. Az kiderül az anyagból, hogy helytelenítik „az egyházak közötti politikai alapú válogatást”, de arról már semmit nem tudunk meg, hogy mi a tervük az egyházakkal. Vissza akarják állítani a korábbi szabályozást? 100 fővel újra bárki alapíthasson egyházat Magyarországon? Vissza akarják adni az egyházi fenntartásba vett intézményeket az önkormányzatoknak és a civileknek? Az utóbbiak akár vissza akarják venni, akár nem? A visszaadandó intézmények fenntarthatósága érdekében drasztikusan csökkenteni akarják az egyházak támogatásait?

Az anyagban nincs szó kiemelten a gyűlöletkeltés elleni küzdelem fontosságáról, és meg sem említik a szexuális kisebbségek alapvető jogainak védelmét, pedig közismert, hogy ezek tekintetében valóban sok tennivaló lenne még Magyarországon.

A sort még hosszan lehetne folytatni, de nem érdemes. Az E-2014 alapelvei nemcsak képlékenyek, de erősen hiányosak is.

Az LMP november 17-i kongresszusa – ugyan csak kis többséggel és nagy áldozatok árán, de egyértelműen – úgy döntött, hogy nem csatlakozik a Bajnai-féle összefogáshoz. A Bajnai mögött álló tőkés befektetői körök azt hitték elég a pénzük mindenre. Sokan, sokszor estek már pofára, akik ezt így gondolták, de mégsem tanulnak belőle. Lassan egy hónapja, hogy aláírták az együttműködési megállapodást, de azóta sem voltak képesek komoly üzeneteket átvinni a választókhoz. Lényegében nem sok változott ahhoz képest, mint amit akkor leírtunk egy korábbi posztban. Ezek után az LMP tagságnak (akiknek mindnek nyílván nem ígérhettek bársonyszékeket) nem volt más racionális választása, mint nemet mondani Bajnai ajánlatára.

Érdekes tanulsága a történetnek, ahogy Schiffer András maga alá gyűrte az LMP-n belül Karácsony Gergelyt és Jávor Benedeket, akik a döntés után azonnal lemondtak tisztségeikről. Hiába a politológiai felkészültség, vagy hiába jóképű és jó svádájú egy politikus, ha nem veszi figyelembe a politikai küzdelem sajátosságait, alul marad. Hogy ez majd kinek, mit hoz a konyhára, azt persze csak az idő fogja megmutatni, de ebből a csatából egyértelműen Schiffer jött ki győztesen.

Az új Polgári Törvénykönyvhöz benyújtott KDNP-s módosító indítvány óriási kockázatokat rejt a Fidesz számára. Túl azon, hogy az indítvány szakmailag is erősen megkérdőjelezhetőnek tűnik, ahogy ezt az Index cikke jól bemutatja (ami különösen meglepő, mivel még az Alkotmányügyi Bizottság elnöke, Salamon László is az aláírók között van), politikai szempontból egyértelműen a kormánypártok egyik legsúlyosabb baklövésének tekinthető, ha azt ebben a formában elfogadják. Az MSZP ebből ugyanis több okból kifolyólag fog tudni profitálni az ingadozó, egyik nagy párt mellett sem elkötelezett választók körében. Egyrészt nagyon sokszor és jól (az ellenzéki pártok közül a leghatékonyabban) kommunikálva deklarálta, hogy el kívánja fogadni ezt a törvénytervezet, mivel olyan fontos jogi alapdokumentumnak tartja, amelynek a választási ciklusokon átívelően kell stabilan biztosítania az emberek mindennapi életének legalapvetőbb jogi szabályait. Másrészt most úgy száll szembe a KDNP javaslatával, hogy annak indoklása mind jogi, mind társadalompolitikai szempontból megalapozottnak tűnik, és valóban húsbavágóan érinti emberek százezreit, sőt millióit Magyarországon. A KDNP-s javaslattal szembeni érveket az MSZP-s Steiner Pál már 4 napja közzétette (ld. az eredeti MTI közleményt két részletben: I. és II. rész), azonban azokra érdemi válaszok nem születtek, tág teret hagyva az MSZP további politikai offenzívájának.

A KDNP állásfoglalása ráadásul a párt világnézeti elkötelezettségéből sem vezethető le logikusan, hiszen a házasságot teológiai szempontból nagyon különböző módon értelmezik az egyes keresztény felekezetek, sőt még a katolikus valláson belül is vannak eltérő álláspontok a tekintetben, hogy mikor érvényes a házasság (ld. a Katolikus Egyház Katekizmusa 1623. és további pontjaiban).

