Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) alkotmánybíróság (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánymódosítás (3) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) emberjogi (1) Emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ensz (1) ENSZ (3) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (45) Európa (8) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) Hungarian (1) hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) Karácsony (4) karácsony (1) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) Kormány (6) kormány (15) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (187) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) Magyarország (190) magyarország (12) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) Németország (12) németország (2) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigeria (1) nigéria (3) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) PR (2) pride (5) Pride (6) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (3) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (88) usa (4) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) vatikáni felmérés (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2016.09.24. 11:03 kaleidoscope

Püspökkari össztűz a lengyel LMBT katolikusok ellen

Címkék: homoszexualitás egyház keresztény konzervatív katolikus Lengyelország LMBT Ferenc pápa

lengyel-kat-mozg.JPGFerenc pápa a nyáron bocsánatkérésre szólította fel a katolikusokat az LMBT emberekkel szemben elkövetett bűnökért, ami teljes értetlenségbe és passzív ellenállásba ütközött a katolikus kléruson belül – amint erről korábbi írásunkban már a jelen blogon is beszámoltunk. Ugyanakkor a katolikus hívek körében sokfelé elindult a mozgolódás annak érdekben, hogy az Egyház valóban legyen nyitottabb és befogadóbb az LMBT emberek irányába. Ezekben a mozgalmakban természetesen, saját személyes érintettségükből adódóan, élen jártak azok a hívő katolikusok, akik nyíltan, vagy titokban maguk is az LMBT közösséghez tartoznak. Nem meglepő tehát, hogy még egy olyan, többségében katolikus országban, mint amilyen Lengyelország is, elindult egy mozgalom, melynek jelmondata: „Adjuk egy jelét a békének”. A lengyel katolikus püspöki kar két prominense, Kazimierz Nycz varsói, és Stanislaw Dziwisz krakkói bíboros rögtön szembeszállt ezzel a mozgalommal, a hazai fundamentalistáktól is jól ismert fordulattal, az egyház megváltoztathatatlan tanításával szembenállónak minősítve azt, sőt Ferenc pápát is éles kritikával illették.

Minderről részletes beszámolót olvashatunk a ncronline.org cikke nyomán a New Ways Ministry blog írásában.

Kétségtelen, hogy a Katolikus Egyházon belül nem lesz könnyű megemészteni azokat a változásokat, amelyeket Ferenc pápa véghez akar vinni, de előbb-utóbb a vezető katolikus klérusnak is be kell látnia, hogy hiábavaló minden ellenkezés azzal szemben, amit valóban a Szentlélek sugallatára mond és tesz a pápa.

Szólj hozzá!

2016.09.13. 18:18 kaleidoscope

Amerikai alelnökjelölt hívő katolikusként a házassági egyenlőség mellett

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia jogok keresztény katolikus társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok USA LMBT

hrc_kaine.jpegA New Ways Ministry blogon részletes beszámolót olvashatunk a Jezsuiták által kiadott America magazinban megjelent cikkről, melyben a lap belpolitikai szerkesztője, Michael O'Loughlin beszámol a Demokrata Párt, néhány héttel ezelőtt megnevezett hivatalos alelnökjelöltjének a nyilatkozatáról. A cikk címe: „Tim Kaine: A Katolikus Egyház el fog jutni az azonos neműek házasságához”. Az alelnökjelölt kitért arra, hogy hívő katolikusként hogyan jutott el a melegházasság elutasításától annak elfogadásáig és támogatásáig. Elmondta, hogy mennyire nagy hatással voltak rá a szomszédságában élő azonos nemű párok, akik példamutató párkapcsolatban éltek, és azok is, akik csodálatos gyermekek nagyszerű szüleiként bizonyították számára a szivárványcsaládok létjogosultságát, életképességét. Nem szégyellte bevallani, hogy saját három gyermeke is segített neki megérteni az azonos neműek házasságának témakörét, annak jelentőségét, hogy a jog előtt minden családot egyenrangúnak kell tekinteni.  

Nálunk valószínűleg sokan csak legyintenek, és azt gondolják magukban, hogy mindennek semmi jelentőség, hiszen biztos csak a politikai haszonszerzés irányítja egy amerikai „balliberális” politikus szavait. Csakhogy ennek a leegyszerűsítő állításnak ellentmond az a tény, hogy az amerikai Egyházi Kutató Intézet (Public Religion Research Institute) augusztus 25-én publikált vizsgálata szerint az átlag amerikai katolikusoknak már 68 %-a (!) támogatja az azonos neműek házasságát, míg ugyanez az arány 2003-ban csupán 35% volt.  Szó sincs tehát arról, hogy csak az alelnökjelölt melegházassággal kapcsolatos álláspontja változott volna meg az elmúlt években. Valójában ténylegesen úgy tűnik, hogy a hívek közösségének az álláspontja változik, alakul, fejlődik ebben a fontos kérdésben.

Márpedig a hívek közössége maga az Egyház.

Szólj hozzá!

2016.09.05. 16:10 kaleidoscope

Kormányzati hazárdjáték

Címkék: politika kérdések népszavazás felelősség következmények Magyarország EU

korm-hazard.JPGKockázat nélkül nincs nyereség – szokták mondani, és ez így is van, de ha egy ország kormánya kezd politikai hazárdjátékba, akkor annak következményeit az egész országnak viselnie kell. A migránsellenes népszavazással a kormány lapot húzott a 19-re, sőt, inkább a 20-ra…

Az október 2-i népszavazás politikai kockázata ugyanis óriási, és egyre inkább úgy tűnik, hogy ebből már csak vesztesen jöhet ki az ország. Itt már csak az a kérdés, hogy hogyan lehet minimalizálni a veszteségeket.

A legnagyobb vesztes a kormányzópárt lehet, függetlenül ugyanis Gyurcsány Ferenc személyének megítélésétől, abban igazat kell adni a volt miniszterelnöknek, hogy ha véletlenül nem lenne érvényes a népszavazás, akkor a kormány nagyon meggyengülne, és előbb, vagy utóbb bele is bukna ebbe a kudarcba. Márpedig kormány-, és szalonképes alternatíva hiányban ez is súlyos kockázatokat rejt.

A diplomáciai és a politikai kockázat sem csekély. Az Európai Bizottság illetékesei ugyanazt a taktikát választják, amit az angolokkal szemben választottak a Brexit előtt: nemhogy tompítanák, sőt inkább élezik a konfliktust, és még csak meg sem próbálják úgy befolyásolni a népszavazási kampányt, hogy az EU-ban maradásra biztassák a választókat – ami valahol teljesen logikus. Ha valaki távozni akar az EU-ból, akkor az derüljön ki egyértelműen, és aki menni akar, az menjen minél gyorsabban! A britek esetében ma még alig sejthető csupán, hogy milyen nagy árat kell majd fizetniük ezért, de az EU-s vezetők rögtön a brit népszavazás után nyilvánvalóvá tették, hogy az angolok a lehető legkeményebb elszakadási tárgyalásokra számíthatnak. Igaz, hogy ma még csak a hazai ellenzéktől lehet hallani, hogy a kvóta-ellenes népszavazás Magyarország EU-ból való kivezetésének irányába mutat, de nagyon is várható, hogy ha a népszavazás eredményes lesz, akkor a Bizottságnak is ez lesz az álláspontja. Csakhogy a magyar gazdaság tartalékai sokkal kisebbek, mint a briteké, számunkra a kiválás sokkal nagyobb gazdasági és társadalmi krízissel járna, mint az Egyesült Királyságnak, mely várhatóan szintén elemeire fog szétesni a Brexit nyomán. Ott sem gondolta pl. a közvélemény, hogy az egyszer sikeresen elhárított skót elszakadási törekvések a brit EU kilépésről szóló népszavazást követően ismét, immáron szinte megkérdőjelezhetetlenül fognak előkerülni, de ez már lényegében a népszavazás eredményének közzététele után azonnal megtörtént. Lehet tehát népszavazást tartani, de annak nem várt, nagyon súlyos következményei lehetnek.

Muszáj nekünk végigmenni ezen úton?

12 komment

2016.08.29. 19:27 kaleidoscope

Építsünk szuperkórházakat ! ?

Címkék: politika egészségügy társadalmi felelőtlenség Magyarország szuperkórházak

szuperkorhaz1.JPGAz elmúlt hetekben ismét egyre többet hallani az új szuperkórházas tervekről. Ezt mindenki támogatja, ebben mindenki egyetért, mert hát ki ne örülne annak, ha szép új kórházakban gyógyítanák a betegeket! Csak arról nem beszél egyetlen kormánypárti politikus, kormányzati tisztségviselő sem, amikor a szuperkórházak szóba kerülnek, hogy ki fogja ezekben az új intézményekben gyógyítani a betegeket, milyen lesz ezeknek a szervezeti és működési rendszere, milyen működési finanszírozásból fogják ezeket fenntartani, vagyis mennyire lesz ezekben valójábaan biztosítható a közvélemény szeme elé lebegtetett magas ellátási színvonal. Azt ma már a közügyek iránt nyitott laikusok is tudják, hogy az egészségügyi ellátórendszer válsága a tárgyi feltételek súlyos hiányosságain túl, a szakemberek egyre kritikusabb hiányából, a szervezeti-működési rendszer alapvető zavaraiból, és mindezek hátterében a működési finanszírozásnak, ezen belül többek között az amortizációpótlásnak a tökéletes elégtelenségéből fakad. Márpedig amíg ez így van, addig a szuperkórházak kialakításába tolt tízmilliárdok a felelőtlen gazdálkodás, a hűtlen kezelés állami szintre emelését jelentik. Lehet ugyanis, hogy sokan meg fognak gazdagodni az új kórházak kialakítása közben, de azokban az orvos és szakdolgozó hiány miatt nem lesz magas szintű ellátás, a működési finanszírozás, az amortizációpótlás és a további folyamatos fejlesztések kiszámítható forrásainak hiányában pedig elkerülhetetlen lesz a rohamos pusztulás és leépülés.

Igaz, hogy az ágazatra éves szinten elköltött ezermilliárdok így is súlyos terheket jelentenek a járulékfizetőknek, és igaz az is, hogy ezeket a pénzeket a jelenleginél sokkal hatékonyabban lehetne és kellene felhasználni. Ez a mindenkori ágazati irányítás felelőssége, és több évtizedes, kormányzati ciklusokon átívelő mulasztása. De az is tény, hogy az egészségügy GDP-arányos finanszírozása nemzetközi összehasonlításban nagyon alacsony Magyarországon, és ezért, valamint a „potyautasok” kiszűrésének eredménytelenségéért a mindenkori kormányzatot, annak legmagasabb szintjeit terheli a felelősség.

A legnagyobb nehézséget persze az jelenti, hogy a hatékonyság-növeléshez mind egészségügyi, mind közgazdasági területen felkészült, becsületes, tisztességes szakemberekre lenne szükség, akikből az elmúlt évtizedek kontraszelekciójának eredményeképpen egyre kevesebb van az országban, és a politikusok egyéni, politikai érdekei miatt ők sem jutnak olyan hatáskörökhöz, amelyekre szükségük lenne a válság megoldásához.  

