az ezer színű világ

Ki mit néz, és ki mit lát a Kaleidoscope-ban?

Látogatói szokások a statisztikai adatok tükrében

A 2012-es évértékelő bejegyzés elején röviden utaltunk a Kaleidoscope blog látogatottsági statisztikáira, de akkor nem erre koncentráltunk, hanem az elmúlt év eseményeinek, történéseinek megjelenésére, lenyomatára blogunk oldalain.

A Google Analaytics szolgáltatásainak köszönhetően azonban számos olyan információ is lekérdezhető, amelyek oldalunk látogatóinak olvasási szokásait, érdeklődésének komolyságát, vagy éppen komolytalanságát bizonyítják. Ebben a posztban néhány ilyen adatot mutatunk be, hátha mások számára is érdekes lehet.

Mintavételnek az elmúlt 30 napot vettük, amikor nem kerültünk ki az Index címoldalára, ezért nem volt kiugró, a „szokásostól eltérő”, az adatainkat átmenetileg „torzító” látogatottság.

Mint az ábrán látható, az elmúlt egy hónapban 1074 látogatónk volt, a legkevesebben december 22-én és 24-én (16, ill. 17 fő – ez érthető), a legtöbben január 8-án (61-en), a 30 nap átlaga 35,8 volt, és egy viszonylag szűk, az esetek többségében a 35±10-es sávban ingadoztak a látogatottsági adatok.

A látogatások főbb forgalmi forrásait az alábbi kördiagram érzékelteti legjobban.

A látogatók kicsit több, mint egynegyede érkezett „keresési forgalomban”, ami a gyakorlatban 99 %-ban a Google keresőjét jelentette. A keresőbe írt kulcsszavak és kifejezések közül ebben a hónapban a „konzervatív kereszténység nyugaton” fordult elő leggyakrabban, aminek a hátterében az áll, hogy az ilyen címen tavaly november közepén publikált poszton két látogatónk azóta több, mint 100 üzenetet váltott egymással, és a statisztikai kimutatás szerint az elmúlt egy hónapban több, mint 30-szor erre a kifejezésre keresve érték el ezt a posztot. Ezen kívül a leggyakrabban keresett kifejezés ebben a hónapban is – hasonlóan a korábbi időszakokhoz – a „Pilátus a krédóba”, vagy annak valamilyen változata volt (az elmúlt 30 napban összesen 16 alkalommal), amit egy 2011. szeptemberében írt poszt eredményezett, és 8-an érkeztek hozzánk a „kaleidoscope blog” kifejezésre, 7-en pedig a „stigmatizáció” kulcsszóra keresve.

A látogatóink 44%-a valamilyen hivatkozáson keresztül („Hivatkozási forgalom” és „Kampányok”) jött. A hivatkozók TOP 10-es listája:

A fenti táblázatban nem jelenik meg a mandiner.hu, melyet a „Kampányok” között szerepeltet az Analytics, de annak különböző oldalairól összesen 98 alkalommal érkeztek látogatók hozzánk.

A közvetlen forgalom céloldalai között leggyakrabban természetesen a blog főoldala szerepelt, de közel 150 esetben valamelyik konkrét oldalra irányult a közvetlen megkeresés is, melyek közül az első 10-be az alábbiak kerültek:

Különösen érdekes adat az oldalainkon eltöltött idő, amelynek megoszlását az alábbi diagram érzékelteti.

Ez alapján az összes 1074 látogatónak közel a ¾ része néhány másodpercen belül csalódottan (?) elhagyta blogunkat. Mindössze 252 látogató szentelt legalább egy percet ránk, de közülük közel 200-an több, mint 3 percet, ami már azt jelenti, hogy biztosan érdemben elmélyedtek valamelyik írásunk olvasásában. Figyelembe véve, hogy ebben az időszakban 21 új poszt jelent meg a blogon, ez azt jelenthetné, hogy átlagosan majdnem 10-en olvasták el írásainkat, ami természetesen csak egy nagyon durva közelítésnek tekinthető, mivel ebből a 200 látogatóból biztos, hogy vannak olyanok, akik csak valamelyik régebbi posztba olvastak bele, aztán elhagyták blogunkat.

Érdekes szolgáltatása az Analaytics-nak a „Látogatók folyamata” ábra generálása.

Mint az ábrán látható, a hazai IP címekről érkező 882 látogató közül 362-en a blog nyitóoldalára érkeztek (igaz, hogy ebben már benne van több olyan látogató is, akik szlovák, román, és még néhány más országból töltötték le oldalainkat), ahonnan 187-en léptek tovább valamelyik másik oldalra, és közülük közel százan onnan továbbléptek még egy másik oldalunkra is, 45-en pedig még „továbbszörföztek” posztjaink között. Sajnos az ábra alapján nem lehet látni, hogy a hazai látogatóink több, mint felét kitevő, közvetlenül valamelyik posztunkra belépő érdeklődő – akiket összesítve jelöl az ábra „(>100 további oldal), 453” – mely oldalakról, hova ment tovább, illetve milyen arányban hagyta el a blogot, de az látható, hogy közöttük is voltak többen, akik továbbmentek.

Mindezek alapján úgy tűnik, hogy egy „maroknyi” kitartó olvasó mellett vannak néhányan, akik időnként , vagy csak alkalomszerűen betérve, de alaposabban elolvassák írásainkat, de látható az is, hogy nagyon sokan inkább csak tévedésből érkeznek, nem vállalják az elmélyülést, az alaposabb odafigyelést és gondolkodást, amire pedig legtöbbször szükség van ahhoz, hogy értelmezni és esetleg valamilyen formában kamatoztatni lehessen mindazt, amit a Kaleidoscope-ban látni és megtalálni lehet. Nagyon örvendetes azonban, hogy viszonylag sokan vannak olyanok is, akik szánnak egy kis időt arra, hogy elmélyüljenek egy kicsit a leírt gondolatokban, ezért remélhető, hogy számukra valóban sikerül bemutatnunk az „ezer színű világot” úgy, ahogy mi látjuk, és ahogy mindaz láthatja, aki belenéz a Kaleidoscope-ba.

Ahogy a jelen blog korábbi írásában már beszámoltunk róla, négyen fordultak az Európai Emberi Jogi Bírósághoz, amiért szerintük munkaadóik kereszténységük miatt diszkriminálta őket. A hvg.hu most megjelent, a BBC-től átvett információi szerint a Bíróság úgy döntött, hogy a British Airways megsértette az emberi jogok európai egyezményének kilencedik cikkelyét, amiért arra kötelezte Nadia Ewediát, hogy munka közben ne viselje nyakláncon hordott keresztjét. A másik három esetben elutasította a Bíróság a keresetet. Ez a döntés lényegében megfelelt azoknak a várakozásainknak, amelyeket a fent hivatkozott posztban, az akkor még éppen csak elkezdődő bírósági eljárások lehetséges kimenetelével kapcsolatos esélylatolgatásunk során megírtunk.

A január 13-án rendezett melegházasság elleni tüntetéssel ismételt bizonyítékát adta a francia katolikus egyház és a bukott jobboldali párt, az UMP annak, hogy egy ókonzervatív alapon álló egységfrontba tömörültek. Ha egy biológiai hasonlattal akarunk élni, akkor ezt a kapcsolatot kölcsönös parazitizmusnak tekinthetjük.

Annak ellenére ugyanis, hogy látszólag a katolikus egyház és az UMP a melegházassággal szembeni merev elutasításuk okán valamiféle szimbiózisban vannak egymással, a valóságban ez a kapcsolat mindkét fél számára inkább káros, a másik szervezetnek több hátrányt okoz, mint amennyi előny származik belőle.

A katolikus egyház azáltal, hogy ilyen nyíltan összefogott az UMP-vel, a baloldali és az UMP-vel nem szimpatizáló, egyik párt mellett sem elkötelezett választók szemében veszít hitelességéből, ami súlyos hátrányt jelent az egyház missziós küldetése szempontjából.

Az UMP viszont amiatt veszíthet több támogatót, mint amennyit nyerhet ezzel az összefogással és a katolikus egyház politikai szándékainak nyílt kiszolgálásával, mivel Franciaországban a jobboldali kötődésű polgárok nagy része számára is fontosabb alapérték az állam és az egyház szétválasztásának elve, mint a pártpreferencia. A politizáló, a politikai játszmákba aktívan bekapcsolódó egyházzal szemben talán sehol nincs akkora ellenállás a demokratikus jogállamokban, mint éppen Franciaországban.

Ezeknek a hátrányos hatásoknak lehetett a következménye, hogy a szervezők által várt és remélt 800 ezer résztvevőnek kevesebb, mint a fele volt ott az Eiffel toronynál vasárnap.

A különböző médiumok reakciói is ellentmondásosak.

A magyarkurir.hu – a tényekkel dacolva – a kissé megtévesztő, „Nyolcszázezren tüntettek a melegházasság ellen Párizsban” címmel tette közzé az MTI tudósítását, melyben ez olvasható: „Az Eiffel-torony lábánál elhelyezett óriáskivetítőn a résztvevők számára utalva a 800 ezres számot tüntették fel a szervezők, a prefektúra közlése szerint azonban mintegy 340 ezren vonultak fel Párizs utcáin.”

Az mno.hu véleményformálója szerint „Akármennyire is büszke magára egy-egy állam vezetője, mert keresztülverekedte a homoszexuálisok egyenjogúságát kimondó törvényt, azért ez csak porhintés. Mert ez az egész csak arra jó, hogy az emberek nagyon nagy többsége kicsit felháborodjon, egy nagyon törpe kisebbség, a párjával együtt élő, házasodni akaró homoszexuális pedig örvendezzen a híradókban és a bulvárlapokban. Sok hűhó semmiért, nem mutat előre, nem lesz ettől könnyebb az élete senkinek sem. Nem lesz nagyobb társadalmi elfogadottsága a melegházasságoknak, sőt úgy általában a homoszexualitás megítélése sem fog javulni. Hollande eljátssza politikai játszmáját, a roppantul nem modern gondolkodású franciáknak pedig volt egy szép vasárnap délutánjuk, de nem maradhattak sokáig. Másnap iskola.” Neki ennyi jött le az egészből…

A lényeg azonban az, amit a francia kormány hivatalos reakciójával kapcsolatban olvashattunk az MTI tudósításából: „Christiane Taubira igazságügyi miniszter közölte: függetlenül a megmozdulás méreteitől a kormány nem vonja vissza a törvényjavaslatot. Azt is kizárta, hogy a szervezők követelésének megfelelően a kormány népszavazást írna ki a kérdésről.”

Logikus, bár meglehetősen visszatetsző az is, hogy a demonstráció szervezői meg akarják próbálni egy népszavazással megfúrni a kormány terveit, bízva abban, hogy bár a többség támogatja a melegházasság engedélyezését, de hátha eredményesebben lehetne mozgósítani a konzervatív keresztény álláspont támogatóit, mint ahogy a melegházasságot támogatókat, és akkor a kisebbség rá tudná erőltetni az álláspontját a többségre – nagyon szép.

Mindezek alapján feltételezhető, hogy a katolikus egyház híveket, az UMP pedig támogatókat fog veszíteni „sikeres” összefogásuk eredményeképpen.

Az elmúlt években egyre gyakrabban jelenik meg a hazai konzervatív politikusok megnyilatkozásaiban, és a jobb oldali publicisták írásaiban az a figyelmeztetés, ami a poszt címében szerepel, még ha nem is mindig ugyanezekkel a szavakkal, de lényegében ebben a szellemben. Ez volt a mondanivalója Surján László írásának, amely annak ellenére nem hozta igazán lázba a közvéleményt, hogy pár nappal a poszt megjelenése után még a Kossuth rádióban is elmondhatta ezt. Ő egyébként a saját táborán belül még a mérsékeltebbek közé tartozik, aki józan önmérsékletre inti azokat, akik még a brüsszeli főtéren felállított karácsonyi installációban is a „keresztényüldözés” bizonyítékát („corpus delicti”) látták, de aztán ő is úgy foglalja össze álláspontját, hogy „Nem szabad teret engedni a liberális diktatúrának, mert az fából vaskarika. Pedig ma ez az uralkodó irány, s ezzel szembeszállni, valóban megköveteli az ellentmondás bátorságát.”

A konzervatív keresztény álláspont képviselői általában azt vetik a liberálisok szemére, hogy azok nem csak nem fogadják el a keresztények álláspontját és értékrendjét, de azt sem akarják engedni, hogy ezt a keresztények ugyanolyan szabadon képviselhessék, mint a liberálisok a sajátjukat. Erre szokták bizonyíték gyanánt felhozni az olyan eseteket, mint amilyen a kereszt viselése miatt állásából eltávolított brit ápolónőé (az ügyről korábban a jelen blogon is írtunk már), vagy az azonos nemű párokat nem fogadó panzió tulajdonosé (korábban erről is beszámoltunk) volt. Persze az esetek többségében – ahogy erre a hivatkozott posztokban részletesebben is kitértünk – az ilyen ügyek általában sokkal összetettebbek, mint amennyi a leegyszerűsítő, és általában meglehetősen célzatosan interpretálta sajtóanyagokból elsőre látható, de azok a részinformációk, amelyek adott esetben jelentősen befolyásolhatnák az egyes konkrét ügyek megítélését, az emberek többségét már nem érdeklik. A konzervatív keresztények előszeretettel mossák össze az egyes ázsiai és afrikai országokban előforduló keresztényüldözést, ahol a kereszténységüket nyíltan vállalókat valóban rendszeresen érik életveszélyes támadások, azzal a jelenséggel, amit a nyugat-európai, vagy észak-amerikai liberálisoknál kifogásolnak, holott nyilvánvaló, hogy a kettőt nem lehetne egy lapon említeni. Így fordulhat elő, hogy olyan esetek miatt, mint amilyenről pl. az utóbb hivatkozott posztban beszámoltunk, azért is keresztényüldözéssel vádolják a melegeket, mert egyenlő elbírálást kérnek a diszkriminációt tiltó, hatályos jogszabályok keretei között.

Mi tehát az igazság? Fenyeget-e, és ha igen, akkor kiket fenyeget a liberális diktatúra? Egy közelmúltbeli hír jól megvilágítja a lényeget. A Guardian weboldalán megjelent cikk szerint a francia kormány támogatja a Twitteren megjelenő homofób, rasszista és antiszemita bejegyzések készítői elleni offenzívát. A cikkből kiderül, hogy Franciaország komoly diplomáciai lépéseket tett annak érdekében, hogy az Egyesült Államok illetékes hatóságai az ott bejegyzett közösségi oldalt működtető cég vezetőit kötelezzék azoknak a tartalmaknak a törlésére, melyek a francia jogrend alapján bűncselekményt valósítanak meg, illetve bűncselekmények elkövetésére bíztatják az olvasókat. Annak ellenére, hogy az elvi egyetértésének hangot adó Twitter végül mégsem törölte a kritizált tartalmakat, valószínűsíthető, hogy csak idő kérdése azoknak a nemzetközi jogi normáknak a kidolgozása, amelyek alapján szankcionálhatóvá és ezáltal visszaszoríthatóvá válnak a netes bűnözésnek ezen formái is. A Kaleidoscope blogon már tavaly márciusban felvetettük, hogy az EU-nak kezdeményező szerepet kellene játszani az ilyen típusú gyűlölet-bűncselekmények elleni harcban egy EU-s népszavazással megerősítve.

Itt tehát valóban van egy olyan terület, ahol a liberális elvek érvényesítésére a hatalom eszközeivel törekszik néhány kormány. Felmerül a kérdés: ez baj? A keresztény-konzervatív politikai irányzatok képviselői ezt a fajta fellépést ellenzik? Nem értenek egyet azzal, hogy a lehető leghatározottabban fel kell lépni a gyűlölet-bűncselekmények ellen? Remélem egyetértenek. Fontos lenne azonban – pont azért, hogy a szélsőséges megnyilvánulásokra hajlamos, ilyen bűncselekmények elkövetésében aktívan, vagy passzívan résztvevő emberek ne érezzék bíztatásnak a konzervatív politikusok megnyilvánulásait – nagyon pontosan fogalmazni ezekben a kérdésekben, és mindig egyértelművé tenni, hogy aki a „liberális diktatúra” ellen szólal fel, az egyszersmind elítéli a gyűlöletkeltés minden formáját is.

1. A házasság érték, amit védeni kell.
2. Az értékek védelme csak akkor eredményes, ha hiteles.
3. Az értéket csak az védheti hitelesen, aki komolyan veszi azokat.
4. A házasságot az veszi komolyan, aki szerint a házassági kötelék szorosan hozzátartozik emberségünkhöz.
5. Az emberi létünkhöz szorosan hozzátartozó vágy a házassági kapcsolatra független a nemi irányultságtól.
6. Az azonos nemű társra vágyó emberek csak azonos nemű párkapcsolatban tudják megtapasztalni a házasság értékeit.
7. A házasságot, mint értéket csak az védi hitelesen, aki az azonos neműek házasságát is támogatja.

Párizsban ismételten tüntetések lesznek a melegházasság engedélyezése ellen, annak ellenére, hogy a közvélemény-kutatási adatok alapján a polgárok 60 %-a támogatja a kormány ez irányú terveit. Felmerül a kérdés: miért ez a kitartó, immáron sokadik alkalommal tömegeket megmozgató tiltakozás? Persze vérmérséklete, szubjektív véleménye, morális meggyőződése és egyéb szempontok alapján erre a kérdésre mindenki tudna mondani valamilyen választ, de ezek a válaszok valószínűleg nagyon sokfélék lennének, noha mindenki meg lenne győződve arról, hogy a saját álláspontja az egyedül elfogadható, racionális, sőt talán még azt is gondolják sokan, hogy az ő álláspontjuk a normális, minden más beteges, torzult, abnormális.

Ezeknél a nagyon élésen szembenálló, egymásnak szögesen ellentmondó szubjektív véleményeknél azonban sokkal fontosabb kérdés, hogy milyen objektív körülmények, indítékok állnak a jelenség mögött.

1. Vallási fanatizmus

A melegházasságot támogató liberálisok gyakran vádolják azokat, akik ezt morálteológiai indokokra hivatkozva utasítják el, vallási fanatizmussal. Tény, hogy az elutasítók között vannak olyanok, akik egészen szélsőséges álláspontot képviselnek ebben a kérdésben, egyértelműen a sátán követőinek tartva mindenkit, aki a melegházasságot támogatja. Ez a magyarázat a mélyen vallásos, hívő embereken belül egy szűkebb csoport számára teljesen kielégítő, azonban a társadalom többi tagja számára kevésbé elfogadhatónak, vagy kifejezetten ellenszenvesnek, sőt olyanok is vannak, akik számára mentálhigiénés szempontból kórósnak is tűnik. Aligha feltételezhető tehát, hogy az a több-százezer francia polgár, akik az elmúlt hetekben részt vettek a melegházasság elleni megmozdulásokon, mind olyan fanatizált ember lenne, akik ilyen szélsőséges véleményt alkotnak magukban a franciák többségét kitevő, ebben a kérdésben a kormány álláspontját támogatókról.

1. Felelősségérzet

A világnézeti meggyőződésüktől részben függetlenül sokan vannak olyanok is, akik a házasság intézményét látják veszélyben az azonos neműek házassági egyenlőségének megteremtése esetén, a családok, optimális esetben a családokban élő és felnövekvő gyermekek jövőjéért érzett felelősségük miatt utasítják el a melegházasságot. Ez az ellenzők körében a leggyakrabban hangoztatott álláspont, amelyet előszeretettel képviselnek az egyházak és a vallási szervezetek nevében felszólalók is, akik tartózkodni akarnak az első pontban említett szélsőséges álláspontoktól. Ugyanakkor nyilvánvaló az a súlyos logikai ellentmondás ezzel az állásponttal szemben, hogy az azonos neműek házasságával kapcsolatos kérdéseknek sokkal kisebb a társadalmi jelentősége, a családok és gyermekek jövője szempontjából, mint a családok egyéb válságjelenségeinek (pl. a válások magas számának, az egyszülős családoknak, a gyermekvállalás visszaesésének, stb.), melyek ellen fel sem merül, hogy valamilyen megmozdulást, tömegdemonstrációt, vagy egyéb tiltakozóakciót szervezzenek. Ez az ellentmondás akkor is fennáll, ha most a melegházasság elleni tiltakozásnak jó apropót teremtett a francia kormány bejelentése az ehhez szükséges törvényi változások előkészítéséről, mivel a hagyományos családmodell megmentéséért küzdők számára az elmúlt években minden fejlett országban rengeteg alkalom lett volna arra, hogy az élettársi kapcsolatban élőkre vonatkozó jogi szabályozás kapcsán tiltakozzanak a házasság és a család alternatíváját képező társkapcsolati formák ellen, de nem tették. Nem mondhatja tehát senki igazán hitelesen, hogy ő csak a hagyományos család megóvását tartja szem előtt, mivel elenyészően kevesen vannak és politikailag súlytalanok, akik valóban fellépnek az olyan jogszabályok ellen, amelyek az élettársi kapcsolatban élőknek a házastársakhoz hasonló jogokat és kedvezményeket biztosítanak. (Ebből a szempontból egyébként következetes itthon a KDNP, mely azonban Fidesz támogatása nélkül hiába nyújtott volna be ilyen értelmű módosítást az új Polgári törvénykönyvhöz, és az elmúlt napok fejleményei, az új Ptk. szakmai előkészítőjének, Vékás Lajos professzornak a kritikai megjegyzései után erősen kétséges, hogy még azok a már amúgy is felpuhított módosítások is bent maradnak-e a törvénytervezetben a végszavazáskor, amelyeket eddig még támogatott a nagyobbik kormánypárt.) A többszáz-ezres tömegeket megmozgató indokokat tehát tovább kell keresni.