Mindezek alapján – ahogy erről már korábban is írtunk öt nappal, illetve egy hónappal ezelőtt – a KDNP igen nehéz helyzetbe hozta a Fideszt, és ez a kormánypártok amúgy is hanyatló támogatottságának további csökkenéséhez fog vezetni.
 

Az előző posztban említett Tonio Borg esete jól mutatja, hogy milyen következményekkel jár az a konfrontatív hozzáállás, amely sajnos mind az LMBT jogok elismeréséért és tiszteletben tartásáért nyíltan kiálló liberálisokat, mind a velük szembenálló, magukat a keresztény értékek őrének tartó konzervatívokat jellemzi. A „háborús logika” szabályai szerint mindkét fél mindent alárendel annak az egy célnak, hogy megnyerje a háborút, sem embert, sem Istent nem tisztel igazán, bármit is mond közben. Ez abban nyilvánul meg a mindennapokban, hogy mindkét fél azokon a frontokon, ahol erőfölényben van, a másik fél teljes legyőzésére és megsemmisítésére törekszik, nincs tekintettel arra, hogy ez milyen értelmetlen és fájdalmas áldozatokkal jár azokra nézve, akik a maguk rézéről nem akarnak háborúzni, nem önszántukból váltak a csatározások részesévé és lesznek annak szenvedő alanyai, ha tetszik, ha nem.

Ahogy a korábbi posztokban is írtunk róla, mind Szlovákiában, mind Magyarországon – élve a politikai hatalom eszközeivel – megtagadtak, sőt meg akartak vonni jogokat az LMBT közösség tagjaitól az elmúlt hét folyamán is, amire itt, Kelet-Közép-Európában láthatóan megvan a „konzervatív keresztény” tábor ereje és lehetősége. Ezek után aligha meglepő, hogy a „liberális” oldalhoz tartozók azokon a frontokon, ahol pillanatnyilag ők az erősebbek, megpróbálnak visszavágni, „revansot venni”. Ennek jegyében az új EU biztos-jelöltnek, Tonio Borgnak annak ellenére nem akarnak bizalmat szavazni az EP-ben (ld. az EP LMBT jogok parlamenti csoportjának honlapján megjelent, és frissített tájékoztatást!), hogy – mint arról az előző posztban beszámoltunk – a máltai jelölt a bizottsági meghallgatások során olyan álláspontot képviselt, amely a kelet-közép-európai régióban a baloldali-liberálisokéhoz áll közelebb, hiszen ő maga is támogatta a házassággal egyenértékű regisztrált élettársi kapcsolat törvénybe iktatását Máltán.

Hosszú és értelmetlen szenvedésekkel teli még az út, amin végig kell mennünk. Mindkét oldalnak meg kellene tennie az első lépéseket, gesztusokat a másik fél felé. Gesztusokat tenni a másik félnek azonban csak az erősebb tud, így Magyarországon, és Kelet-Közép-Európában ezt csak a konzervatív tábor vezetői tehetnék meg, de sajnos egyelőre úgy tűnik, hogy ha vannak is olyanok, akik erre hajlandóak lennének, saját táborukon belül kisebbségbe szorultak, a keményvonalasok kompromisszum-képtelensége továbbra is megakadályozza a közeledést a másik oldal felé. Ugyanakkor az is igaz, hogy egy háborús helyzetben mindig vannak olyanok, akik igazában nem is érdekeltek a kibékülésben, a feszültségek csökkentésében, mivel a háborús helyzet fennmaradásához egzisztenciális és hatalmi érdekeik fűződnek. Ugyanúgy tehát, ahogy nem érdemes fegyvergyárosokra és katonai vezetőkre bízni a béketárgyalásokat, nem nagyon várható érdemi előrelépés azoknak a konzervatív egyházi és politikai vezetőknek a részéről sem, akiknek a pozícióját jelenleg még inkább erősíti a két oldal közötti feszültség. Ezen viszont csak a széles nyilvánosság, azok a csendes tömegek tudnak változtatni, akik a vezetők mögött állnak, akiknek a bizalmából ezek a vezetők betölthetik jelenlegi pozíciójukat.

Magyarországon és a többi kelet-közép-európai országban csak úgy tudnánk meghaladni ezt a háborús logikát, ha az itteni keresztény-konzervatív közvéleményben is érzékelhetővé válna egy olyan fordulat, amely a konfliktusok élezése helyett a kompromisszumkeresés és a másik oldal felé tett konstruktív kezdeményezések elvárását támasztaná a vezetőkkel szemben. Egy ilyen változás nagymértékben hozzá tudna járulni ahhoz, hogy Európa nyugati felén is nagyobb bizalommal és megértéssel viseltessenek a katolikus és a konzervatív elveket valló protestáns egyházak által támogatott tisztségviselők iránt.