A magyar állampolgárok meg egy nagyszabású szerencsejáték részeseivé váltak, melyben még azok is ki vannak szolgáltatva az ellátórendszer esetlegességeinek, akik extra anyagi áldozatok vállalva ringatják magukat abban az illúzióban, hogy ők mindig meg fogják kapni a legmagasabb szintű ellátást, amire éppen szükségük lesz.

4 komment

2016.08.25. 17:11 kaleidoscope

Népszavazás és lovagkereszt

Címkék: politika népszavazás gyűlölet társadalmi Magyarország EU Bayer Zsolt

bayer-lazar-szavazolap.JPGA népszavazás baklövés. Politikai, diplomáciai baklövés. A morális aspektusokról, a szándékokról lehet vitatkozni, de jogi konzekvencia hiányában EU szinten egy dolgot ér el vele Magyarország, azt, hogy az amúgy is kritikus politikai vezetők, meg a rájuk figyelő bürokraták még inkább megpróbáljanak kibabrálni velünk. Márpedig a pénzcsapokat ők nyitják-csukják, a politikai kártyákat nagyrészt ők keverik és osztják (részben formálisan is, de főként informálisan), így lesz bőven lehetőségük ártani nekünk. Persze egy közel kétharmados parlamenti többséggel rendelkező kormánynak sokkal egyszerűbb kiíratni a referendumot egy célzatosan megfogalmazott kérdésről, mint megfelelően felkészült és hozzáértő diplomáciával elérni azt, amit a polgárok többsége szeretne. Csakhogy az elmúlt néhány évszázad magyar történelme már többször megmutatta, hogy az itthoni felbuzdulás soha nem hatotta meg azokat a nagyhatalmakat, akik döntöttek a sorsunkról, de hiába, most megint ugyanebbe a zsákutcába rohanunk ezerrel. A kocka el van vetve, a népszavazás ki van írva, és a kérdésre csak rossz válaszok vannak. Komoly emberek nyilatkoztak úgy, hogy igennel fognak szavazni, de ez tényleg nem tűnik jó döntésnek, hiszen egy tartalmilag értelmetlen kérdésre nem lehet igent mondani, ráadásul tényleg minden érvényes szavazat a kormányzat malmára hajtja a vizet, ha a nem szavazatot leadók nem lesznek elegen ahhoz, hogy érvényes legyen a népszavazás. Mivel pedig a migrációs válság kezelésére – jogi konzekvencia és érdemi politikai súly hiányában – semmilyen hatása nem lesz a magyar referendumnak, mindaz, aki nemmel szavaz, csak és kizárólag a kormány gyűlöletpolitikáját erősíti. Azt a gyűlöletpolitikát, amely megnyilvánul a rendszerszintű homofóbiában (amelyről egy korábbi posztban írtunk már), és amelynek egyik legpregnánsabb bizonyítéka egy rasszista, uszító publicista állami kitüntetése.

40 komment

2016.08.06. 20:37 kaleidoscope

Neokolonizáció, demokrácia-export, vagy felelősségérzet

Címkék: politika válság felelősség szolidaritás válaszok migráció USA Európa Ferenc pápa

iranyok.JPGA migrációs válság kirobbanásának hátterében, Európában egyre többen az Egyesült Államok közel-keleti és közép-ázsiai politikájának kudarcát, vagy éppen a saját gazdasági és hatalmi érdekeiknek alárendelt, gátlástalan politikai manipulációját feltételezik. Nyugaton is divat a médiában az iraki háborút a neokolonizáció durva megnyilvánulási formájaként, az arab tavaszt a demokrácia-export kudarcaként beállítani, de hazánkban már felelős kormányzati szereplőktől is hallani ilyen értelmű utalásokat. Ez utóbbiak persze nem tesznek jót az amúgy is erősen megtépázott magyar-amerikai kapcsolatoknak, de úgy látszik, hogy a jelenlegi kormányzat számára ez a kevésbé fontos szempont.

Ha azonban nem egyes médiumoknak, vagy bizonyos hazai és külföldi pártok érdekeink szemszögéből vizsgáljuk ezeket a jelenségeket, akkor sokkal árnyaltabb a kép. Egyik szempont a demokratikus (vagy kevésbé demokratikus) jogállamokban a stabilitás fenntartása, másik a háborús övezetekből menekülő emberek iránti szolidaritás, felelősségérzet. Ez utóbbi azért került bele a nemzetközi menekültügyi egyezményekbe, mivel olyan emberiességi szempontokról van szó, amelyeket nem írhatnak felül politikai és gazdasági érdekek. Vagyis a politikai és gazdasági érdekeket alá kellene rendelni az emberiességi szempontoknak. Ez azt jelenti, hogy egyetlen ország sem zárhatná le a határait a valódi menekültek előtt, és minden országnak vállalnia kellene a menekültek ellátásával kapcsolatos terheket. Ha egy ország nem akar túl sok menekültet beengedni a területére, akkor legjobb, ha hatékonyan fellép a menekülthullámot kiváltó okok ellen. Ez utóbbi persze nem könnyű, és nem olcsó. A határok lezárása, és a migrációellenes hangulatkeltés nagyságrendekkel olcsóbb és egyszerűbb, ugyanakkor az amerikai neokolonizációt és a demokráciaexportot kárhoztatni felettébb álságos akkor, amikor  többek között a MOL is új olaj-kitermelési lehetőségekhez jutott a nemzetközi megszállás után, 2007-ben Irakban.

Amikor tehát a közép- és nyugat-európai országok saját érdekeik jogos védelmére hivatkozva megpróbálják lezárni a határaikat a menekülők előtt, kötelességük lenne, hogy anyagi és katonai erővel is hozzájáruljanak a háborús övezetekben élő ártatlan áldozatok életének megmentéséhez. Vitathatatlan, hogy ilyen szempontból súlyos lemaradásban van a brüsszeli bürokrácia: a Bizottság a törökökkel kötendő, számos sebből vérző megállapodáson kívül még semmilyen érdemi javaslatot nem tudott letenni a tagállamok elé. Ugyanakkor a migrációellenes propaganda legfőbb szószólóinak a menekültek befogadása ellen tiltakozó megnyilatkozásaiból is hiányoznak az Európa határainak közvetlen közelében dúló háborúk és terrorakciók áldozatainak megsegítésére, az ott élő civilek megvédésére irányuló javaslatok.

Jogos tehát Ferenc pápa kritikája az EU tagállamokkal szemben, hogy éveken keresztül tétlenül nézték a menekülők kálváriáját, és teljesen racionális az amerikai kormányzat elvárása is, hogy az európai szövetségesek nagyobb mértékben járuljanak hozzá a saját katonai biztonságuk megőrzéséhez, nemcsak az orosz terjeszkedési szándékok féken tartása, hanem a közel-keleti és közép-ázsiai polgárháborús helyzetek felszámolása, a terrorcselekmények megakadályozása érdekében is. Amíg ezek a célkitűzések nem kapcsolódnak össze elválaszthatatlanul a migráció veszélyeiről szóló megnyilatkozásokkal, addig az a politika nem hiteles.

Szólj hozzá!

2016.08.04. 21:33 kaleidoscope

Ő csak élni szeretett volna!

Címkék: politika homoszexualitás tolerancia kérdések népszavazás befogadás válaszok homofóbia migráció társadalmi melegjogok Magyarország

tudta-plakat2.JPGAz MTI híradása alapján több médium is lehozta az iszonyatos hírt:

 „Lefejezve és borzalmasan megcsonkítva találtak rá egy szíriai homoszexuális férfi holttestére, két nappal azután, hogy a férfinak július végén nyoma veszett Isztambulban. Mohammed Vizam Szankari, aki a háború elől menekült el Szíriából, július 23-án tűnt el, miután távozott a török nagyváros Fatih negyedének Aksaray nevű körzetében lévő lakásából.

A menekült már egy hónapja Isztambulban élt, de máshová akart költözni, mert egy fegyveres banda megfenyegette, hogy megerőszakolja – mondták el a barátai a szervezetnek.

Egyik barátja szerint a holttestet annyira megcsonkították, hogy csak a nadrágjáról lehetett felismerni. Testébe két penge beletörött, felsőteste felismerhetetlen volt, és lefejezték.

A menekültet már öt hónappal korábban elrabolták és megerőszakolták – mondta el az egyik lakótársa. Meg is akarták ölni, de sikerült elmenekülnie. “Bejelentettük a rendőrségen, de semmi sem történt” – tette hozzá a lakótárs. A férfi egy másik meleg barátja a Kaos GL-nek elmondta, mennyire megdöbbentettek, milyen kiterjedt a homofóbia Törökországban. Elmondása szerint őt már kétszer rabolták már el.

„Senki sem törődik velünk. Teljesen mindegy, hogy szíriai vagy török valaki. Ha homoszexuális, célponttá válik” – mondta a férfi.

A homoszexualitás nem bűncselekmény Törökországban, de a meleg közösség gyakran válik hátrányos megkülönböztetés és zaklatás áldozatává a konzervatív muzulmán országban.” (MTI)

A fiatalember megkínzásáért és haláláért természetesen elsősorban az elkövetőket terheli a felelősség, de ebben a felelősségben osztoznak azok is, akik homofób indulatokat szítanak, és akik minden eszközzel (kerítés, agymosás utáni népszavazás, diplomáciai nyomásgyakorlás, stb.) megakadályozták őt, és a hasonló sorsú embereket abban, hogy továbbmeneküljenek. Nem lehet igaz, hogy jó szándékú emberek ne látnák: nem az ilyen tragikus sorsú üldözettek jelentenek veszélyt Európára, hanem ők vannak folyamatos életveszélyben!

9 komment

2016.07.17. 23:12 kaleidoscope

Udvari moralizálás

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia keresztény konzervatív katolikus melegházasság azonos neműek házassága Magyarország LMBT Ferenc pápa

szilvay-konyv.JPGA kormány-közeli Századvég Kiadó most jelentette meg Szilvay Gergely „monumentális alkotását”: ’A melegházasságról - Kritika a klasszikus gondolkodás fényében’ címmel (464 oldal, ár: 3 500 Ft 2 975 Ft). A könyv áttanulmányozása nélkül, de a Kötőszó blogon publikált, a szerzővel készített interjút áttanulmányozva, érdemes pár dologra felhívni a figyelmet.