1. Egyéb szempontok

Ha nem a vallási fanatizmus és nem is jövő nemzedékek iránt és a család intézményének fennmaradásáért érzett felelősség érzet magyarázza a melegházasság elleni tüntetések támogatottságát Franciaországban, akkor kézenfekvő valamilyen (párt)politikai okot keresni. Ez utóbbit igazolják azok a hírek, hogy a legutóbbi választáson alulmaradt, „az egyházak többsége által nyíltan támogatott konzervatív … Népi Mozgalom Uniója (UMP) fontolgatja, hogy népszavazás kiírását kezdeményezi az ügyben. A vasárnapra meghirdetett párizsi tömegmegmozdulás elemzők szerint már az esetleges referendumot készítheti elő.” – írja a nol.hu. Szó sincs tehát arról, hogy a melegházasság ellen tüntetőket jellemzően morálteológiai megfontolások, vagy a hagyományos családmodell iránti elkötelezettség vinné az utcára.

A pártok vezetői kizárólag saját politikai érdekeik mentén mozgósítják támogatóikat, amivel nem is lenne semmi baj, ha közben nem erkölcsi, vallási, alapvető értékrendi kérdésekről beszélnének, és nem olyan kérdést használnának fel saját érdekeik érvényesítésére, amelyekkel emberek tömegeit akadályoznák meg az emberi méltósághoz és az esélyegyenlőséghez fűződő jogaik gyakorlásában.

Fotó innen.

Ismét nagy port kavart Balavány György egyik írása: Az orbánizmus mint államvallás. A cikkben a szerző élesen kritizálja az állam és az egyházak kapcsolatának a jelenlegi kormánypártok által kialakított és az államilag elfogadott egyházakkal közösen működtetett és fenntartott rendszerét. Véleménye szerint ma Magyarországon nincs szekularizáció, helyette „egy sajátos Fidesz-vallás szilárdult rendszerré”, mely állandóan a kereszténységre hivatkozik, de valójában azzal teológiai szempontból összeegyeztethetetlen, ahogy Balavány fogalmaz: „szinkretista, a New Age világába tartozik”. Gondolatait így summázza: „…az ország vezetői teljes erőből aláznak szét mindent, amit fontosnak, sőt szentnek tartok. Ennél is nagyobb fájdalmam, hogy ebben Krisztus megtévesztett, elvakított szolgái sietnek a segítségére.”

A cikkre reagált Köntös László református lelkész a reposzt.hu-n, amit a Mandiner is átvett. Álláspontja több szempontból is figyelemre méltó. Egyrészt az adott témát, amihez hozzászól, meglehetősen alaposan körül szokta járni, vitathatatlan bölcsesség és élettapasztalat sugárzik szavaiból, másrészt a véleménye az autonóm gondolkodás látszatának folyamatos fenntartása mellett, teológiai és közéleti állásfoglalásai általában belesimulnak a Magyar Református Egyház fősodrát jelentő irányvonalba, ezért ez utóbbira nézve többé-kevésbé iránymutatónak tekinthetőek. Ő egyrészt örömét fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy egy „konzervatívnak éppen nem nevezhető oldalon” olyan írás jelent meg, mely szerint a szekularizáció nem keverendő össze a szekularizmussal, és ezt a véleményt úgy interpretálja, mintha ezzel Balavány a „világnézeti semlegesség mítoszának a tarthatatlanságát” mondta volna ki. Ez már önmagában egy kis csúsztatás. Balavány cikkének idevágó része ugyanis így szól: „Nincs világnézetileg semleges ember, sem közösség, sem állam: ha a szekularizmus az állam vezérlő elve, az nem világnézeti semlegesség. Ha nem akarjuk – márpedig demokrataként nem akarhatjuk – az egyik fél megsemmisítő győzelmét a másik felett (legyen az arány aktuálisan bármekkora), akkor nem marad más, mint a pluralizmus.” Köntös interpretációja és Balavány álláspontja között azért van egy kis különbség. Balavány egyáltalán nem menti fel az államot a világnézeti semlegesség ideáljának tiszteletben tartása alól, még akkor sem, ha megállapítja, hogy a gyakorlatban ez nem valósul meg. Köntös ezt úgy mutatja be, mintha ezt az elvárást már nem is kellene támasztani az állammal szemben, ami azért riasztó, mert lényegében megágyaz vele az államvallás, az állam által kötelezően előírt ideológia elfogadásának, vagyis pont annak, ami ellen Balavány egész cikke tiltakozik. Ez akkor is így van, ha utána azt írja, hogy „Le kell szögezni: az egységes alapozású "keresztény társadalmak" kora lejárt.” Másrészt Köntös egyértelműen szembehelyezkedik Balavány véleményével az „Orbány-kormány és a „keresztények” viszonyáról” (vélhetően a plusz ”y” csak elütés Köntös cikkében és nem valamilyen szándékos stílusválasztás). Olyan szavakat használ, melyek tőle szokatlanok: „Ugyan már, kedves Balavány György. Teljesen fölösleges és bántó az ilyen általánosítás.” Ezután kérdőre vonja: „Abból a körülményből, hogy a jelenlegi kormányfő tevékenységének tényleg van egy erőteljesen ideologikus karaktere, amelynek egyik fontos jegye a kereszténység újratematizálása, miként következne vajon, „a keresztények” és a kormány, vagy akár a történelmi egyházak és a kormány idilli összeborulása? Mintha bizony valamiféle restauráció következményeként létrejött volna ismét trón és oltár egysége.” Eközben Köntös olyan szavakat, kifejezéseket használ, mintha azok Balaványtól származnának, noha ez utóbbi nem használt ilyeneket („’a keresztények’ és a kormány, vagy akár a történelmi egyházak és a kormány idilli összeborulása”, „létrejött volna ismét trón és oltár egysége”). Ez egyrészt méltatlan módszer, eljárás Köntös részéről, mert amiket ő kvázi Balavány szájába ad, azok a szavak és kifejezések meglehetősen negatív kicsengésűek, egyszersmind nem is fedik le pontosan a kritizált írás mondandóját, szellemiségét. Másrészt azért sem korrekt, mert a túlzás, a sarkítás eszközével élve Balaványnak olyan gondolatait, véleményét támadja, amelyek kőkemény tényeken alapulnak, ezért lényegében cáfolhatatlanok. Aligha vonható kétségbe pl. az az állítása Balaványnak, hogy egyes egyházak kiemelt támogatáshoz és a társadalom életében irányító szerephez jutottak, amikor tény, hogy az oktatás és szociális ellátás területén a katolikus és református egyház nagyobb intézményhálózatot működtet, mint amekkorát egy-egy megye működtetett, amíg sor nem került ez utóbbi intézmények nagy részének államosítására. Így mostanra már nemcsak az állam után a legnagyobb, a legtöbb állami támogatásban részesülő intézményfenntartókká, hanem az adott ágazatok irányításának is meghatározó tényezőivé váltak az egyházak.

Ugyanakkor nem támadja és nem is említi Köntös Balavány írásából, azt a keserű összefoglalást, amit a jelen poszt első bekezdésében idéztünk, s melynek lényege úgy foglalható össze, hogy a kormányzat egyházpolitikájához a nagy, történelmi egyházak vezetői erősen asszisztálnak. Ugyanakkor ő is előrántja a „csodafegyvert”, amellyel a katolikus egyház vezetése is előszeretettel fenyegetőzött az elmúlt két évtizedben minden olyan esetben, ha veszélyben látta saját hatalmi és gazdasági érdekeit: az egyházi kárpótlás elmaradását. „Az egyházak pedig, teljesen függetlenül attól, hogy éppen milyen politikai összetételű kormány van hatalmon, ki vannak szolgáltatva az éppen aktuális költségvetésnek. Ettől kezdve miről beszélünk?” – írja. Ezzel ki is bújt a szög a zsákból. A történelmi egyházak is megkezdték a választási felkészülést, és – figyelve a közvélemény-kutatási tendenciákat – jó előre elkezdik kiépíteni a védelmi vonalakat az esetleges új kormányzattal szemben.

Ugyanakkor érdemes arra is felhívni a figyelmet, hogy Balavány a jelenlegi kormányzattal szembeni indulatai miatt csak periférikusan, cikkének a már többször hivatkozott végszavában említi meg a történelmi egyházak vezetőinek felelősségét a kialakult helyzetben. Pedig mindig kettőn áll a vásár, sőt, jelen esetben háromszereplős a történet. A kormánypártok és a történelmi egyházak vezetői mellett a választók széles tömegei is felelősek azért, hogy Magyarországon így alakult az egyházak helyzete. Természetesen nem mentesíti a politikusokat a rájuk háruló felelősség alól, de ők „csak” kielégítettek, a hatalom eszközeivel kiszolgáltak egy olyan társadalmi elvárást, melyet a történelmi egyházak jelenlegi vezetői, saját gyarló érdekeiktől és hatalomvágyuktól vezérelve, és a rendelkezésükre álló, a tömegek véleményének befolyásolására tökéletesen alkalmas kommunikációs csatornákat gátlástalanul kihasználva generáltak. Ezzel azonban – ahogy arra több korábbi írásunkban mi is felhívtuk a figyelmet – hosszabb távon nem szolgálták, hanem a velük szemben feléledő egyre ingerültebb elutasítás miatt – amire Balavány is utalt a cikkében – még rontották is az egyházak egyik legfontosabb feladatának, a missziónak az ügyét.

Kommentár nélkül közreadunk két gondolatot két posztból, amit a neten találtunk.

1.

A nagy fordulat akkor jött, amikor a hitről beszélgettünk. Arról, hogy hol lehet megtalálni Istent ebben a világban. Ő azt mondta, mindenhol. Ebben egyetértettem vele. Már akkor is gondolkodtam rajta, hogy ha "Isten szeretet", akkor az, hogy két azonos nemű ember szereti egymást, micsoda? Az nem szeretet? Az nem Isten? Az nem csoda? Az... BŰN??? "Hülyeség" – mondtam magamnak – "az nem lehet". B. – bár akkor még nem tudott semmit a bennem dúló dolgokról – azt mondta: nézzem más szempontból az "Isten szeretet" definíciót. Csak egyszerűen fordítsam meg: A szeretet Isten. Így teljesen más, mert ebből világos, hogy minden, ami szeretet, az Istentől van és ő maga is ott van benne. Hát nem egyszerű? Hát nem csodálatos?

Forrás: http://fordulavilag.blog.hu/2013/01/06/baratsag_256

2.

A saját fegyvere! A saját fegyverét fordítom meg!

Szobájában sétálva úgy magyaráz, mintha közönsége lenne.

- Ha a szeretet mindent legyőz, akkor torzítsuk el a szeretetet. Nem kell megszűnnie. Csak helyezzünk mást a fókuszba! Elég egy hajszállal eltérni. Az embereknek úgysem tűnik majd fel. Az emberek szeressék egymást. Azonos neműek házassága! Tökéletes! És ezt tolerálják, védjék mások! Legyenek elfogadóak, liberálisok! Mert a szeretetben nincs semmi kivetnivaló! Szeressék a munkájukat. Szeressék a gyereküket jobban, mint házastársukat. - ijesztő vihogásba kezd, alig bír leállni, majd folytatja. -  Szeressék a pásztort, a dicsőítésvezetőt! Rájuk nézzenek! Szeressék saját magukat! Higgyék azt, hogy ez a szeretet! Szeressenek bárkit és bármit! Csak ne Őt! Igen, ez működni fog!

Majd felemeli tekintetét, és beleüvölti a plafonba: - Látod, engem nem győzöl le! - majd röhögve kirohan a szobából.

Forrás: http://rashisdiary.blogspot.hu/

Egy rendkívül tanulságos cikk jelent meg az oregononline.com oldalon, melynek címe: „Melegházasság Oregonban: egy újabb rohanás a házasság felé ostobaság lenne, és mégis…”

A cikk beszámol arról, hogy Oregon már egyszer nekifutott a melegházasság engedélyezésének, de ez akkor nem jött össze. Ezért a melegjogi aktivisták vezetői óvatosak, ha arról van szó, hogy a házasság engedélyezését újra megpróbálják elérni. A cikk szerzője ezzel nem teljesen ért egyet, siettetné a házassági egyenjogúság bevezetését az államban, de korrekt módon összefoglalja az óvatosabban menetelő melegjogi aktivisták érveit, azokat a történéseket, amelyek miatt – ahogy a cikk szerzője is elismeri – dicséretre méltó módon megmaradnak a politikai realitások talaján.

2004-ben az oregoni választók 57%-os arányban megszavazták azt, hogy az alkotmányuk kizárja az azonos neműek házasságát (ahogy a mi Alaptörvényünk is). Ugyanakkor – amint az egyik korábbi posztban bemutatott, az USA egyes tagállamaiban a melegjogok helyzetét elemző cikkből kiderül – Oregonban az LMBT közösséghez tartozók jogait alapvetően tiszteletben tartják, a vizsgált mutatók többségét figyelembe véve kedvezőbb a melegek helyzete, mint az USA sok másik államában. A bejegyzett azonos nemű élettársak számára a házastársakhoz hasonlóan biztosítják a kórházi látogatáshoz való jogot, gyermeket fogadhatnak örökbe, garantálják a diszkrimináció mentességet a foglalkoztatás és a lakhatás terén, gyűlölet-bűncselekmények között nevesítik a nemi irányultság, vagy identitás miatt elkövetett erőszakcselekményeket, az iskolákban pedig tiltják a nemi orientáció, vagy szexuális identitás miatti zaklatást.

Az oregoni melegjogi aktivisták vezetője azon az állásponton van, hogy érdemes még egy évet várniuk, és csak 2014-ben kezdeményezni annak a rossz alkotmánynak korrekcióját, amely a 2004-es népszavazás eredménye alapján jelenleg tiltja a melegek házasságát. Annak ellenére tehát, hogy az USA-ban 2012-ben jelentős előrelépések történtek az azonos neműek házassági egyenlősége felé (ahogy erről több posztban is írtunk 2012-ben, ld. a tavalyi évértékelő posztban!), mégis úgy döntött az ottani LMBT közösség, hogy inkább várnak még, amíg újra népszavazást kezdeményeznek az ügyben. A jelen poszt címben idézett magyar közmondás mellett még egy kívánkozik ide ennek kapcsán: „türelem rózsát terem” – azaz várhatóan az azonos neműek házassági egyenlőségi jogának elismerését Oregonban is 2014-ben. Ez a dátum olyan ismerős valahonnan. Lehet, hogy abban az évben a magyar Alaptörvényt is módosítani fogják?

Az mno.hu=hirtv.hu, és rájuk hivatkozva a kdnp.hu, meg szinte valamennyi jobb oldali médium, bevetette Bajnaiék ellen a csodafegyvert. Tegnap megjelent cikk címe is magáért beszél: „Bajnaiék utat nyitnának a melegházasságnak?” A cikk alcíme már választ is ad a címben szereplő költői kérdésre: „Akár a homoszexuálisok házasságának is utat nyitna az Együtt 2014.” A cikk aztán tovább fokozza a „borzalmakat”, mert miután leírja, hogy az E-2014 alkotmánytervezete elhagyná a melegházasságot kizáró rendelkezést, felrobbantja a legpusztítóbb kommunikációs bombát, amit ma Magyarországon be lehet vetni egy politikai szerveződéssel szemben: a szövetségnek feltett kérdésével lényegében megvádolja az E-2014-et, hogy az azonos nemű párok örökbefogadását is lehetővé kívánják tenni.

Magyarországon a nagy történelmi egyházak szoros együttműködésével sikerült elérni, hogy mára a homofóbia az egyik legbiztosabban bevethető fegyverré vált bármely politikai szerveződéssel szemben, amely a melegekkel szemben toleranciát, az LMBT közösséghez tartozó emberek egyenlő jogainak biztosítását ígéri. Elég elhíresztelni róluk, hogy támogatják a melegházasságot, sőt, lehet, hogy még az azonos neműek örökbefogadási jogát is, és annak a szervezetnek annyi. Legalább is, azt hiszik. Hogy aztán tényleg így van-e, az majd kiderül.

Úgy tűnik azonban, hogy ma már Magyarországon is egyre többen tudtak együtt örülni azzal a leszbikus párral, akikről nemzetközi média világgá kürtölte, hogy övék volt az idei első francia baba. Legyenek boldogok!

A Vatikáni Rádió weboldalán megjelent híradás értelmében Vincent Nichols katolikus érsek beszüntette a homoszexuálisok számára bemutatott londoni szentmiséket. A rendkívül tanulságos ügy hátterének megértéséhez az elmúlt években az Anglikán és a Római Katolikus egyház viszonyában bekövetkezett változások és a helyi sajátosságok ismerete szükséges.

Amint a jelen blog korábbi írásában is utaltunk már rá, az Anglikán egyháznak a nők és a homoszexuális emberek pappá szentelése, illetve további teológiai kérdések miatt kirobbant belső vitáit kihasználva, Róma 2009-ben elérkezettnek látta az időt, hogy minél többet „visszahódítson” a közel fél évezrede elszakadt anglikán közösséghez tartozó gyülekezetekből. A mostani ügy szempontjából is meghatározó jelentősége van ennek a törekvésnek, de az eset részleteinek feltárásával az egyházak közötti és az egyházakon belüli csatározások mélyebb összefüggései is érthetővé válnak.

A vatikáni hírportálon ez olvasható a történtekkel kapcsolatban:

„A westminsteri érsek, Anglia és Wales katolikus püspöki konferenciájának elnöke elrendelte a londoni Soho-ban homoszexuális hívők számára rendszeresen bemutatott szentmisék beszüntetését.

A szertartásokra az elmúlt hat évben kéthetenként került sor a Mennybe felvett Szűzanya nevét viselő templomban, a brit főváros központjában. A rendelkezés értelmében, amelyet a Catholic Herald tett közzé, a templom a Walsinghami Miasszonyunk ordinariátusának tulajdonába kerül 2013 nagyböjti időszakában. Mint ismeretes XVI. Benedek pápa 2011 januárjában állította fel az ordinariátust azoknak az anglikán híveknek a számára, akik kérték felvételüket a katolikus egyházba.

Az ún. „Soho-miséket” azzal a szándékkal mutatták be, hogy segítsenek az elszigeteltséggel és nehézségekkel küzdő homoszexuális személyeknek és hozzátartozóiknak. Nichols érsek jegyzékében megállapítja, hogy „az utóbbi években megváltozott a homoszexuális személyek társadalmi és jogi helyzete, ezért a hatévi lelkipásztori segítségnyújtás után, most elérkezett egy új korszak ideje”. Az említett misék azt kívánták elősegíteni, hogy a homoszexuális személyek egyre inkább részt vegyenek az egyház életében, a plébániai struktúrákban.

A főpásztor rendelkezésében különbséget tesz a lelkipásztori gondozás és a szentmisék rendszeres bemutatása között. A pasztorációt ezután is mindig biztosítják a hívek számára, a szentmise jellege azonban egyetemes, amely az egész egyház imájának legmagasabb kifejezési formája.

Vincent Nichols érsek arra kéri a lelkipásztori munkatársakat, akik az elmúlt időszakban segítettek a Soho-misék megszervezésében, hogy most erőfeszítéseiket összpontosítsák a lelkipásztori gondozásra. Ennek azonban nem része a rendszeres szentmisék megszervezése. A homoszexuális hívek lelki gondozását ezután vasárnap esténként a „Szeplőtelen Fogantatás” plébánia jezsuita atyái végzik majd.”

A tudósítást elolvasva mindenkiben felmerül a kérdés, hogy tulajdonképpen mi volt a baj az un. Soho-misékkel, aki nem ismeri az előzményeket. Nem kell a „rebellis reformerek” oldalán állni ahhoz, hogy megkérdezzük: mi volt abban rossz, hogy „az ún. „Soho-miséket” azzal a szándékkal mutatták be, hogy segítsenek az elszigeteltséggel és nehézségekkel küzdő homoszexuális személyeknek és hozzátartozóiknak”?

A Soho-misékkel kapcsolatban a Katolikus Egyház hivatalos kifogásait gyorsan megérthetjük egy YouTube-on található videó segítségével. A szerző (aki az önmagáért beszélő „MrAgentprovocateur21” nick nevet használja, és az „Agent provocateur channel” oldalon mutatja be az „igazság és a hit védelmében” rendszeresen publikált amatőr videó felvételeit) 2011 novemberében ellátogatott a Soho-misék helyszínére és interjút készített egy olyan meleg hívővel, akit az ottani meleg közösség szószólójának tartott. Amint a „Soho-miséket” kifogásolók vádjait a magát „besúgónak”, vagy „provokatőrnek” nevező szerző a videó elején írásos formában is bemutatja, a templom, ahol a katolikus homoszexuálisok havonta kétszer összegyűltek, ahelyett, hogy a megbánás helye lett volna, a katolikus tanítás félremagyarázásnak és nyílt megkérdőjelezésének a helyévé vált. A Soho-misék alkalmával a templom előtt térden állva, ülve, vagy fejüket lehajtva rózsafűzért és litániákat szoktak imádkozni azok ellenzők, akiket sokan katolikus talibánoknak, szélsőséges radikálisoknak neveztek, de a vidó készítője szerint ők semmi rosszat nem tettek, csak hűségesek maradtak a tradíciókhoz és a katolikus egyház tanításához. Mint írja: „Mindazonáltal Vincent Nichols érsek azt mondta róluk: Meg kellene találniuk a megfelelő hangot velük…” (t.i. a „hithű katolikusoknak” a „meleg katolikusokkal”). Itt érdemes megállni egy pillanatra. Bizony, itt arról a Vincent Nichols westminsteri érsekről van szó, aki pár nappal ezelőtt, karácsonyi szentbeszédében az azonos neműek házassága ellen emelt szót (amint arról a magyar médiumok is széles körben beszámoltak, valamint a Kaleidoscope blog-on is megemlítettük annak kapcsán, hogy a Guardian a beszédet követően egy felmérést készített, melynek eredményét mi is bemutattuk), és most a Soho-misék betiltásáról döntött. Ezek szerint tehát alig több, mint egy éve még egészen másként nyilatkozott, mint most, de erre később még visszatérünk, előtte érdemes levonni a videóval kapcsolatban még néhány további tanulságot. A készítője azt is írja, hogy elment a Soho-ban lévő templomba, hogy saját szemével győződjön meg arról, ami ott folyik, és az ott tapasztaltakról számol be a filmben, melynek egész hangulatát átlengi egy klasszikus inkvizítori hozzáállás. „Ez a videó nem ítélkezik a homoszexuális hívek fölött” – írja, aha, majd így folytatja: „Valójában sokan közülük nagyon kedves embereknek tűntek. (Óh igen!) Nem kritika ez a film Vincent Nichols-szal szemben sem. (Á, nem!) Ez az amatőr videó egyszerűen csak kiemeli azt, ami nyilvánvaló… (Hát, igen! csak ami nyilvánvaló!) Ez a hely nem szólít fel a megbánásra… Ez sokkal inkább a homoszexuális életstílusra bátorít… És legfőképpen ezen a helyen valami még sokkal rosszabb tud kifejlődni a jövőben. (Na itt jön a lényeg!) Ha a katolikus tanítást el lehet ferdíteni és félremagyarázni egy plébánián, akkor miért ne lehetne az egész egyházmegyében? Vagy az egész országban? Vagy akár az egész egyetemes egyházban?”  Ezután jön a „vizsgálati jegyzőkönyv”, hogy mit tapasztalt a helyszínen, majd a tanúkihallgatás szerű interjú, melyben a „vádlott” vallomása közben csak hümmög az interjú készítője, és időnként az interjút megszakítva berak egy-egy vádiratnak is megfelelő írásos cáfolatot, kritikai megjegyzést az elhangzottakkal kapcsolatban. A film végén pedig pozitív ellenpéldaként bemutatja azokat, akik „hűségesek maradtak a tradíciókhoz és a katolikus egyház tanításához”, és a „bűnös plébániával” szemben, az utca túloldalán imádkoznak.

A Rómához hűséges konzervatív irányzat tehát nem tétlenkedett, igaz hosszú menetelés eredményeként született meg a mostani döntés. Ahogy a mai hírről beszámoló cikkében a hatter.hu fogalmaz: „A sohói melegmiséket 2007-ben kezdték, amikor William Levada bíboros, volt San Franciscó-i érsek volt a hittani kongregáció vezetője, akinek városában közismerten nagyon magas a meleg lakosság aránya és sok a melegbarát gyülekezet. A "sohói miséket" a közelmúltig eltűrte az egyébként keményvonalas Nichols érsek is, ám a toleránsabb Levadát nemrég Gerhard Müller német érsek váltotta fel, aki nem nézte jó szemmel ezt a "kilengést". A sohói templom már eddig is vörös posztó volt a konzervatívabb angliai katolikusok szemében, akiknek kisebb csoportjai többször is tüntettek a Warwick utcai templomnál a melegmisék alatt.” A cikk – a hírforrás nevének is megfelelően :-) – az üggyel kapcsolatban nagyon érdekes további adalékokkal, „háttér”-információkkal  is szolgál. A poszt zárógondolatai azonban részben megkérdőjelezhetőek. Mint írják: „A westminsteri érsek a melegházasság tervezett nagy-britanniai legalizálásának egyik legdühödtebb ellenfele. Karácsony éjféli miséjében azzal vádolta David Cameron konzervatív miniszterelnök kormányát, hogy a közvélemény akaratával szembe menve akarja törvényessé tenni az azonos neműek házasságát. Szerinte a terv antidemokratikus és totalitariánus. „George Orwell büszke lenne erre a manőverre” – jelentette ki.”

A fentieknek ugyanis részben ellent mondó információkat lehet olvasni az igen.hu oldal két évvel ezelőtti, az angliai pápalátogatás után íródott, meglehetősen részletes elemzésében. Ők akkor így fogalmaztak: „Vincent Nichols westminsteri érsek több interjúban felvetette a kérdést, hogy engedélyeznie kellene-e az egyháznak a homoszexuálisok házasságát, és egy rádióadásban azt ajánlotta azoknak, akik ellenzik a Soho-miséket, hogy maradjanak csendben. És egyszer megemlítette azt is, hogy amikor a munkáspárti kormány törvényt alkotott az élettársi kapcsolatokról, akkor a püspöki kar döntést hozott arról, hogy nem fogják nyíltan kritizálni azt.” Ez a fent bemutatott videóban leírtakhoz hasonlóan arra utal, hogy Vincent Nichols nem volt mindig „a melegházasság tervezett nagy-britanniai legalizálásának egyik legdühödtebb ellenfele”. Inkább úgy tűnik, amolyan szélkakasként követi a széljárást. Amikor a „szent inkvizíció” jogutódjának, a hittani kongregációnak liberálisabb vezetője volt – ahogy a Háttér cikke írta – akkor Nichols is liberális elveket vallott. Aztán amikor a jelenlegi pápa – hatalmát megszilárdítva – egy kemény vonalas vezetőt állított az egyház spirituális hatalmi apparátusának az élére, akkor Nichols szépen „kifordította a köpönyegét” és most előadja a melegházassággal szemben acsarkodó hit-, de főleg Rómához hű katolikus főpap szerepét.

Mindezek alapján egyre kevésbé érthető, hogy hogyan tudnak még mindig a „nyilvánvaló”, az „örök”, a megváltoztathatatlan és megkérdőjelezhetetlen hitigazságként beszélni egyesek a homoszexualitással kapcsolatos homofób, gyűlöletkeltő, az érintett emberek milliónak folyamatosan szenvedést és gyötrelmet okozó hivatalos katolikus álláspontról.

Technikai okokból a Kaleidoscope blogon 2012-ben megjelent írások rövid összefoglalóját két külön posztban készítettük el. Az első félév az előző posztban jelent meg. Most folytatjuk a beszámolókat a II. félév termésével. A szövegkiemelések az előző posztban alkalmazott sémákkal azonos módon mutatják azt, hogy a felelevenített bejegyzések milyen témakörbe tartoznak: politika-közélet-társadalom, egyház-vallás-hit, szerelem-szeretet-emberi kapcsolatok (bár azt el kell ismerni, hogy néha nem túl élesek a határok az egyes témakörök között).

Július

Reagáltunk a mandiner.hu oldalon rendszeresen megjelenő homofób kommentekre.

Elton John kijevi koncertjén szenvedélyes hangú üzenetben szólt Ukrajnához a melegek védelmében, ami ott egy bátor kiállásnak tekinthető.

Bemutattunk néhány olyan, az interneten megtalálható, nem az LMBT közösséghez tartozó emberektől származó írást, melyek óvatos bizakodásra adnak okot amiatt, hogy a tolerancia, a másság iránt elfogadóbb társadalmi hozzáállás irányába történő elmozdulásról tanúskodnak.

Nagy port kavart az általunk „megélhetési homofóbiának” nevezett jelenséggel kapcsolatban írott cikkünk, melynek apropóját Szabados Ádámnak a saját blogjában írott egyik posztja adta.

39 komment

Egy a hvg.hu-n Balavány Györgytől megjelent poszt és Dr. Fischer Eszter pszichológus könyve kapcsán szóltunk arról, hogy bár kétségtelenül fontos lenne, ha minél többen nyíltan fel tudnák vállalni melegségüket a társadalomban, azonban nem minden áron célszerű pusztán a példamutatásért megtenni azt.

Elemeztük annak hírnek a hátterét, hogy XVI. Benedek pápa visszahívta funkciójából Róbert Bezák nagyszombati érseket.

Balavány György blogjával kapcsolatban osztottunk meg néhány gondolatot a blog-írásról általában és konkrétan az ő eddigi munkásságára koncentrálva.

Augusztus

Az „Uniós polgárok: Az Ön jogai, az Ön jövője” projekt kérdőívéhez írott kiegészítéseket egy nyílt levél formájában közzétettük.

Reagáltunk az mno.hu, Ha a melegek vonulhatnak, vonulhat a gárda is c. cikkére.

3 komment

Beszámoltunk Bernard Lynch-nek, egy amerikai katolikus papnak a coming out-járól, aki elmondta, hogy már 14 éve házasságban él egy másik férfival, sőt maga is esketett össze meleg és leszbikus párokat. Az ő élettörténete is azt bizonyítja, hogy saját szexuális irányultságukat elnyomni, akaratlagosan megváltoztatni akaró emberek életük során előbb-utóbb rájönnek arra, hogy ez nekik sem megy.

A sokat vitatott Breivik ítélet kapcsán a magunk részéről arra jutottunk, hogy a norvég bírák ezzel azt üzenték a világnak, hogy nincs olyan borzalmas bűntett, nincs olyan fájdalom és gyalázat, ami eltántoríthatna egy demokratikus országot a jogállamiság eszméjétől.

2 komment

Szeptember

Felhívtuk a figyelmet arra, hogy az Európai Parlament LMBT képviselőcsoportja egy szemináriumot szervezett a transz- és interszex emberekre vonatkozó EU jogi szabályozásról szóló új jelentésben foglaltak bemutatása és megvitatása céljából a szerzők, európa parlamenti képviselők, intézmények és a civil társadalom képviselőinek részvételével. Néhány konkrét témajavaslatot mi is leírtunk, melyet meg is küldtünk a szervezőknek.

Angol változat

Elemeztük a nagy vihart kavaró „keresztényellenes” eseteket, amelyekről így írt a sajtó: „Hitük miatt rúgták ki őket, állítja négy brit keresztény.” Tekintettel arra, hogy jól mutatják ezek az ügyek, hogy milyen formában jelenik meg a „keresztények elleni diszkrimináció” a mindennapokban, részletesebben is bemutattuk az interneten fellelhető információkat a négy esettel kapcsolatban. Arra jutottunk, hogy ezek az ügyek nem eshetnek teljesen egyforma megítélés alá, és nem olyan egyértelmű, hogy egy-egy adott esetben mi a fekete és mi a fehér, mi a jó és mi a rossz.

Szeptember 12-14. között Budapestre látogatott Judy és Dennis Shepard, a melegsége miatt 1998-ban meggyilkolt meleg amerikai diák, Matthew Shepard szülei. Röviden összefoglaltuk az előzményeket és látogatással kapcsolatos információkat is közzétettük.

Beszámoltunk arról, hogy Törökországban egy nagyhatalmú törzsi vezető ölte meg 17 éves fiát azért, mert homoszexuális hajlamai voltak.

Szlovákiából érkező friss hírek alapján elemeztük, hogy hol húzódnak a melegekkel szembeni tolerancia határai. Hol húzódnak a toleránsabb és kevésbé toleráns országok közötti határok földrajzilag, és hol húzódnak az LMBT közösséghez tartozók számára biztosított jogi határok az egyes országok jogrendjén belül?

Reagáltunk azokra a hírekre, melyek szerint egy élvonalbeli német futballistával folytatott beszélgetés során, az újságnak név nélkül nyilatkozó focista arra a kérdésére, hogy ha a német közszolgálati csatornának adott interjúban rákérdeztek volna a homoszexualitására, akkor mit válaszolt volna, a focista azt felelte, természetesen letagadta volna. Egyrészt jó, hogy erről már ilyen szinten tudósít a hazai sport-média, másrészt elkeserítő, hogy ez még így van Németországban. Ez utóbbival kapcsolatban azonban gyorsan jött a válasz a legmagasabb szintről amiről a következő posztban írtunk.

Angela Merkel német kancellár pár napon belül reagált az előző posztban leírt interjúra, és arra bíztatta a homoszexuális embereket, hogy bátran és nyaltan álljanak ki magukért, mert nem lehet okuk a félelemre.

2 komment

A családon belüli erőszak minősített büntetőjogi tényállásként való kezelését célzó népi kezdeményezéssel kapcsolatos parlamenti vita során a fideszes Varga István szavai joggal keltettek óriási felháborodást a közvéleményben, melyre röviden reagáltunk egy posztban. Tíz nappal később még mindig azt láttuk, hogy a botrányos felszólalás nyomán egyre nyíltabban törtek felszínre az emberi párkapcsolatok korunkban tapasztalható válságjelenségeivel kapcsolatos megnyilvánulások, melyekről egy újabb posztban számoltunk be, melyben egy témával foglalkozó hivatalos kanadai statisztikát is elemeztünk.

Az azonos neműek házassági egyenlőségével összefüggő viták során néhány, a nemzetközi sajtóban is nagy port kavaró újabb megnyilatkozás jelent meg. Ezek között különösen figyelemre méltó volt egy homoszexuálisokat tömörítő francia egyesület vezetőjének állásfoglalása az azonos neműek házasságának a legalizálása ellen.

Áder János köztársasági elnököt a Szentszék „Út a Békéhez Díjjal” tüntette ki azért, mert „Magyarország sokat tett az emberi élet és a házasság intézményének tiszteletben tartásáért.” A magyar köztársasági elnököt tehát első sorban azért tünteti ki a Vatikán, mert az Alaptörvényünk kizárja az azonos neműek házasságának lehetőségét. „Magyarország megvédi a házasságot” – de kitől? Azoktól az emberektől, akik bár az LMBT közösséghez tartoznak, mégis vágynak arra, hogy azonos nemű partnerükkel egy életre szóló, szereteten, hűségen, egymás kölcsönös megbecsülésén alapuló párkapcsolatban élhessenek?! Ezt díjazta most a Vatikán!

166 komment

Beszámoltunk arról, hogy John Sentamu yorki érsek – aki sokáig a legesélyesebb utódjelöltnek tűnt az év végével tisztségéről lemondó Rowan Williams canterbury érseknek, az Anglikán Egyház vallási vezetőjének a posztjára (mint később kiderült és mi is beszámoltunk róla novemberben, végül is nem ő lett az utód) – korábban határozottan síkra szállt az azonos neműek házassága ellen, amit így indokolt: „Nem szabad megerőszakolni az angol nyelvet. A házasság egy férfi és egy nő közötti kapcsolatot, és ez a házasság.” Hazánkban ugyanezzel az indoklással érvelnek azok, akik valójában azokat a jogokat akarják minden eszközzel (így ezzel a határokat nem ismerő képmutató nyelvészkedéssel is) korlátozni, amelyeket a jogrend biztosít az azonos neműek élettársi kapcsolatában élők számára.

Az volt az első biztató jel, amely arra utalt, hogy talán mégsem az előző posztban bemutatott yorki érsek lesz a „befutó”, amikor az Anglikán egyház vallási vezetői tisztségének utódlásával kapcsolatban első körben nem jutott dűlőre az arra illetékes jelölőbizottság.

Október

Az USA-ból és Nagy-Britanniából a homoszexualitás „gyógyításának” betiltásáról, a fiatalkorú melegek „heteroszexuálissá alakítását” célzó, un. konverziós terápia alkalmazásának, mint minden tudományos alapot nélkülöző eljárásnak a tilalmáról érkeztek híradások. Azóta kiderült, hogy az e tárgyban született kaliforniai törvény alkotmányosságát az ottani alkotmánybíróság vitatja, végleges döntés az ügyben később várható.

Tovább folytatódott az Anglikán egyházon belül dúló utódlási harc, amelynek fejleményeit ismertettük olvasóinkkal.

Megemlékeztünk a 85 évesen elhunyt Carlo Maria Martini bíborosról, aki utolsó interjújában arra figyelmeztetett, hogy az egyháznak radikálisan meg kell változnia, ha nem akarja elveszíteni a híveit.

Egy hosszabb elemzésben vizsgáltuk, hogy miben más, miben tér el a XXI. századi homofóbia attól, ami a megelőző korokat jellemezte, milyen hatások befolyásolják korunkban az összetettebb társadalmi jelenségek formájában megnyilvánuló homofóbiát és milyen következtetéseket lehet és kell levonni mindebből azoknak, akik érdemben tenni akarnak a homofób jelenségek ellen.

Egyetértve a keresztényüldözések elleni tiltakozással, értetlenségünknek adtunk hangot azzal kapcsolatban, hogy miért kell ebbe belekeverni a homoszexuálisok jogainak elismerését.

4 komment

Az új Polgári törvénykönyvhöz egy az élettársi és a bejegyzett élettársi kapcsolatban élők számára méltánytalan, hátrányos, sőt megalázó és megbélyegző módosítása javaslat benyújtásáról érkeztek hírek, melyek miatt nyílt levél készült az Országgyűlés Alkotmányügyi Bizottságának tagjai részére.

3 komment

Beszámoltunk arról, hogy a brit konzervatívok október 7-10. között Birminghamben megrendezett konferenciájához kapcsolódó rendezvényen Canterbury korábbi érseke, Lord Carey, azzal vádolta David Cameron konzervatív (!) brit miniszterelnököt, hogy "kifosztja" a heteroszexuális házasság intézményét az azonos neműek házasságkötési jogának előmozdításával. Az idős főpap értelmetlen és ostoba vagdalkozására kemény hangon reagált egy angol blogger, akitől szintén idéztünk néhány gondolatot.

Az Európai Bizottság (EB) közzétette az unió bővítési stratégiájával kapcsolatban a 2012-es jelentését. A jelentés kapcsán áttekintettük, hogy milyen hatása lehet az EU további bővítésnek általában az LMBT közösség tagjait megillető jogok tiszteletben tartására az EU-n belül és világban.

3 komment

Több hazai online médium is beszámolt egy magát átmenetileg melegnek tetető amerikai fundamentalista keresztény férfival készített interjúról, mellyel kapcsolatban a magunk részéről számos kérdést és kétséget fogalmaztunk meg.

2 komment

Újabb posztban fejtettük ki, hogy miért szükségszerű az intolerancia az intoleranciával szemben, most annak kapcsán, hogy Nagy-Britanniában az egyik megyei bíróság 3600 Ł pénzbírságra ítélte annak a panziónak a keresztény tulajdonosait, akik vallási meggyőződésükre hivatkozva tagadták meg a szállásnyújtást egy szabályos foglalással érkező azonos nemű pártól.

Elemeztük Skócia önállósodási törekvéseinek esélyeit.

Az idei missziós vasárnapon is felhívtuk a figyelmet arra, amire már két évvel korábban is: nagy felelősség terheli a misszióval kapcsolatban Jézus Krisztus egyházának mai vezetőit. A keresztény egyházakat szerte a világban egyre több kritika éri éppen amiatt, hogy közvetve, vagy közvetlenül beleavatkozva a politikai küzdelmekbe, csatározásokba a politikai hatalom megragadásának és megtartásának eszközeiként használják saját gazdasági erőforrásaikat.

Kiértékeltük az október 23-i rendezvények tömegtámogatottságát.

6 komment

Számos posztban foglalkoztunk az amerikai elnökválasztási kampánnyal, melyek sorában az elsőben egy amerikai blogger érdekes eszmefuttatását ismertettünk: „Amiért a meleg közösségnek jó lenne, ha Romney lenne az elnök”.

2 komment

A Jezsuita blog egyik nagyon érdekes, friss írására reagáltunk, melynek címe: „Választási lehetőségeink bővülése, avagy: a pluralizmus kötelez az eretnekségre?” A hivatalos egyházi álláspont egyre többször kerül kibékíthetetlen ellentétbe a homoszexualitással kapcsolatos tudományos állásponttal, ugyanakkor az Ige alapján minden hívő keresztény ember kötelessége és felelőssége megítélni, hogy „mi az igazságos”.

10 komment

Nagy várakozás és figyelem övezte az Együtt 2014 kezdeményezést, melynek zászlóbontását az október 23-i rendezvényeken jelentették be (részletesebben ld. a 3-al korábban hivatkozott posztban!). Elemeztük, hogy az új összefogás milyen programot, és mennyire hitelesen tud felmutatni a választóknak.

Ismertettük az Európai Parlament (EP) Állampolgári jogok, bel- és igazságügyi bizottságának megrendelése alapján elkészült, az LMBT közösséghez tartozó emberek egyenlő jogainak biztosítását szolgáló EU-s ütemtervre vonatkozóan javaslatokat megfogalmazó tanulmányt és a tervezettel kapcsolatos észrevételinket.

Vitanapot tartott a szlovák parlament az azonos neműek regisztrált élettársi kapcsolatáról, melynek során meglepő módon még Bugár Béla – a Bumm.sk szerint  – „liberális Most-Híd elnöke” is ellenezte a szlovák liberálisok által beterjesztett javaslat elfogadását. Az üggyel novemberben is foglalkoztunk (ld a következő posztról szóló összefoglalóban!).

10 komment

November

Publikáltuk azt a Bugár Bélának, a Most-Híd párt elnökének címzett nyílt levelet, mely az azonos neműek regisztrált élettársi kapcsolatát Szlovákiában is lehetővé tevő törvényjavaslatról szóló parlamenti vita során elhangzott hozzászólását kifogásolta. A levelet teljes terjedelmében leközölte a Bumm.sk hírportál.

4 komment

Az amerikai elnökválasztási kampány utolsó napjaiban folyamatosan figyelemmel kísértük a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokat, és továbbítottuk a Huffingtonpost online-on folyamatosan frissített információkat.

Elemeztük az azonos neműek házassági egyenjogúságra vonatkozó francia kormányzati tervek jelentőségét a várható döntés előtti napokban. Később, a döntés megszületése után visszatértünk a témára (ld. lentebb!).

Az amerikai elnökválasztás napján még egy kis esélylatolgatást végeztünk, aztán…

… gratuláltunk az elsöprő győzelmet arató, újraválasztott Obama elnöknek.

Az a tény, hogy az azonos neműek házassága melletti nyílt kiállás után ilyen rövid idővel volt a megmérettetés, amelyen ismét bizalmat kapott Obama elnök, önmagában is fontos eredmény a házassági egyenlőséghez való jog elismerése szempontjából. Ha azonban ehhez hozzávesszük, hogy az elnökválasztással egy időben tartott népszavazásokon mind a négy államban, ahol az azonos neműek házasságával kapcsolatos kérdésekről foglalhattak állást a választópolgárok, olyan döntés született, mely megadja ezt a jogot, akkor ez valóban hatalmas siker az LMBT közösség számára nemcsak az USA-ban, hanem az egész világon.

19 komment

Beszámoltunk arról, hogy Hollande, francia elnök állta a szavát, és a francia kormány támogatta az azonos neműek házasságát lehetővé tevő törvénytervezet elfogadását (az előzményeket ld. pár sorral fentebb!).

Szóltunk arról, hogy mind a katolikus liturgiában, mind a református igekalauzban olyan igeszakaszok kerültek sorra, melyekben Jézus az akkori kor megvetettjeivel, a vámosokkal és bűnösökkel vállal közösséget, és mindkét részben ugyanazzal az emberi gyarlósággal szembesül, a képmutató önteltséggel, a kirekesztő beképzeltséggel, az ítélkező önistenítéssel, amit azóta is így nevezünk: farizeus mentalitás. A mai kor megvetettjei is erőt tudnak meríteni ezekből a szavakból.

Az októberben ismertetett, az EP Állampolgári jogok, bel- és igazságügyi bizottságának megrendelése alapján elkészült, az LMBT közösséghez tartozó emberek egyenlő jogainak biztosítását szolgáló EU-s ütemtervre vonatkozó javaslattal kapcsolatos észrevételink (ld. fentebb!) alapján nyílt levélben fordultunk az EP elnökéhez és rajta keresztül az EP képviselőkhöz. Kértük, hogy a javasolt ütemterv összeállításkor nagyobb hangsúlyt fektessenek azokra a célkitűzésekre, amelyek részben az uniós döntéshozó testületeket sarkallják további határozott lépésekre az uniós jogalkotás területén, részben a tagállamok kormányait a saját jogrendjének módosítására, az LMBT közösséghez tartozók jogainak minél teljesebb körű biztosítása érdekében.

4 komment

További biztató fejleményt jelentett, hogy az Anglikán egyház illetékes testülete a lemondott Canterbury érsek, Rowan Willams utódjának Justin Welby-t javasolta és nem az egyházon belül egyébként komoly erőt képviselő konzervatívok jelöltjét, ahogy attól tartani lehetett (az előzményeket ld. októberi második írásunkban!). A jelölt úgy nyilatkozott, hogy ő mindig ódzkodott "a kirekesztés nyelvezetétől" és a női püspökök beiktatásának lehetővé tételét is pártolja.

4 komment

A KDNP frakció benyújtotta azt a módosító indítványt az új Polgári Törvénykönyvhöz, melynek célja az élettársak és a bejegyzett élettársak kizárása a családjogból, az élettársi kapcsolatnak a kötelmi jog keretében történő szabályozása – ugyanott, ahol az adás-vételeket, a különböző vásárlásokra vonatkozó garanciális kötelezettséget, stb. fogja szabályozni az új kódex. Felhívtuk a figyelmet arra, hogy a javaslat elfogadásával a Parlament több millió magyar állampolgárt fosztana meg a „családjogi joghatásoktól”, amit a javaslat indoklásában maguk az előterjesztők is elismernek.

1 komment

Beszámoltunk arról, hogy az Európai Parlamentben tartott bizottsági meghallgatásokon a keresztény, konzervatív felfogású, új máltai biztos-jelöltet, Tonio Borg egy kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy ő maga is segítette Máltán annak a törvénynek a kidolgozását, amely a melegek élettársi kapcsolatát szabályozza, és meg is szavazta a jogszabályt. Ez is azt bizonyítja, hogy az azonos neműek számára a házassághoz hasonló jogokat biztosító élettársi kapcsolatot is ellenzők valójában nem egy konzekvens, morálteológiai alapokon nyugvó álláspontot képviselnek.

109 komment

Felhívtuk a figyelmet arra, hogy az előző posztban ismertetett Tonio Borg esete jól mutatja, hogy milyen következményekkel jár az a konfrontatív hozzáállás, amely sajnos mind az LMBT jogok elismeréséért és tiszteletben tartásáért nyíltan kiálló liberálisokat, mind a velük szembenálló, magukat a keresztény értékek őrének tartó konzervatívokat jellemzi. A „háborús logika” szabályai szerint mindkét fél mindent alárendel annak az egy célnak, hogy megnyerje a háborút, sem embert, sem Istent nem tisztel igazán, bármit is mond közben.

7 komment

Az új Polgári Törvénykönyvhöz benyújtott KDNP-s módosító indítvánnyal kapcsolatban jeleztük, hogy az óriási kockázatot jelent a Fidesz számára, ahogy írtuk ezzel a javaslattal a KDNP tízezrével tolja az eddigi Fidesz szavazókat az MSZP-hez.

115 komment

Elemeztük az LMP november 17-i kongresszusának döntését arról, hogy nem csatlakoznak a Bajnai-féle összefogáshoz, majd az Együtt 2014 Választói Mozgalom elvi, erkölcsi alapvetéseit is.

Beszámoltunk arról, hogy összecsapások törtek ki a melegházasság engedélyezése elleni újabb tüntetésen Párizsban, amikor a tiltakozók egy része rátámadt a feminista ellentüntetőkre és a megmozdulásról tudósító újságírókra.

2 komment

Az Európai Parlament 386 igen, 281 nem és 28 tartózkodó szavazat mellett támogatta Tonio Borg jelölését az egészségügyi és fogyasztóvédelmi biztosi posztra (előzményeket ld. az öttel korábbi posztban!), ami csak úgy volt lehetséges, hogy az EP-ben többségben lévő baloldali és liberális képviselők egy része is megszavazta a konzervatív keresztény irányvonalat képviselő jelöltet. Ott tehát megvolt a gesztusokra hajlamos kompromisszumkészség, aminek fontosságára mi is sokszor felhívtuk a figyelmet.

Külön posztban is írtunk arról, hogy a keleti emberek legnagyobb fogyatékossága a kompromisszumképtelenség, mely természetesen nemcsak a melegekkel szembeni tolerancia hiányában, hanem az élet szinte minden területén megmutatkozik. Makacs konoksággal gyártanak „elvi kérdéseket” az emberek olyan dolgokból, melyekben helye és tere lehetne a kompromisszumoknak, amelyekkel elkerülhető lenne egy csomó háború és felesleges áldozat.

A korábbi hetekben az USA-ban és Európában bekövetkezett, történelmi jelentőségű fejlemények után november végén újabb nagyon fontos döntésre vártak az LMBT közösséghez tartozók jogegyenlőségét fontosnak tartó emberek az Egyesült Államokban, mégpedig az Amerikai Legfelsőbb Bíróság döntésére, hogy napirendre veszi-e az azonos neműek házasságának alkotmányosságát érintő indítványokat, vagy sem. Mindaddig ugyanis, amíg érvényben marad a „DOMA” (Defense of Marriage Act – a házasság védelméről szóló 1996-os törvény, mely alapján ahol a szövetségi jogszabályokban „házasságot” említenek az csak egy férfi és egy nő között létrejött kapcsolatot jelenthet), érdemben nem tudják gyakorolni a jogaikat azok LMBT közösséghez tartozó állampolgárok, akik törvényesen összeházasodtak az azonos neműek házasságát már jelenleg is lehetővé tevő államok valamelyikében. A kérdés súlyát jelzi, hogy – mint arról december elején mi is írtunk í8ld. ott is!) – a döntéshozatalt első körben még a napirendre vétellel kapcsolatban is elhalasztotta az amerikai taláros testült.

Újabb posztban elemeztük az Együtt 2014 választási szövetség esélyeit a következő választásokon, bemutatva azokat a szempontokat, amelyek miatt felmerült, hogy ennek a szövetségnek már a létrehozása is a választók akaratának meg nem értése.

5 komment

Ugyancsak megvizsgáltuk, hogy milyen lehetőségek vannak Schiffer András kezében, akit az LMP előző héten tartott kongresszusának, az Együtt 2014-hez történő csatlakozást elutasító döntése után lemondott Jávor Benedek helyett, az első körben eredménytelen választás után, második nekifutásra választotta meg az országgyűlési képviselőcsoport frakcióvezetőnek. A posztban leírtakra a hvg.hu egyik a témával foglalkozó cikkének kommentjeiben reagált „mixath” nick nevet használó kommentelő, akinek az észrevételeire egy külön posztban válaszoltunk.

A KDNP élettársi kapcsolattal összefüggő módosító javaslatait – melyekről korábban már a jelen blogban is többször beszámoltunk (legutóbb a tíz nappal korábban publikált posztban) – a Parlament Alkotmányügyi bizottságában a Fidesz képviselői is megszavazták. Ennek várhatóan az lesz a következménye, hogy a 2013-as tavaszi ülésszakban sorra kerülő végszavazáskor a Polgári törvénykönyvvel kapcsolatban sem tud kialakulni a konszenzus, aminek óriási jelentősége lett volna a jogbiztonság, a polgárjogi ügyletek stabilitása, hosszú távú kiszámíthatósága miatt.

7 komment

December

Európai Bizottság közzétette az EU-n belüli diszkriminációról szóló legfrissebb tanulmányt, mely többek között az LMBT közösséghez tartozók társadalmi elfogadottságára vonatkozóan is tartalmazott, az összes EU-s tagországra kiterjedő felméréseken alapuló adatokat. A posztban egy olyan, eddig még csak a Kaleidoscope blogon publikált összehasonlítást mutatunk be, melyben a matematikai statisztika módszerekkel került meghatározásra az EU-s tagországok relatív egy főre jutó GDP-je és az EU-s felmérés adatai alapján meghatározott relatív tolerancia szint közötti összefüggés, ami igen erős kapcsolatnak minősülő korrelációt igazolt.

Ahogy az egyik november végén publikált posztban jeleztük, sokan várták az Amerikai Legfelsőbb Bíróság döntését az azonos neműek házasságának engedélyezésével összefüggő beadványok alkotmányossági vizsgálatának napirendre vételével kapcsolatban. A döntést kétszer is elhalasztották, ami azt igazolja, hogy még a legerősebb demokratikus jogállam illetékes döntéshozóinak is komoly kihívásokat jelentenek az azonos neműek házassági egyenlőségével összefüggő kérdések. A poszt december 7. éjszakai frissítésében beszámoltunk arról, hogy pár perccel korábban az amerikai hírcsatornákon megjelent hírek szerint megszületett a döntés: az Amerikai Legfelsőbb Bíróság a melegházasság engedélyezését tiltó kaliforniai népszavazás (Prop. 8.) és a házasság védelméről szóló törvény (DOMA) alkotmányosságát fogja vizsgálni.

Ismét felhívtuk a figyelmet arra, hogy ha a konzervatív-keresztény irányvonal kétharmados többsége a parlamentben, a december végére tervezett szavazás során le fogja söpörni a jogbiztonságra, az alapvető emberi jogok és a szerzett jogok tiszteletben tartására hivatkozó ellenvéleményeket és meg fogja alkotni azt az új polgári törvénykönyvet, az több millió magyar állampolgár számára fog jogfosztott és diszkriminatív helyzetet teremteni.

Angol változat

Újabb tragikus hír: a 17 éves, michigani fiú – akit, miután felfedte homoszexuális vonzalmait, folyamatosan atrocitások érték emiatt az iskolában – végül az öngyilkosságba menekült.

Az AIDS világnapja alkalmából áttekintettük a HIV/AIDS témakörrel foglalkozó publikációkat, melyekben súlyos ellentmondásokat találtunk. Nehéz egy olyan probléma ellen küzdeni, amelyikről még azt sem tudjuk pontosan, hogy mekkora is baj valójában. Az a tény mindenképpen aggasztó, hogy amíg a korábban az AIDS-fertőzöttség szempontjából legsúlyosabbnak számító karibi térségben és Afrikának a Szaharától délre fekvő országaiban jelentősen visszaszorult az új HIV fertőzések száma, addig Kelet-Európában és a Közel-Keleten nőtt, és sajnos hazánkban ebből a szempontból (is) a kelet-európai tendencia érvényesül.

7 komment

Azáltal, hogy alkotmányellenesnek nyilvánította a mexikói legfelsőbb bíróság a melegházasság tilalmát Oaxaca államban (ezzel ilyen szempontból Mexikó megelőzte az USA-t), megnövekedett annak az esélye, hogy pár éven belül az amerikai kontinens nagy részén megvalósul az azonos neműek házassági egyenjogúsága.

3 komment

Az Európai Parlament (EP) december 12-i ülésén elfogadta az alapvető jogok helyzetéről az Európai Unióban (2010–2011) készült jelentést, azonban a jelentés elfogadásáról szóló határozattervezetet a néppárti frakció szinte egységesen elutasította. Történt mindez annak ellenére, hogy az EP-ben megszokott kompromisszumkeresés jegyében az ott többségben lévő bal-liberális képviselők elfogadták és beépítették a néppárti javaslatok nagy részét, amire halvány utalás is kiérezhető a jelentés néppárti felelőse, a fideszes Gál Kinga által publikált közleményből. Cinikus módon, a Fidesz képviselője által kiadott sajtóanyag címe: „Az alapvető jogok nem lehetnek ideológiai küzdelmek eszközei”, miközben az elutasító néppárti álláspont indoklásaként ő maga beszél olyan ideológiai, politikai értékekről, melyek sérelmére hivatkozva utasították el a jelentéstervezet támogatását – amint ezt részletesen is bemutatjuk a posztban.

3 komment

Újabb, az eddigieknél is kalandosabb fordulatot vett az azonos neműek házasságának legalizálása körüli vita Nagy-Britanniában amikor bejelentették, hogy a kormányzó konzervatív-liberális koalíció – mely már korábban elhatározta, hogy legalizálja az azonos neműek házasságát Angliában és Walesben – az Anglikán egyház tiltakozása miatt valószínűleg úgy fog dönteni, hogy egyszerűen megtiltják az azonos nemű párok összeadását az anglikán lelkészeknek, amit megtehetnek, lévén ez ott államegyháznak számít. Ezzel elejét lehet venni azoknak a várhatóan nagy port kavaró bírósági ügyeknek, melyeket a különböző jogvédő szervezetek indíthatnának az azonos neműek házasságát lelkiismereti okokból megtagadó lelkészek ellen. A kérdés további aspektusait elemeztük a posztban.

2 komment

Beszámoltunk arról, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) a családok védelméről szóló 2011. évi CCXI. törvénynek (Csvt.) a család meghatározásáról szóló 7. és az öröklési jogról szóló 8. §-t megsemmisítette. A KDNP azzal visszavágott vissza, hogy határozottan és erőteljesen szeretné megvédeni a házasság és család intézményét, és azt vallják, hogy ennek mindenféle fellazítása társadalomellenes cselekmény. Ugyancsak aggodalomra adott okot Pokol Béla alkotmánybírónak a határozathoz csatolt különvéleménye, melynek részleteit szintén bemutattuk a posztban.

3 komment

Az előző posztban ismertetett alkotmánybírósági döntés után KDNP ismét elővette a szokásos kommunikációs sémákat: „az élettársi kapcsolat egy szabad, kötöttségektől mentes kapcsolat, amelyre nem is szabad rákényszeríteni a házassággal együtt járó jogkövetkezményeket”, „Nem arról van szó, hogy a pártnak kifogása lenne az egynemű élettársak kapcsolatával szemben, ám a család fogalmát továbbra is meg szeretnék védeni” – melyeket átlátszó képmutatásnak értékeltünk.

Az államilag támogatott felsőoktatási keretszámok tervezett radikális csökkentése miatt kirobbant diákmegmozdulásokkal részleteiben nem foglalkoztunk, de amikor a kormány bejelentette, hogy nemhogy csökkeni, de a 2012-eshez képest még növekedni is fognak a keretszámok és már csak a hallgatói szerződések maradtak vitatott pontként, akkor ezzel kapcsolatban néhány szempontot közzé tettünk.

1 komment

Beszámoltunk arról, hogy hiába próbálták csitítani az azonos neműek házasságát és élettársi kapcsolatának jogi elismerését dühödten ellenző keresztényeket még olyan, a katolikus egyházon belül sokak által nagyra tartott és elismert személyiségek is, mint Szalai Ákos, a PPKE Jogi Karának oktatója, a „háborús logika” ismét diadalmaskodott a józanész felett és a csaladhalo.hu oldalon demonstrációt hirdetettek az Alkotmánybíróság elé, melyre hívták „…mindazokat, akik számára fontos a család.” Megdöbbentő módon a rendezvényen országgyűlési képviselők, sőt a KIM egyik államtitkára is részt vett, amely már a hatalmi ágak szétválasztásának alkotmányos alapelvét is sérti.

8 komment

Ádvent negyedik vasárnapján röviden elmélkedtünk a készülődés jelentőségéről.

A pápa december 21-én, a római kúria előtt, a keresztény család fogalmáról tartott beszédében elhangzottak elemzése alapján láthatóan semmi hajlandóság nincs arra a Vatikánban, hogy akár csak meghallják azoknak a hívő keresztényeknek a szavát, akik nem szeretnék, ha katolikus egyház a „családért folytatott küzdelem” jelszavát hangoztatva a kirekesztés és gyűlöletkeltés szimbólumává válna a világban.

Bemutattuk a Guardian friss felmérésének adatait, melyek szerint a britek körében közel másfélszeresre nőtt a melegházasság legalizálását támogatók aránya fél év alatt, és így már pont kétszer annyian támogatják, mint ahányan ellenzik azt.

Értékeltük azt a hírt, hogy Franciaországban a katolikus iskolák is felsorakoznak az egyneműek házasságát elismerő, hamarosan életbe lépő törvény ellen. A várható hatásokat elemezve bemutattuk azokat a friss amerikai statisztikai adatokat, amelyek a katolikus egyház által működtetett iskolák és az ott tanuló diákok számának alakulására vonatkoznak. Ez utóbbiakból azt a következtetést vontuk le, hogy a vizsgált mutatóknak az ezredforduló után ismét meredekebbé váló csökkenésében lehetett döntő jelentőségük az intoleráns egyházi megnyilatkozásoknak, és várhatóan mindez hasonló következményekkel fog járni a francia egyházi iskolákban is.

8 komment

Ennyi fért 2012-ben a Kaleidoscope-ba. Összességében azt mondhatjuk, hogy az emberi jogok szempontjából nagyon fontos év volt 2012, azonban ez azt is jelentette, hogy amíg a világ sok országában jelentősen javult a helyzet, addig több országban – így sajnos bizonyos szempontból hazánkban is – romlott. Adja Isten, hogy a 2013-as év jobb legyen!

Az elmúlt évben – talán nagyképűség nélkül mondható – a Kaleidoscope blog egyedi színeket hozott a hazai kibertérbe a keresztény humanizmus talaján álló, a tolerancia, a sokszínűség és az emberi méltóság feltétlen tiszteletére alapozott látásmódjával, a nagypolitika híreire és a társadalom, a mindennapi élet kisebb rezdüléseire egyaránt naprakészen reagáló elemzéseivel, tudósításaival. Visszatekintve mindarra, hogy miként mutattuk be 172 új posztban az „ezer színű világot” 2012-ben annak a 44 ezer, a világ 93 országából és 1300 városából érkező látogatónak, akik 47 ezer látogatásuk során 60 ezerszer töltötték le blogunk oldalait (vagy stílszerűen szólva: kukkantottak bele a Kaleidoscope-ba), közel 2 ezer kommentben szóltak hozzá írásainkhoz, felelevenednek ennek az évnek a hazai és nemzetközi politikai eseményei, az egyházi közösségek és a civil társadalom történéseinek színes töredékei. Az ismertetett statisztikai adatok különösen annak fényében jelentősek, hogy az év elején még csak az első tízezer látogatásról tudtunk csak beszámolni (ld. február hónapnál!) a blog 2009-es indulása óta!

Nézzük tehát időrendben, hogy mi is történt nálunk ebben az évben. A szövegkiemelések mutatják azt, hogy a felelevenített bejegyzések milyen témakörbe tartoznak: politika-közélet-társadalom, egyház-vallás-hit, szerelem-szeretet-emberi kapcsolatok (bár azt el kell ismerni, hogy néha nem túl élesek a határok az egyes témakörök között).

Január

Az év elején megnéztük, hogy Hova jutott? Hol tart? – Magyarország 2011-2012 fordulóján.

Angol változat

Kielemezte blogunkat a ferfihag.hu oldal.

A Vízkereszt kapcsán arról elmélkedtünk, hogy mit tehet az ember, amikor „az egyházi tanítás és az „élmény” [ti. a csillag, ami a napkeleti bölcseket vezette Jézushoz], a hittel megélt isteni kinyilatkoztatás egymásnak ellentmond, ahogy korunkban ezt sokszor tapasztaljuk”.

Értékeltük az EP január 18-i plenáris ülésén elhangzottakat, amikor a Magyarországgal foglalkozó napirendi pont kapcsán az EU történetében először egy tagállam alkotmányának és sarkalatos törvényeinek az európai joggal való összhangját vizsgálták, és a januári tüntetéseket (a békemenetet és a média szabadságért tartott demonstrációt).

2 komment

Február

A házassággal kapcsolatos idei első írás a házasság hetének rendezvényeivel kapcsolatban született, melyben részletesen bemutattuk, hogy hogyan jelentek meg az EU politika szintjén ezek a kezdeményezések.

Beszámoltunk az EP február 16-i ülésén Magyarországgal kapcsolatban hozott határozatáról, melyben a diszkrimináció elleni küzdelem fontossága – az előzetes várakozásokhoz képest kifejezetten csalódást keltő módon – csak nagyon periférikus témaként jelent meg. Ezt követte az Európai Bizottságnak azon ülése, melyen hazánkkal szemben a túlzott deficit eljárás keretében az újabb magyar kohéziós támogatások folyósításának ideiglenes és részleges felfüggesztése is napirendre került. Ennek kapcsán kiemeltük, hogy bár a számunkra hátrányos döntéssel szemben a hazai párthatárokon átnyúló, nagy nemzeti egyetértés bontakozott ki, azonban az alapproblémák megoldásához, Brüsszel Magyarországgal szembeni kritikus hozzáállását kiváltó jelenségek felszámolásához vezető út stratégiájában és konkrét lépéseiben továbbra sem mutatkozott semmilyen egyetértés a politikai eliten belül, és a társadalom különböző csoportjai között. A bizottsági döntést követően, a strukturális források befagyasztására vonatkozó javaslattal kapcsolatban aztán elindultak a kölcsönös vádaskodások a politikai oldalak között, melyről a következő posztban írtunk.

2 komment

Ekkor érte el blogunk a „lélektani” tízezres határt az oldalletöltések számában, amelyhez a blog indulásától kezdve 1130 napra volt szükség. Az azóta eltelt 305 nap alatt ez a szám – mint fent már jeleztük – meghatszorozódott, de természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy még így is messze elmarad egy népszerűbb blog látogatottsági adataitól és össze sem hasonlítható egy profi weboldal forgalmával. Ugyanakkor az is igaz, hogy a sokszor nagyobb elmélyülést, a háttér információk alaposabb ismeretét igénylő tartalmak, valamint a konzekvens, de sokak számára elfogadhatatlan értékrendet és látásmódot képviselő szerkesztési elvek erősen megszűrik a potenciális olvasóközönséget, így eleve csak egy szűkebb körből kerülhetnek ki az oldal rendszeres látogatói. Invitáltuk társ-szerzőknek az olvasókat. Ezt a felkérést fogadta el Odav, aki nagyon szép és értékes bejegyzésekkel járult hozzá a Kaleidoscope ezer színű világához (ld. a március hónapnál!).

4 komment

A Háttér Társaság felhívása alapján nyílt levélben fordultunk a társaság ügyvivőihez, melyben javaslatokat fogalmaztunk meg a 2012-2015-ös időszakra vonatkozó stratégiai terveikhez. A levélre csak annyiban kaptunk választ, hogy pótolták a 2010-es közhasznúsági jelentés közzétételét, de a többi felvetésre érdemi válasz nem érkezett.

Aggodalmunknak adtunk hangot amiatt, hogy a magyar kormány és a kormánypártok vezetői állandóan értetlenkednek a politikájukat érő EU-s és amerikai bírálatokkal szemben, ugyanakkor a bírálatok megfogalmazóit rendszeresen azzal vádolják, hogy ők nem jól értik az új Alaptörvény és a sarkalatos törvények rendelkezéseinek lényegét. Szükségesnek tartottuk, hogy ennek az értetlenkedő taktikának legyen vége.

4 komment

Március

A Kaleidoscope blogon többször is tárgyalt téma, a tolerancia-intolerancia kérdésköre került terítékre annak kapcsán, hogy a konzervatív keresztény álláspontot képviselő emberek gyakran pont a liberálisokat vádolják intoleranciával. A kérdésre áprilisban és októberben is visszatértünk (ld. majd ott is!).

2 komment

Odav megírta az első bejegyzését a „megnevezhetetlen szerelemről”, melyből megtudhatták blogunk olvasói, hogy ezt a kifejezést a 20. század elején John Henry Mackay használta a homoszexuálisok közti szerelmi kapcsolatra.

2 komment

A nagyböjt elején a gonosz szolgáról szóló példabeszéd kapcsán elmélkedtünk arról, hogy mi a teendő akkor, ha a bűnös embertársam, aki vétett ellenem, nem kér bocsánatot? Sőt, nemhogy nem kér, hanem gyűlölködéssel és megvetéssel tetézi bűneit napról-napra! A kérdésre talán Odav találta meg a választ a poszthoz írott kommentjében.

3 komment

Beszámoltunk az All Out nevű amerikai civil szervezet tiltakozó akciójáról, amelyet amiatt kezdtek, hogy Irakban azokat a fiatalokat, akik "melegnek látszanak", akár az öltözetük, akár az általuk hallgatott zene alapján, szélsőséges milíciák megkínozzák és megölik.

65 komment

Írtunk az ellenségképről, melyet a katolikus egyház (a római és az ortodox) alakított ki a melegekkel kapcsolatban a világ három, egymástól kulturálisan és politikailag is nagyon különböző országában – Nagy-Britanniában, Oroszországban és az Egyesült Államokban.

1 komment

Reagáltunk Matolcsynak az Ecofin döntést követő bejelentésére, mely szerint a „döntéssel megszűnt a Magyarországgal szembeni kettős mérce”.

Csalódottságuknak adtunk hangot amiatt, hogy pár nappal az All Out felhívásának megjelenése után megdöbbentően alacsony számban, alig több, mint hétezren írták alá a figyelemfelhívó online petíciót.

2 komment

Odav folytatta a „megnevezhetetlen szerelem” sorozatát, melyben most John Henry Mackay: Kiáltás c. versét ismertette és elemezte.

Újszerű kezdeményezéssel éltünk, amikor felvetettük, hogy élve a lisszaboni szerződés megteremtette lehetőséggel, uniós népszavazást kellene kezdeményezni a homofóbia ellen. A felvetést az motiválta, hogy egy ilyen, alapvető emberi jogokat érintő kérdés uniós népszavazásra bocsátásának létjogosultsága aligha kérdőjelezhető meg, és ha az EU polgárainak többsége támogatná azt, hogy a homofób indíttatású bűncselekmények emberiesség elleni bűncselekményeknek minősüljenek, akkor remélhetőleg  a kérdésben kompetens nemzetközi fórumokon is jó eséllyel támogatást lehetne szerezni az ügynek.

49 komment

Néhány akkori hír kapcsán vizsgálatuk annak az okait, hogy miért éleződik folyamatosan a feszültség a homoszexuálisok egyenlő jogaiért küzdők és a homoszexualitással szemben elutasító egyházak között.

2 komment

Elemeztük a melegek örökbefogadási jogát megteremteni próbáló új családjogi törvénnyel kapcsolatos szlovén népszavazás eredményét, melynek során a törvényt 55-45% arányban a választók elutasították.

166 komment

Nem mehettünk el szótlanul amellett az információ mellett, mely szerint a holland katolikus egyház néhány intézményében az 50-es években homoszexuális irányultság „kezelése” céljából fiatal fiúkat kasztráltattak, ami érthetően hatalmas port kavart a világsajtóban azokban a hetekben.

A homofób indulatok néhány borzalmas emlékét is felidéztük a hónap utolsó előtti posztjában és a vértanúkról írtunk az utolsóban. 

Április

Schmitt Pál plágium botrányával nem nagyon foglalkoztunk, de a lemondása után feltettük a kérdést, hogy a történtek után nem akarnak-e magukra nézve is bizonyos konzekvenciákat levonni azok, akik pár nappal korábban még pártfegyelmiket kezdeményeztek a kormánypártokon belül, ha valaki az elnök lemondását sürgette, ami egyébként addigra már teljesen nyilvánvaló politikai kényszerré vált.

Óvatos reménykedésre láttunk okot néhány hír kapcsán, amely a homoszexuálisokkal szemben annyira kemény és elutasító katolikus álláspont változása kapcsán, de sajnos azóta ennek a reménynek a létjogosultságát az idő egyáltalán nem igazolta, sőt a pápa nagycsütörtöki beszéde egy nyílt hadüzenet mindenkinek, aki a katolikus egyházban bármilyen megújulást szeretne elérni, ahogy erről a következő posztban írtunk.

7 komment

A húsvét előtti utolsó munkanapon, nagypénteken hozta meg a Budapesti Rendőr Főkapitányság azt a határozatát, amellyel megtiltotta a 2012. július 7-re tervezett Pride felvonulást (a határozatot azután a bíróság idén is hatályon kívül helyezte), ezért áttekintettük azokat a nagyon aggasztó tendenciákat, amik az emberi jogok tiszteletben tartása szempontjából Magyarországon, de áttételesen az EU-ban, sőt a világon általában mutatkoznak.

15 komment – Angol változat

Ezek után szomorú volt szembesülni azzal, hogy kit tekintenek a magyar pártok védendő kisebbségnek. Az országgyűlés ugyan április 10-én végre hajlandó volt tárgysorozatba venni „A szélsőségesség, a rasszizmus és az idegengyűlölet egyes formái elleni határozott fellépésről” szóló, MSZP-s képviselők által benyújtott határozati javaslatot, ám abban csak a rasszista, antiszemita, idegenellenes és iszlamofób magatartást ítélték el, a homofóbiát nem.

Blogunkat többször érte kritika amiatt, hogy a vállalt értékeink között első helyen szereplő keresztény humanizmus „fából vaskarika”, ezért álláspontunkat kifejtettük ezzel kapcsolatban is.

4 komment

A holokauszt emléknap alkalmából bíztattuk olvasóinkat, hogy vegyenek részt a megemlékezésen és tiltakozzanak a homofóbia ellen is.

1 komment

Ekkor terjesztette az Országgyűlés elé a jobbikos Mirkóczki Ádám azt a három homofób irományt, amelyben egyes kelet-európai, ázsiai és fekete-afrikai országok nyomdokába lépve, 50 év után újra Magyarországon is kriminalizálni szerették volna a homoszexuális viselkedést. Tekintettel arra, hogy végső soron az Országgyűlés elnöke felelős azért, hogy az Országgyűlés Hivatal befogad-e és a Parlament honalapján közzétesz-e olyan indítványt, amely sérti Magyarország Alaptörvényét, nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeit, jó hírét és az Országgyűlés tekintélyét, felvettük, hogy meg kellene vizsgálni a posztot átmenetileg éppen akkor betöltő Lezsák Sándor fegyelmi felelősségét az üggyel kapcsolatban.

6 komment

Nagy port kavart a hazai közvéleményben is az a hír, mely szerint London konzervatív párti polgármestere megtiltotta, hogy a városi tömegközlekedés buszain homofób feliratok jelenjenek meg, ezért készítettük el az első posztot, amelynek a címe „Intolerancia az intoleranciával szemben” volt – ahogy arra korábban már hivatkoztunk.

A nyugati tárgyalópartnerek részéről Magyarországgal szemben alkalmazott kettősmérce miatti tiltakozás a kormányzati kommunikációnak folyamatosan része maradt. „Zsarolás, vagy számonkérés” – ezt elemeztük a miniszterelnökkel folytatott rádióinterjú alapján, melyben ő úgy nyilatkozott, hogy zsarolásnak tartaná, ha az Európai Unió politikai feltételekhez kötné a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) megkötendő megállapodást.

2 komment

Beszámoltunk arról a nemzetközi sajtóvisszhangról is, ami a hazai LMBT közösséghez tartozókkal szemben megnyilvánuló jogtiprásokkal foglalkozott.

1 komment

Reagáltunk arra, hogy a Jobbik a homofób törvénycsomag tárgyában ötpárti egyeztetést kezdeményezett.

Megemlékeztünk egy újabb tragikus esetről – mely ezúttal a kanadai Halifaxban történt. A homofób indulatai miatt elvakult támadó agyonvert egy közkedvelt melegaktivitást.

2 komment

Ismetettük a Konzervatórium blog egyik írására (Vidám dolog melegnek lenni vagy mégsem annyira?) adott reakciót.

3 komment

Beszámoltunk arról, hogy Living in Limbo címmel kiállítás nyílt az erősen konzervatív Alabama állambeli Birminghamben, amely leszbikus párok és családok életébe enged bepillantást.

Akkor került nyilvánosságra egy hangfelvétel, mely szerint a Jobbik gyöngyöspatai polgármestere egy polgárháború előkészületeiről egyeztetett társaival, ezért feltettük a kérdést: Mi kell még egy párt betiltásához?

1 komment

Beszámoltunk a magyar „Anonymus” kontra Jobbik csetepatéról is.

10 komment

Idén ekkor foglalkoztunk először behatóbban az azonos neműek házasságával kapcsolatos, az Anglikán egyházon belül dúló vitákkal annak kapcsán, hogy Anglikán főpapok a melegek házasságát lehetővé tevő törvények elfogadása mellett érveltek a The Times-ban.

3 komment

Itthon a „nagy, történelmi” keresztény egyházak vezetői közös nyilatkozatban ítélték el április 19-én a gyűlöletkeltést, annak kapcsán, hogy „a Parlament falai között egy képviselői felszólalásban felidéződött a szégyenletes tiszaeszlári vérvád, amelynek felemlegetése egyedül az indulatkeltés eszköze lehet.” Részünkről felmerült a kérdés, hogy példamutatás, vagy képmutatás ez ritka határozott, egységes fellépés a magyar főpapok részéről.

2 komment

Egy a NY Times-ban Magyarországról megjelent írással kapcsolatban – a tisztánlátást segítendő – ismertettük egy magyar származású amerikai blogbejegyzését, aki „Aggasztó meleg-ellenes jelek Magyarországon” címmel reagált saját blogjában a cikkre.

Elemeztük az Európai Bizottságnak a kifogásait az új egyházi törvénnyel kapcsolatban.

Külön posztban válaszoltunk Szilvay Gergelynek a Konzervatórium blogon megjelent, „Az igazi mérsékelt konzervatív” c. írására.

Kis meglepetést okozott számunkra, amikor egy református portál beszámolt arról, hogy „A valdensek kiállnak a homoszexuális párok családi joga mellett”. Maria Bonafede, a Valdens Egyház moderátora szerint a család koncepciója kiterjeszthető a tartós párkapcsolatok valamennyi formájára.  

4 komment

Egy másik blogon megjelent írás kapcsán azt vizsgáltuk, hogy mióta van Magyarországon ilyen erős homofóbia, mivel a korábbi években nem került annyira felszínre ez a negatív jelenség.

3 komment

Május

Megdöbbenésünknek adtunk hangot, amikor a Fidesz legprominensebb képviselőinek aláírásával került a fővárosi közgyűlés elé egy nyíltan homofób indíttatású rendeletmódosító javaslat, mely lényegében betiltotta volna Budapesten a melegfelvonulást.

7 komment

Érdekes diskurzus alakult ki a jobboldali radikalizmus előretörésének lehetséges okaival kapcsolatban, miután a református Reposzt.hu oldalon megjelent Köntös László tiszteletes írása a témában, amire a Kaleidscope blogon reagáltunk.

3 komment

Blogunk életében újabb jelentős állomáshoz érkeztünk, amikor elindítottuk a tematikus Kaleidoscope oldalt, melyben a Kaleidoscope blogon megjelent írásokat téma szerinti bontásban és a legújabb posztok rövid tartalmi összefoglalásával szerettük volna látogatóink figyelmébe ajánlani. Sajnos az új Kaleidoscope oldal látogatottsága nem érte el azt a szintet, hogy érdemes lett volna vele foglalkozni, ezért november óta már nem frissítettük. 

Anyák napján egy furcsa közlekedési hírről írtunk, miután kora délután bemondták, hogy a temetők környékén továbbra is torlódások vannak. Magyarországon az elöregedés, a megállíthatatlannak tűnő természetes fogyás, mint súlyos társadalmi válságjelenségek mindenki által ismertek. Mégis megrendítő, amikor már a közlekedési hírekből is a demográfiai krízis „köszön vissza”…

David Cameron, az azonos neműek házassága mellett korábban nyíltan kiálló brit miniszterelnök úgy döntött, hogy visszavonulót fúj a melegházasság elismerésével kapcsolatban, mivel néhány önkormányzatban elvesztettek pár mandátumot a május 3-i választásokon. Az eredmények ismeretében úgy nyilatkozott, hogy ennek a kérdésnek most még sincs itt az ideje. Ráadásul az amerikai elnökválasztásra készülő republikánus jelöltek egymással versengve tettek homofób megnyilvánulásokat az elnökjelölt-választási kampányaik során. A homofób tendenciák előretörését lehetett folyamatosan tapasztalni a jogállamiság terén sokkal elmaradottabb országokban is. Ennek a globális jelenségnek a leírására használtuk globális lehűlés metaforát.

Beszámoltunk arról a rendkívül látványos cikkről, mely a The Guardian weblapján jelent meg. Egy interaktív színes ábrán mutatták be a melegjogok alakulását az USA egyes tagállamaiban, hét különböző szempont alapján értékelve, és kördiagramokon, különböző színű mezőkkel jelölve az adott állam jogrendjében mutatkozó különbségeket.

2 komment

A frissmeleg.hu oldalról átvett kis közvélemény-kutatás adatai alapján a válaszolók döntő többsége (közel kétharmada!) ítélte rosszabbnak a korábbi évekhez képest az LMBT közösséghez tartozók 2012-es kilátásait.

Történelmi léptékekkel mérve is óriási jelentőségű volt, amikor a közeledő elnökválasztási kampány miatt nem kis kockázatot vállalva, az újabb megmérettetésre készülő amerikai elnök bejelentette, hogy támogatja az azonos neműek házasságát.

1 komment

A Vatikáni Rádió egyik tudósítása kapcsán kerestük a választ arra a kérdésre, hogy a vitatott teológiai kérdések eldöntésében mennyire fontos, hogy mi az emberek (egy adott közösségében) a többség véleménye.

A fekete afrikai országok homofób törvényalkotásának próbált gátat vetni a brit kormány, amikor a Nemzetközösséghez tartozó országoknak járó támogatások felfüggesztését helyezte kilátásba. Malawi – mint posztunkból kiderül – azon kevesek közé tartozott, akik hajlandóak voltak változtatni a gyűlöletkeltésre épülő politikán.

Felhívtuk a figyelmet a melegekkel kapcsolatos két friss hírre, a leszbikus írónő Tormay Cécile emléktáblájának megrongálásáról szóló tudósításra és a korábban a melegek „átnevelését” célzó, un. reparatív terápiát folytató pszichiáter bocsánatkérésére.

Egy fiatal amerikai evangélikus írónő friss írása alapján beszámoltunk arról, hogy az USA-ban egyre erősebb offenzívába kezdtek a házassági egyenlőség ellen küzdő keresztény egyházak, miközben a fiatalabb generációhoz tartozók egyre inkább elfordulnak tőlük. Ahogy a szerző fogalmazott: lehet, hogy a fundamentalista keresztény felekezetek a kultúrharcot sok helyen megnyerik, de egy nemzedéket elvesztenek. Erre a témára az év folyamán többször is visszatértünk, így a december 29-i posztban is, amelyben megdöbbentő statisztikai adatokkal is alátámasztottuk az írónő állításait.

A Daily Mail cikke és az All Out felhívása alapján összefogásra bíztattunk mindenkit az ukrán homofóbia ellen.

3 komment

Egy ószövetségi írás, a Józsué könyvének üzenetét elemezve rámutattunk arra, hogy a bűn és annak társadalmi következményei, az intolerancia, az önzés, a gyűlölködés, a homofóbia legyőzhetőek Isten segítségével.

A Jobbik tovább folytatta homofób propagandáját, május végén a Fővárosi Önkormányzatban terjesztettek elő egy hasonló módosító indítványt, mint amilyet korábban fideszes képviselők a pride betiltására (ld. a hónap első bejegyzését!), és amely szerencsére azóta sem került elfogadásra. Ráadásul – a saját véleményük szerint – a Jobbik mindezt a keresztény konzervativizmus egyedül legitim képviselőjeként tette.

A hónap végén publikált közvélemény-kutatási adatok szerint egyébként a Jobbik – átmeneti gyengülés után – ismét erősödött, ami elég lehangoló fejlemény volt. Szerencsére azóta megint csökkent a támogatottságuk.

Június

Aggodalmunkat fejeztük ki amiatt, hogy a kormánypártok képviselői úgy nyilatkoztak, hogy meg fogják akadályozni a júliusi melegfelvonulást. A posztban felhívtuk a figyelmet arra is, hogy politikailag rendkívül ellentmondásos volt a Fideszesek nyilatkozata, mert pártjuk az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának tagjaként támogatta az Európai Parlament május 24-én elfogadott, „A homofóbia elleni küzdelem Európában” című határozatát.

72 komment – Angol változat

Áttekintettük az elmúlt évek során tett különböző politikusi megnyilatkozásokat a pride-al kapcsolatban majd három kérdésre kerestük a választ:

1.      mi vezetett oda Magyarországon, hogy a kormánypártok vezető politikusai is a melegfelvonulás betiltására irányuló jogszabályokat kezdeményeznek? Mitől vált ez most olyan fontos politikai kérdéssé, hogy erre a lépésre szánják el magukat?

2.      milyen módon függ össze a hazai helyzet alakulása a térségi és a globális tendenciákkal?

3.      milyen következtetéseket lehet és kell levonni mindebből a homofóbia elleni küzdelemben?

473 komment

Csalódottságunknak adtunk hangot, hogy a Parlamentben úgy beszéltek a halálbüntetés visszaállításáról, mintha az reális lehetőség lenne Magyarországon.

A katolikus egyházat érintő, a homoszexualitással kapcsolatban megjelent két friss hírre reagáltunk: az egyik a szlovák püspökkari konferenciának a június 9-én tartott pozsonyi melegfelvonulás miatt kiadott közleménye, a másik Margaret Farley, a Sister of Mercy apácarend tagja, a Yale Divinity School keresztény erkölccsel foglalkozó nyugalmazott professzora ellen, aki az egyik könyvében kiállt az azonos neműek házassága mellett, mert szerinte az megszüntetné a homoszexuálisok megbélyegzését.

A katolikus médiumokban óriási felháborodást okozott, hogy Felipe Zuleta kolumbiai újságíró feljelentést tett egy futballedző és a püspök ellen homofób megnyilvánulásaik miatt, azonban – mint arról a posztban beszámoltunk – kissé pontatlanok és a valóságtól elrugaszkodottak voltak ezek a tudósítások.

Elemeztük a keresztény egyházak egymáshoz való viszonyát annak kapcsán, hogy hatalmas belső vita alakult ki a Református Egyházon belül a katolikusok kárhozatos bálványimádását kimondó kálvini tézisek új fordításának kiadása miatt.

9 komment

Bemutattuk az USA-ban több, mint egy millió taggal, és 40 millió $-os éves költségvetéssel működő meleg lobby új vezetőjét.

Ismertettük azt a nyílt levelet, amit az Európai Parlament LMBT képviselőcsoportja küldött Tarlós István főpolgármesternek és a fővárosi közgyűlés tagjainak a Budapest Pride és az EuroGames ügyében.

Reagáltunk azokra a konzervatív keresztény/keresztyén körökben az azonos neműek házasságának legalizálása (egyszersmind bármilyen homoszexuális kapcsolat létjogosultságának elismerése) ellen gyakran használt érvre, hogy a Teremtés könyve alapján Isten az embert férfinek és nőnek teremtette.

Az egyik legnagyobb amerikai keresztény felekezet, a Déli Baptista Konvenció újonnan megválasztott, első fekete bőrű elnökének nyilatkozata ismételten felszínre hozta az amerikai társadalmon belül továbbra is meglévő, mélyben feszülő ellentéteket a melegjgokkal kapcsolatban, miután az új egyházi vezető a beiktatása utáni első beszédében azt mondta, hogy azokat nem tartja polgárjogi kérdésnek.

Beszámoltunk az 50 amerikai kongresszusi képviselő által aláírt, Orbán Viktornak szóló, a magyarországi antiszemita megnyilvánulások és a homofóbia elleni fellépésre felhívó leveléről. Egyúttal rövid elemzést adtunk az LMBT témakörben megjelent hírekkel kapcsolatban, mivel sajnálatos módon a magyar újságírás – beleértve az elektronikus médiát is – eljutott arra a szintre, hogy az LMBT emberekkel szembeni negatív sztereotípiákat erősítő, ezáltal az intoleranciát növelő bulvárhíreknek tág teret adott, ugyanakkor a sokszínűség elfogadását és a toleranciát szolgáló erőfeszítéseket szabályosan elhallgatta.

491 komment

Köszönetet mondtunk az Indexnek, mely nagymértékben növelte blogunk látogatottságát azáltal, hogy egy-két bejegyzésünket kitette a nyitóoldalra.

Egy az otvenentul.hu oldalon megjelent, a homoszexuális kapcsolatban élők iránt elfogadó, korrekt cikk kapcsán elemeztük a hetero többséghez tartozók pozitív megnyilvánulásainak jelentőségét.

A „melegompiának” is nevezett, Budapesten megrendezésre kerülő Eurogames ’12-vel kapcsolatos szélsőséges kirohanások miatt felmerült az kérdés, hogy ha az LMBT közösség egy ilyen vitathatatlanul pozitív kezdeményezéssel szeretne hozzájárulni a társadalom életéhez, mely hazánknak gazdasági és politikai előnyökkel is jár, akkor ez a kisebbség bármit tehet, csak kritikát és megaláztatást kap a többségi társadalomtól.

Az ír gázoló ügyében az Európai Bizottságtól kért és kapott azonnali segítséget a KIM miniszter azt követően, hogy az illetékes ír döntéshozóknak a kiadatást elutasító jogerős döntése után úgy tűnt, hogy nincs további jogi lehetőség a kiadatásra. A magyar kormány kérésére Viviane Reding azonnal kezdeményezett egy egyeztetést a két érintett fél és az EB részvételével. Az események kapcsán felmerülhet, hogy kicsit ellentmondásos a magyar kormány és az EB viszonya. Amikor az EB kezdeményezett változtatásokat a magyar jogszabályokon, a kormány ezeket rendre visszautasította, de amikor azzal szembesült, hogy saját hatáskörben nem tud megoldani olyan súlyos jogi problémákat, mint a két gyermeket elgázoló és Írországban büntetlenül maradó férfi esete, akkor mégiscsak jól jön, hogy az EB szerepet vállal az ügy tisztázásában.

Közel egy időben foglalt állást a melegházasság engedélyezése mellett két baloldali politikus, Molnár Csaba, a Gyurcsány-párt (DK) alelnöke és Dominique Bertinotti, francia családügyi miniszter. Ez alkalmat adott arra, hogy összehasonlítsuk a két hasonló tartalmú bejelentés között különbségeket, ami első sorban azok jelentőségében, súlyában és hatásában mutatkoztak.

3 komment

A második félév termése külön posztban olvasható!

„Franciaországban a katolikus iskolák is felsorakoznak az egyneműek házasságát elismerő, hamarosan életbe lépő törvény ellen” – tudósít a Vatikáni Rádió. „A katolikus oktatás főtitkára, Eric de Labarre levélben mozgósította (!) a 8.300 katolikus magániskola igazgatóit. Minden iskola szabadon (!) választhatja meg, hogy milyen kezdeményezéssel kívánja jogait gyakorolni a közhatalom által jelenleg vizsgált döntést illetően.” Arról tehát szabadon dönthetnek, hogy hogyan akarnak tiltakozni, de a tiltakozás a francia kormány döntése ellen kötelező. A Vatikán nem enged. Igaz, hogy ezzel vélhetően újabb tízezrek fognak úgy dönteni Franciaországban (ahol a lakosság többsége támogatja az azonos neműek házasságának törvényi elismerését), hogy nem adják gyermeküket egyházi iskolába, mert nem szeretnék, ha ott homofób szélsőségeseket nevelnének belőlük. Amint korábban a jelen blogban is írtuk, a jelenlegi francia elnök, Hollande úgy nyerte meg a választásokat, hogy a választási kampányában nyíltan kiállt az azonos neműek házassági egyenlőségének támogatása mellett, ezért számára morális kötelesség (és a fejlett demokráciákban jól felfogott politikai érdek), hogy ehhez tartsa magát. Nem meglepő tehát, hogy minden támadás ellenére – ahogy erről is szóltunk korábban – a francia kormány kiáll a választási ígéretének megtartása mellett.

A katolikus egyház makacs ragaszkodása ahhoz a homofób állásponthoz, amelynek teológiai és morálteológai megalapozatlanságát nagyon sok protestáns, és néhány „rebellis” katolikus teológus is bizonyította már, azért különösen elkeserítő, mert ezzel egyre jobban megakadályozzák a keresztények missziós küldetésének teljesítését a világban. A képmutató és gyűlöletkeltésre alkalmas hivatalos katolikus álláspont miatt egyre többen fordítanak hátat nemcsak a katolikus egyháznak, hanem általában a kereszténységnek, így az egyházak a valódi, örök értékeket sem tudják közvetíteni feléjük. Nagyon jó lenne, ha ennek veszélyét felismerve a vezető katolikus klérus végre rászánná magát, hogy az emberi tekintély tisztelete és saját egzisztenciális érdekeihez való ragaszkodás helyett az igaz tanításhoz ragaszkodjon, és az Ige alapján hirdesse a világban: „Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet.” (1Jn 4.8)

Kiegészítés

A poszt első bekezdésben leírt veszély (hogy ti. egyre kevesebben fogják egyházi iskolába íratni a gyermeküket) komolyságát alátámasztandó, érdemes megnézni az alábbi amerikai statisztikákat (forrás). Az USA-ban – ahol a katolikus és konzervatív (fundamentalista) protestáns felekezetek, valamint az LMBT közösséghez tartozók egyenjogúságáért küzdők közötti konfliktusok pár évtizeddel korábban kezdődtek és sokkal erőteljesebbek voltak, mint Európában – a katolikus egyházra vonatkozó statisztikák megdöbbentő tendenciákat mutatnak. Miközben ugyanis a demográfiai statisztikáknak megfelelően (egyrészt a bevándorlásból, másrészt a különböző etnikumhoz tartozók népességgyarapodásából adódóan) a katolikusok száma harmadával nőtt 1975 és 2012 között, addig a katolikus általános iskolába járó diákok száma 40%-al csökkent. Természetesen önmagában a rendelkezésünkre álló adatokból nem derül ki, hogy milyen tényezők, milyen mértékben járultak hozzá ezekhez a változásokhoz, és biztos, hogy számos egyéb oka is volt annak a negatív tendenciának, ami a katolikus iskolák iránti társadalmi igény drasztikus csökkenésében mutatkozott meg, de biztosra vehető, hogy az USA-ban meghatározó jelentőségű volt a katolikus egyház intoleráns, elutasító, sőt sokszor egyenesen gyűlöletkeltő hozzáállása a LMBT közösséghez tartozókkal szemben.Különösen az egyházi iskolák és az ott tanuló diákok számának alakulását mutató görbéknek az ezredforduló után ismét meredekebbé váló csökkenésében lehettek döntő jelentőségük az intoleráns egyházi megnyilatkozásoknak.

A katolikusok és a konzervatív anglikánok egyre határozottabb fellépése az azonos neműek házasságának engedélyezése ellen Nagy-Britanniában nem maradt hatástalan: a Guardian felmérése szerint a britek körében közel másfélszeresre nőtt a melegházasság legalizálását támogatók aránya fél év alatt, és így már pont kétszer annyian támogatják, mint ahányan ellenzik azt. A felmérést azt követően végezték, hogy az azonos neműek házassága ellen emelt szót karácsonyi beszédében a brit katolikusok vallási vezetője, Vincent Nichols, Westminster érseke – amint arról az MTI híre alapján a legtöbb hazai médium is beszámolt. A kérdés Nagy-Britanniában kezd a legmeghatározóbb politikai témává válni, és David Cameron brit miniszterelnöknek igencsak ügyesen kell lavíroznia a sokféle szempont között, ahogy erről korábban már a jelen blogban is beszámoltunk. Az első visszajelzések tehát a miniszterelnök politikájának sikerét jelzik, miután öt megkérdezettből immáron hárman (a válaszadók 62%-a) azt válaszolták, hogy támogatják az általa javasolt törvénytervezet elfogadását, mely 2014-től lehetővé tenné az azonos neműek házasságát Nagy-Britanniában is.

A brit belpolitika alakulásánál azonban sokkal fontosabb, általános üzenete is van a felmérés eredményének. Ismét bebizonyosodott ugyanis, hogy az „átlagemberek” számára egyre kevésbé hiteles az a szemforgató, hamis szirénhangokon a családok védelméről énekelő, de valójában a gyűlölködés és a kirekesztés politikájának táptalajt adó kommunikációs offenzíva, amit a magukat a konzervatív, keresztény értékek védelmezőinek mondók folytatnak. Ennek a képmutató ideológiának az eredménye, hogy a keresztény értékek védelmére hivatkozva akarja a homoszexuális embereket bűnbakká tenni, évtizedekre börtönbe zárni, sőt a legújabb törvénytervezet szerint halállal büntetni az ugandai elnök, de ez ad gyúanyagot az ukrán, belorusz és orosz homofób gyűlölethullámnak is, amely ezekben az országokban is kriminalizálni akarja a homoszexuálisokat. Mindezt látva nem meglepő, hogy a egyre többen fordulnak el a saját önös érdekeiken, zsigeri indulataikon felülemelkedni nem tudó, Isten akaratára hivatkozó, de valójában az Ő örök akaratával egyre nyilvánvalóbban szembeszegülő, konzervatív egyházi irányvonalat képviselő felekezetektől. Óriási felelősség hárul ezért a katolikus és a saját homofób elveikhez ragaszkodó protestáns felekezetek vezetőire, mert miközben a hit őrének szerepében tetszelegnek, bűnös módon hagyják szétszéledni a rájuk bízott nyájat.

A Vatikáni Rádió honlapján Federico Lombardi, számol be a pápa december 21-én, a római kúria előtt, a keresztény család fogalmáról tartott beszédében elhangzottakról. Lombardi a Vatikáni Rádió főigazgatója, egyben a pápai állam hivatalos szóvivője is. Mint írja, a pápának a „római kúriához intézett karácsonyi beszéde általában a legszemélyesebb és legfigyelmesebben átgondolt beszédek között foglal helyet. A végéhez közeledő év legfontosabb témáit közelíti meg a pápa, köztük azokat, amelyeket a jelen helyzetben sürgetőnek és elodázhatatlannak tart.”

Ebben az évben a beszéd egyik fő témája „a család, valamint a férfi és a nő dualizmusa, azaz a kettő közötti különbség” volt. Mint a szóvivő cikkéből kiderül, a pápa figyelme most arra irányul, ami ma kockázatot jelent, az a kérdés, hogy „ki is az ember?” Ezt kifejtve írja: „a férfi és nő közötti dualizmus, vagyis a férfi és a nő közötti biológiai és más különbség, alapvető szerepet játszik az emberi lény számára. Ebből a különbségből fakad az apa, az anya és a gyermekek közötti kapcsolat. A dualitás az emberi személy természetében gyökerezik, magában a teremtő Isten tervében. Ennek tagadása ellentmond az igazságnak.”

Itt érdemes megállni egy pillanatra. Mire irányul tehát a pápa figyelme? Milyen kockázatról van itt szó? Mit tart kockázatosnak a pápa? Azt hogy nem tudjuk, hogy „ki is az ember?” Ez így azért elég sommás dolognak tűnik. Sajnos az ezt követő kifejtés sem konkretizálja a problémafelvetést. Azzal a megállapítással vélhetően nem vitatkozik senki, hogy a „férfi és a nő közötti biológiai és más különbség, alapvető szerepet játszik az emberi lény számára” (bár a fordítás nyelvtanilag nem egészen korrekt, de amennyire érthető, annyiban evidenciának tűnik). Ugyanakkor a következő mondat már erősen vitatható: „Ebből a különbségből fakad az apa, az anya és a gyermekek közötti kapcsolat.” Igaz ugyan, hogy a gyermekek fogantatása és születése alapesetben valóban egy férfi és egy nő szexuális kapcsolatának eredménye, és ennyiben a férfi és a nő közötti nemi különbözőségnek ténylegesen szerepe van benne. Azt azonban mindenki látja maga körül a világban, hogy az apai, sőt sokszor még az anyai szerepeket, feladatokat, felelősséget is – a legkülönfélébb okokból kifolyólag – sok esetben a biológiai apától és anyától eltérő személy vállalja fel, látja el, de ettől még a szülő-gyermek kapcsolatok ugyanolyan fontosak a gyermek, a (nevelő-)szülő és az egész társadalom számára! Ezt a tényt ignorálni nemcsak hiba, de egyenesen bűn. Nagyon elgondolkodtató az a tény, hogy ennek a pápai megnyilatkozásnak a lényege egybevág a KDNP által előkészített Családvédelmi törvénynek (Csvt) azokkal a rendelkezéseivel, a törvény azon szellemiségével, melyről pont most mondta ki a Magyar Alkotmánybíróság (Ab), hogy az egyetemes emberi jogokkal, értékekkel, de még a konzervatív keresztény alapon álló hazai Alaptörvény betűjével és szellemével is ellentétben áll (ld. a témával foglalkozó korábbi posztban!). A józan emberi értelem és a mindennapi tapasztalatok egyaránt azt bizonyítják, hogy ugyanolyan védelemre és támogatásra szorul egy család akkor is, ha a családban élő gyermekek nem a nevelőszülők „dualizmusából” fakadóan kerültek a családba. Ez az állítás akkor is igaz, ha valaki az azonos nemű párok gyermekneveléshez fűződő jogát nem kívánja elismerni – amint azt az Ab határozatának indoklása részletesen ki is fejti, és számos, a jogtudomány területéről származó hazai és nemzetközi tudományos hivatkozásra alapozva igazolta Szalai Ákos, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának oktatója, abban az írásában, melyet a Magyar Katolikus Egyház hivatalos online folyóirata, a Magyar Kurír is ismertetett. Itt tehát a katolikus egyházon belül van jelen két, egymással szöges ellentétben álló álláspont. Az egyik szerint – amelyet a pápai üzenet és itthon az Ab határozatát kritizáló, a részlegesen megsemmisített családvédelmi törvényt előkészítő konzervatív politikai és vallási vezetők képviselnek – a jog védelmét „kiérdemlő” család csak az egymással házasságban élő természetes apától és anyától született saját gyermekeket nevelő családokra vonatkozik (bár a hazai Csvt-nek az Ab által megsemmisített rendelkezései szerint az ilyen szülők által örökbe fogadott gyermek is beletartozik a családba, a pápai üzenet még erre az esetre sem tér ki). Ez a felfogás olyan joghátrányt eredményez az egyéb családformákban élő szülők és gyermekek számra, amely őket ebből a szempontból egyértelműen másodrendű állampolgárokká teszi. Ez utóbbit lényegében el is ismerik azok, akik a családnak a szűken vett értelmezését tartják egyedül elfogadhatónak mondván, akik nem akarnak házasságot kötni, azok maguk döntenek úgy, hogy kizárják magukat a családalapítás lehetőségéből, ami már egészen cinikus és abszurd társadalomszemléletet és morális hozzáállást tükröz, amint erre egy korábbi posztban szintén utaltunk már. A másik – a katolikus egyházon belül szintén meglévő álláspont szerint – a család definíciójának szélesebbnek kell lennie, és erre az Ab határozat indoklása, valamint a fent idézett Szalai Ákos cikk több példát is hoz a mindennapi életből.

 A pápai üzenete következő két mondata szintén nagyon tanulságos: „A dualitás az emberi személy természetében gyökerezik, magában a teremtő Isten tervében. Ennek tagadása ellentmond az igazságnak.” Az üzenete ezzel mindenkire rásüti a „dualitás” tagadásának vádját, akinek a családról alkotott felfogása eltér a az előbbi mondatban részletezett hivatalos vatikáni állásponttól. Ez azt jelenti, hogy aki nem ért egyet azzal a szemlélettel, amit a pápai üzenet képvisel, az tagadja a férfi és a nő közötti különbségeket (a „dualitást”), és ezzel „ellentmond az igazságnak”, szembehelyezkedik Istennel, tehát maga a sátán. Az igazság ezzel szemben az, hogy a család fogalmát szélesebb értelemben vevők döntő többsége egyáltalán nem vonja kétségbe a férfi és a női nemi jellegek különbözőségét, saját nemi jellegzetességeit elfogadja és megéli a saját mindennapi életében, nem helyezkedik szembe az isteni igazsággal, a teremtés rendjével, mely szerint Isten férfinak és nőnek teremtette az embert. Közismert, hogy még a homoszexuális emberek döntő többsége is elfogadja a férfi és női nem közötti különbségeket, csupán az azonos neműek iránt éreznek vonzalmat.

Ezután így folytatódik a pápai üzenet ismertetése:
„Ha azt állítjuk, hogy az emberi személy maga határozza meg saját identitását, ezzel romboló lépést teszünk, amely megnyitja az utat a természet önkényes manipulációja felé. Mindez rendkívül súlyos következményeket jár az emberi méltóságot illetően, kezdve mindjárt a gyermekek méltóságával, akik így egy jog tárgyaivá válnak, ahelyett, hogy egy jog alanyai lennének. A „családért folytatott küzdelem” során így, lemondunk magáról az emberi személyről.”

Ez a leggyakoribb csúsztatás, amit a konzervatív keresztény álláspont képviselői alkalmazni szoktak, amikor úgy állítják be, mintha a „liberálisok” (valójában itt azokról van szó, akik nem az ő álláspontjukat követik, de adott esetben egyáltalán nem biztos, hogy mindenben a liberális elveket vallják magukénak) egyöntetűen úgy gondolnák, hogy „az emberi személy maga határozza meg saját identitását”. Az igazság ezzel szemben az, hogy ezt pont a konzervatív keresztény álláspont képviselői gondolják így. Ők azok, akik azt állítják, hogy csak elhatározás kérdése, hogy valaki milyen szexuális irányultsággal, vagy identitással bír, ők gondolják azt a homoszexuális és transzszexuális emberekről, hogy a saját neműek iránti vonzalom, vagy a biológiai nemtől eltérő szexuális identitás kizárólag, de legalább is első sorban a homoszexuális és transzszexuális emberek személyes elhatározásának eredménye. Hiába bizonyította ennek ellenkezőjét számtalan pszichológiai kutatás, hiába mondta ki ennek az álláspontnak a tarthatatlanságát minden arra illetékes tudományos fórum, a saját hatalmi és társadalmi pozícióját féltő konzervatív keresztény tábor nem hajlandó tudomásul venni, hogy ez az álláspontja tarthatatlan, hazug, méltánytalan és ezért bűnös,  a szó morálteológiai értelmében is.

Mindaz tehát, amit arra a feltételezésre épít a pápai üzenet mondanivalója, hogy a „liberálisok” szerint „az emberi személy maga határozza meg saját identitását”, alaptalan, az erre felépülő érvrendszer kártyavárként omlik össze. Így például a konzervatív keresztény álláspontot el nem fogadók többségének nem áll szándékában „a természet önkényes manipulációja”. Nem csoda, hogy ezek után az idézett rész utolsó két mondata már csak értelmetlen vagdalkozásba megy át, melyben a gyermekekről, mint a jog „tárgyairól” és nem „alanyairól”, valamint a „családért folytatott küzdelem” kérdéséről szóló részben már logikailag sem követhető a mondanivaló.

Ugyancsak gyakran lehet találkozni mostanában azokkal a jelenségekkel, melyekre a cikk következő mondatában utal: „A pápa bőven merít a franciaországi Főrabbi által megfogalmazott gondolatokból, hogy ezzel is megerősítse: a katolikus egyház állásfoglalása nem felekezeti kérdés, hanem az, amit a józan ész sugall és amelyben tehát a nagy zsidó-keresztény hagyomány egyformán gondolkodik.”

Az az állítás, hogy mindaz, amiről a pápai üzenet is szólt „nem felekezeti kérdés”, annyiban igaz, hogy – mint a felhozott példa is bizonyítja – a Vatikán hatalmas erőfeszítéseket tesz saját konzervatív álláspontjának megerősítésére a más felekezetekhez tartozó keresztény, sőt nem keresztény egyházak és vallások képviselőinek megszólításával és a velük közösen történő fellépés propagálásával. Mindez azonban nem feledteti azt a tényt, hogy a keresztény hívek egyre nagyobb része (lassan számszerű többsége!) nem ért egyet a család szűk értelmezését erőltető konzervatív vatikáni állásponttal és a homoszexuálisokat eleve bűnösöknek tartó megítéléssel. Az pedig végképp nevetséges erőlködés, amikor a konzervatív álláspont képviselői arra hivatkoznak, hogy az ő álláspontjuk az, amit a „józan ész sugall”, miközben folyamatosan és következetesen szembeszállnak a tudományos alapokon álló, racionális és logikus gondolkodásmóddal, és minden olyan érvet figyelmen kívül hagynak, amely cáfolja és hiteltelenné teszi az ő álláspontjukat.

Mindezek alapján nem sok jóval kecsegtet az elkövetkező esztendő, mivel láthatóan semmi hajlandóság nincs arra a Vatikánban, hogy akár csak meghallják azoknak a hívő keresztényeknek a szavát, akik nem szeretnék, ha katolikus egyház a „családért folytatott küzdelem” jelszavát hangoztatva a kirekesztés és gyűlöletkeltés szimbólumává válna a világban.

Idén rövid az advent. Szinte a lehetséges legrövidebb. Advent negyedik vasárnapja huszonharmadikára esik, és másnap már vége is. Rövid volt az idő a felkészülésre. Minden szempontból. Első sorban lelkileg.

A készülődés igazi jelentősége nem csak, sőt nem is első sorban a közelgő karácsonyi ünnepekhez kötődik. Az is fontos – kinek ezért, kinek azért. A lényeg azonban messze túlmutat azon a pár napon, amit nagybetűs Karácsonynak nevezünk. Az advent, a várakozás első sorban arról a végső nagy találkozásra való készülődésről szól, amely mindannyiunk számára el fog jönni egyszer. Kinek így, kinek úgy.

Adjon Isten mindenkinek megbékélést – így az advent utolsó napjaiban – a világgal, az emberekkel, önmagával, de első sorban és legfőképp Ővele, az élő és örök Istennel!

Az Alkotmánybíróság (Ab) minapi döntése (melyről a jelen blogban is beszámoltunk) – ahogy várható is volt – „kiverte a biztosítékot” azoknál, akik magukat a keresztény hit igaz és tántoríthatatlan őrének és védelmezőinek tartják. Hiába próbálták csitítani az azonos neműek házasságát és élettársi kapcsolatának jogi elismerését dühödten ellenző keresztényeket még a katolikus egyházhoz kötődő, az egyházon belül sokak által nagyra tartott és elismert személyiségek (ld. a II. János Pál Gazdaságetikai Intézet „Kereszténység és kapitalizmus” néven futó blogján Szalai Ákos elismerésre méltóan alapos és a témát valóban tudományos igényességgel körüljáró posztját: A családok védelméről – politikai hisztéria helyett címmel), a „háborús logika” ismét diadalmaskodott a józanész felett. A csaladhalo.hu ma délutánra demonstrációt hirdetett, melyre hívják „…mindazokat, akik számára fontos a család.” Mint írják: „Tiltakozzunk az ellen, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette a családvédelmi sarkalatos törvény fontos részeit, így a család definícióját is.” Történik mindez annak ellenére, hogy – amint azt Szalai Ákos fent hivatkozott cikkében is idézi – az Ab határozatának indoklásában ilyen részek is olvashatóak: „Az indítványozó [Szabó Máté ombudsman, aki szexuális diszkriminációra is hivatkozott kérelmében - SzÁ] azon álláspontjával szemben, amely szerint a Csvt. 7. §-a a magán- és  családi élet tiszteletben tartásához, valamint az emberi méltósághoz való jog tekintetében (szexuális irányultságon, mint egyéb helyzeten alapuló) hátrányos megkülönböztetést okoz azzal, hogy a bejegyzett élettársakra nem terjed ki, az a megállapítás tehető, hogy a támadott törvényhely ezzel nem teremt alaptörvény-ellenes helyzetet.” Ezen kijelentés miatt akár az azonos neműek házassági egyenlőségét támogatók is kivonulhatnának az Alkotmánybíróság elé tiltakozni.

Akár a magukat konzervatív keresztényeknek tartókkal egyszerre is…

A HÖOK és a Kormány tárgyalásai a hírek szerint akkor szakadtak meg, amikor „a röghöz kötés témája került szóba”. A „miniszter azt mondta, szükség van hallgatói szerződésre, a kérdés csak az, hogy milyen formában. A diákok ekkor döntöttek úgy, hogy otthagyják a tárgyalást.” – írta a hvg.hu.

A hallgatói szerződések kérdésköre valóban elég összetett. Egyrészről a „röghöz kötés” kifejezés érthető és jogos ellenérzéseket kelt mindenkiben. Ugyanakkor vélhetően sokkal többen értenek egyet azzal, hogy a magyar adófizetők pénzén képzett diplomások lehetőleg ne más országokat gazdagítsanak az itt megszerzett tudásukkal, a magyar állam által finanszírozott képzés során szerzett diplomájukkal, mint ahányan még ma is a kormánypártok támogatóinak számítanak. Ez az érvrendszer első megközelítésre egy olyan aranybánya, amelyet a kormányzati kommunikációs gépezet már eddig is sikeresen tudott kiaknázni, és ez várhatóan a továbbiakban is így lesz. Csakhogy vannak olyan problémák vele, amelyeket persze egy pár perces interjúban nem lehet összefoglalni, az átlag médiafogyasztónak nagyon nehéz elmagyarázni, de ettől még igencsak komoly, súlyos érvekről van szó.

Először is a méltányosság kérdése nemcsak úgy merül fel, hogy az államilag finanszírozott képzésben részt vevő diákok úgy általában az adófizetők pénzén tanulnak. Valószínűleg az is igaz, hogy a miközben a többségüknek a szülei fedezik gyermekük úgymond „ingyenes” oktatása mellett felmerülő tetemes költségeket, aközben maguk is fizetnek adót, amelyből az oktatásra fordítható rész adott esetben az alatt a két évtized alatt, amíg gyermekeik diplomát szereznek, elérheti, sőt meg is haladhatja képzésük állami támogatásának mértékét. Ha viszont a szülők ilyen mértékben járulnak hozzá saját gyermekük tanulmányainak költségeihez (közvetlenül és saját adójukkal egyaránt), akkor miért is szól bele az állam abba, hogy hol fog később dolgozni a gyermek? Ki és milyen alapon tilthatja meg, akadályozhatja meg, hogy a gyermek a saját boldogulása, anyagi és szakmai előre menetele szempontjából a legjobb lehetőségeket kínáló országban próbáljon elhelyezkedni, ha egyszer a képzésének költségét nagyrészt nem más fizette, mint saját szülei? Hiszen az „adófizetők” többségükben egyben szülők is, akik nyilván első sorban azt szeretnék, ha gyermekeik boldogulnának, és ezt sok esetben Magyarországon nem tudják biztosítani számukra.

Mindezzel összefügg a másik szempont. Az unós csatlakozás – a szélsőjobb minden ellenkező propagandája ellenére – lényegesen több előnnyel járt Magyarország számára, mint hátránnyal. Természetesen vannak minden tagállamnak kötelezettségei, melyeket az előnyökért cserébe, és azok érdekében el kell fogadnia, tudomásul kell vennie. Ilyen a személyek, a munkaerő szabad áramlása, mely előfeltétele az unió versenyképességének a világpiacon és egyben az egyik legfontosabb szabadságjog, amihez az uniós polgárok ragaszkodnak is. Ennek lényege éppen az, hogy minden uniós polgár ott vállalhat munkát az unión belül, ahol akar, ahol tud, és ezt csak a befogadó (!) tagállam korlátozhatja (derogáció keretében) pár évre, amivel a legtöbb fejlett tagállam élt is a kelet-közép-európai és baltikumi országok polgáraival szemben a 2004-es csatlakozás után, de ez a lehetőségük már meg is szűnt. Ezt a szabályt pont azért találták ki az unió megalakulását követően, hogy egyetlen tagállam se korlátozhassa – sehogy sem (!) – polgárainak szabad mozgását, munkavállalását. Ezzel az alapvető uniós irányelvvel tökéletesen szembemegy a „röghöz kötést” szolgáló hallgatói szerződések rendszere, melyet előbb-utóbb egy kötelezettség-szegési eljárás végén úgyis meg kell majd szüntetnie Magyarországnak, de addig persze érvényben marad.

Mindezek alapján sem jogi, sem méltányossági szempontból nem fogadható el a diákok röghöz kötését szolgáló képzési szerződés koncepciója, bármennyire könnyen kihasználható kommunikációs kliséket lehet felhozni mellette.

Az Alkotmánybíróság döntése Magyarországon is gondolkodóba ejtette kicsit azokat, akik eddig oly magabiztosan képviselték saját „kultur-homofób” álláspontjukat. Hiába gondolták korábban sokan úgy, hogy mivel a kétharmad a magyar jogrendben mindenre elég, simán le fogják tudni nyomni a parlamenti ellenzéket a Ptk. módosítás kapcsán, még akkor is, ha ezzel további támogatókat veszítenek a kormánypártok, az Ab döntés után kis elbizonytalanodás érződött a Fidesz kommunikációjában.  Ezzel szemben a KDNP ismét elővette a szokásos kommunikációs sémákat: „az élettársi kapcsolat egy szabad, kötöttségektől mentes kapcsolat, amelyre nem is szabad rákényszeríteni a házassággal együtt járó jogkövetkezményeket”, „Nem arról van szó, hogy a pártnak kifogása lenne az egynemű élettársak kapcsolatával szemben, ám a család fogalmát továbbra is meg szeretnék védeni” – idézi Harrach Pétert az inforadio.hu.

Ez a képmutatás nem magyar sajátosság, ahogy arra egy korábbi posztban is utaltunk már, és úgy tűnik, hogy a magukat a konzervatív értékek legfőbb őrének tekintők továbbra is ragaszkodnak ehhez a stratégiához. Még a The Guardian online kiadásában két nappal ezelőtt is egy hosszú cikk jelent meg „A tolerancia nem elegendő az együttélés művészetének megértéséhez” címmel, melyben a szerző ugyan azzal kezdi, hogy „bátorító a melegházasság támogatásának növekedését látni”, mert „ez azt mutatja, hogy a társadalom nyitott minden féle ember iránti toleranciára”, de utána demagóg érvek jönnek a melegházasság ellen. Mint írja: „Sok keresztény nem azért ellenzi a melegek házasságát, mert mi homofóbok lennénk, vagy elutasítanánk a melegek emberi méltóságát, hanem azért, mert a melegházasság – úgy gondoljuk – végső soron rákényszeríti heteroszexuális világ viselkedési szabályait a melegekre.” Azt, hogy ez a képmutató kommunikációra épülő stratégia milyen szinten átgondolt, és tudatos az azonos neműek házassági egyenlősége ellen küzdők, azt elutasítók részéről, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy még a melegek között is kerestek – és találtak is – szövetségeseket hozzá. Amint arról a jelen blog egy korábbi posztjában beszámoltunk, Franciaországban egy olyan homoszexuálisokat tömörítő egyesületet is létrejött, amelynek vezetője nyilvánosan állást foglalt az azonos neműek házasságának legalizálása ellen, és a szervezet jelmondata: „Házasság nélkül vidámabb (melegebb)!” Az azonos neműek házassági egyenjogúságát elutasítók tehát nemcsak Magyarországon érvelnek úgy, hogy ők tulajdonképpen csak „mentesíteni akarják” az azonos nemű élettársakat (Magyarországon még a különneműeket is!) a kötöttségektől, miközben valójában meg akarják őket fosztani azoktól a jogoktól, amelyek a házastársakat megilletik.

Érthetetlen, hogy ezt hogyan rendezik el saját lelkiismeretükkel a magukat hívő keresztényeknek tartó emberek.

… mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) az alapvető jogok biztosának a családok védelméről szóló 2011. évi CCXI. törvény (Csvt.) egyes részeit megtámadó, az Alkotmánybírósághoz 2012. június 1-jén érkezett indítványa alapján a 2012. december 17-i határozatában, és – mint alaptörvény-ellenes rendelkezéseket – megsemmisítette a jogszabály 7. és 8. §-t.

3. A Csvt. indítvány által támadott rendelkezései:

„1. A családi jogállás keletkezése

7. § (1) A család a természetes személyek érzelmi és gazdasági közösségét megvalósító olyan kapcsolatrendszer, amelynek alapja egy férfi és egy nő házassága vagy egyenesági rokoni kapcsolat, vagy a családbafogadó gyámság.

(2) Egyenesági rokoni kapcsolat leszármazással vagy örökbefogadással jön létre.

2. Jog az örökléshez

8. § (1) Végintézkedés hiányában történő öröklés (a továbbiakban: törvényes öröklés) esetében öröklésre elsősorban törvényben meghatározott rokonsági fokig az egymással egyenesági vagy oldalági rokonságban, illetve az örökbefogadási kapcsolatban állók és a házastárs jogosult.

(2) Az állam és más személyek törvényes öröklésének csak az (1) bekezdésben említett személyek hiányában lehet helye.

(3) Az örökhagyó házastársát külön törvényben szabályozottak szerint özvegyi jog illeti meg.

(4) Kötelesrész illeti meg az örökhagyó leszármazóját, házastársát, továbbá szülőjét, ha az öröklés megnyíltakor az örökhagyó törvényes örököse vagy végintézkedés hiányában az lenne. A kötelesrész mértékét, alapját, számítását, kiadását, továbbá a kötelesrészből való kitagadás részletes szabályait külön törvény tartalmazza.”

A döntés egyértelmű. Sem az új Alaptörvénnyel, de különösen az ország nemzetközi egyezményekben vállalt köztelezettségeivel nem egyeztethetők össze a megsemmisített rendelkezések. Örvendetes, hogy ezt kimondta az Ab. Örvendetes, de sajnos önmagában kevés. Nagyon kevés.

A KDNP azonnal visszavágott, Harrach Péter a hirado.hu információi szerint közölte: „a KDNP határozottan és erőteljesen szeretné megvédeni a házasság és család intézményét, és azt vallják, hogy ennek mindenféle fellazítása társadalomellenes cselekmény. Idézte a családok védelméről szóló törvényt, miszerint a család az állam és a jog előtt már létező intézmény volt, nem ők találták ki, az van, tudomásul kell venni, annak fellazítására nincs lehetőség.” Ez az arrogáns, kioktató álláspont különösen ijesztő annak fényében, hogy – amint azt az alkotmánybírósági eljárást kezdeményező Szabó Máté röviden és frappánsan megfogalmazta – a Csvt. az „ellentmondásos, elsietett és emiatt hibáktól hemzsegő jogszabályok” közé tartozik, mely a különféle együttélési formákban élő gyermekek után járó családi pótlék terén és az öröklési joggal kapcsolatban is súlyos jogbizonytalanságot okozott.

Ugyancsak aggodalomra ad okot, hogy Pokol Béla alkotmánybíró a határozathoz csatolt különvéleményében az Ab többségi álláspontjától eltérő véleményét többek között így indokolja:

’… az Alaptörvény 28. cikkének második mondata így szól: „Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kel feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.” Ehhez képest a mostani, vitatott megsemmisítést alátámasztó legfőbb, korábbi alkotmánybírósági határozat egyik érvelése 1996-ból így szól: „A homoszexualitás eddigi (…) megítélésénél megmaradt tehát az Alkotmánybíróság a közerkölcs minősítését mellőző, semleges úton.” (ABH 1996, 74, 84.) Álláspontom szerint nem maradhatott volna meg ma már az Alkotmánybíróság a közerkölcsöt félretoló, korábbi határozat mellett, mert az Alaptörvény ennek újragondolását teszi kötelezővé.’

Ezek szerint a Magyar Ab bírája olyan erkölcsi értékrend alapján kívánja értelmezni a jogszabályokat és az Alaptörvényt, amely az ő megítélése szerint megfelel a közerkölcsnek, és ezt várja el az Ab többi tagjától is. Ráadásul minden esély megvan arra, hogy a Parlament által a napokban újonnan megválasztott alkotmánybíró, a most még KDNP-s országgyűlési képviselő, Salamon László hivatalba lépésével mindez akár többségi elvárássá is válhat az Ab-on belül. Ha a konzervatív, saját megítélésük szerint esetleg kereszténynek gondolt erkölcsi értékrend képviselői többségbe kerülnek az Ab testületében, és amennyiben saját értékrendjüket fogják a „közerkölcs” mércéjének tekinteni az „Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor”, akkor várható, hogy ezt jogi úton rá is fogják kényszeríteni a társadalomra. Ennek a következményei ma még beláthatatlanok, de mindez a történelem legsötétebb, legvéresebb korszakait idézi fel.

Újabb, az eddigieknél is kalandosabb fordulatot vett az azonos neműek házasságának legalizálása körüli vita Nagy-Britanniában – amint arról egy meglepően tárgyilagos, és a hazai médiában hiánypótlónak számító cikkben számolt be a magyarkurir.hu. Amint a hírportálon a melegekkel kapcsolatos témákban rendszeresen (máskor meglehetősen ellenséges hangnemben) publikáló Szilvay Gergely (akinek egy korábbi cikkére a jelen blogban is reagáltunk) írja: „A jelenleg kormányzó konzervatív-liberális koalíció már korábban elhatározta, hogy legalizálja az azonos neműek házasságát Angliában és Walesben. Mivel azonban pár egyház, így az anglikán és a katolikus is határozottan tiltakozott a terv ellen, ezért az előbbi esetében – lévén államegyház – a parlament a kormány legújabb határozata szerint valószínűleg úgy dönt, hogy egyszerűen megtiltja számára az azonos nemű párok összeadását – jelentette be Maria Miller kulturális miniszter a BBC híradása szerint.” Ezután röviden beszámol arról, hogy a brit médiában megjelent tudósítások alapján a konzervatív-liberális kormány úgy próbálja csökkenteni az azonos neműek házasságának legalizálása miatt egyes egyházi és konzervatív párti vezetők részéről megnyilvánuló felháborodást, hogy egyetlen vallási közösséget sem fognak kötelezni az azonos nemű párok összeadására. Ehhez módosítani kell a 2010-es egyenlőségi törvényt, amelyet korábban is erősen támadtak már a konzervatív keresztény körökben, nemcsak Nagy-Britanniában, hanem az ország határain túl is, miután alkalmazásával több esetben születtek elmarasztaló ítéletek azokkal szemben, akik vallási meggyőződésükre hivatkozva sértették meg a jogszabály egyébként következetes előírásait. A média arról is beszámolt, hogy a brit Munkáspárt csalódott az anglikán egyházra vonatkozó döntést illetően, de magát az azonos neműek házasságát lehetővé tevő törvényjavaslatot támogatni fogják a parlamentben. Sokkal kevésbé tárgyilagos cikkben számol be az mno.hu arról, hogy Cameron továbbra is komoly ellenállásra számíthat saját pártján belül, brit bal oldali lapokból idézve a konzervatív ellenzők parlamenti felszólalásait. Ebben a rendkívül zavaros, a politikai oldalak közötti határokat pillanatok alatt a lebontó, és teljesen új frontokat kialakító helyzetben nehéz a tisztánlátás.

Bár Cameron annak idején úgy nyilatkozott, hogy saját meggyőződésből áll ki a melegházasság mellett (ahogy mondta, nem annak ellenére támogatja, hogy konzervatív, hanem azért támogatja, mert ő egy konzervatív politikus), azért lehetett ebben némi szerepe annak is, hogy csak a liberálisokkal együtt volt meg a szükséges többsége a parlamentben, akik részéről vélhetően „válóok” lett volna, ha a konzervatívok nem lépnek az ügyben. Ugyanakkor rövid időn belül szembesülnie kellett azzal, hogy ezt a kanyart nagyon nehéz lesz bevenni… Kezdetben talán úgy tűnhetett, hogy saját pártján belül azokat az idősebb korosztályhoz tartozó politikusokat, akik ellenezték a melegházasság legalizálásának tervét, sikerül erőből lenyomnia. Még két hónappal ezelőtt, a konzervatívok birminghami kongresszusán is úgy látszott, hogy marginalizálódnak a párton belüli ultrakonzervatívok. Valójában azonban egyre világosabbá vált hogy a reformerek és az ultrakonzervatívok csatája nem a párton belül fog eldőlni. Miközben ugyanis a konzervatív-liberális koalíció vezetői próbálták megtalálni a saját választóik számára még elfogadható kompromisszumokat, a konzervatívok számára meghatározó jelentőségű Anglikán egyházon belül tragikus tendenciák kezdtek kibontakozni a melegházassággal kapcsolatos teológiai viták miatt. Az Anglikán világegyház a szakadás szélére sodródott, a Vatikán jó érzékkel rástartolt a melegházasság miatt a kiválást és az Anglikán egyházszakadást kilátásba helyező konzervatívabb anglikánok „bekebelezésére”, ami olyan helyzetet teremtett, melyet a világegyház előző vezetője Rowan Williams már nem tudott megoldani, ahogy erről egy korábbi elemzésében már szintén beszámoltunk. Ezt azonban már a politika sem nézhette tétlenül. Az angolok régi dicsőségük emlékét nyílván pont ugyanolyan féltve őrzik, mint bármely másik nép, és amikor a gyarmatbirodalom felbomlott, a Nemzetközösség mellett, és részben ahhoz is kapcsolódva az Anglikán világegyház léte jelenthetett egyfajta „lelki kárpótlást” az erős nemzeti érzületű angoloknak. De természetesen itt nemcsak érzelmi kérdésről van szó, mivel a brit gazdaság számára mind a mai napig meghatározóak a tengerentúli kapcsolatok, ezért ha azokat bármi, vagy bárki veszélyeztetni merné, akkor annak a gazdasági élet vezetőivel is meggyűlne a baja. Ugyanígy a tudomány, a K&F területén is óriási veszteséget okozna, ha a briteknek le kellene mondaniuk arról a szürkeállományról, amelyet a brain-drain mechanizmussal szipkáznak el a világ minden tájáról. Ki vállalhatná fel annak ódiumát, hogy pont az azonos neműek házasságának erőltetése miatt ilyen messzire vezető konfliktusokba bonyolódjon?! Vitathatatlanul nagyon erős kutyaszorítóba került a konzervatív-liberális kormány. Ha nem lépik meg a melegházasság legalizálását, saját otthoni választóik pártolnak el mellőlük. Ha meglépik, akkor is elvesztenek egy csomó választót azonnal, de ami ennél is nagyobb baj, az előbb felsorolt összefüggések miatt olyan nemzeti érdekek sérülhetnek, amelyek miatt a kezdetben kitartó, a melegházasság legalizálását támogató választók nagy része is elpártolna tőlük.

Mindezek fényében teljesen logikusnak tűnik az a kompromisszumos megoldás, amivel Cameron megpróbál kiszabadulni ebből a kelepcéből. Nyílván nem kis szerepe volt abban, hogy az új Canterbury érsek nem az egyház legkonzervatívabb vezetői közül került ki (ld. a témával foglalkozó korábbi posztot!), de nem is egy olyan személyt választottak, aki konfrontatív módon tovább akarná élezni a konfliktust azokkal, akik egyértelműen ellenzik az azonos neműek házasságát, különösen a volt gyarmati országok egyházi vezetőivel. Az új Canterbury érsek pozíciójának megerősítése Cameron elemi érdeke, ezért kellett kifognia a szelet az egyházon belül szervezkedő ultrakonzervatív irányvonalhoz tartozók vitorlájából azzal, hogy olyan engedményeket tesznek az azonos neműek egyenjogúságát ellenző egyházi vezetőknek, híveknek, amilyeneket 2010 óta nem tettek.

 A konzervatív pártnak nemcsak a következő választási esélyei, de a léte, a fennmaradása is azon múlik, hogy hogyan sikerül ezt a kérdést kezelnie. Meg tudja-e találni Cameron azt a nagyon szűk ösvényt, amelyen haladva meg tud felelni az egyetemes emberi jogok érvényesítését és az azonos neműek egyenlő jogait követelőknek éppúgy, mint a saját vallási meggyőződésükre hivatkozó ultrakonzervatívoknak – ha van egyáltalán ilyen ösvény valahol a brit politikai hadszíntéren. Az a tény, hogy a viszonylag tárgyilagosnak tartható Economist alapvetően pozitív hangnemben ír Cameron politikai artista mutatványáról, és inkább csak az egyházakat kritizálja (ld. a fenti karikatúrát!), bíztató lehet. Ugyanakkor a baloldali Telegraph egyrészről élcelődve elemezgeti, hogy amíg eddig az Anglikán egyház ultrakonzervatív lelkészei aggódtak amiatt, hogy rá fogja őket kényszeríteni a törvény az azonos nemű párok összeadására, most az a több ezer meleg és leszbikus lelkész fog arra kényszerülni, hogy legalább is időlegesen elhagyja az Anglikán egyházat, akik eddig abban bíztak, hogy saját társkapcsolatuk helyzetét az egyházon belül fogják tudni végre megnyugtatóan rendezni.  Másrészről a – ahogy ezt a korábban hivatkozott mno.hu cikkében is idézték – a baloldali médium igyekszik kihangosítani a konzervatív párton belül ismét erőre kapó belső ellenzéket, akiknek az egyik legfőbb érve az Cameron politikájával szemben, hogy ezzel a választók tömegeit tolja az euro szkeptikus és homofób kijelentésekre is hajlandó Brit Független Párt (UKIP) szavazótáborába (úgy látszik a Jobbik-jelenség ott is dívik).

Mindezek alapján a brit politikai cirkusz porondján igencsak forrónak ígérkezik 2012/2013 tele…

Az Európai Parlament (EP) december 12-i ülésén elfogadta az alapvető jogok helyzetéről az Európai Unióban (2010–2011) készült jelentést, azonban nem kevés üröm is keveredett az örömhöz. A jelentés elfogadásáról szóló határozatot 308 igen, 229 nem és 48 tartózkodás mellett fogadta el az EP, miután a néppárti frakció szinte egységesen a jelentés elfogadása ellen szavazott. Történt mindez annak ellenére, hogy az EP-ben megszokott kompromisszum-keresés jegyében az ott többségben lévő bal-liberális képviselők elfogadták és beépítették a néppárti javaslatok nagy részét, amire halvány utalás is kiérezhető a jelentés néppárti felelőse, a Fideszes Gál Kinga által publikált közleményből. (Színesíti a képet, hogy az EP néppárti frakciójának magyar nyelvű honlapja szerint van még Magyar Köztársaság…) Cinikus módon, a Fidesz képviselője által kiadott sajtóanyag címe: „Az alapvető jogok nem lehetnek ideológiai küzdelmek eszközei”, miközben az elutasító néppárti álláspont indoklásaként ő maga beszél olyan ideológiai, politikai értékekről, melyek sérelmére hivatkozva utasították el a jelentéstervezet támogatását. A nyilatkozat szerint: „a baloldal által támogatott jelentés nemcsak szembe megy a néppárti értékekkel, hanem olyan területeket is érint, amelyek a szubszidiaritás elve alapján kifejezetten tagállami hatáskörbe tartoznak, mint az eutanázia kérdése, az azonos neműek házasságának szabályozása, vagy olyan tagállamok elítélése, akik szigorítják az abortuszhoz való hozzáférést.” A közlemény felvezetőjében nemcsak a baloldalt, hanem a jelentéstervezetet előkészítő szlovák képviselőnőt is nevesítve támadja, ami egy magyar képviselőtől a jelenlegi, jónak nem igazán mondható magyar-szlovák viszony mellett különösen szerencsétlen dolognak tűnik: „A néppárti frakció nem támogatta az EP baloldali többsége által megszavazott szlovák, szocialista Monika Flasiková-Benová által jegyzett jelentést” – olvasható a sajtóközleményben.

Amikor tehát a téma néppárti felelőse azt mondja a jelentéssel kapcsolatban, hogy az „számos olyan elvárást tartalmaz, amely szembe megy a néppárti értékekkel és nem része az Alapvető Jogok Kartájának”, akkor eutanázia kérdésére, az azonos neműek házasságának szabályozására és az abortuszhoz való hozzáférésre utal. Ezeket a kérdéseket összemosni több szempontból is súlyos hiba és alighanem szándékos csúsztatás a konzervatív ideológusok részéről. Egy részről ugyanis ezek közül az eutanázia és az abortusz az emberi élet védelmével függenek össze, míg az azonos neműek házasságának szabályozása egy polgárjogi, családjogi kérdés. Másrészről, amíg az eutanázia és az abortusz szabályozása valóban kezelhető tagállami hatáskörben, addig az azonos neműek házasságának szabályozásával összefüggő kérdésekben – a személyek Union belüli szabad mozgása miatt – az egymásnak ellentmondó tagállami szabályozások súlyos jogbizonytalanságot okoznak. Ezért mondja ki az elfogadott jelentés 94. pontja:

 „… emlékeztet a tagállamok azon kötelezettségére, hogy teljes mértékben – az azonos nemű párok és gyermekeik tekintetében is – végre kell hajtaniuk az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet; üdvözli, hogy egyre több tagállam vezetett be jogszabályokat vagy igazította ki jogszabályait az együttéléssel, az élettársi közösséggel és a házassággal kapcsolatban, azzal a céllal, hogy leküzdjék a nemi irányultságon alapuló megkülönböztetést, amellyel az azonos nemű párok és gyermekeik szembesülnek, és felszólítja a tagállamokat, hogy vezessenek be hasonló jogszabályokat;”

Érdekes megnézni azt is, hogy milyen volt a néppárti frakción belül a szavazatok megoszlása az üggyel kapcsolatban (ld. a név szerinti szavazás jegyzőkönyvének 91. oldalán!), ami arra utal, hogy közel sem volt egyhangú az elutasító álláspont. Amint látható, még a Fideszes Járóka Lívia is támogatta a jelentés elfogadását, ami persze érthető, hiszen számos javaslata került bele a dokumentumba a romák és nők jogainak védelmével kapcsolatban. Az Európai Néppárton belül viszonylag jelentős képviselettel rendelkező német, olasz, spanyol, lengyel, és a kisebb, de a nem elhanyagolható magyar, osztrák, holland, szlovák, cseh, szlovén, román, bolgár, görög, baltikumi, svéd és portugál tagszervezetek képviselői közül senki, vagy legfeljebb egy képviselő szavazta meg az előterjesztést. A viszonylag csekély képviselővel rendelkező belga, francia, luxemburgi és finn tagszervezetek képviselői közül viszont relatíve sokan támogatták az előterjesztés elfogadását. Ez a megoszlás annyiban tűnik érdekesnek, amennyiben egy viszonylag nagy és politikailag rendkívül heterogén konglomerátumban, melyhez az előterjesztést elutasítók tartoznak, három olyan ország (Svédország, Hollandia és Spanyolország) is van, ahol pedig az azonos neműek házassága évek óta engedélyezett. Ugyanakkor a másik két Benelux állam és Finnország néppárti EP képviselőinek többsége, vagy relatíve nagy hányada, valamint két francia néppárti EP képviselő is támogatta azt. Ez utóbbiak igen szavazata erősen megkérdőjelezi Gál Kinga azon kijelentésének hitelességét, hogy a jelentés tervezete „szembe megy a néppárti értékekkel”.

… legalább is az azonos neműek házassági egyenjogúságának alkotmányos vizsgálata terén, hiszen – amint arról a hatter.hu is hírt adott – „alkotmányellenesnek nyilvánította a mexikói legfelsőbb bíróság a melegházasság tilalmát Oaxaca államban, megnyitva az utat meleg párok esküvője előtt az államban és talán az egész országban”. Történt mindez akkor, amikor a minden szempontból fejlettebb északi szomszédnál – ahogy arról meg a jelen blog egy korábbi posztjában szóltunk – igencsak nehezen született meg az a döntés, hogy egyáltalán napirendjére tűzi-e az USA Legfelsőbb Bírósága (lényegében az ottani alkotmánybíróság) a melegházasságot tiltó rendelkezések alkotmányos vizsgálatát.

Mindazonáltal most már elég nagy az esélye annak, hogy az amerikai kontinens nagy részén pár éven belül megvalósul az azonos neműek házassági egyenjogúsága. Akik ezek után Európában, és így Magyarországon is, ezt még mindig valami természetellenes dolognak, jogi nonszensznek tartják, képesek azzal érvelni, hogy ez a természetjoggal ellentétes, egyetemes emberi tulajdonságokra, vagy olyan morálteológiai indokokra hivatkoznak, amelyeket láthatóan a tengerentúlon az emberek többsége egészen másként értelmez, azok végképp elszakadnak a realitásoktól.