Tegnap az Európai Parlamentben tartott bizottsági meghallgatásokon a keresztény, konzervatív felfogású, új máltai biztos-jelöltet, Tonio Borgot arról is kérdezték, hogy tiszteletben tartaná-e uniós biztosként a melegek jogait. Válaszában Borg hangsúlyozta, hogy ő maga is segítette Máltán annak a törvénynek a kidolgozását, amely a melegek élettársi kapcsolatát szabályozza, és meg is szavazta a jogszabályt – adta hírül a napi.hu hírportál. Különös hazai aktualitást ad az ügynek, hogy mindez egy nappal azután történt, hogy a Magyar Országgyűlés KDNP frakciója egységesen lépett fel az azonos nemű párok jogainak korlátozása érdekében, ahogy erről az előző posztban beszámoltunk.

Mindez jól mutatja a magát a konzervatív értékek őrének beállító, valójában azonban a többségében inkább homofób társadalmakban egy könnyen támadhatónak számító társadalmi csoport tagjaiból bűnbakot képezni akaró, ezáltal saját pozícióját erősíteni próbáló keresztény felekezetek vezetőinek következetlenségét és képmutató magatartását. Ugyanazt, amit Kelet-Közép-Európában (így pl. az utóbbi napokban Szlovákiában és Magyarországon) elítélnek és leszavaztatnak az általuk befolyásolható politikusokkal, Európa nyugati felén – sőt, mint látható még Máltán is! – elfogadhatónak tartanak.

Ez is azt bizonyítja, hogy itt valójában nem egy konzekvens, morálteológiai alapokon nyugvó álláspontról, hanem egy nagyon is evilági, gyarló, hatalomvágytól és zsigeri indulatoktól vezérelt hozzáállásról van szó, egyes mai egyházi és politikai vezetők részéről. Kérdés, hogy ezt a hazai és a többi kelet-közép-európai országban élő hívek és választók meddig tűrik és fogadják el, és mikor fogja a közvélemény ugyanúgy elutasítani a szemforgató, farizeus álláspontot, mint ahogy ezt egyre inkább megteszik a világ nyugati felén.

A KDNP frakció minden tagja fegyelmezetten aláírta azt a tegnap benyújtott módosító indítványt, melynek célja az élettársak és a bejegyzett élettársak kizárása a családjogból, az élettársi kapcsolatnak a kötelmi jog keretében történő szabályozása, ugyanott, ahol az adás-vételeket, a különböző vásárlásokra vonatkozó garanciális kötelezettséget, stb. fogja szabályozni az új Polgári Törvénykönyv.  A javaslat elfogadásával a Parlament több millió magyar állampolgárt fosztana meg a „családjogi joghatásoktól”, ahogy nagyon cinikusan és számos ponton sebezhetően a módosító javaslat indoklásában maguk az előterjesztők is leírják ezt: „Aki az élettársi kapcsolatot választja, azért teszi, mert nem kívánja magára nézve érvényesíteni a házasság és a család belső jogi rendjét, ezért e kapcsolatokhoz nem fűződhetnek családjogi joghatások.”

Ez az indoklás ugyanis egyrészt pont arra hívja fel a figyelmet, amiért az indítvány sérti az alkotmányosság és a jogállamiság alapelveit, mivel a jogbiztonság alapvető alkotmányos elvét sértő módon visszamenőleges hatása is van azokra, akik jelenleg élettársi kapcsolatban élnek. Rájuk is vonatkozna ugyanis mindazon joghatás, amit az indítvány elfogadása jelentene, miközben ők akkor, amikor ezt a kapcsolati formát választották, még joggal hihették azt, hogy azok a jogok őket is meg fogják illetni, amelyek házasságban élőket. Őket tehát ennek az indítványnak az elfogadásával egyszerűen megfosztanák egy sor olyan jogtól, amelyeket eddig jóhiszeműen birtokoltak.

Másrészről az indítvány indoklásából – nyilván valóan az előterjesztők szándékaival ellentétben álló módon – az is következik, hogy amennyiben ezt a módosítást elfogadja a Parlament, akkor a jogegyenlőség biztosítása érdekében azonnal lehetővé kell tenni a házasságot az azonos nemű párok számára. Az indoklás idézett mondata ugyanis úgy kezdődik, hogy  „Aki az élettársi kapcsolatot választja, azért teszi, mert nem kívánja magára nézve érvényesíteni a házasság és a család belső jogi rendjét…” Ebből adódóan tehát, amennyiben az azonos nemű párkapcsolatban élő emberek akarják magukra „nézve érvényesíteni a házasság és a család belső jogi rendjét”, akkor nekik is a házasságot kellene választaniuk. Ebből viszont az következik, hogy az Alaptörvény és A családok védelméről szóló 2011 . évi CCXI . törvény módosításával meg kell nyitni a házasság és a család fogalmát az azonos nemű párok előtt.