Jelen blog korábbi írásaiban (ld. pl. ezt!) utaltunk már arra, hogy homoszexualitással kapcsolatban felmerülő morálteológiai kérdések hogyan kötnek össze – a felekezeti, sőt a vallási határokon átívelve – egymástól egyébként erősen eltérő teológiájú vallási közösségeket. Arra is többször utaltunk már, hogy a magukat a megváltoztathatatlan teológiai alapok védelmezőinek gondoló, ezért ilyen értelemben a fundamentalista jelzőt is büszkén vállaló keresztények, milyen ki nem mondott, de jól látható érdekközösségben vannak azokkal a szélsőséges politikai körökkel, akiknek ugyan a kereszténységhez, vagy bármely más valláshoz vajmi kevés közük van, de a homoszexuális emberekkel szemben gerjesztett gyűlöletkampányok a politikai stratégiájuk szerves, mi több, néha már-már meghatározó részét képezik. Ebből a szempontból igazán nem volt váratlan, hogy a jelenlegi kormányzathoz (melynek politikai stratégiájában sajnálatos módon ugyancsak kiemelt szerepet kap a meleg-ellenesség) közelálló kiadó előrukkoljon egy ilyen irománnyal.  

Van azonban egy olyan, az eddig említetteknél is elképesztőbb, és elkeserítőbb érdekközösség, amelyre érdemes felfigyelni. Mindazok ugyanis, akik vallási meggyőződésükre hivatkozva, morálteológiai érvekkel az azonos neműek tartós párkapcsolati formáinak legalizálása ellen küzdenek, akarva-akaratlanul (?) a pornóipar malmára hajtják a vizet. Könnyen belátható, hogy alapvetően nem a stabil, kölcsönös szereteten, az egymás iránti felelősségérzeten alapuló, monogám párkapcsolatban élő emberek (ilyen szempontból egyébként lényegtelen hogy hetero-, vagy homoszexuális párkapcsolatról beszélünk) a pornográf termékek fogyasztói. Azok tehát, akik a felbonthatatlan heteroszexuális házasság kizárólagosságára hivatkozva ellenzik az azonos neműek párkapcsolatának jogi elismerését (és egyébként nem tartják elfogadhatónak az elvált és újraházasodott emberek párkapcsolatát sem), azáltal válnak a pornóipar szekértolóivá, hogy akadályozzák a tradicionális házasságon kívüli egyéb kapcsolati formák teljes értékű társadalmi elfogadottságát. Ez a furcsa összefonódás jól érzékelhető akkor is, amikor a melegházasság legalizálását a pornográfia terjesztői, és rendszeres fogyasztói ugyanolyan ostobaságnak tartják, mint azok, akik konzervatív keresztény értékrendjükre hivatkozva utasítják el azt. Ez utóbbiakról egyébként párszor kiderült már, hogy fel nem vállalt vágyaik megélése érdekében titokban maguk is pornográf tartalmakat fogyasztanak, vagy prostituáltakkal tartanak fenn kapcsolatot (ld. pl. ezt a korábbi írásunkat).

Ismerjük persze a keresztény fundamentalisták válaszát: „nem mondhatunk mást, mint amit a Biblia alapján az Egyház tanít a homoszexualitással kapcsolatban”. Csakhogy ma már senki nem tehet úgy, mintha nem hallott volna arról, hogy a Bibliának a homoszexualitással kapcsolatos részeit ugyanúgy nem szabad kiragadni a maguk történelmi kontextusából, és sajátos szövegkörnyezetéből, ahogy semelyik másik igerészt sem, és a homoszexualitásra vonatkozó egyházi tanítás tarthatatlanságára már Ferenc pápa is tett utalást, amint arról az előző posztban is szóltunk.

Nincs tehát olyan ok, amely miatt a keresztényeknek ellenezniük kéne az azonos neműek párkapcsolatának jogi elismerését, ugyanakkor ezzel a hozzáállással nagyon sok kárt okoznak embertársaiknak, és még a pornográfia terjedéséhez is hozzájárulnak.

3 komment

2016.07.02. 19:59 kaleidoscope

Lefagyott a gépezet

Címkék: politika homoszexualitás egyház keresztény konzervatív katolikus társadalmi Magyarország LMBT Ferenc pápa

ferenc-papa-2016-jun-rep-sajtaj.jpgHiába a nyári hőség, úgy tűnik, hogy lefagyott a gépezet a Katolikus Egyházban. Ferenc pápa alig egy héttel ezelőtt elhangzott szavai, hogy a keresztényeknek bocsánatot kell kérniük a melegektől, a hívek egy részénél megint kiverték a biztosítékot. Egy-két lényegtelen külső reakció érkezett a pápával egyetértő és a vele szemben már a nyílt lázadást is vállaló konzervatív fundamentalisták jelentéktelenebb csoportosulásai irányából (ez utóbbiak egyik írását a mandiner.hu is szemlézte, amelyik sem Marx bíboros hasonló értelmű megszólalását, sem a pápa szavait nem tartotta elég fontosnak ahhoz, hogy beszámoljon róla), de az egyházi vezetők és médiumok azóta is hallgatnak. Sem bocsánatkérés, sem kommentár. Néhányan azt remélték, hogy a Magyar Katolikus Egyház részéről is talán elhangzik valami pozitív megnyilvánulás a Pride rendezvények kapcsán, de csak a meleg katolikusok maroknyi csoportja próbált ismét szerény gesztust tenni a többi meleg irányába, azonban ezt az egyház hivatalosan nem támogatta.

A Magyar Katolikus Püspöki Kar (MKPK) korábban a menekültek befogadásával kapcsolatban is inkább a magyar kormányzat szócsöve volt, és egyes püspökök élesen bírálták Ferenc pápát, aki a menekültekkel szembeni emberséges hozzáállást sürgette. Ebből a szempontból nem meglepő, hogy most is szabotálják a pápai intenciókat, miután mára nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarországon a politikai vezetés a homofóbia erősítését stratégiai célnak tekinti (ld. ezzel kapcsolatban korábbi írásunkat). Ugyanakkor egyre elkeserítőbb és kiábrándítóbb is, hogy a vezető hazai katolikus klérus szabotálja a pápa utasításának teljesítését, alkalmazkodva a többségében sajnos még mindig melegellenes hazai közhangulat és a politikai vezetők elvárásaihoz.

18 komment

2016.06.22. 06:10 kaleidoscope

Gyerő Dávid unitárius lelkész: ha az ember a legfőbb érték, a melegházasság jogos

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia társadalmi melegházasság azonos neműek házassága Románia Erdély Unitárius Egyház

A fenti címmel jelent meg egy írás a maszol.ro oldalon, amelyet korszakalkotó jelentősége miatt teljes terjedelmében átveszünk. Főtiszteletű Gyerő Dávid lelkész úr nem ismeretlen blogunk olvasói előtt, mivel a Romániában dúló homofób tébollyal szembeni bátor kiállásáról egy korábbi posztban már beszámoltunk.   A most idézett cikket 2016. június 20., hétfő, 13:51-kor Oborocea Mónika publikálta.

A sajtóban több helyen csak melegházasságpártiként emlegetett nyilatkozata után a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője, Gyerő Dávid pénteken Kolozsváron ismét megosztotta gondolatait a melegekről, a melegházasságról.

A Nyitott kapuk a kolozsvári unitáriusoknál rendezvénysorozat keretében sorra kerülő beszélgetés után (Szeretni szabad!? - gondolatok a házasságkötési jogok és személyi szabadság unitárius viszonyáról) több olyan kérdés és félelem is megfogalmazódott, amely bizonyítja: a közbeszédből hiányzik a megfelelő tájékoztatás, az alapfogalmak sem tisztázottak. Éppen ezért döntött úgy a kolozsvári unitárius egyház, hogy vitasorozatot indít a homoszexualitás, a melegházasság témájában, és ennek első lépése éppen a pénteki előadás volt.


  • Fotó: Gál László

Gyerő Dávid elöljáróban leszögezte, a kérdéssel először nem a melegházasság tiltását alkotmányos szintre emelő polgári kezdeményezés kapcsán kezdett el foglalkozni, hanem jóval korábban: diákként az unitárius teológiai hallgatók Zizi (Zord Idők Zilált Ifjúságához - 1992-1996) című lapjában már kifejtette több társával együtt, hogy mit gondol a homoszexualitásról és azok jogairól. „A fiatal nemzedék egynéhány szabadgondolkodója már akkor pozitívan, nyitottan és építően állt hozzá a melegek házasságának jogosultságához. Ez a hozzáállás akkor égbekiáltó volt” – mondta a főjegyző.

Az unitárius hang akkor is legyen hiteles, ha ezért kövezés jár

A Sepsiszentgyögyről származó lelkész kifejtette, véleménye szerint az unitáriusoknak végre világossá kellene tenniük 26 év szabad hallgatás után, hogy mit hisznek a szexuális orientációról, önazonosságról és annak megélési jogáról. Hozzátette, meglátása szerint az olyan kényes kérdésekben, mint az úgynevezett migránskérdés, vagy éppen a melegházasság, az egyház nem hallgathat tovább. „Az erkölcsi, társadalmi kérdésekben nekünk olyan sajátos véleményünk van, amelyet nem szabadna sem elhallgatni, sem összemosni más egyházak véleményével. Hangot, teret kell adni ennek az eltérő véleménynek, annak, ami sajátosan unitárius, ami a miénk” – magyarázta.

A beszélgetés során többször is elhangzott, hogy az unitárius egyházban nincs egységes álláspont a melegházasság kérdésével kapcsolatban, éppen ezért nem szabad elkerülni a téma tematizálását, megvitatását.

A legfontosabb érték az ember

Bevezetője után a főjegyző elmondta, a melegházasság kérdésében az alapkiindulópont maga az ember – mint legfontosabb érték. Ha pedig az ember a legfőbb érték, akkor az ember szexuális orientációjának kérdésében is a szeretet és a szabadság talaján kell állnunk – fejtegette. „Ha valakinek a faji, a nemzeti, a vallási önmeghatározása szabad, akkor a szexuális orientációjára vonatkozó önmeghatározása is az. Ha a hit Isten ajándéka, a nemi identitás és a szexuális orientáció is Isten ajándéka" – fogalmazott a kolozsi lelkész. Hozzátette, az embernek  szabadnak kell lennie szexuális orientációjának megélésében, kinyilvánításában és megmutatásában is, beleértve a párválasztást, a családalapítást és a házasságot.

Figyelmeztetett, nem működik az a sokat hangoztatott érv, hogy eldöntheted, ki vagy, de megélni, megmutatni nem szabad. „Ha minden ember szabad és Isten jóravaló alkotása, akkor a szexuális orientáció kérdésében a másoknak is joguk van sajátosságaik megélésére. Minden olyan jog jár szerintem a melegeknek is, ami jár a hidegeknek” – szögezte le az unitárius lelkész.

Megemlítette, hogy nemcsak ez a vallási vélemény szól a melegházasság mellett, hanem rengeteg tudományos érvet is fel lehet sorakoztatni mellette. Fontos információ például, hogy a tudomány az 1970-es évektől a homoszexualitást nem tekinti betegségnek, a jog sem 2001-től, Hollandiában először. Hollandia példáját több európai ország is követte, az Európai Unióban jelen pillanatban tíz országban köthetnek házasságot a melegek, erre az USA minden tagállamában is lehetőség van. „A házasság két személy szeretetre épülő szabad életvállalása, így sem az egyház, sem az állam nem tilthatja ezt meg" – nyomatékosította Gyerő Dávid.