Fel van tehát adva a lecke a legnagyobb kormánypártnak (ahogy egy korábbi posztban is utaltunk már erre), hogy mit lép a pártszövetségesének erre a húzására: beadja a derekát, és megsértve az alkotmányosság, a jogállamiság alapelveit, és egy sor nemzetközi egyezményben vállalt kötelezettséget, az élettársi kapcsolatban élők jogfosztását támogatja, vagy felvállalja a szakítást a KDNP-vel. Szörnyű még belegondolni is abba, hogy immáron egyértelmű és világos módon hazánkat gyakorlóterepnek, a magyarokat meg "kísérleti állatoknak" használja az a vatikáni hatalmi gépezet, mely mindenki számára napnál világosabban ott áll az események mögött, és úgy irányítja a Magyar Országgyűlés egyes képviselőit, ahogy a madzagon rángatott  marionett bábúkat szokás.

Az elmúlt hét már eddig is számos olyan eseményt hozott, melyek óvatos bizakodásra adnak okot az LMBT közösséghez tartozók egyenlő jogainak biztosításáért és tiszteletben tartásáért folytatott küzdelemben. Ilyen volt az amerikai elnökválasztás és az a négy népszavazás, amelyet ezzel egy időben tartottak négy államban, illetve a francia kormány döntése az azonos neműek házasságát lehetővé tevő törvénytervezet elfogadásáról (részletesen ld. a korábbi posztokban: http://kaleidoscope.blog.hu/2012/11/07/fontos_gyozelem_931 és http://kaleidoscope.blog.hu/2012/11/07/hollande_allta_a_szavat ). Most ismét bíztató fejleményt jelent, hogy a tisztségéről márciusban éppen a homoszexuális papok, illetve a női püspökök beiktatása ügyében az Anglikán egyházban dúló belső vita miatt lemondott Canterbury érsek, Rowan Willams (ld. korábbi írásunkban!) lehetséges utódja Justin Welby úgy nyilatkozott, hogy ő mindig ódzkodott "a kirekesztés nyelvezetétől" és a női püspökök beiktatásának lehetővé tételét is pártolja – adta hírül az MTI információi alapján a ma.hu és a metropol.hu. Ez ugyan várhatóan a konzervatív irányzathoz tartozó afrikai és ázsiai gyülekezetek kiválását fogja eredményezni, azonban végre pontot tesz az évek óta húzódó, mára teljesen parttalanná vált viták végére, és érvényt szerez az európai és észak-amerikai anglikánok többségi álláspontjának.

Mindezek után különösen el kell gondolkodnia majd a magukat a „konzervatív értékek” tántoríthatatlan őrének tartó keresztényeknek úgy a Vatikánban, mint más konzervatív álláspontot képviselő egyházak központjaiban, hogy biztosan ők értelmezik-e jól Isten kinyilatkoztatott Igéjét, vagy esetleg az a több tíz, vagy százmillió hívő keresztény, akik szerint a kölcsönös szereteten, tiszteleten, egymás iránti elkötelezettségen alapuló, felnőtt, beszámítható emberek között létrejövő, monogám párkapcsolat az azonos neműek esetében éppoly szent és tiszteletre méltó, mint a hagyományos, heteroszexuális házasság.

Martin Schulz

President of the European Parliament

Rue Wiertz 60

Bruxelles

Tisztelt Elnök Úr!

Mint EU állampolgár, ezúton tisztelettel kérem, hogy az alábbi nyílt levelet az Európai Parlament valamennyi képviselőjének továbbítani és az abban foglaltakat döntésük során figyelembe venni szíveskedjenek:

Tisztelt Európai Parlamenti Képviselő Asszony/Úr!

Az Európai Parlament (EP) Állampolgári jogok, bel- és igazságügyi bizottságának megrendelése alapján elkészült, a „Útban a szexuális orientáción és nemi identitáson alapuló egyenlő bánásmód megteremtését célzó EU-s ütemterv felé” („Towards an EU roadmap for equality on grounds of sexual orientation and gender identity”) című tanulmány. A Bizottság szándékai szerint a jövőben egy ugyanolyan politikai dokumentumnak kellene születnie az LMBT jogok témakörében, mint amilyen korábban már született más fontos témákban, pl. a Nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó 2010-2015 stratégia, az Európai fogyatékosságügyi stratégia 2010–2020, vagy A nemzeti romaintegrációs stratégiák uniós keretrendszere 2020-ig címmel.