A Bibliában nincs világos tanítás a házasságról

Ami a házasságra vonatkozó bibliai tanítást illeti, a főjegyző leszögezte, nem szakértője a bibliai értelmezéseknek, így olyanokat idéz, akik viszont igen. Eszerint a Bibliának a közbeszéddel ellentétben nincs világos és egységes tanítása a házasságról. Ezzel szemben sok bibliai tanítás van a válásról, az Ószövetség például megkövezésről beszél ez utóbbival kapcsolatban. „Jézus szerint ne legyen válás, Pál apostol azt tanítja a házasságról, hogy lehetőleg egy feleség legyen, de a legideálisabb a házasság nélküli állapot. Ilyen körülmények között nehéz a Bibliára hivatkozni ebben a kérdésben” – magyarázta a lelkész. Hozzátette, a házasság erkölcsi pozitívumait a római császárság alatt kezdték hirdetni, és körülbelül ugyanazért, amiért a mai kormányok hirdetik: demográfiai okokból, mert a négy-öt gyermek biztosíték a nemzeti munkaerőre.

Gyerő Dávid szerint a teremtett lény méltósága és szabadsága elegendő indok arra, hogy két azonos nemű ember házasságára az egyház Isten áldását kérje. Elmondta, vannak olyan országok, például a katolikus Mexikóban, ahol az egyházak is összeadnak azonos nemű párokat. Magyarországon - ahol házasság helyett a melegek regisztrált élettársi kapcsolatban élhetnek - van példa arra, hogy katolikus vagy evangélikus lelkészek, plébánosok szintén megáldják a homoszexuálisok kapcsolatát.

Emlékeztetett, hogy az emberről alkotott vélemény, a társadalmi kérdések megítélése időben változik és alakul. Hogy ez miért jó, egy példával illusztrálta. Az Újszövetségben az olvasható ( 1Kor. 14,34), hogy az asszonyok hallgassanak a gyülekezetekben és legyenek engedelmesek. „Sokat gondolkoztam, hogy melyik a rosszabb: hogy fogják be, vagy hogy tartsák oda. Az utóbbi valószínűleg rosszabb. Ma nem létezne jó gyülekezet asszonyi, női hozzájárulások nélkül” – magyarázta.

Miként viszonyulunk a miénktől eltérő véleményekhez?

A főjegyző előadása befejező részében kifejtette, nagyon fontos megvizsgálni, miként viszonyulunk a miénktől eltérő véleményekhez. „A februári nyilatkozatom egyik értéke véleményem szerint éppen az, hogy megmutatja: elfogadja a más vélemény létezését is. Azzal kezdődik, hogy tiszteletben tartja más véleményét, és elvárja, hogy az ő véleményét is mások tartsák tiszteletben. A nyilatkozatra válaszként érkezett állásfoglalások némelyike - beleértve a drága magyarországi testvéreinket, az egyházkerület vezetőségét is - lényegesen eltér ettől annál a pontnál, hogy kizárólagosságot kér. Jó unitárius egyházi álláspont nem lesz addig, amíg mindenki nem látja viszont magát benne, és nem ismeri el, hogy az övé mellett egy másik vélemény is jogos lehet és szabad. A gyakorlatban több vélemény együttélésére és kiegészítő jellegére kell törekedni” – mutatott rá a kolozsi lelkész. Tisztázta, hogy a neve alatt megjelenő nyilatkozatot nem egyedül írta, hanem egyházi munkatársai egy csoportjával együtt.

Elmondta, legtöbb kritika amiatt érte, hogy sokak szerint a nyilatkozat nem talál a nagybetűs unitárius teológiával. „Kérdés az, mit takar az unitárius vagy a református vagy a katolikus teológia? Mert például láthattuk, hogy Mexikóban teljesen mást jelent a katolikus teológia, mint Kelet-Európában. Az unitárius teológia mindig is sokszínű volt, és benne több eszmerendszer élt együtt úgy, ahogy az egyháznak is számos valósága van, hiszen sokféle ember él együtt benne” – magyarázta a főjegyző.


  • Fotó: Oborocea Mónika

Emlékeztetett, hogy két nagy teológiai vélemény különül el egymástól: a népegyházé (az emberek mit gondolnak arról, hogy az unitarizmus mit jelent) és a hivatalos teológiáé (amit a teológián tanítanak, amit a tudósok leírnak). Hozzátette, a kettő közötti viszony vizsgálatánál fontos tisztázni, hogy a népegyházi jellegnek nem volt soha normatív, azaz megszabó jellege a tudományos teológiákra nézve, ezért nem baj az, ha a nép a kérdések egy részét másként látja. „Nyilatkozatom összhangban van az unitárius teológia tudományos tradíciójával, folytatja azt a vezetői hangot, amelyet Szabó Árpád és Bálint Benczédi Ferenc püspök megszólaltatott" – mondta Gyerő.

Hozzátette, a két valóságot nem szabadna egymás ellen fordítani, a teológiai kérdésekben nem szabad népegyházi szimpátiaszavazást kérni, mert felmerül a kérdés: nem kell-e megszavaztatni például azt, hogyan állunk a feltámadás hitével. Emlékeztetett, a népegyházi véleménynek konzervatív jellege van, mint ahogy a tudós teológiának progresszív jellege kell, hogy legyen.

Összegzésképpen elmondta, erős meggyőződése, hogy „a nyilatkozat és a nyomában támadt beszélgetések, sárdobálások, fenyegetések segítik az egyházat megérkezni egy sötét múltból egy világos, napfényes jelenbe, egy jobb szolgálatra”. „Az unitarizmus mindig a szabadság és a szeretet oldalán állt, és nem állhat máshol ezekben a kérdésekben ma sem” – zárta előadását Gyerő Dávid.

Ha a gyermeket meleg szülők nevelik, ő is azzá válik?

Az előadás után több kérdés is elhangzott a hallgatóság részéről. Az egyik megszólaló megkérdezte, tervez-e az unitárius egyház melegházasságpárti aláírásgyűjtést, ellenlépésként a Koalíció a családért egyesület akciójára. A főjegyző elmondta, az ilyen akciókat tájékoztatásnak, informálásnak, a féleértések szétoszlatását célzó beszélgetéseknek kellene megelőzniük, így bármilyen aláírásgyűjtés most túl elhamarkodott lenne.

Egy másik megszólaló arra volt kíváncsi, hogy amennyiben egy gyermeket melegek nevelnek, nem éri-e hátrány emiatt. Gyerő Dávid válaszként elmondta, más országokban az érintettek gyerekvállalásának egész kultúrája ismert, és a tapasztalatok pozitívak. Eszerint amennyiben a gyermekeknek megbecsülésben, szeretetben és gyengédségben van része a meleg párnál, sokkal pozitívabb hatások érik, „mint abban a klasszikus családi környezetben, ahol az apakép kimerül a macsóságban”. Azaz annál a családnál, ahol az apa minden este hazamegy, és jól megveri a feleségét, utána pedig az összes gyermeket, a kiskorúaknak biztosan jobb dolguk van egy meleg párnál – részletezte.

Figyelmeztetett, hogy eleve elhibázott az a megközelítés: két azonos nemű szülő gyermekhez való viszonyában valami mindig gyanús, illetve hogy két eltérő nemű szülő gyermekhez való viszonyában minden eszményi. Azokban a társadalmakban, ahol az azonos neműek gyermekvállalása realitás, időben nagyon gyorsan leépült a gyanakvás – tette hozzá.

A hallgatóságból egy lány azzal erősített rá a főjegyző gondolataira, hogy a homoszexualitás nem ragályos, nem tanulható és nem választott. „Ha ezen az ember elgondolkodik, minden a helyére kerül. A tapasztalat az, hogy meleg szülőknek heteroszexuális gyermekeik lesznek, és heteroszexuális szülőknek pedig meleg gyermekeik. Nem tanulható, azaz nem lehet ezzel a hajlammal szembemenni. Ezért is nehéz azoknak, akik melegnek születnek, és próbálják őket úgymond kigyógyítani. Ugyanúgy nem működik az sem, ha te saját magadat melegnek próbálod tanítani, vagy a gyermekeddel teszed ugyanez” – hangzott el.

Egy másik megszólaló emlékeztetett, hogy ma már vannak olyan longitudinális kutatások, amelyek pontosan azt vizsgálják, sérül-e a gyermek, mennyire lesz sikeres, érzelmileg stabil, kiegyensúlyozott, ha meleg pár neveli.

„Az egyedüli hátrány, amely az ilyen gyermekeket éri, nem a szülők részéről érkezik, hanem kimutathatóan az ellenséges társadalmi környezetből – ha az óvodában, az iskolában megbélyegzik őket. Tehát tulajdonképpen magunkat kellene nevelnünk, és nem az azonos nemű szülők esetleges gyermekvállalását kellene eleve kizárni. Sem fizikai, sem érzelmi, sem intelligencia terén nem szenvednek a gyermekek hátrányt amiatt, mert a szülei azonos neműek" – magyarázta a hozzászóló.

Az egyházaknak csak a klasszikus családmodellt kellene promoválniuk?

Arra a kérdésre, hogy a hívőknek, az egyházaknak csak a klasszikus családmodellt kellene-e promoválniuk, hiszen „ez a jó, a követendő példa”, Gyerő Dávid elöljáróban leszögezte, semmi gond nincs azzal, hogy az egyházak ezt a modellt „teszik a kirakatba”, hiszen ennek áldása nem kérdés az ő számára sem, aki több gyermeket nevel feleségével.

Csakhogy szerinte egy azonos nemű pár gyermekvállalási vágya is legitim. „Tehát attól, hogy általában az egyházak biztatják és áldásosnak tartják a klasszikus családmodellt, még nem látom, hogy miért veszélyeztetnék ezt a modellt azok, akik nem ebben tudnak, vagy akarnak élni. Mert ismét hangsúlyozom: a gyermek nem attól lesz meleg, hogy az apái melegek, vagy az anyái azok, hanem attól, hogy ő genetikailag erre érez hajlamot” – magyarázta a lelkész.

Akkor most veleszületett a homoszexualitás?

A beszélgetés végén kisebb vita alakult ki arról, hogy a homoszexualitás veleszületett tulajdonság, vagy hogy örökölhető-e. A beszélgetést moderáló Rácz Norbert unitárius lelkész tisztázta, jelen pillanatban a tudomány álláspontja az, hogy nem tudjuk, mi a homoszexualitás oka. Tehát az sem tudjuk, miért lesz valaki heteroszexuális, és azt sem, miért lesz valaki homoszexuális, a tény az, hogy magzati korban ez már fixálódik, és ezt aztán nem lehet megváltoztatni – magyarázta a kolozsvári lelkész. Hozzátette, ebben a kontextusban a tudomány már évtizedekkel ezelőtt megállapította, hogy a homoszexualitást nem lehet betegségként kezelni.

Hogy örökölhető-e, erre a kérdésre egy másik felszólaló adott választ: Romániában és Magyarországon a melegek 96-98 százaléka heteró családban született, heteró környezetben nőtt fel, mégis azonos neműek iránt éreznek szexuális vonzalmat.

1 komment

2016.06.20. 23:38 kaleidoscope

Lehetőség a részvét és a szolidaritás kifejezésére

Címkék: homoszexualitás homofóbia USA Magyarország LMBT orlandoi tömeggyilkossag

cropped-immagine-evento-fb-conferenza.jpgAz orlandoi tömeggyilkosság után Magyarországról egy protokolláris államfői részvétnyilvánításon kívül nem nagyon született más hivatalos állami, vagy egyházi megnyilvánulás, amely a magyarok szolidaritásáról és részvétéről biztosította volna a gyászoló családtagokat, ismerősöket, és a gyászoló amerikai népet (vagy, ha igen, akkor nem kapott túl nagy nyilvánosságot). Áder részvétnyilvánítását is hiteltelenné tett Kósa parlamenti felszólalása, melyben már a szavak szintjén sem jelent meg részéről a részvét, ezzel szemben ismét egy jóízűt migránsozott.

 A Global Network of Rainbow Catholics által kezdeményezett aláírásgyűjtés lehetőséget teremt arra, hogy személyesen, legalább a saját nevünkben kiálljunk az orlandoi melegbárban legyilkolt emberek és szeretteik mellett. Aki szeretne élni ezzel a lehetőséggel, az kattintson ide!

Szólj hozzá!

2016.06.18. 10:07 kaleidoscope

Stratégiai homofóbia

Címkék: politika konzervatív homofóbia társadalmi Magyarország

mi-vagyunk-a-aketharmad-1b.JPGTörvénymódosítások (ld. pl. az új Alaptörvény, vagy az új Ptk.), hivatalos állásfoglalások (ld. több Eu-s javaslat magyar vétóját) és állami vezetők különböző megnyilvánulásai (pl. Kerényi Imre) egyértelműen bizonyítják, hogy a jelenlegi magyar kormányzatban a homofóbia nem csupán egyes személyek egyéni hozzáállásaként, nem csak kampánycélokat szolgáló taktikai elemként van jelen, hanem ez egy komplex stratégia része, ideológiai alapja.  Mostanra egyfajta államvallássá vált a homofóbia Magyarországon, aki a NER részese akar lenni, annak kötelezően homofóbnak kell lennie. Ezt meg is értették a kormánypárti társadalmi csoportok is, és már eddig is megpróbálták a jó ízlés határait átlépve ráerőltetni saját értékrendjüket a társadalom többi tagjára.

Most a kormány-közeli „MI vagyunk a kétharmad” Facebook csoport (melynek oldala tele van homofób utalásokkal) kezdett kampányt a FB által letiltott „Hetero Pride” plakát népszerűsítésére. Mindezt alig pár nappal Orlando után. Ez valami egészen otromba gesztus. Lehet, hogy a hazai homofóbok az orlandoi tömeggyilkost is hősként tisztelik?

37 komment

2016.06.05. 23:36 kaleidoscope

Megkésett nekrológ

Címkék: homoszexualitás egyház gondolatok keresztény emberi katolikus birtalan balázs Magyarország

bb.pngA Kaleidoscope blogban általában kerüljük a személyes hangvételű írásokat. Szerkesztőként többen vállalunk felelősséget a blogon publikált írásokért, ezért szerzőként magam is kerülni szoktam a nagyon személyes megnyilvánulásokat, az egyes szám első személyű megfogalmazásokat, még akkor is, ha (nick)nevem ott van minden poszt mellett. Most mégis kénytelen vagyok bevallani, hogy Birtalan Balázs halálhíre annyira sokkolt, hogy eddig meg sem tudtam szólalni. Nem mintha váratlan lett volna, hiszen Balázs nyíltan beszélt erről az elmúlt időben.

Megindító volt, ahogy blogjának írásairól az utóbbi időben tisztelettel és elismeréssel szólt minden médium, amely foglalkozott vele, de az a sommás meghatározás, amit személyével kapcsolatban mindenhol olvasni lehet, hogy Birtalan Balázs „melegjogi aktivista” nem mondja el róla azt, ami számomra (és valószínűleg sokak számára) az ő életművéből a legfontosabb volt. Nem is tudom, hogy Balázs egyáltalán valóban melegjogi aktivista volt-e a szó szoros értelmében. Élete utolsó éveiben biztosan nem. Megnyilatkozásaiban nem „süllyedt” a „melegjogi aktivista” szintjére, nem az volt a legfőbb mondanivalója, hogy a melegek egyenjogúságáért harcoljon. Melegként ezt kérdést biztos ő is nagyon fontosnak tartotta, de voltak más, adott esetben még fontosabb kérdések is az életében, amikről írt, beszélt, nyilatkozott, ha megkérdezték.

Számomra Balázs életművében a legfontosabb mindig is az volt, hogy ő testesítette meg az Istenben hívő meleg katolikust, és ezen mit sem változtat az a tény, hogy élete utolsó évtizedében Balázs messzire eltávolodott a Katolikus Egyháztól, a kereszténységtől, majd végül az istenhittől is. Hívő katolikus keresztényként persze fájdalmas volt hallani tőle, ahogy egy kb. másfél évvel ezelőtti rádióinterjúban (miután nyíltan beszélt az akkor már áttéteket adó, inkurábilis, daganatos betegségéről) kimondta, hogy nincs olyan kérdés az életében, amire Isten lenne a válasz. Ugyanakkor az Öt kenyér közösség megalapításával, a jelenleg még aktív (és remélem még sokáig elérhető) honlapjuk elkészítésével, Balázs meghatározó módon járult hozzá ahhoz, hogy a keresztény melegek visszanyerhessék, megőrizhessék, összeegyeztethessék, sőt erősíthessék hitüket és identitásukat egyszerre.

Pontosan nem tudom, hogy Balázs milyen okok miatt távolodott el Istentől, és talán nem is tartozik rám. Abban azonban biztos vagyok, hogy Isten ezt nem rója fel neki bűnéül. Hiszek abban, hogy az Isten irgalma mindent befed, amit nem szándékos gonoszság, vagy rosszindulat motivál, és nála ilyennek sosem volt semmi jele. Éppen ezért hiszek abban is, hogy Balázzsal még sokat fogok találkozni a boldog örökkévalóságban, a mindannyiunkat végtelenül szerető Isten atyai házában. Addig is nyugodj békében, Balázs!

1 komment

2016.05.03. 18:29 kaleidoscope

"Megbüntethetnek, de akkor sem élek tovább hazugságban…"

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia keresztény USA LMBT UMC Metodista Egyház

bod-rainbow-stole-1-582x388.JPGTizenöt new yorki metodista lelkész és lelkészjelölt vállalta fel nyíltan, hogy az LMBT közösség tagjaként éli meg keresztény hitét, és bejelentették, hogy nem fogják ezt titkolni a továbbiakban. Ilyen csoportos coming out sosem volt még a metodista egyház történetében, melynek az elkövetkező napokban, május 10-én kezdődik a 2016-os Egyetemes Konferenciája az Oregon állambeli Portlandban. A Metodista Egyház hivatalos tanítása (mely magyar nyelven is megtalálható a magyar metodisták honlapján) ma még egyértelműen elutasítja a homoszexuális gyakorlatot: „Jóllehet nem helyeseljük a homoszexualitás gyakorlatát, és összeegyeztethetetlennek tartjuk azt a keresztyén tanítással, megerősítjük, hogy Isten kegyelme mindenki számára elérhető.” Az Egyetemes Konferencia – mint az Egyház legfőbb döntéshozó szerve – változtathatja meg a homoszexualitásra vonatkozó egyházi tanítást, és májusban dönteni is fognak egy ilyen javaslatról. Mindazonáltal a jelenlegi egyházi szabályok alapján a szexuális irányultságukat felvállaló LMBT lelkészek és lelkészjelöltek büntetése számíthatnak.

Bruce Lamb lelkészjelölt, aki a 15 aláíró egyike így nyilatkozott: „Megbüntethetnek, de akkor sem élek tovább hazugságban azért, hogy lelkészi szolgálatot folytathassak. Imádkozom azért, hogy eljöjjön az idő, amikor mindannyian megélhetjük saját valódi énünket az egyházban.”

A 15 aláíró nyílt levelét és további részletesebb beszámolót az umc.org honlapon, vagyis az Egyház hivatalos weboldalán lehet elolvasni, ami irigylésre méltó nyitottságról tesz tanúbizonyságot, ellentétben pl. a Katolikus, vagy a hazai Református Egyházzal, melyek hivatalos médiumaiban elképzelhetetlen lenne egy ilyen beszámoló.

 

 

Szólj hozzá!

2016.04.26. 11:30 kaleidoscope

A fundamentalisták fordítva ülnek a lovon

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia keresztény konzervatív katolikus társadalmi melegházasság azonos neműek házassága LMBT

hattal-lovon.JPGA konzervatív fundamentalista keresztények (nagyjából minden felekezetben) sokszor évelnek a morálteológiai kérdésekben úgy, hogy az egyház tanítását nem lehet a pillanatnyi társadalmi igényekhez alakítani, ezért nem lehet szó olyan kérdésekben sem a katekizmus korrekciójáról, mint pl. a homoszexualitás. Ez azonban egy önmaga ellen forduló érvelés, ugyanis a dolog éppen fordítva van: az egyház sajnos eddig rendelte alá saját teológiai tanítását a társadalmi elvárásoknak, kiforgatva, történelmi és szövegkörnyezetéből kiragadva bizonyos bibliai igeszakaszokat. Ugyanúgy, ahogy évszázadokon keresztül kétségbe vonták a nők egyenjogúságát Pál apostol leveleinek bizonyos mondataira hivatkozva, ami egyes jobboldali politikusok megnyilatkozásaiban még manapság is gyakran visszaköszön.

Nem arról van tehát szó, hogy az LMBT emberek egyenjogúságának, az azonos nemű párok házasságának támogatói próbálják saját elvárásaik szerint alakítani az egyházi tanítást, hanem arról, hogy miután a társadalmi elvárások megváltoztak, az emberek többsége számára világossá és elfogadottá vált, hogy a homoszexualitás nem bűn és nem betegség, ezért ma már a teológusok, és a hívő laikusok is előítéletek nélkül szeretnék megérteni Isten örök akaratát ezekkel a fontos kérdésekkel kapcsolatban. Márpedig előítéletek, prekoncepciók nélkül elemezve a Kinyilatkoztatás vonatkozó részeit, logikailag ugyanúgy tarthatatlanná válnak azok a hivatalos egyházi tanítások, amelyek a homoszexualitást bűnnek és betegségnek tartják, mint ahogy a nők alárendeltségéről szóló korábbi tanítások is.

Adja Isten, hogy ezt a Katolikus egyházban és azokban a protestáns felekezetekben, ahol még hasonlóan téves előítéleteket tanítanak, minél előbb, minél többen megértésék!