A tanulmány összefoglalja az elmúlt években a témával kapcsolatban publikált kutatási eredményeket és a hivatalos politikai állásfoglalásokat tartalmazó dokumentumokat, ezek után hosszabb terjedelemben kifejtve, majd egy táblázatban összefoglalva tesz javaslatot a kialakítandó ütemterv tartalmi elemeire és a tanulmány készítői által reálisnak tartott határidőkre.

A feladatok között első lépésben természetesen magának az ütemtervnek az elfogadását említik, mivel a szerzők megítélése szerint egy ilyen ütemterv nélkül az LMBT közösség jogainak elismerését célzó fellépések sok területen lassúak, vagy hatástalanok lesznek, amivel alapvetően egyet is lehet érteni, ugyanakkor a további, a táblázatban több mint 50 pontba foglalt javaslatokkal kapcsolatban már komoly fenntartások fogalmazódhatnak meg az alábbiakban részletezett szempontok miatt.

1. A javaslatok között csak elvétve találhatóak olyan konkrét utalások, amelyek kötelező direktívák megalkotására irányulnának, és ezáltal a tagállamok nemzeti jogalkotását is érdemben befolyásoló intézkedéseket tartalmaznának.  Ugyanakkor ezen a területen az anyagi ösztönzés (pl. az uniós támogatások előkészítésének hatékonyabb koordinációja, amit az anyag többször is megemlít, stb.) sajnos kevés. Azokban az uniós tagállamokban ugyanis, ahol leginkább problémák vannak az LMBT jogok elismerése és tiszteletben tartása terén, az uniós támogatások felhasználása általában amúgy is gyenge hatékonysággal történik. Az érintett országok gazdasági fejlettsége alacsony, ami miatt az uniós támogatások esetleges visszatartása sem célszerű abban az esetben, ha az LMBT jogok tiszteletben tartásával kapcsolatban nem teszik meg a szükséges lépéseket. Ugyanakkor a kötelező jogi szabályozás tiszta és világos helyzetet teremtene ezen országok kormányai számára is, nem hagyva meg azt a választási lehetőséget, hogy ha nem támogatják az LMBT jogok kiszélesítését célzó programokat, akkor legfeljebb csak annyi támogatástól esnek el, amennyit ezekre a programokra le tudtak volna hívni. Ha az LMBT közösség jogainak védelme kötelező uniós normaként jelennek meg, akkor ezeket kénytelenek lennének tiszteletben tartani.
2. Nem tűnik elégségesnek az a jogi garancia, amelyet a Diszkrimináció elleni direktíva kiegészítésének tervezete tartalmaz, noha még ez sem került elfogadásra. A Tanács 2011-ben első sorban nem az LMBT közösségre, hanem a fogyatékkal élőkre vonatkozó javaslatok miatt akasztotta meg az elfogadás folyamatát, zömmel gazdasági megfontolásokra hivatkozva – ahogy a tanulmány 4. fejezete ezt részletesen be is mutatja. Megfontolandó lenne az LMBT közösség egyenlő jogainak biztosítását célzó uniós jogalkotást teljesen leválasztani a többi területről, melyek az egyenlő állampolgári jogok biztosítását célozzák, mivel szemben pl. a fogyatékkal élők jogegyenlőségét célzó szabályozásokkal, az LMBT jogok tiszteletben tartásának alig vannak olyan gazdasági kihatásai, amelyek a végrehajtásért felelős tagállamok számára anyagi terheket jelentenének, költségvetési forrásokat igényelnének, vagy a gazdaság szereplőit terhelő kiadásokat generálnának.
3. Súlyos hiányossága a tanulmánynak, hogy szinte egyáltalán nem reagál az LMBT jogok kiszélesítésével szemben bizonyos egyházi vezetők, egyházakhoz kötődő személyek, szervezetek és pártok által kifejtett negatív propaganda és mindezen személyek és szervezetek részéről rendszeresen tapasztalható, az LMBT jogok kiszélesítése elleni nyílt politikai szembenállás jelenségére. Igaz ugyan, hogy a tanulmány 28. oldalán, a „Heteronormatvitás és gendernormativitás az oktatásban” című alfejezetben megemlítik ezeket a jelenségeket, de a későbbiekben semmilyen érdemi koncepciót nem vázolnak fel azzal kapcsolatban, hogy kinek és milyen stratégiát kellene követnie az ilyen jelenségek visszaszorítása érdekében. Ez annál is nagyobb hiányossága az anyagnak, mivel minden jogi szabályozás erőtlen és hatástalan marad, ha az állampolgárok tudatában nem következnek be olyan változások, melyeket pont a nevelés és oktatás területén kellene elkezdeni megalapozni, természetesen nem elhanyagolva a felnőtt korosztályt célzó kommunikációs és PR feladatokat sem. Az LMBT közösség számára biztosított jogi garanciák érvényesítése, a következetes jogalkalmazás engedmények és megalkuvások nélkül mindenkire, így az egyházi szervezetekhez tartozó, vagy vallási meggyőződésükre hivatkozó világi személyekre is akkor, ha azok bármilyen formában megsértik az LMBT közösséghez tartozók jogait, sokszor komoly társadalmi ellenállásba ütköznek. A nyugat- és észak-európai tagállamokban, elsősorban Nagy Britanniában és a skandináv országokban tapasztalható ez a következetes jogalkalmazás, azonban látni kell azt is, hogy ez – bármennyire tiszteletre méltó a következetessége miatt, és ezért sokak számára egyedül elfogadhatónak tűnő megoldás – több szempontból is kontraproduktív. Egyrészt súlyos alapjogi kérdéseket vet fel, hogy melyik alapjog tiszteletben tartása előbbre való: azoknak a szabad vallásgyakorláshoz és véleménynyilvánításhoz való joga, akik szavaikkal, vagy tetteikkel megsértették az LMBT közösséghez tartozó személyek egyenlő jogait, vagy azoké az LMBT közösséghez tartozó embereké, akik ragaszkodnak a heteroszexuális emberek és házaspárok számára biztosított jogokkal azonos jogokhoz (ld. pl. azoknak a brit egyházi szervezeteknek az esetét, amely gyermekek örökbefogadásának közvetítésével foglalkoznak és nem kívánnak azonos nemű párokat felvenni a saját nyilvántartásukba, ezért az utóbbi időben a brit hatóságok megvonták tőlük a működési engedélyt). Az ilyen típusú jogviták – melyek természetesen rendszeresen megjárják valamennyi nemzeti és nemzetközi jogi fórumot – még évtizedekig elhúzódhatnak, ezért nem tűnik elégségesnek pusztán a jog eszközével küzdeni az ezen a téren szükséges szemléletváltásért. Másrészt annyiban sem szolgálja az LMBT közösség ügyét ezeknek az egyházi szervezetekkel és személyekkel szemben alkalmazott jogi lépéseknek a gyakorlata, hogy ezzel olyan „mártírokat gyárt” a jogalkalmazás, akiknek az esetei alkalmasak az LMBT közösség egyenlő jogainak elismerésével és tiszteletben tartásával szemben kifejtett, még az eddigieknél is sokkal keményebb ellenpropaganda további megerősítésére, gyúanyagot biztosítva azok számára, akik gátlástalanul nyúlnak a demagógia és adott esetben a gyűlöletkeltés eszközeihez is, az LMBT közösség egyenlő jogainak elismerése és tiszteletben tartása elleni küzdelemben. Ezért lenne feltétlenül szükséges az LMBT közösségek és a velük szemben álló egyházi, civil és politikai szervezetek képviselőinek a tárgyalóasztalhoz ültetése, melyben az állami hatóságoknak egyfajta moderátor és közreműködő szerepet kellene játszaniuk, kicsit hasonlóan ahhoz, ahogy a munka világában a munkáltatók és munkavállalók közötti egyeztetésekben vesz részt az állam, az így létrejövő háromoldalú érdekegyeztetés – minden fejlett országban évtizedek óta működő – gyakorlata szerint.