Szólj hozzá!

2016.04.20. 17:35 kaleidoscope

Eldőlt: meg fog változni a KEK

Címkék: homoszexualitás egyház konzervativizmus katolikus LMBT Ferenc pápa Amoris Laetitia

ferenc-papa-2016-aprilis.JPGAz Amoris Laetitia megjelenése után (melyről akkor a jelen blogon is írtunk) pár nappal lassan kezd világossá válni, hogy a pápa szándéka és álláspontja szerint meg kell változnia a „megváltoztathatatlannak”, elkerülhetetlen a Katolikus Egyház Katekizmusának (KEK) korrekciója. A pápa igenis hozzá akar nyúlni ahhoz a dogmatikához, amihez a konzervatív fundamentalista katolikusok oly kitartóan ragaszkodtak, amibe olyan görcsösen kapaszkodtak, figyelmen kívül hagyva Jézus Krisztus intelmeit a merev vallásosság csapdájának elkerülésére.

Amint a korábban hivatkozott írásunkban is jeleztük, egyáltalán nem volt véletlen, hogy a pápai buzdítás vatikáni bemutatóját a szerző éppen arra a Christoph Schönborn bíborosra bízta, akiről közismert, hogy a bíborosi testület egyik legprogresszívebb tagja. Ezt azóta a legilletékesebb személy, maga a pápa is megerősítette. A lifesitenews.com fundamentalista hírportál keserűen számol be arról, hogy április 16-án Görögországból visszaúton a repülőgépen adott sajtótájékoztatóján Ferenc pápa egyértelműen igent mondott arra a kérdésre, hogy az elvált és újraházasodott emberek is járulhassanak szentáldozáshoz. Ferenc pápa nyilván tisztában van azzal, hogy ez a kijelentése az elődei által „kőbe vésett” katolikus katekizmus vonatkozó rendelkezéseivel szöges ellentétben áll, és amikor a részleteket illetően utalt Schönborn bíboros interpretációjára, akkor végképp kihúzta a talajt minden fundamentalista (át)értelmezési, megmagyarázási kísérlet alól. „Abból az előadásból választ kap a kérdésére”- foglalta össze a pápa, miután Schönborn bíborost „nagy teológusnak nevezte, aki ismeri az Egyház tanítását”.

A sajtótájékoztatón elhangzottak jelentőségére Charamsa atya is felhívta a figyelmünket a face-book oldalán, majd a magyarkurir.hu is beszámolt róla – minden kommentár nélkül. Egyre világosabb, hogy miért lehetett olyan fontos a fundamentalista Burke bíborosnak leszögeznie, hogy az exhortatio nem „magisztériális dokumentum” (ld. az előző poszthoz írott kommentben), vagyis önmagában még nem tekinthető a Magisztérium, a Tanítóhivatal kötelező állásfoglalásának. Csakhogy a Tanítóhivatal feje a pápa. Ha ő azt az álláspontot képviseli, hogy – szemben a KEK hatályos rendelkezéseivel – az elvált, és újraházasodott katolikus hívek akkor is járulhassanak szentáldozáshoz, ha az első házasságukat az Egyház hivatalosan nem nyilvánította érvénytelennek, akkor az már csak idő és technikai előkészítés kérdése, hogy ez a „magiszteriális dokumentumokban” is megjelenjen. Ha viszont ebben a kérdésben hozzá lehet, és kell is nyúlni a KEK-hez, akkor más kérdésekben is meg lehet, és kell is ezt tenni. Ma már a katolikus teológusok többsége valószínűleg a szíve mélyén pontosan tudja, egyáltalán nem következnek a kinyilatkoztatásból, nincsenek összhangban a józanész és a logika követelményeivel, tehát tarthatatlanok a KEK-nek a homoszexualitással kapcsolatos passzusai is, ezért a KEK korrekciójának ezekre a passzusokra is ki kell terjednie.

Adja Isten, hogy Ferenc pápának legyen ereje végigvinni az általa megindított változásokat!

2 komment

2016.04.08. 17:50 kaleidoscope

„Róma szólt”, de a dolog nincs befejezve

Címkék: homoszexualitás egyház keresztény konzervatív katolikus azonos neműek házassága LMBT Vatikán Ferenc pápa Püspöki Szinódus

szeretet-orome.JPG Mai napon a Vatikánban közzétették az  Amoris Laetitia (A szeretet öröme) kezdetű buzdítást, amely a 2014-es rendkívüli és a 2015-ös rendes püspöki szinódus dokumentumainak rendszerezett összefoglalója. Sokan reménykedtek abban, hogy Ferenc pápa kiegészíti a szinódus záródokumentumait, de erre nem került sor. A buzdítás is kategorikusan elutasítja az azonos nemű párkapcsolatok egyházi elismerését, ami a katolikus LMBT emberek számára fájdalmas csalódást jelenthet. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy az anyag vatikáni bemutatóját éppen arra a Christoph Schönborn bíborosra bízták, akiről közismert, hogy a bíborosi testület egyik legprogresszívebb, az azonos nemű személyek párkapcsolatának méltányolását, megbecsülését több nyilatkozatában is felvállaló tagja. Így aztán nem meglepő, hogy még az elfogulatlannak aligha nevezhető MTI híradásba is belekerült, hogy a dokumentum „Elutasítja a homoszexuális emberekkel szembeni diszkrimináció minden formáját.”

Ezek alapján két gyors következtetés vonható le: 1. messze vagyunk még attól, hogy a Katolikus Egyház hivatalosan elismerje az azonos neműek párkapcsolatát. 2. Az erről szóló vita egyáltalán nincs lezárva.

2 komment

2016.03.21. 12:18 kaleidoscope

Szabadság, méltóság, remény – progresszív teológiai fórum

Címkék: egyház program tolerancia gondolatok keresztény társadalmi

forum-kep.jpgSzűcs Balázs református lelkész és dr. Perintfalvi Rita katolikus teológus létrehozták a progresszív teológiai fórumot a haladó teológiai szemlélet megjelenítése érdekében a hazai egyházi felfogásban és a közéletben. Ennek nyitó előadására 2016. március 22-én, kedden este 18 órai kezdettel kerül sor Budapesten a Róth Miksa Emlékházban.

További részletek a Kötőszó Evangélikus Közéleti Blogon olvasható.

Legyen Isten bőséges áldása ezen a régen várt, nagyszerű kezdeményezésen!

Szólj hozzá!

2016.03.15. 17:33 kaleidoscope

Búcsút intünk?

Címkék: politika egyház keresztény katolikus migráció Magyarország EU Ferenc pápa

bucsut-intunk.JPGMa megismétlődött, ami tavaly őszig elképzelhetetlennek tűnt: egy ország – jelesül éppen Magyarország – miniszterelnöke olyan összeesküvés-elmélettel állt elő, ami a II. világháború óta egyetlen európai országban sem emelkedett a hivatalos kormánypolitika szintjére. Orbán Viktor konkrét személyeket, az EU hivatalban lévő vezetőit azzal vádolja, hogy a Soros György nevével fémjelzett kozmopolita, liberális összeesküvők kiszolgálójaként, gazdasági bevándorlók tömeges beengedésével tönkre akarják tenni az európai kultúrát, identitást, kereszténységet, biztonságot, jólétet, és mindent, ami ma Európát jelenti azért, hogy így a pénzvilág sötét urai korlátlan hatalomra tehessenek szert Európában és az egész világon.

Azóta itthon és nagyvilágban számtalan cikk és elemzés foglalkozott ezzel a témával, ezért ma már lerágott csontnak számít azt részletezni, mennyire szürreális, hogy a keresztényellenességgel vádolt liberális kozmopoliták a menekültválsággal kapcsolatban ugyanazt – a magyar kormány számára elfogadhatatlan – politikát támogatják, amit pl. a katolikus egyházfő is szokatlan határozottsággal és keménységgel követelt az Európai Parlamentben tett személyes látogatása során.

Ma azonban, amikor ezen a szép ünnepen miniszterelnökünk a budapesti szakadó esőben lényegében változatlan tartalommal ismételte meg a közel fél éve hangoztatott vádjait az EU „felelőtlen”, „idegen érdekeket szolgáló” vezetővel kapcsolatban, fel kell végre tenni a kérdést, tisztelt Hölgyem (Merkel asszony) és Uraim (többi EU-s vezető), esetleg igazak Orbán Viktor vádjai? Lehet persze, hogy az Európai Bizottság elnöke, a német kancellár, a francia államelnök, és a többi európai notabilitás rangon alulinak tartja, hogy ilyen vádakra reagáljon, valamint lehet, azt gondolják, hogy nekik nem is szükséges foglalkozniuk Orbán vádjaival, de ennyire talán mégsem kellene szó nélkül hagyniuk ezeket a kemény szavakat. El lehetne intézni egy rövid sajtónyilatkozattal, amiben visszautasítják ezeket a rágalmakat, de talán ennél még egy kicsit határozottabb választ is megérdemelne a dolog. Ha másért nem, már csak azért is, mert a legutóbbi német tartományi választások eredményei, a kereszténydemokrata pártszövetségen belül kirobbant viták, a francia közvélemény-kutatási adatok, stb. egyaránt azt mutatják, hogy ezek a vádak nem hagyják hidegen más EU-s országok polgárait sem. Ugyanakkor az EU-s vezetők hallgatása a magyar miniszterelnök vádjaival kapcsolatban, sokakban keltheti egyfajta hallgatólagos beismerő vallomás benyomását.

Ezért függetlenül attól, hogy kinek hogyan változik az álláspontja a migránsválság kezelését illetően (mert azt látjuk, hogy változik), nem valószínű, hogy sosem fognak semmilyen konkrét választ adni ezekre a vádakra az érintettek.

4 komment

2016.03.07. 19:23 kaleidoscope

Lehet így is…

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia jogok keresztény emberi katolikus melegházasság azonos neműek házassága melegjogok USA LMBT

michigan.pngAz elmúlt napokban számoltak be a hírportálok (ld. pl. a freep.com cikkét) a Michigani Katolikus Konferencia (MCC) döntéséről, mely kiterjeszti a katolikus intézményben dolgozók egészségbiztosítását az azonos nemű házastársakra is, szemben az eddigi szabályozással, amely csak a heteroszexuális házastársak számára biztosította az ellátást. Az MCC határozata konkrétan ugyan nem mondja ki, hogy a meleg házastársak is jogosultak a kedvezmények igénybe vételére, azonban deklarálja, hogy az minden egyházi intézményben dolgozóval egy háztartásban élő nagykorú személynek jár, a szexuális irányultságuktól függetlenül. Ezáltal megteremtették egyházi szabályozás összhangját az azonos neműek házasságát elismerő Michigan állami jogszabályokkal.

Mindez összehasonlíthatatlanul humánusabb, mint az amerikai katolikus vezetők általánosnak mondható gyakorlata (melyről többször beszámoltunk a jelen blogon is), amely miatt 2008 óta közel 60 egyházi munkás vesztette el az állását azért, mert hivatalosan összeházasodott azonos nemű partnerével, amikor az állami szabályozás ezt lehetővé tette.