Mindezek alapján indokolt és szükséges lenne a tanulmányban javasolt ütemterv összeállításkor nagyobb hangsúlyt fektetni azokra a célkitűzésekre, amelyek alapján részben az uniós döntéshozó testületeknek kellene további határozott lépéseket tenniük az uniós jogalkotás területén, részben a tagállamok kormányainak kellene megvalósítaniuk bizonyos konkrét előrelépéseket saját országuk jogrendjében, az LMBT közösséghez tartozók jogainak minél teljesebb körű biztosítása érdekében.

Tisztelettel,

Kale Gábor

Budapest – Magyarország, 2012. november 9.

kalegabor@gmail.com

Felhívás!

Tisztelt Látogató! A fenti levelet Martin Schulz EP elnök e-mail címére, magyar nyelven elküldtük, ami – lévén a magyar nyelv is az EU hivatalos nyelve – pro forma elegendő. Ugyanakkor kétségtelen, hogy minden szempontból előnyös lenne, ha angolul, németül franciául, spanyolul, olaszul, esetleg lengyelül, hollandul, svédül is el tudnánk küldeni az EP képviselőknek. Ez két okból is fontos lenne: egyrészt így tudnának visszajelzéseket kapni arra vonatkozóan, hogy a hivatalos csatornákon keresztül is megkapják-e a levelet az EP képviselők, másrészt biztos, hogy még akkor is, ha megkapják, a levél hivatalos továbbításánál, fordításánál sokkal gyorsabban értesülnének annak tartalmáról, ha saját anyanyelvükön, saját e-mail címükre is el tudnánk küldeni nekik a levelet. Ezért ezúton tisztelettel kérem, hogy aki esetleg tud annyi önkéntes segítséget vállalni, hogy a fenti nyelvek valamelyikére lefordítja a nyílt levelet, és elküldi nekem a kalegabor@gmail.com e-mail címre, az tegye ezt meg. Előre is köszönöm a segítséget és fáradtságot mindazoknak, akik ezt vállalják.