Ugyanakkor egy frissen publikált tanulmány szerint az amerikaiak 71%-a ellenez mindenféle munkahelyi diszkriminációt az LMBT személyekkel szemben, és 59 %-uk ellenzi azt is, hogy a kisvállalatok tulajdonosai bármilyen felmentést kaphassanak a diszkriminációt tiltó rendelkezések alól, saját vallási meggyőződésükre hivatkozva.

Az amerikai katolikus vezetők többségét ma még sajnos – úgy tűnik – nem érdekli az amerikai emberek álláspontja, pedig az általuk forszírozott embertelen gyakorlatnak, az Egyház szolgálatában sokszor évekig, esetleg évtizedekig helyt álló világi munkatársak kirúgásának, lenne olyan alternatívája, amely a jelenlegi egyházi rendelkezésekkel is összhangban áll.

Szólj hozzá!

2016.02.12. 14:10 kaleidoscope

Nyílt levél a meleg katolikus papoknak egy meleg katolikus paptól

Címkék: egyház meleg keresztény felelősség igazság katolikus coming out LMBT

openltr-thumb.jpgKedves Meleg Katolikus Papok!

Tudom, hogy elfoglaltak vagytok, ezért megpróbálom rövidre fogni. Közületek sokan követték a híradásokból annak a meleg chicagói papnak a történetét, aki a közelmúltban coming out-olt. Tudom, hogy ti is figyelemmel kísértétek az eseményeket, mert én is ezt tettem. Azt is tudom, hogy a coming out gondolata, annak felvállalása, hogy meleg katolikus papok vagytok, talán az egyik legijesztőbb dolog, amit el tudtok képzelni. Valóban annyira ijesztő, hogy csak maréknyi meleg katolikus pap tette ezt meg. Tudom mit jelent, ha van egy olyan titkotok, amit senki nem tudhat meg rólatok. Tudom, milyen megszégyenülést jelent, ha valakiről kiderül, hogy meleg. Tudom, milyen érzés szembesülni azzal, hogy a melegséged elhallgatása több kárt okoz, mint amennyi jót tudsz tenni a szolgálatoddal. Tudom milyen érzés, amikor a hírekben olvasol a melegek zaklatásáról, a gyűlölet bűncselekményekről, a tizenévesek öngyilkosságáról, és azon gondolkodsz, hogy vajon a hallgatásod mennyiben járult hozzá mindahhoz, ami történt. Tudom milyen szörnyű érzés, amikor katolikus püspökök melegellenes törvényeket támogatnak. Tudom, mert én is részese voltam mindennek – én is az elhallgatás kultúrájában éltem, és abban a szégyenben, ami ma jelen van az Egyházunkban.

És ugyanakkor tudom (és azt is tudom, hogy ti is tudjátok), milyen érzés elfogadottnak lenni a barátaid és a családod körében azután, hogy elmondtad nekik, hogy meleg vagy. Tudjátok, hogy milyen szabadságot és örömet jelent az elfogadottság és a szeretet. Tudjátok, hogy a melegségetek része mindannak, ami egyedivé és csodálatossá tesz titeket. Tudjátok, hogy a melegség nem átok, nem egy belső rendetlenség, nem egy olyan betegség, mint az alkoholizmus, hanem Isten ajándéka. Olyan ajándék, amit meg lehet osztani és ünnepelni.

Ha a saját coming out-omból tanulhattam bármit, akkor az az volt, hogy az egyház (Isten népe) elfogadó, támogató és olyannak szeret, amilyen én vagyok. Több ezer e-mailt kaptam, és személyesen is újra és újra elmondták, mennyire értékelik azt, hogy az elfogadás és szeretet hangján szólok, különösen azok, akiket a szexuális irányultságuk miatt üldöznek.

Sziennai Szent Katalin mondta egyszer: „Mondd el az igazságot ezer hangon, a csend megöli a világot.” Itt az ideje, hogy mindannyian mondjuk el az igazságot. Közületek néhányan talán úgy fogják elmondani, ahogy én tettem a „Titkos hangok, egy meleg katolikus pap reflexiói” c. könyvemben, vagy úgy, ahogy Mike atya tette a Washington Post-ban. Mindazonáltal feltételezem, hogy sokan közületek sokkal halkabban, diszkrétebben fogják elmondani az igazságot a barátaitoknak, családotoknak, gyülekezeteteknek. Bármilyen módját is választjátok annak, hogy beszéljetek az igazságról, kérlek ne feledjétek, hogy imádkozom értetek, és hogy az Egyháznak szüksége van rátok. Az Egyháznak szüksége van arra, hogy elmondjátok az igazságot, kik vagytok, és milyennek alkotott meg titeket az Isten.

Isten áldjon benneteket!

Gary M Meier

(Forrás: huffingtonpost.com)

1 komment

2016.02.08. 18:32 kaleidoscope

Bátor kiállás a homofób tébollyal szemben

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia jogok konzervatív homofóbia társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok LMBT

gyero-david_1.jpgA napokban nagy vihart kavartak Gyerő Dávidnak, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzőjének szavai, aki a román ortodoxok által kezdeményezett aláírásgyűjtéssel kapcsolatban az alábbiakat tette közé az Egyház hivatalos weboldalán:

A teremtett ember méltóságáért

– állásfoglalás Románia alkotmánya 48. cikkelyének módosítása tárgyában

 Köztudott, hogy országszerte aláírásgyűjtés zajlik az alkotmány 48. cikkelyének módosítása céljából, amely a házasság alkotmányjogi meghatározását tartalmazza. A Koalíció a családért civil szövetség kezdeményezése a társadalom széles rétegeit foglalkoztatja, így a romániai egyházak vezetői közül is többen kifejezték – támogató – véleményüket.

A Magyar Unitárius Egyház vezető testületei a kérdésben nem foglaltak állást. Véleményemet ezért egyénileg fogalmazom meg, tiszteletben tartva az egyháztagok és állampolgárok szabad véleményalkotási jogát, ugyanakkor élve a szólásszabadság lehetőségével ebben a fontos lelkiismereti kérdésben.

Az alkotmánymódosítás tárgya a házasság meghatározása A család című cikkelyben, azonban a kezdeményezés óhatatlanul figyelmet irányít az ember nemi meghatározottságának és irányultságának kérdéseire is. Míg a házasság és a család eszmei értéke, valamint társadalmi és közösségi jelentősége kétségtelen, az ember nemi meghatározottságáról és irányultságáról vallott felfogások között szakadéknyi különbségek léteznek. Vannak, akik bűnnek, erkölcstelenségnek, istentelennek tartják azt, amit mások az isteni világrend természetes velejárójának tekintenek.

Számomra az Isten által teremtett ember méltóságának feltétlen tisztelete és védelme teológiai alapérték. Az ember biológiai meghatározottságát és nemi irányultságát élettani valóságnak tekintem. A nemi önazonosság megélése és a házastársválasztás alapvető emberi jog. Az Istent és embert szolgáló egyház szerintem nem állhat társadalmi előítéletek mögé, és nem tehet különbséget a hívek között emberjogi kérdésekben, amennyiben ragaszkodik a feltétlen szeretetről és elfogadásról szóló evangéliumi tanításhoz. Az előítéletek személytelen kategóriákat alkotnak, hogy elfeledtessék: a címkék mögött ugyanolyan érző, teljességre és boldogságra vágyó emberek vannak, akik ugyanúgy Isten gyermekei.

Felelősségteljes embertársaimhoz hasonlóan én is aggodalommal tekintek a házasság eszményét és a családok életét veszélyeztető társadalmi folyamatokra, azonban a többségitől eltérő nemi önazonosságot és irányultságot nem tekintem ilyen veszélyforrásnak. A házasság alapja a kölcsönös szeretet és elköteleződés, az ehhez való jog pedig minden embert megillet.

Kolozsvár, 2016. február 5.

Gyerő Dávid

a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője

 Az állásfoglalást lehozta több hírportál, így a kronika.ro, és a kereszteny.mandiner.hu is, melyeken eddig 35, illetve 59 hozzászólás érkezett. Ezek között volt ugyan néhány olyan is, amely elismerően szólt az unitárius lelkész homoszexuális emberek melletti bátor kiállásáról, de a többségük durva és gyakran alpári stílusban becsmérelte Gyerő Dávidot. Érdekes volt látni, hogy az elítélő hozzászólások többsége, valamint a hivatalos katolikus és református megnyilvánulások is arra hivatkozva utasították el Gyerő Dávid, és a vele egyetértő emberek gondolatait, hogy az egyházi tanítás szerint a házasság csak egy férfi és egy nő között jöhet létre. A sokszor dühödt, vulgáris, vagy primitíven demagóg stílusú kommentelők figyelmét azonban elkerülte az a tény, hogy Gyerő Dávid szavai sehol nem kerülnek összeütközésbe a konzervatív egyházi állásponttal. Az ítélkezőket és a román ortodox kezdeményezést támogatókat teljesen elvakítja a homofób indulat, egyeseknél igazi téboly, ezért ocsmány jelzőkkel illetik azokat, akik egy szekularizált államban a homoszexuális emberek azonos jogainak tiszteletben tartását támogatják. Más konzervatívok pedig, akik nem átkozódnak, teljes mellszélességgel állnak ki az egyházi tanításra hivatkozó világi jogalkotási kezdeményezés mellett. Ez utóbbival kapcsolatban megjegyzendő, hogy ilyet még a Magisztérium vonatkozó tanításai sem várnak el a katolikus hívektől, csupán azt írják elő, hogy a hívek nem támogathatnak olyan jogszabály-módosításokat, amelyek szemben állnak a katolikus tanítással, de azt nem, hogy proaktív módon próbálják rákényszeríteni (mint pl. jelen esetben egy alkotmánymódosítással) saját értékrendjüket a társadalom egészére.

Mire jó egy ilyen kezdeményezés? Arra, hogy a nem hívők még ellenségesebben szemléljék a hipokrita, szemforgató emberek erőszakos nyomulását, és még távolabb kerüljenek attól, hogy egyszer valamikor megtérjenek. Ezért valószínű, hogy a román ortodox kezdeményezés végső soron egy sátáni manipuláció.

Ezt ismerhették fel az unitáriusok, akik – Istennek hála! – magasabb vezetői szinten is kiállnak az emberi jogok tiszteletben tartását támogató lelkész mellett.

2 komment

2016.02.01. 19:39 kaleidoscope

Olaszország: érdekel valakit, hogy valójában mi a gyermek érdeke?

Címkék: homoszexualitás egyház keresztény konzervatív katolikus társadalmi melegházasság azonos neműek házassága Olaszország LMBT

arcigay-bagnasco-renzi.JPGÉleződik a csata Olaszországban, amióta beterjesztették az azonos neműek regisztrált élettársi kapcsolatának elismerését célzó törvényjavaslatot a parlament elé. A törvénytervezetet támogatók és az azt ellenző egyaránt nagygyűléseket szerveztek. Az Olasz Katolikus Püspöki Kar elnöke, Bagnasco bíboros keményen támadja a tervezetet, mondván: „A gyermekeknek joguk van ahhoz, hogy egy anya és egy apa nevelje fel őket”. (Részletesebben ld. pl. a catholicherald.co.uk beszámolóját!)