Tisztelettel:

Kale Gábor

Frissítés. Az első válasz 2012. 11. 16-án érkezett:

A katolikus misék napi igerészletei, melyeket az igeliturgia során felolvasnak és (jobb esetben) a prédikációban elemeznek, valamint a református igekalauz által egy adott napra kijelölt igeszakaszok – az összehangolás és a két felekezet közötti ilyen irányú egyeztetés hiányában – nem szoktak egybe esni. Ha mégis, akkor az csak a „véletlen” műve lehet ;-). A mai napi igeszakaszok sem esnek egybe, de nagyon is összecsengenek, az Isten szavára és üzenetére nyitott, és a mindkét felekezet által a figyelmünkbe ajánlott textusokat egyaránt elolvasók számára kétszeresen is az öröm forrásává válva ezáltal.

A református kalauz mai napra Lukács evangéliumából az 5, 27-39-et ajánlja elolvasásra, átgondolásra, elmélkedésre, míg a katolikus igeliturgiában ugyanebből az evangéliumból a 15, 1-10. van soron. Az olvasó kényelme érdekében idemásolom a két igeszakaszt, hogy ne kelljen keresgélni:

Ezek után kiment, s meglátott egy Lévi nevű vámost, amint a vámnál ült. Felszólította: „Kövess engem!” Az felállt, és mindenét otthagyva követte őt. Lévi a házában nagy lakomát rendezett neki. Nagyon sok vámos és más ember együtt ült vele az asztalnál. A farizeusok és az írástudók emiatt zúgolódtak. „Miért esztek és isztok együtt a vámosokkal és a bűnösökkel?” - kérdezték tanítványaitól. Jézus adott nekik feleletet: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Mert nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek.” Ők azonban ezt mondták neki: „János tanítványai böjtölnek és imádkoznak, s ugyanígy a farizeusok tanítványai is. A tieid ellenben esznek és isznak.” Jézus ezt válaszolta nekik: „Képesek volnátok böjtre fogni a násznépet, amikor még vele van a vőlegény? Eljönnek a napok, amikor elviszik a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.” Példabeszédet is mondott nekik: „Senki sem hasít ki új ruhából foltot ócska ruhára. Hisz akkor az újat is tönkretenné, s az ócskára se illenék az új folt. Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe. Vagy ha mégis, az új bor szétveti a tömlőket, a bor kiömlik, a tömlők meg tönkremennek. Az új bor új tömlőbe való. Aki óbort iszik, nem kíván újat inni, mert hisz: Jobb az ó! - mondja.” (Lk 5,27-39.)

A vámosok és a bűnösök mind jöttek, hogy hallgassák. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez bűnösökkel áll szóba, sőt eszik is velük” - mondták. Erre mondott nekik egy példabeszédet: „Ha közületek valakinek van száz juha, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a pusztában a kilencvenkilencet, hogy keresse az egy elveszettet, amíg meg nem találja? Ha megtalálja, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait: Örüljetek ti is - mondja -, mert megtaláltam elveszett bárányomat! Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyek országában egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége rá, hogy megtérjen. Vagy ha egy asszonynak van tíz drachmája, és egyet elveszít, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálja, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat: Örüljetek ti is - mondja -, mert megtaláltam elveszett drachmámat! - Mondom nektek, az Isten angyalai is éppígy örülnek majd egy megtérő bűnösnek.” (Lk 15, 1-10.)

Mindkét részben Jézus az akkori kor megvetettjeivel, a vámosokkal és bűnösökkel vállal közösséget, és mindkét részben ugyanazzal az emberi gyarlósággal szembesül, a képmutató önteltséggel, a kirekesztő beképzeltséggel, az ítélkező önistenítéssel, amit azóta is így nevezünk: farizeus mentalitás. Ennek a két csodálatos igeszakasznak a részleteit hosszan lehetne még elemezni – sok örömet tud szerezni magának az, aki szán egy kis időt arra, hogy elcsendesedve belemerül azokba az Igékbe, melyekkel Isten ma is szól hozzánk. Kívánom, hogy tegye ezt meg ma mindenki, az is, aki a mai kor megvetettje, hogy erőt merítsen ezekből a szavakból, és az is, aki a mai kor farizeusa, hogy még időben eszméljen rá a tévedéseire, és váljon Krisztus igazi követőjévé!

Ahogy a jelen blog egyik korábbi posztjában beszámoltunk róla, a francia kormány napirendjére tűzte az azonos neműek házasságát lehetővé tevő törvénytervezet elfogadását, mely miatt a francia katolikus egyház hevesen tiltakozott. Ahogy azonban a korábbi posztban utaltunk is rá, Hollande a választási kampányban megígérte, hogy ezt a lépést megteszi, és a mai napon ez meg is történt – amint arról az Origo hírportál is beszámolt. Várhatóan a francia parlament is elfogadja a javaslatot, ami további, nagyon komoly előrelépés lesz az LMBT közösséghez tartozó emberek jogegyenlősége felé. A tegnapi amerikai népszavazások eredményeit is figyelembe véve – melyekről az előző posztban szintén beszámoltunk – úgy tűnik, hogy a világ nyugati felén nem akarnak az emberek visszafelé lépni az alapvető emberi jogok elismerésének és tiszteletben tartásának történelmi folyamatában úgy, ahogy ezt sajnos Kelet-Közép- és Kelet-Európában, a Balkánon, Ázsia és Afrika egyes országaiban láthattuk az elmúlt időszakban. Most már csak az a kérdés, hogy mindezek a fontos fejlemények milyen hatással lesznek hazánkra és a többi olyan országra, ahol a társadalom többsége inkább elutasító az LMBT közösség jogainak biztosításával kapcsolatban, és amelyekben az elmúlt években erősödő homofób jelenségeket lehetett tapasztalni.

Az a tény, hogy az azonos neműek házassága melletti nyílt kiállás után ilyen rövid idővel volt a megmérettetés, amelyen bizalmat kapott Obama, önmagában is fontos eredménynek tűnik az LMBT jogok és különösen az azonos neműek házassági egyenlőséghez való jogának elismerése szempontjából. Lehet ugyan azt mondani, hogy az amerikai választók döntő többsége egészen más okok miatt szavazott egyik, vagy másik jelöltre, és valószínűleg Obama tényleg nem azért nyerte meg a választásokat, mert nyíltan kiállt a melegházasság mellett, azonban tény, hogy ezt megtette, és utána megnyerte a választásokat. A tegnapi során azonban több amerikai államban ennél sokkal konkrétabb formában is kinyilvánították véleményüket a kérdéssel kapcsolatban a polgárok, mivel négy államban az elnökválasztással egy időben népszavazást tartottak az azonos neműek házasságával kapcsolatos kérdésekben. Ezek eredménye hatalmas siker az LMBT közösség számára az USA-ban, de az egész világon is, hiszen – amint arról a jelen blog egy korábbi posztjában is beszámoltunk – a katolikus és a konzervatív protestáns egyházak nagyon keményen kivették a részüket a politikai csatározásból, így az amerikai emberek döntésén világszerte el kell gondolkodniuk a katolikus, az anglikán és minden egyéb felekezet vezetőinek.  

Lássuk tehát a konkrét eredményeket:

Washington, Maryland and Maine államokban népszavazást tartottak arról, hogy a polgárok lehetővé kívánják-e tenni az azonos neműek házasságát. Az eredmény mindhárom államban: igen!

A Huffingtonpost.com hírportálon november 7-én, magyar idő szerint a délelőtti órákig összeszámolt szavazatokból (a nyugati parton fekvő államról lévén szó, ez még csak 51%-os feldolgozottsági szintet jelent)  a választók közel 52 %-a támogatta a melegházasság engedélyezést.

Maryland-ben 97%-os feldolgozottság mellett szintén a választók 52%-a támogatta az azonos neműek házasságának lehetővé tételét.

Maine-ben 75%-os feldolgozottság mellett a választók több, mint 53 %-a támogatta a házassági egyenlőség biztosítását az LMBT közösséghez tartozók számára.

Ugyanakkor Minnesota államban a kérdést úgy tették fel, hogy a választók bele akarják-e foglalni az alkotmányba, hogy a házasság csak egy férfi és egy nő között jöhet létre. Az eredmény: nem!

Ennél egyértelműbb és határozottabb állásfoglalást nem is tehettek volna az amerikai állampolgárok. Reméljük, hogy elgondolkodnak ezen az egyházi és a magukat konzervatívnak nevező politikai vezetők is az egész világon, így hazánkban is! Azáltal ugyanis, hogy több millió amerikai egyértelműen és világosan kiállt az azonos neműek házassága mellett, végképp tarthatatlanná vált azoknak a homofób egyházi vezetőknek az álláspontja, akik eddig csak valami jelentéktelen kisebbség erőszakos magamutogatásának próbálták beállítani az LMBT közösségnek a házassági egyenlőséghez való jogra vonatkozó követelését.