De mi van akkor, ha egy gyermeknek az anyja és az apja nem képes arra, hogy ezt megadja? Nem képes, mert ne adj’ Isten megbetegszik, balesetet szenved, meghal. Vagy ha ilyen tragédia nem is történik, de egy házasság végérvényesen megromlik, és a gyermeknek pont az okoz szenvedést, ha közelről kell végignéznie, ahogy a szülei egymást marják, pusztítják. Vagy ha az egyik szülő végre beismeri saját maga és a környezete előtt, hogy meleg, és nem képes hűséges házastársként, a hagyományos családi keretek között példamutató szülőként élni. Ha egy ilyen szülőnek kell nevelnie továbbra is egy vagy több gyermekét, akkor mi az ilyen gyermekek érdeke? Mire megy azzal, hogy Bagnasco bíboros a gyermekek jogait mantrázza?

Valószínűleg azt már a konzervatív olasz katolikusok is tudják, hogy előbb, vagy utóbb Olaszországban is legalizálják az azonos neműek élettársi kapcsolatát. Ezt már két éve is támogatta az olaszok 77,2% (ld. Wikipedia vonatkozó adatait!).Sőt! Tavaly már a „katolikus Olaszország” polgárainak többsége, egész pontosan 55%-a, az azonos neműek házasságának legalizálását is támogatta. Amiben még eredményesen támadni tudják a Renzi-kormány tervezetét, az a gyermekek örökbefogadására vonatkozó kitétel. Ez a kérdés ugyan már most is sokkal visszafogottabban jelenik meg az olasz törvénytervezetben, mint ahogy a nagyobb demokratikus hagyományokkal bíró országok vonatkozó jogszabályai kezelik ezt a kérdést. Az olasz törvénytervezet alapján csak az élettársa vérszerinti gyermekét fogadhatná örökbe egy azonos nemű párkapcsolatban élő személy. Könnyen belátható, hogy ez viszont abszolút elemi érdeke lenne minden gyermeknek, akinek az őt nevelő vérszerinti szülője azonos nemű párjával él élettársi kapcsolatban. Ha pl. a vérszerinti szülő nem tud elmenni az iskoláskorú gyermek iskolai fogadóórájára, vagy a kórházban fekvő beteg gyermeket meglátogatni, akkor ezt tehesse meg jogszerűen az élettársa, akivel adott esetben de facto már évek óta családtagként él együtt a gyermek. De nem! Ezt az olasz katolikusok (hivatalos képviselői) ellenzik. Mert „a gyermekeknek joguk van ahhoz, hogy egy anya és egy apa nevelje fel őket”, és hogy mi van azokkal, akiknek ez mégsem adatik meg, az ott már nem érdekel senkit.

Szólj hozzá!

2016.01.23. 09:47 kaleidoscope

Szakítópróba

Címkék: homoszexualitás egyház keresztény konzervatív homofóbia melegházasság azonos neműek házassága USA Anglikán

anglican-300x210.jpgÚgy tűnik, hogy az elmúlt négy évben nem sikerült érdemi előrelépést elérnie a 2012-ben megválasztott Canterbury érseknek az azonos neműek házasságával kapcsolatban az Anglikán Egyházon belül dúló viszályok terén. Sőt! Az elmúlt napokban egészen drasztikus lépésre szánták el magukat a keményvonalas konzervatívok az anglikán vezetők legutóbbi tanácskozásán: három évre felfüggesztették az amerikai Episcopalis Egyház szavazati és tanácskozási jogát az anglikán világunióban válaszul arra, hogy az episcopalisok kanonizálták az azonos neműek házasságát.

Blogunkon korábban is írtuk arról, hogy az előző Canterbury érsek, Rowan Williams éppen azért mondott le, mert nem tudott megoldást találni erre a konfliktusra. Sokan azt remélték, hogy az új érsek, Justin Welby (ld. a róla szóló korábbi írásunkat is) kezelni tudja a világunión belül kialakult feszültségeket. Sajnos nem így lett. Amint a thecatholictelegraph.com cikke részletesen beszámol az eseményekről, a keményvonalas konzervatívok elérték a céljukat és a kétmillió taggal bíró Episcopalis Egyház szavazati és tanácskozási jogának felfüggesztéséről szóló, precedens értékű határozat komoly figyelmeztetés más nemzeti egyházaknak is (így különösen a Kanadai Anglikán Egyháznak), amelyek szintén tervezik elismerni az azonos neműek házasságát.

A Global Anglican Future Conference nevű koalíció – amely a konzervatív anglikán vezetőket tömöríti a világ minden részéről – üdvözölte a felfüggesztésről szóló döntést. Közleményükben úgy fogalmaztak, hogy „ezt a lépést nem szabad egy folyamat végének tekinteni, ez egy kezdet”. Ugyanakkor voltak olyan fekete bőrű melegjogi aktivisták, akiket annyira felháborított ez a határozat, hogy Canterburybe utaztak, az anglikán vezetők zárt kapuk mögött folytatott tanácskozásának helyszínére és ott fejezték ki tiltakozásukat a döntéssel szemben.

Szerény, de fontos pozitívumként értékelhető, hogy a tanácskozás záródokumentumában az anglikán vezetők elítélték a „homofób elfogultságot és erőszakot”, valamint a „a saját nemükhöz vonzódó emberek elleni büntetőjogi szankciókat”. Az állásfoglalás ezen része azért is érdekes, mert – mint erről is írtunk egy korábbi posztban – azokban az afrikai országokban, ahol börtön, vagy halálbüntetéssel sújtják a homoszexualitást, a keresztény egyházak vagy nem emelik fel a szavukat ez ellen, vagy kifejezetten támogatják, erősítik a homofóbiát.

Mindezek alapján abban valószínűleg igaza lehet a konzervatív anglikán vezetőknek, hogy a homoszexualitással kapcsolatos viták és állásfoglalások az anglikán világunión belül sem fognak lezárulni a mostani döntéssel, de az egyelőre még kérdéses, hogy mi lesz a további lépések iránya.

Szólj hozzá!

2015.12.30. 03:13 kaleidoscope

Egy boldog detroiti pár története

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia emberi homofóbia melegházasság azonos neműek házassága USA

tom_bryan.jpgAz ádventi időszakban a katolikus és a világi médiában is sokat foglalkoztak egy katolikus meleg pár esküvőjével, melyet a Katolikus Egyház hivatalos álláspontja miatt egy protestáns pap áldott meg még augusztusban egy detroiti episcopalis templomban. A nagyszámú média megjelenés között az egyik legrészletesebb beszámoló a naplesnews.com cikkében olvasható, melyből kiderül, hogy az összeházasodott fiatalok közül az egyiknek a nagybátyja katolikus pap, aki ugyan csak magánemberként vett részt a szertartásban, de megáldotta és nyíltan támogatta az ifjú pár házasságát. Mint mondta, a Katolikus Egyháznak több hasonló, szentségi kapcsolatban élő pár életét kellene bemutatnia jó példaként a melegek számára. „Ez két igazán szentéletű srác” – mondta Ron Victor atya az unokaöccséről és annak párjáról, majd hozzátette: „Én úgy látom, hogy az ő szövetségük megszentelt, és szentségi abban az értelemben, hogy visszatükrözi Isten szeretetét”. Ron Victor atya azt is elárulta, hogy kicsit dühös és csalódott amiatt, hogy nem tarthatták a szertartást abban a templomban, ahol ő szolgál. Mint mondta biztos abban, hogy sok pap nyitott lenne az azonos nemű párok szövetségének megáldására, de ezt nyíltan nem merik mondani. Az amerikai katolikus konzervatív-fundamentalista médiumok élesen bírálták a lelkipásztort amiatt, hogy szembehelyezkedett a Katolikus Egyház hivatalos tanításával, mely minden körülmények között súlyos bűnnek tartja a homoszexualitást. Csakhogy Ron Victor atya csattanós választ adott a tanítóhivatalnak arra az alapvető érvére is, amellyel alá próbálják támasztani azt, hogy a homoszexuális kapcsolatok „belső természetük szerint rendetlenek”, mivel „a nemi aktusból kizárják az élet továbbadását”. Ron Victor atya erre azt válaszolta: „igaz, hogy a homoszexuális kapcsolat biológiai úton nem járul hozzá az élet továbbadásához, de hozzájárul más úton”, és ebben a család többi tagja is egyetértett vele. És valóban, az elmúlt évtizedekben szemtanúi lehettünk annak, hogy a homoszexuális emberekkel szemben toleráns, az azonos neműek házasságát legalizáló nemzetek sokkal sikeresebbek akár a gazdasági teljesítmény (ld. az e témával foglalkozó korábbi írásunkat), akár a népesedési tendenciák szempontjából (ld. a demográfiai mutatók várható alakulását bemutató posztot).

Mindez azonban nem érdekli a fanatikus konzervatív-fundamentalistákat, akik elvárták volna, hogy egyházi elöljárói azonnal kirúgják Ron Victor atyát az azonos neműek párkapcsolata melletti nyílt és őszinte kiállása miatt. Az első média-megjelenések után azonnal ostromolni kezdték Detroit érsekét, Allen Vigneront, és biztos abban reménykedtek, hogy ő gyorsan ki is csapja a „renitens papot”, hiszen idén áprilisban arról beszélt, hogy még szentáldozáshoz sem járulhat az, aki politikailag támogatja az azonos neműek házasságának legalizálását. Csakhogy úgy tűnik, hogy az Amerikai Legfelsőbb Bíróságnak az azonos neműek házasságát lehetővé tevő döntése és Ferenc pápa akkor még csak közelgő látogatása megváltoztatta az érsek álláspontját, mert idén augusztusban már sokkal enyhébben fogalmazott, külön kihangsúlyozva azt, hogy az Egyháznak és a papoknak segíteniük kell harmonizálni azokat a prioritásokat, amelyek az egyházi tanításból fakadnak, illetve az érintettek személyes és családi életével vannak összefüggésben (részletesebben ld. a témával foglalkozó összefoglalóban). Így aztán az érseki hivatal nem adott semmilyen érdemi választ a Ron Victor atyával kapcsolatban hozzájuk intézett kérdésekre, szóvivőjük útján csak annyit közöltek, hogy egyelőre nem tudják kommentálni a történteket.

A Katolikus Egyház vezetőinek szembe kellene végre nézni azzal, hogy sokkal többen hagyják el az Egyházat, ha görcsösen ragaszkodnak egy téves hagyományhoz, mint ahányan akkor hagynák el, ha végre rászánnák magukat a homoszexuális párkapcsolatokkal összefüggő kérdésekben a katekizmus korrekciójára.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása