az ezer színű világ

A hírek alapján úgy tűnik, hogy Magyarország újra elkeseredett végvári küzdelmeket folytat. Amint arról tavaly ősszel már beszámoltunk, Áder János köztársasági elnököt az Út a Békéhez Díjjal tüntette ki a Szentszéknek az ENSZ mellett működő állandó megfigyelő missziója azért, mert úgymond Magyarország sokat tett az emberi élet és a házasság intézményének tiszteletben tartásáért, vagyis azért, mert Alaptörvényünk kizárja az azonos neműek házasságának lehetőségét.

Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke ma arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a spanyol Profesionales Por la Ética szervezet Orbán Viktor miniszterelnöknek juttatta el azt a nyilatkozatot, melyet világszerte 50 országból 66 civil szervezet írt alá (részletesen ld. itt!), és amely határozottan kiáll a magyar alaptörvényben megfogalmazott értékek – különösen a család és a férfi-nő házasság intézménye – mellett. Az aláíró szervezetek úgy vélik, a magyar alaptörvény elleni aggasztó támadások ideológiai manipuláción alapulnak, egyben kifejezik meggyőződésüket, hogy Magyarország alkotmánya a demokrácia, a joguralom és az emberi jogok alapvető normáira épül.

A külföldi civilek szerint a magyar alaptörvény tükrözi és tiszteletben tartja az európai alkotmányos gyakorlatot, és sok európai nemzet, valamint politikus számára szolgálhat példaként a mostani súlyos gazdasági és demográfiai válságban. A nyilatkozat végül felszólít a magyar nép szuverenitásának tiszteletben tartására.

A bejelentés ugyanazon a napon jelent meg, mint amikor más civil szervezetek éppen a Magyarország elleni vizsgálat lefolytatását sürgetik, amint arról az Index tudósított. A közös levélben az Amnesty International és a Human Rights Watch az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének tagjait kéri arra, hogy a keddi vitában támogassák a monitoring bizottság ajánlását, és indítsák meg a Magyarországgal szembeni vizsgálatot. A jogvédő szervezetek egyebek mellett kifogásolják a hajléktalanság büntethetőségét, a gondnokság alatt élők választójogának korlátozását, az azonos neműek kizárását a család fogalmából, illetve egyes közintézmények feletti túlzott politikai befolyást.

Magyarország tehát ismét utolsó mentsvára az általa elfogadott értékrendnek, és önfeláldozó csatában védi azokat a „nemes eszméket”, amelyeket a „gonosz ellenség” meg akar semmisíteni és el akar tiporni. Igaz, hogy most nem a délről és keletről támadó oszmán-török hódítókkal állunk szemben (sőt! a törökök EU-s csatlakozását minden rendőri brutalitás ellenére támogatjuk), hanem a nyugati liberalizmus  térnyerését és keletre terjedését próbáljuk foggal-körömmel megakadályozni. Ettől a lényegtelen különbségtől azonban el lehet tekinteni, különösen azért, mivel van egy közös elem is: a Szentszék támogatása, mely ma ugyanúgy nem igazán hatékony, mint fél évezreddel ezelőtt, de ahhoz ma is elég, hogy a pápához hű magyarok önként és dalolva áldozzák fel magukat a túlerővel szemben.

Van azonban még egy, talán kevésbé lényegtelen, és elhanyagolható apró különbség a törökök elleni küzdelem és a mai magyar csatározások között. Igaz, hogy az akkori Magyarországon is voltak olyanok, akik nem érezték igazán magukénak a haza védelmének ügyét, amit 150 év megszállással honorált a történelem, de olyanok nem nagyon voltak a magyarok között, aki úgy érezték volna, hogy a hivatalos magyar vezetés, (aktuálisan a király, bármelyik önjelölt szerezze is meg végül a trónt) kifejezetten ellenségük volna. Márpedig akkor, amikor a magyar kormány mindenáron másodrendű állampolgárokká akarja degradálni azt a több százezer embert, akik a statisztikák szerint Magyarországon az LMBT közösséghez tartoznak, akkor ezzel ellenük harcol, ráadásul tudománytalan, immorális és demagóg érvekre hivatkozva. A hazai LMBT kisebbség joggal érezheti úgy, hogy a magyar kormány lényegében kiszolgáltatja őket idegen (elsősorban a Vatikánban, Moszkvában és az arab világban uralkodó) hatalmaknak, ami azért – érthető módon – aligha fogja erősíteni a nemzeti összetartozás érzését.

Frissítés 16:30

Nem született döntés. Következő lehetséges dátum: 06.26. szerda.

Eredeti poszt:

A múlt hét végén jeleztük, hogy az Amerikai Legfelsőbb Bíróság várhatóan mai napon hozza meg határozatát a DOMA (vagyis az un. Házasságvédelmi törvény) és az azonos neműek házasságát kizáró kaliforniai népszavazás (Prop8) eredményének alkotmányosságát támadó indítványok ügyében.

Amint a The Washington Post-hoz slate.com oldalon kezdett, és három nap alatt a hetedik posztnál tartó cikksorozatból is látható, a mára várható döntés jelentőségét a hozzászólásokat jegyző szakértők véleménye szerint sem lehet túlértékelni. Nem csupán arról fog szólni ugyanis ez a döntés, hogy egy 1996-ban hozott szövetségi jogszabályt alkotmányellenesnek minősít-e a Legfelsőbb Bíróság. Nem is az teszi különösen jelentőssé a döntést, hogy mintegy 1138 szövetségi törvényt és programot érinthet a bírósági határozat. Ha a Bíróság érdemi döntést hoz az ügyben, akkor az valóban a házasság fogalmáról, értelmezéséről fog szólni. Arról, hogy mostantól mit kell érteni az USA-ban a hivatalos ügyintézések során a házasság fogalma alatt. Mert, ahogy Walter Dellinger, O’Melveny & Myers, Washington, D.C. tanácsadó cég partnere a témával foglalkozó hetedik posztban írja: „Ez a döntés nagyon egyszerűen arról szól, hogy ameddig a DOMA hatályban van, addig egyetlen meleg pár sem tud, sehol ebben az országban, valójában összeházasodni. Amíg egy meleg pár több, mint 1000 szövetségi hatáskörben lévő ügy szempontjából nem tekinthető házaspárnak, addig aligha lehet bármiféle előrelépésről beszélni a házassági egyenlőség terén ebben az országban, függetlenül attól, hogy hány állam engedélyezi az azonos nemű párok házasságát.” Alapvetően tehát arról fog dönteni a Legfelsőbb Bíróság, hogy a továbbiakban az Egyesült Államokban az azonos nemű párok házassága valódi házasságnak tekintendő, vagy sem. És bár a döntés jogilag csak az USA-ra vonatkozik, annak föderális rendszere miatt mégis szükségszerűen államok feletti, a tagállami jog felett álló hatálya lesz.

Ugyanakkor az ilyen súlyú alkotmányossági kérdésekre vonatkozó döntési mechanizmus az amerikai jogrendben mindenki számára kézzelfoghatóvá és világossá teszik, hogy nem a mindennapi realitásoktól elszakadó, elvi jogászkodásról van szó, hanem nagyon is konkrét ügyekről, emberi sorsokról szól a döntés. Mint korábban írtuk már, a Bíróság az Egyesült Államok, kontra Windsor ügyben fog döntést hozni, vagyis egy leszbikus idős hölgy sorsáról is. Arról, hogy a Kanadában azonos nemű párjával házasságot kötött, majd az USA-ban letelepedett hölgynek be kell-e fizetni több millió forintnak megfelelő örökösödési illetéket házastársa halála után, mely illetékfizetési kötelezettség alól a heteroszexuális házasságban megözvegyülő házastárs mentesül. Minden amerikai számára egészen kézzelfogható, és minden érintett számára nagyon konkrét, üzenet értéke lesz a döntésnek. Ez az, amit az azonos neműek házasságát ellenző, konzervatív álláspontot képviselők rendszeresen figyelmen kívül hagynak, vagyis hogy egy ilyen elvi jelentőségű döntés mögött mindig emberi sorsok, emberek boldogsága, vagy megaláztatása a tét.

Néhány perc, és elkezdődik az USA keleti partján is hétfői munkanap, és a maguknak adott pár napos további gondolkodási idő után lehet, hogy már egészen korán kihirdeti döntését a Legfelsőbb Bíróság.

Az elmúlt időszakban megszaporodtak az azonos neműek házasságával (röviden az angol „same sex marriage” kifejezés alapján: ssm) kapcsolatos eszmefuttatások az interneten. A jelen blogon is publikáltunk több posztot a témában, és többször reagáltunk a más fórumokon megjelent írásokra is. Várhatóan a továbbiakban is fogunk foglalkozni azokkal a nagy elvi, morális, filozófiai, teológiai és morálteológiai kérdésekkel, amelyeket sokan és sokszor feszegettek már eddig is a téma kapcsán, hiszen az elvi kérdések megválaszolása, a felmerülő problémák tisztázása szükséges előfeltétele annak, hogy az ssm elfogadott és természetes legyen a jövő embere számára. Szükséges, de nem elégséges. Sőt, úgy tűnik, hogy túl minden elvi vitán és elméleti eszmefuttatáson, túl az emberi okoskodás minden eddig elért, és jövőben még elérhető szellemi produktumán, az ssm elfogadottsága az egyes egyének szintjén alapvetően azon múlik, hogy személyében ki mennyire érintett, saját magán, valamely közeli hozzátartozóján, ismerősén, vagy bárkin, aki számára fontos, megtapasztalta-e a gyakorlatban a homoszexualitás valóságát, megjelenését a mindennapi életben. Ahogy a nol.hu-n ma megjelent cikkben olvasható: 

„(…) Logikusan úgy gondolnánk, hogy a közvélemény reagál ésszerű érveinkre – mondja Dean Mundy, az Appalache-vidéki Állami Egyetem Public Relations professzora, aki a homoszexuálisok jogaiért harcoló amerikai csoportokat tanulmányozza. – Mégis, az egyetlen dolog, ami ebben befolyásol valakit, az az, ha maga is ismer homoszexuális egyént vagy párt – lepődik meg saját megfigyelésén. Gordon Allport pszichológus 1954-ben megjelent, „Az előítélet természete” (The Nature of Prejudice) című könyvében ezt kontaktushipotézisnek nevezte el. Ezen elgondolás szerint a különböző (társadalmi) csoportok közötti pozitív kontaktus segíti a megértést és mérsékeli az előítéleteket.

Mundy azt állítja, hogy a pozitív kontaktus a helyi szinten a leghatékonyabb. Azokban az államokban, ahol már legalizálták az azonos neműek házasságát, a folyamat úgy kezdődött, hogy találkozókat szerveztek homoszexuális férfiak és leszbikus nők, illetve szomszédaik között, ahol az előbbiek nyíltan beszéltek róla, hogy ők a saját nemükhöz vonzódnak. – A melegek és leszbikusok az őszinteség révén szövetségeseket kezdtek találni a heteroszexuálisok között – mondja Mundy. A következő lépésben a homoszexuálisok leültek beszélgetni körzetükben a törvényhozókkal. (…)”

(Christopher Martin az Észak-Iowai Egyetem újságírás professzora, a kommunikációelméleti tanszék megbízott vezetője. Ezt a cikket a Népszabadság számára írta.)

A fenti gondolatok tehát egyrészt megerősítik azt, amiről korábban már a jelen blogon is írtunk: az USA-ban a különböző felmérések során a válaszadók arra a kérdésre, hogy miért változott meg az álláspontjuk a ssm elfogadásának irányába, a leggyakrabban azt az okot jelölték meg, hogy a barátaik, ismerőseik között van olyan, aki meleg. Ugyanakkor érthetővé teszi, hogy a homofób politikusok miért akarják elfojtani a homoszexualitás nyilvános megjelenítést, ha kell, akár a jog eszközeivel (ld. a legutóbbi oroszországi döntésekről és azok hatásairól szóló beszámolóinkat, és a hazai kormánypártok nyíltan homofób megnyilvánulásairól szóló posztot!). Miközben ugyanis – minden tudományos megalapozottság nélkül – arról beszélnek, hogy a gyermekek és fiatalok egészséges szexuális fejlődésének védelmében akarják betiltani a homoszexualitás nyilvános megjelenítését, valójában attól félnek, hogy a másságukat nyíltan felvállalók növelni tudják a homoszexualitás, és az ssm társadalmi elfogadottságát.

Tegnap megtört a jég. A homofóbia világszerte ismertté vált, a hívő keresztény LMBT emberek szívét évtizedeken keresztül jeges páncélba záró, konzervatív keresztény alapokra, „fundamentumokra” hivatkozó, de valójában Jézus Krisztus tanításával kezdettől fogva szembenálló Exodus mozgalom vezetői hivatalosan beismerték, hogy tévedtek.

Amint a Queering the Church blog beszámolójában olvasható, a bejelentés nem érte teljesen váratlanul az LMBT közösséget, mivel az elmúlt években az Exodus mozgalomból kilépett több korábbi vezető ismerte be nyilvánosan a tévedését, kért bocsánatot azoktól az emberektől, akiknek adott esetben súlyos károkat, lelki sérüléseket okoztak, és azoknak a hozzátartozóitól, akiket esetleg az öngyilkosságba kergettek. Most azonban hivatalosan az Exodus International szervezet vezetője a szervezet nevében jelentette be, hogy belátva tévedésüket, bocsánatot kérnek a melegek közösségétől ezekkel a szavakkal:

„Az Exodus International elnöke a melegközösségnek: „Bocsánatot kérünk”.A 37 éves szolgálat vezetője beismeri, hogy súlyosan hibáztak”.

Az Exodus befejezi tevékenységét.

Új korszak kezdődik, hiszen nagyon sok, magát a hit és a keresztény erkölcs védelmezőjének gondoló, konzervatív, fundamentalista beállítottságú ember hivatkozott arra az elmúlt évtizedekben, hogy az Exodus „kigyógyítja” a melegeket a homoszexualitásból. Rájuk hivatkozva állították, hogy minden LMBT ember számára nyitva álló lehetőség, és ezért kizárólag csak a személyes döntésükön múlik, hogy a „normális” heteroszexuális életet „válasszák”, tehát személyesen felelősek is azért, hogy megváltozzanak. Most egyértelművé vált, hogy ez nem igaz, és nem is volt igaz soha.

Mindez rá kell, hogy ébressze a homoszexuális viselkedést még mindig elutasító, és bűnnek tartó keresztény egyházakat arra, hogy korrigálni kell saját teológiai és morálteológiai tanításaikat. Ugyanakkor le kell vonniuk a szükséges következtetést mindebből azoknak a konzervatív politikai erőknek, akik eddig azért utasították el az LMBT közösséghez tartozók teljes egyenjogúságát (beleértve a heteroszexuálisokkal egyenlő házassági jogot is), mert azokra a morális alapelvekre hivatkoztak, amelyeket a keresztény egyházak vezetői – a fentiek értelmében – egy téves elképzelésre, a „homoszexualitás gyógyíthatóságáról” terjesztett tévtanokra alapoztak.

Kiegészítés 2013. 07. 21.

Egy nagyon jó blog-bejegyzésre is felhívjuk a figyelmet, melyet a témával kapcsolatban egy - saját nyilatkozata szerint - teljesen heteroszexuális irányultságú hölgy írt a Budapest Pride idején. Két képet tőle emelünk most át ide is:

A sokszoros Grand Slam-győztes Martina Navratilova – a washintonblade.com portálnak nyilatkozva – elítélte az orosz Duma döntését, amellyel a „homoszexualitás népszerűsítését” büntetendő cselekménnyé minősítették, vagyis lényegében kriminalizálták a nyíltan felvállalt homoszexualitást, és kemény kritikával illette személy szerint Putyin orosz elnököt is. Mint mondta, az a tény, hogy a Dumában 436-0 arányban fogadták el a homofób jogszabályt, bizonyítja, hogy Oroszországban mennyire totalitárius rendszer van.  Putyinról – aki sietett jelezni, hogy természetesen alá fogja írni és  ki fogja hirdetni a törvényt – Navratilova így nyilatkozott: „Úgy látom, hogy Putyin csak szembe akar menni azzal, amit a nyugat tesz. Ha a nyugat ellenséges lenne a melegekkel szemben, akkor ő a melegházasság pártján állna, de mivel a nyugat korrekt a melegekkel szemben, vagy legalább is egyre jobban próbál az lenni, ezért Putyin az ellenkező irányba vonul.”

Navratilova – aki 1981-ben az egyik első profi sportolóként nyíltan felvállalta, hogy leszbikus – a Szocsiban megrendezésre kerülő 2014-es téli olimpiával kapcsolatban azt mondta, hogy bár nem kellett volna első helyen Oroszországnak adni a rendezés jogát, de ha már így történt, akkor ő nem támogatja a téli olimpiai játékok bojkottját. Mint mondta: „sosem hittem a bojkottban. Sokkal hatékonyabb az emberek szemébe nézni, és bebizonyítani nekik, hogy tévednek, mint elszaladni a problémák elöl. Szerintem a bojkott egyfajta megfutamodás.”

Navratilova több konkrét példát is említ a cikkben arra, hogy mikor volt eredménytelen a bojkott, illetve eredményes az, amikor valaki nyíltan a szemébe nézett a más véleményen lévő embereknek.  Mindazonáltal – amint arról korábban a jelen blogon is beszámoltunk – többen is felvetették, hogy a homoszexuális embereket börtönbüntetéssel és jelentős pénzbírsággal fenyegető homofób orosz törvény miatt, megfontolják a távolmaradást a 2014-es téli olimpiai játékokról.

Kiegészítés 2013. 06. 20. 16:20
"Várhatóan mai napon megszületnek a döntések" - legalább is így tűnt fél órával ezelőtt. Most azonban kiderült, hogy mégsem. Az élő közvetítést adó blog alapján ma már nem lesz döntés a DOMA és a Prop8 ügyében. Legközelebb helyi idő szerint hétfőn 10:00 órakor (nálunk 16:00 órakor) van rá esély...

Kiegészítés 2013. 06. 20. 16:00
Várhatóan mai napon megszületnek a döntések. Helyi idő szerint ott most délelőtt 10:00 óra van, A tárgyalásról online tudósítás olvasható a Scotus blogon.

Kiegészítés 2013. 06. 20. 7:00
Kellemetlen meglepetést okozhat a DOMA eltörlését váró melegaktivistáknak a legfelsőbb bírósági döntés a businessinsider.com portál tegnap este közzétett elemzése szerint. Mint írják, könnyen elképzelhető, hogy végül nem hoz döntést a Bíróság, mivel az Obama adminisztráció megtagadta a törvény megvédését a Bíróság előtt. A cikk további indokokat is felhoz annak alátámasztására, hogy miért következhet be egy ilyen forgatókönyv, ami egyébként kaotikus jogi helyzetet teremtene a Kaliforniai Egyetem jogász professzora, Adam Winkler szerint.

Kiegészítés 2013. 06. 19. 16:00

Amint a katoo.org, alaszkai hírportál beszámolt róla, egy leszbikus alaszkai pár (Aimee Olejasz és Fabienne Peter-Contesse, akik már 23 éve élnek együtt) szintén nagyon várja a Legfelsőbb Bíróság döntését. Azt tervezik, hogy amennyiben a Bíróság hatályon kívül helyezi a DOMA-t, akkor Washington államban házasodnak össze, ahol már egy éve van erre lehetősége az azonos nemű pároknak (ld. korábbi posztunkban!).

Mikor dönt már végre a Legfelsőbb Bíróság?!

Az elmúlt napokban egyre több cikk jelent meg az amerikai médiában azzal kapcsolatban, hogy a napokban várható az USA Legfelsőbb Bíróságának döntése a DOMA (vagyis a Házasságvédelmi törvény) és az azonos neműek házasságát kizáró kaliforniai népszavazás eredményének alkotmányosságát támadó indítványok ügyében. Amint egy korábbi posztban már a jelen blogon is jeleztük, a bírósági döntés kimenetele annak ellenére bizonytalan, hogy – amint arról szintén szóltunk már – az USA-ban, az elmúlt években, többségbe kerültek az azonos neműek házasságát támogatók.  De még ha az alkotmánybírósági feladatokat ellátó Legfelsőbb Bíróság meg is semmisíti a melegházasságot kizáró rendelkezéseket, akkor is számos kérdőjel marad az amerikai jogrendben az üggyel kapcsolatban, amint Joe Davidson-nak a The Washington Post online kiadásában publikált összefoglaló cikkéből kiderül. Ő is hivatkozik a Human Rights Campaign elemzésére, mely a bírósági döntéssel kapcsolatban felvet négy szcenáriót, attól függően, hogy a két kérdés közül melyikről, milyen tartalmú döntés születik. A lehetőségek részletes elemzésébe itt most nem megyünk bele, de akit érdekel, az megtalálja a fenti linken.

Nagyon izgalmas lesz tehát ez a hét az egész LMBT közösség szempontjából, mivel a döntés hatásai messze túlmutatnak az Egyesült Államok határain.

Aimee Olejasz és Fabienne Peter-Contesse, akik már 23 éve élnek együtt

Az elmúlt hetekben és az előttünk álló napokban ismét intenzívebben próbálják formálgatni a történelmet a világ legbefolyásosabb emberei. Három olyan találkozó követi egymást, amelyek potenciálisan befolyásolhatják a világ folyását. Június 6-9. között a Bilderberg csoport idei találkozójára került sor, a London melletti Watford luxus hotelében, melyet – mint mindig – most is kicsit körüllengte a misztikum, abból adódóan, hogy a résztvevő nagyhatalmú üzletemberek, és politikusok az ott elhangzottakról nem tájékoztatják a médiát,  jogos és egyre erősebb tiltakozást váltva ki ezáltal a közérdekű adatok nyilvánosságának, mint az egyik demokratikus alapelvnek a betartására kényes nyugati közvéleményből is. 

Ugyancsak Nagy Britanniában, igaz annak a másik „csücskében”, az észak-írországi Fermanaghban tartják ma és holnap a G8 csúcsot. Bár a jelen poszt megírásakor még a G8 találkozó konkrétumairól sem lehet sokkal többet tudni, mint amennyi Bilderberg csoport üléséről kiszivárgott, előbb-utóbb várhatóan tele lesz a sajtó azzal, hogy Asszad elnök túléli-e ezt a megmérettetést, és az USA összefog-e Európával egy szabadkereskedelmi övezet létrehozása érdekében, vagy sem.  

E két találkozóról tehát mind a hazai, mind a világsajtó meglehetősen sokat írt, és fog is még írni az elkövetkező napokban, ugyanakkor annál kevesebb információ látott napvilágot egy harmadik találkozóról, ahol ugyan jelenlegi funkciójuk alapján nem üzletemberek és politikusok vettek részt, „csak” egyházi személyek, de azért ez sem nevezhető lényegetlennek semmilyen szempontból. Ferenc pápa és a Justin Welby Canterbury érsekének találkozója ugyanis nemcsak a vitatott teológiai kérdések és a két egyház kapcsolata szempontjából hozhat újat a történelemben, de a világpolitika alakulására is jelentős hatása lehet. Mindez a hazai média híradásaiból nem derült ki, a találkozóról legrészletesebben beszámoló egyházi hírportál is csak a médiának szánt, hivatalos megnyilatkozások közlésére szorítkozott.

Ugyanakkor a brit média érthető módon sokkal nagyobb figyelmet szentelt az eseménynek, bár láthatóan még az ottani jól informált újságírók is sok szempontból csak találgatni próbálják, hogy miről is tárgyalhatott egymással a két egyházi vezető. A hazai beszámoló egészen mellékesen említi meg, hogy a Welbyt vatikáni útjára elkísérte Vincent Nichols westminsteri érsek is, ami egyrészt természetesnek mondható, lévén ő Anglia és Wales katolikus püspöki karának elnöke, másrészt azonban mégiscsak különös jelentőséget ad a dolognak az a tény, hogy az előző pápa komolyan konfrontálódott korábban Nichols-al, ahogy erről az egyik előző posztban beszámoltunk már, és azt megelőzően is hírt adtunk az angol püspöki karnak az azonos neműek párkapcsolatáról kiadott állásfoglalását ért vatikáni bírálatokról. Ismeretes, hogy idén februárban Keith O’Brien skót bíboros azért volt kénytelen lemondani, mert bár évtizedeken keresztül  – igazodva a hivatalos katolikus állásponthoz – mélyen elítélte a homoszexuális cselekedeteket, ő maga évekkel korábban szexuálisan zaklatta a papnövendékeket. Így Nagy Britanniát senki nem képviselte a pápaválasztó konklávén, mivel Anglia és Wales bíborosa, Cormac Murphy-O'Connor tavaly augusztusban már elmúlt 80 éves.

Amint Dr Judith Maltby, az oxfordi Corpus Christi College káplánja rámutatott a The Guardian online cikkében, a pápa és Welby érsek találkozójának legfőbb kihívása az lesz, hogy sikerül-e helyrehozniuk az előző vezetők idején megromlott viszonyt az anglikánok és a katolikusok között. Benedek pápa – amint arról korábban a jelen blogon is beszámoltunk – 2009-ben szélesre tárta a katolikus egyház kapuját az egyes anglikán tagegyházakban meghozott egyes döntések (elsősorban a nők és a homoszexuális párkapcsolatban élők pappá szentelése) miatt az anglikán egyházból „kiábránduló” papok előtt azzal, hogy egy új egyházi törvényt alkotva lehetővé tette számukra a katolikus egyházba történő átlépést, és papi szolgálat folytatását akkor is, ha házasok voltak. Ezt követően több anglikán lelkész áttért a katolikus vallásgyakorlásra, hűséget fogadva a pápának és persze magukkal vitték híveik, templomaik és egyházi vagyonuk egy részét is, érzékeny veszteséget okozva ezzel az anglikán egyháznak. Ilyen előzmények után még akkor sem lenne könnyű dolga a két mostani vezetőnek, ha más körülmények nem terhelnék a kapcsolatukat, de az igazság az, hogy mindketten erős személyes fenntartásokkal lehetnek egymás iránt. Nemcsak arról van ugyanis szó, hogy a magyar Jalics atya és jezsuita társának 1976-os elrablásakor, és az akkor hatalmon lévő argentin katonai junta által elkövetett kínzások idején, máig tisztázatlan az akkori Jezsuita rendfőnök, Bergoglio szerepe, de hat évvel később, a Falkland válság idején mindketten magas pozícióban voltak az egymással háborús konfliktusba kerülő két országban.  

Ugyancsak kérdéses, hogy mennyire voltak őszinték Ferenc pápa elismerő szavai Welby érsek melegházassággal szembeni kiállása miatt, mert bár az alsóházi és a felsőházi vita idején az anglikán egyházfő valóban hevesen ellenezte az azonos neműek házasságát lehetővé tevő törvény elfogadását, de azután, hogy lényegében zöld utat adott egy felsőházi szavazás a törvény elfogadásának, azonnal kijelentette, hogy a továbbiakban semmilyen formában nem támadja azt. (Emiatt a konzervatívabb álláspontot képviselők többször bírálták is Welbyt, és indokolatlan kapitulációval vádolták.)

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy éppen Welby és Nichols látogatása előtt hangzottak el Ferenc pápának a világsajtóban óriási port kavaró kijelentése, melyek szerint a Vatikánban valóban működik a „meleglobby” és a jezsuita pápa majd meglátja, hogy mit tud tenni ez ellen. Érthető, hogy mind ezt a kijelentést,  mind az ilyen előzmények után sorra kerülő Welby és Nichols látogatást részletesen elemezte a Pink News hírportál.

Várhatóan azonban még el kell telnie egy kis időnek, amíg a széles közvélemény is megtudhatja, hogy mit, és milyen eredménnyel tárgyalt meg egymással Ferenc pápa, Welby és Nichols érsek.

Egy hét alatt két halálos áldozata volt az orosz homofóbiának. Ez nem véletlen. Ahogy a régi magyar mondás tartja: „fejétől bűzlik a hal”. Putyin – sok más exkommunista politikai vezetőhöz hasonlóan – a homofóbia szításával is megpróbálja növelni saját népszerűségét, támogatottságát. Ez pontosan ugyanaz a taktika, amit Hitler választott: keresett egy olyan kisebbséget, amelyet kinevezett bűnbaknak, és a többséget felhergelte ellenük.

Nem könnyű ez ellen hatékonyan fellépni, hiszen Putyin helyzete stabil, hatalma megingathatatlannak tűnik. Az All Out nevű nemzetközi civilszervezet aláírásgyűjtést kezdeményezett annak érdekében, hogy legalább így kifejezésre jusson a jóérzésű emberek tiltakozása Putyin aljas és embertelen politikája ellen. Nem mintha bárki azt hinné, hogy több tíz-, vagy akár többszázezer aláírás megingatná Putyint a pozíciójában, vagy abban az elhatározásában, hogy ezt a sátáni módszert is felhasználja saját népszerűségének a növelésére. Őt személy szerint nyilván egyáltalán nem érdekelné a világ más részén élő jóérzésű emberek tiltakozása, de azzal azért tisztában van, hogy azoknak a nyugati vezetőknek ez is befolyásolja a véleményét, akikkel ő igyekszik viszonylag jóban lenni, hiszen szüksége van a pénzükre.

Annak ellenére tehát, hogy Putyin van címezve a nyílt levél, nem elsősorban neki szól, hanem azoknak a nyugati vezetőknek, akik a demokratikus játékszabályokat betartva, a választásokon megméretik magukat, ezért nem hagyhatják figyelmen kívül a tömegek véleményét.

Lehet tehát értelme az All Out világméretű aláírásgyűjtésének, még akkor is, ha csodát nem várhatunk tőle, de úgy tűnik, hogy pillanatnyilag ez a legtöbb, amit tehetünk: csatlakozzunk minél többen!

http://www.allout.org/russia-attacks

Megvan az ötödik alaptörvény-módosítás. Martonyi bejelentette, hogy a bukott bírósági döntések miatti extra adókivetés és a bírósági ügyáthelyezés jogát kiveszik az Alaptörvényből. Ez tehát azt jelenti, hogy a kormány elfogadta az ötödik alaptörvény-módosítást. (A negyedik kapcsán írt posztunkat ld. itt!) Ugyanakkor – figyelembe véve, hogy voltak más, hasonlóan kemény kritikával illetett részei is az új magyar Alaptörvénynek, amelyekről ezek szerint még folytatódik a huzavona Brüsszellel – jó esély van arra, hogy a kormányzati ciklus végén még egy módosításra is sor kerül.

És akkor nyugodtan mondhatjuk József Attilával együtt „magának az Alaptörvénynek”:

 „A hetedik te magad légy!”

Washington államban – ahol tavaly december óta házasodhatnak az azonos nemű párok – az elmúlt fél év alatt több, mint 2400 ilyen házasságot kötöttek – számolt be a legfrissebb adatokról a kplu.org portál. Figyelembe véve, hogy kevesebb, mint hétmillió lakosa van ennek az USA északnyugati részén fekvő államnak, ez egy igen jelentős szám, ráadásul az ottani tapasztalatok hazánk számára több szempontból is tanulságosak lehetnek. Az USA északnyugati állami közül csak Washington államban biztosítják a házasság lehetőségét, ahogy azt egy korábbi posztban általunk is publikált, de a Guardian online oldalán folyamatosan frissített ábrán is látni lehet, sőt a régió többi öt államában kifejezetten tiltják azt, és még a bejegyzett élettársi kapcsolat lehetőségét is csak a déli szomszéd, Oregon biztosítja az azonos nemű párok számára.

Magyarországon a bejegyzett élettársi kapcsolat 2009. július 1-i bevezetése óta 200-300 között van az összes regisztrált élettársi kapcsolatok száma (a KSH weboldalán elérhető legfrissebb statisztika – mely 2012-re még csak becsült adatokat tartalmaz – szerint 2012-ig 233 pár regisztrálta az élettársi kapcsolatát), vagyis alig tized annyi, mint ahány azonos nemű pár kötött házasságot Washington államban fél év alatt. Természetesen ezek a számok ilyen egyszerűen nem hasonlíthatóak össze, mivel egyik esetben házasságról, a másik esetben regisztrált élettársi kapcsolatról van szó. Ezért a rendelkezésre álló adatokból egy rögtönzött elemzést végezve próbálunk meg néhány következtetést levonni.

Washington államban az azonos nemű párok 2007 óta létesíthetnek bejegyzett élettársi kapcsolatot, és a hivatalos adatok szerint azóta 9.777 pár élt ezzel a lehetőséggel, akik közül mindössze 749-en jelentették be az élettársi kapcsolat megszüntetését, ami kevesebb, mint 8 %.  Tekintettel arra, hogy az élettársi kapcsolatra vonatkozóan további részleteket tartalmazó friss statisztikák nem voltak fellelhetőek a neten, ezért az elemzés céljából erről a honlapról letöltve azon párok adatait, akik közül legalább az egyiknek a vezetékneve „Taylor”, az így kapott 54 elemű minta elemzése alapján lehetett további adatokhoz hozzájutni.

Az 54 párból – a keresztnevek alapján – 31 volt a női pár (57%) és 23 a férfi pár (43%). (A KSH statisztikái szerint Magyarországon a 233 párból 67 volt a női pár (29%) és 166 a férfi (71%).) Az 54 élettársi kapcsolatból 5 szűnt meg (9%), ami nagyjából megfelel az egész államra vonatkozó fent ismertetett aránynak. Az 5 megszűnt élettársi kapcsolatból 4 volt női párkapcsolat és egy férfi. Ugyanakkor egy nő pár tagjai összeházasodtak, az ezt lehetővé tevő törvény tavaly decemberi hatályba lépése óta. Az élettársi kapcsolatok átlagos hossza 19 nap híján 4 év volt a vizsgált mintában. 18-an regisztráltak az ezt lehetővé tevő törvény hatálybalépésének évében, 2007. július és december között, 2008-ban 8-an, 2009-ben 7-en, 2010-ben 10-en 2011-ben 3-an, és 2012-ben 8-an.

Külön érdekessége a Washington államban tavaly decemberben hatályba lépett jogszabálynak, hogy – amint a hivatalos tájékoztatóból kiderül – 2014. június 30-val minden azonos nemű regisztrált élettársi kapcsolat automatikusan átminősül házassággá, ha addig ezt az élettársak maguktól nem kezdeményezték, nem bontották fel a kapcsolatukat, és egyikük sem érte el a 62 éves életkort. A hatályba lépett törvény további lényeges elemei:

- a jogszabály lehetővé teszi, hogy az azonos nemű párok összeházasodhatnak. Ilyen esetben őket jogi szempontból azonos nemű házastársaknak kell nevezni.

- a jogszabály nem kötelez egyetlen hivatalos egyházi személyt sem arra, hogy összeadjon azonos nemű párokat, elismerje a házasságukat, vagy helyet biztosítson a házasságkötéshez.

- egyetlen állami hatóság, vagy önkormányzat sem büntetheti azokat a vallási szervezeteket, amelyek elleneznek bármilyen házasságot.

- a más államban, vagy országban érvényes bejegyzett élettársi kapcsolatban élők számára ugyanazokat a jogokat és kötelezettségeket kell biztosítani, mint a házastársaknak, ameddig Washington államban tartózkodnak

- a más államban, vagy országban érvényes bejegyzett élettársi kapcsolatot létesítő, de tartósan Washington államban élő párok státusa egy év után minősül házasságnak.

- a más államban, vagy országban érvényesen megkötött azonos nemű házastársi kapcsolatot mostantól Washington államban is teljes jogú házasságnak ismerik el.

Ez a szabályozás tökéletesen érthető, és logikus válaszokat ad azokra a kérdésekre, amelyek a brit házassági törvény kapcsán is felmerültek, amint arról korábban írtunk már.  Mint emlékezetes, a brit alsóházi vita egyik fő kérdése volt, hogy hogyan kezeljék az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatát a házasság lehetővé tétele után, és hogyan oldják fel azt a helyzetet, hogy az azonos nemű párok a törvény hatálybalépése után választhatnak a házasság és a bejegyzett élettársi kapcsolat között, a heteroszexuális pároknak azonban jelenleg ez utóbbira nincs lehetőségük. Ezért született meg végül az a kompromisszumos megoldás, hogy a kormány haladéktalanul kezdjen el előkészíteni egy olyan törvénymódosítást, amely a heteroszexuális párok számára is lehetővé teszi az élettársi kapcsolatot, vagyis a britek a kétféle párkapcsolat forma fenntartása mellett kívánják biztosítani a jogegyenlőséget az azonos és a különböző nemű párok számára, míg a Washington állambeli törvény pont fordítva, az élettársi kapcsolat megszűntetése mellett biztosítja a házassági egyenjogúságot.

Mindezek alapján levonható néhány nagyon fontos következtetés:

- jelentős azoknak az azonos nemű pároknak az aránya, akik szeretnének a heteroszexuális párok házasságával jogilag teljesen egyenértékű, hivatalosan elismert kapcsolatban élni. Hazánkban a bejegyzett élettársi kapcsolatok alacsony száma valószínűleg arra utal, hogy még az USA észak-nyugati részeire jellemző konzervatívabb szemléletnél is sokkal kevésbé elfogadó jelenleg a társadalmi hozzáállás Magyarországon. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy még Csehországban is lényegesen több a bejegyzett élettársi kapcsolatok száma, mint nálunk, pedig a lakosságszám nagyságrendileg egyforma.

-  bejegyzett élettársak nagyon magas arányban tartanak ki egymás mellett.

- megfelelő előkészítés esetén egyértelműen áthidalhatóak az azonos nemű párok házasságával kapcsolatban felmerülő jogtechnikai kérdések.

- kevésbé toleráns környezetben is van lehetőség az azonos nemű párok teljes egyenjogúságát biztosító jogszabályok megalkotására és bevezetésére, ha egy adott ország (vagy állam) vezetői tiszteletben akarják tartani az LMBT emberek egyenlő jogait.  

Amint arról az előző posztban beszámoltunk, úgy látszik, hogy heves vita után a brit felsőház is el fogja fogadni az azonos neműek házasságáról szóló törvényt. A vita során az anglikán egyház vezetője, meglehetősen kemény szavakkal érvelt a törvény ellen, amikor úgy nyilatkozott, hogy az azonos neműek házasságának engedélyezése „eltörli” a házasságot.

Ehhez képest – sokak számára talán váratlanul – a legfrissebb hírek szerint, a felsőházi szavazás eredményének fényében, a hivatalos anglikán álláspont az, hogy a törvény elfogadását a továbbiakban nem próbálják megállítania, hanem javítani próbálnak rajta. Ezt a lecesteri püspök jelentette ki, aki a Lordok Házába tartozó püspökök vezetője.

Hasonló értelemben nyilatkozott Anglia és Wales katolikus püspöki karának szóvivője is.  Mindez különösen érdekes annak fényében, hogy amint arról a jelen blogban is beszámoltunk, Franciaországban a parlamenti végszavazás és a törvény köztársasági elnöki kihirdetése után sem fejeződtek be a heves tiltakozások a katolikus egyház részéről.

Érdekes adalék lesz mindez a történészek számára is, amikor a XXI. század első évtizedeinek nyugati demokráciái közötti különbségeket fogják elemezni, hiszen kevés olyan kérdéskör van, amely ennyire eltérő módon jelent volna meg az egyes fejlett nyugati társadalmakban, és ez akkor is érdekes, ha tudjuk, hogy milyen hatalmas különbségek vannak a világ más társadalmainak hozzáállásában, az LMBT emberek alapvető emberi jogainak tiszteletben tartásával kapcsolatban is.

Tegnap és ma vitatja meg a brit parlament felső háza az azonos nemű párok házasságát lehetővé tevő törvényt, melyet az alsó ház nem egész két hete nagy többséggel fogadott el annak ellenére, hogy a kormányzó konzervatívok közül 133-an a kormány ellen szavaztak, amint arról korábban a jelen blogon is beszámoltunk. Bár sokan arra számítottak, hogy a Lordok Háza – melyben több anglikán püspök is helyet foglal, akik általában ellenzik a törvény elfogadását – meg fogja akadályozni a törvény életbe lépését, a brit és a nemzetközi sajtó egyre több olyan főnemesnek a nyilatkozatát ismerteti a kérdéssel kapcsolatban, akik támogatják azt. A beterjesztett „romboló indítványról” – mellyel meg akarják akadályozni a törvény felsőházi elfogadását – várhatóan ma szavaz a ház. Jelen összefoglalóban bemutatjuk a Lordok Háza néhány tagjának előzetes nyilatkozatát.

A Financial Times online John Browne írását közli: „Három ok, amiért támogatom a melegházasságot” címmel. A British Petrol 2007-ben visszavonult vezérigazgatója kristálytiszta logikával felépített írásának bevezetőjében beszámolt arról, hogy neki saját magának is 41 évig kellett titkolnia saját nemi irányultságát, ameddig aktív üzletember volt, mert az üzleti világ, különöse az olajipar, nem fogadja el a melegeket. Azért döntött úgy, hogy hallgat erről, mert félt, hiszen amikor felnőtt, akkor még illegális volt a homoszexuálitás, és akikről kiderült, azokat börtönbe zárták. Édesanyja auschwitzi menekült volt, aki arra nevelte őt, hogy soha ne bízza a titkait senkire. Ő azt tanította a fiának, hogy a diszkrimináció elkerülésének legjobb módja, ha csendben marad. Browne sosem beszélt az édesanyjával a nemi irányultságáról, mert az édesanyja már úgyis túl sokat látta a szeretteit szenvedni.

De azért is titkolta a szexuális irányultságát, mert be akart illeszkedni abba az olajipari ágazatba, amely alapvetően egy „macsó”, és sokszor egyértelműen homofób közegnek számított. A melegeket kigúnyolták, könnyelműnek és promiszkuitásra hajlamosnak tartották őket.

„Az első ok – írja Browne – történelmi. A házasság intézményét folyamatosan újraértelmezték, amióta megalkották. Az 1735-ös házassági törvény kimondta, hogy érvénes házasságot csak az anglikán egyház köthet. Ezt követően kiterjesztették a házasság jogát zsidókra és a quakerekre, mielőtt 1836-ban engedélyezték a civil házasságot. A házasság intézménye azóta is jelentős változásokon esett át, amikor egyenlővé tette a házastársak jogait, egyenlő jogokat biztosítva a feleségeknek, lehetővé tették a válást és büntethetővé a házasságon belüli erőszakot és nemi erőszakot.

Sokan azt állítják, hogy a házasság intézményének kiterjesztése az azonos nemű párokra, tönkre tenné azt az intézményt, mely évszázadok óta változatlan formában és jól szolgálja az emberiséget. A házasság története bizonyítja, hogy tévednek. Sokak számára kényelmetlen, de ténykérdés, hogy jelentősen átalakult, megváltozott az, amit a társadalom kívánatosnak tart, és ez így van a házassággal kapcsolatban is. Ma Nagy Britanniában az emberek 80%-a a homoszexualitást egy elfogadott életformának tartja, és a házasság definíciójának követnie kell a társadalmi változásokat.

A második ok, amiért támogatni fogom a törvény elfogadását gyakorlatias. Én egy üzletember vagyok, és általában nem úgy szoktak beszélni a házasság intézményéről, mint aminek elsősorban az üzleti élet szempontjából lenne jelentősége. Csakhogy az üzleti világban eltöltött évek alatt, és különösen ameddig a BP vezérigazgatója voltam, megtanultam, hogy a befogadó környezet előnyös az üzlet szempontjából.

Az üzleti világban nagyon sok meleg ember olyan veszélyt lát a coming out-ban, amely fenyegetést jelent saját előmenetelének esélyei szempontjából, mivel sok vezető kockázatosnak tartja az ügyfélkapcsolat szempontjából a nyíltan meleg munkavállalók alkalmazását. Márpedig a tapasztalatom szerint az emberek boldogabbak, jobban dolgoznak, és több hasznot hajtanak a cégük számára, ha azt érzik, hogy elfogadják őket és önmaguk lehetnek a munkahelyükön is. Ha a társadalom az azonos nemű párok számára biztosítja a házasság lehetőségét, akkor egy nagyon erős üzenetet küld a melegeknek, hogy elfogadja őket. Ha ez a szabadság segíti a melegeket abban, hogy önmaguk lehessenek, úgy a magánéletükben, mint a munkahelyükön, akkor ez egy újabb akadályt fog elhárítani a munkahelyi előmenetel és a tehetség valódi elismerésének útjából, aminek stratégiai jelentősége van a világpiacon.

A végső ok, amiért támogatom ezt a törvényt, a saját személyes tapasztalatomból adódik. Abból adódóan, hogy az én generációm a félelem légkörében nőtt fel, sokan eltitkolták a saját nemi irányultságukat. A mai fiataloknak sokkal kevésbé kell félniük, de azért még mindig van bennük több-kevesebb szorongás, amely a marginalizálódástól és diszkriminációtól való félelemből adódik, és nem tudják, hogy elöljáróik hogyan fogják elfogadni szexuális irányultságukat.

Teljesen biztos vagyok abban, hogy ha annak idején láttam volna olyan egymást szerető melegeket a szüleim környezetében, akik stabil, jogilag elismert kapcsolatban élnek, akkor én sem titkoltam volna saját nemi irányultságomat. Az élettársi kapcsolat bizonyos mértékben biztosítja ezt a jogi elismertséget, de ez nem azonos a házassággal. Nem szabad alábecsülnünk a jelentőségét annak, hogy a kisebbséghez tartozók milyen viselkedés mintákat és életminőséget látnak maguk előtt.

A törvény fenntart bizonyos egyenlőtlenségeket, különösen az élettársi kapcsolatok terén, amelyet továbbra is csak az azonos nemű párok választhatnak. Hosszabb távon ezt meg kell szüntetni, vagy lehetővé kell tenni mindenki számára. A törvény kötelezi a kormányt, hogy vizsgálja meg ennek lehetőségét.

De nem szabad elszalasztanunk a pillanatot. Ez a törvény megteremti a polgári házasság lehetőségét az azonos nemű párok számára, és lehetővé teszi az egyházi esketést azoknak az egyházaknak, amelyek élni kívánnak ezzel a lehetőséggel. Ezt elfogadták a nemzet választott képviselői egy kemény vita után. A legjobb, amit a jelen helyzetben a Lordok Háza, mint egy nagy hagyományokkal bíró intézmény tehet az, ha elismeri és alkalmazza ezeket a társadalmi változásokat.” John Browne álláspontját a The Guardian online is bemutatta.

William Astor, aki szintén tagja a felsőháznak, a The Telegraph online-nak, felidézte saját 37 évvel ezelőtti házasságát, melynek során ő is csalódottnak és kirekesztettnek érezte magát, mert anglikán létére egy elvált katolikus nőt akart feleségül venni, és a lelkészük vonakodott összeadni őket. Hangsúlyozta, hogy megérti azokat, akik számára nehézséget jelent a házasság fogalmának, jelentésének megváltoztatása, de úgy látja, hogy miután a törvényt az alsó ház elfogadta, a lordoknak is el kell azt fogadniuk.

A törvény felsőházi elutasítása alkotmányos válsághoz vezetne, nyilatkozta Lord Ali a The Independent-nek, aki a Lordok Házának egyetlen nyíltan meleg, ugyanakkor muszlim vallású tagja, médiamágnás, aki a törvény elfogadásának hűséges támogatója. Mint elmondta, reákérdezett Welby érsekre, hogy azok az anglikán püspökök, akik tagjai a felsőháznak (összesen 26-an vannak), ha saját meggyőződésük szerint támogatják a melegek házasságát, mint ahogy Salisbury püspöke is támogatja, szavazhatnak-e törvényre igennel. Welby érsek azt válaszolta, hogy igen, a püspököknek szabad a döntésük. Mindazonáltal várhatóan legfeljebb hárman lesznek, akik támogatják, vagy tartózkodni fognak. Bár az 1949-es parlamenti törvény alapján a kormány el tudná fogadtatni a felsőházi elutasítás esetén a törvényt, ilyen legutóbb 2004-ben történt, amikor Tony Blair kormánya alkalmazta ezt a törvényt a róka vadászat betiltása érdekében, mely a felsőház ádáz ellenállásába ütközött. Ugyanakkor vannak, akik vitatják, hogy ebben az esetben is alkalmazni lehetne ezt a törvényt, ezért tart Lord Ali alkotmányos válságtól abban az esetben, ha a felsőház elutasítja az azonos neműek házasságát lehetővé tevő jogszabályt.

A Church Time online beszámolt arról, hogy az anglikán püspökök valóban megosztottak az azonos neműek házasságának megítélésében, részletesen ismertetve Nicholas Holtam, Salisbury püspökének levelét, amit a Lordok Háza tagjaihoz intézett, azonban később az eredeti cikket eltávolították a weboldalról. Az új tudósítás már Welby érseknek a Lordok Házában tartott felszólalásával kezdődik, aki arra figyelmeztetett, hogy álláspontja szerint a törvény "eltörli a házasságot". Csak ezután olvasható Nicholas Holtam, Salisbury püspökének korábban írott körlevele. Őt egyébként még nem kvalifikálták a Lordok Házában. Levélben a püspök kifejtette, hogy amint a keresztényeknek újra kellett gondolniuk, hogy mit tanít a Biblia a rabszolgaságról és az apartheidről, ugyanígy felül kell vizsgálni azt a nézetet is, hogy a házasság „kizárólag heteroszexuális” lehet. Mint írja: „A teológiai viták során, nagyon helyesen, arra hivatkoznak, amit a Biblia tanít a házasságról, és ezért látja úgy nagyon sok keresztény ember, hogy a házasság kizárólag heteroszexuális lehet. Ugyanakkor a keresztény erkölcs a Biblia, a keresztény hagyomány és a meghatározó jelentőségű tapasztalatok együtteséből következik. Időnként a keresztényeknek újra kellett gondolniuk az evangélium prioritásait a tapasztalatok fényében. Így például Wilberforce [William Wilberforce, 1759–1833, angol politikus – a szerk.] előtt a keresztények a rabszolgatartást biblikus dolognak, az isteni teremtés természetes rendjének tartották.

Ugyanígy Dél-Afrikában a holland reformátusok támogatták az apartheidet, mivel úgy gondolták, hogy megfelel a Biblia tanításának és a teremtés isteni rendjének. Ma senki nem támogatja sem a rabszolgatartást, sem az apartheidet. A bibliai szöveg nem változott, csak a mi interpretációnk.”

A Lordok Házának két másik egyházi vezetője támogatásáról biztosította a törvényt. Baroness Neuberger, a nyugat-londoni zsinagóga főrabbija, a házasságot olyan „társadalmi formációnak” nevezte, amely nem jelentette mindig kizárólag egy férfi és egy nő kapcsolatát. „Bízom abban, hogy ha a törvényt elfogadják, és remélem, hogy így lesz, akkor egymást fogják követni a zsinagógánkban azok a házasságok, melyek örömöt, egyenlőséget és megújított elkötelezettséget fognak jelenteni azok számára, akik előtt eddig el volt zárva ennek lehetősége” – nyilatkozta a bárónő. Baroness Richardson of Calow, metodista lelkész és független főnemesi képviselőnő ezt mondta: „Hiszek a házasságban. Hiszek abban, hogy ez a társadalmunk szilárd alapja, mely stabilitást ad a társadalmunknak. Hiszek abban, hogy a házasság a legjobb hely a gyermekek nevelése szempontjából, és ezért támogatom ezt a törvényt.”

A Queering the Church blog legfrissebb posztjában felidézi, hogy 1642-ben I. Jakab király, mint az Angol Egyház feje és George Villiers, Buckingham hercegének kapcsolatára is alkalmazták a házasság kifejezést. Ez a tény azt bizonyítja, hogy az azonos neműek házassága nem új találmány.

A vita a jelen poszt megírásakor még javában tart a brit felsőházban, melyről folyamatos tájékoztatást ad a The Guardian online.  Ez alapján a szavazás este várható. Itt tették közzé a YouGov legfrissebb közvélemény-kutatási adatait, mely az alsóházi vita idején mért (ld. korábbi posztunkban), a Torry párt szempontjából lesújtó eredményhez képest igencsak jelentős konzervatív előretörést mutat:

Labour: 38% (down 1 point from YouGov in the Sunday Times)

Conservatives: 31% (up 1)

Ukip: 16% (up 1)

Lib Dems: 10% (no change)

Ha van újabb fontos fejlemény, akkor frissítjük a jelen posztot is.

Frissítés: 2013. 06. 04. 15:00

Egy felsőházi forrás szerint a kormány várhatóan megnyeri a délutáni szavazást a házassági törvénnyel kapcsolatban. A főnemesek ottani idő szerint du. 3 óra után foglalják össze a vitában elhangzottakat, és a szavazás este 6-7 óra között várható.

Frissítés: 2013. 06. 04. 20:50

Helyi idő szerint este 7:05-kor a felsőház szavazott Lord Dear indítványáról, amely arra irányult, hogy a ház ne tárgyalja második olvasatban a törvényt, és így megakadályozza a törvény elfogadását. A lordok 148 igen szavazat mellett 390 nem szavazattal leszavazták az indítványt. Az ellenzők között többen voltak olyanok, akik ugyan nem támogatják az azonos neműek házasságát sem, de egy ilyen - a brit parlamentáris gyakorlattól idegen - obstrukciót még kevésbé.

Az MTI nyomán több hazai, és határon túli magyar nyelvű médiumban is megjelent a hír: „Szakadás készül az amerikai fiúcserkész mozgalomban a homoszexualitás ügye emiatt”.  Biztos, hogy már a cím is sokakban felháborodást fog okozni, és tovább hergeli a hazai homofób embereket, de a hirado.hu cikkének felvezetője ezt még tovább fokozhatja: „Tömeges kilépésre lehet számítani az amerikai fiúcserkész mozgalomból, mivel az mostantól nyíltan homoszexuális tagokat is befogad majd.” Ezután a cikk felfedi a hírforrást is: „Tömeges kilépésre készülnek a Déli Baptista Konvenció által támogatott egységek az amerikai fiúcserkész mozgalomból (Boy Scouts of America, BSA), amiért az nemrégiben úgy döntött, hogy nyíltan homoszexuális tagokat is befogad majd - közölte a hétvégén internetes kiadásában a CNN.” Más hírcsatornát úgy látszik nem követnek a Naphegy téren, pedig pl. a The Washington Post online bemutatta ezt a fotót, mely tegnap a Utah állambeli Salt Lake Cityben készült, ahol a szokásos gay pride felvonuláson az egyébként nagyon konzervatív mormon egyházhoz tartozó cserkészek saját egyenruhájukban vettek részt, miután a Mormon egyház képviselője kijelentette, hogy támogatják a nyíltan meleg fiatalok bevonását a cserkész mozgalomba.

Ugyancsak támogatta a döntést az amerikai Katolikus Egyház, amint erről részletesen beszámol a queeringthechurch.com, a „Diszkrimináció nem része a katolikus tanításnak” c. cikkben. Mint írják a BSA katolikus felső vezetése kijelentette, hogy a BSA új hivatalos irányelve a meleg fiatalok bevonására a szervezetbe, nincs ellentétben a katolikus tanítással, ezért a Katolikus Egyház továbbra is támogatja a cserkész mozgalmat.

Mindezek a hírek azonban a „pártatlan és kiegyensúlyozott” MTI-ben – és nekik köszönhetően a hazai médiában – elsikkadtak, és csak azt részletezik hosszan, hogy milyen hatalmas tömegek fogják a döntés miatt elhagyni a BSA-t.  Ezzel a maga módján az MTI is felsorakozik a szélsőjobb mellé, még egy kis olajat öntve a tűzre, és tovább szítva a hazai közéletben amúgy is túlfűtött „kulturkampfos” hozzáállást, amihez ezúton is csak gratulálni lehet!

Ahogy a korábbiakban beszámoltunk róla, Kerényi Imre „a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott” egy média-nyilvános rendezvény során a Nemzeti Színház társulatát sértő megjegyzést tett, mely alkalmas volt az LMBT közösséggel szembeni gyűlöletkeltésre. A médiában meglehetősen nagy port kavaró homofób kirohanásnak mindeddig semmilyen következménye nem lett a miniszteri megbízottra nézve, noha menesztését – hozzánk hasonlóan – sokan követelték.

A történtek jelentősége messze túlmutat az LMBT közösséghez tartozók megalázásán, sértegetésén. Itt ugyanis arról van szó, hogy a jelek szerint Magyarországon tényleg következmények nélkül lehet gyűlöletkeltésre alkalmas megnyilatkozásokat tenni egy társadalmi csoporttal, illetve annak tagjaival kapcsolatban. Ilyen szempontból tehát nem meglepő, hogy nagyon gyakran kell szembesülni a zsidókkal, vagy a cigányokkal szembeni sértő és megalázó kijelentésekkel, és ezeknek sincs semmilyen következménye.

Nem lehet természetesen egy ilyen összetett társadalmi problémát csak a jog eszközeivel kezelni, de addig, míg az ilyen kirohanásoknak semmilyen jogi (sem büntetőjogi, sem munkajogi) következménye nincs, addig a tudatformálás is kudarcra van ítélve.

Szó sincs tehát kettős mércéről, amikor Magyarországgal szemben egyre súlyosabb kritikák fogalmazódnak meg az emberi jogok érvényesülése terén fennálló mulasztások miatt.

Az alapvető emberi jogok magyarországi helyzetével kapcsolatban gyakran éri kritika hazánkat. A jelen blogon is többször tettük szóvá, első sorban az LMBT közösség tagjait érintő hátrányos megkülönböztetést (pl. tavaly novemberben), melyet a jelenlegi kormánypártok büszkén vállalnak, és nyíltan hirdetnek is, mivel ma még Magyarországon politikai szempontból ez lényegesen több szavazatot hoz, mint amennyit elveszítenek emiatt.

Ugyancsak gyakran kritizáltuk azt, ahogy az Alaptörvényt, és annak negyedik módosítását „keresztülverte” a képviselők kétharmada a választók alig egyharmadának támogatását élvezve a Parlamenten (legutóbb idén márciusban). Ilyen körülmények között szükségszerűen felértékelődnek a hibásan „fékek és ellensúlyok” rendszerének nevezett, a kisebbségek jogainak védelmét biztosítani hivatott intézmények még megmaradt és működőképes elemei.

Ez utóbbiak között az egyik legjelentősebb az állampolgári jogok országgyűlési biztosa kellene, hogy legyen. Annál sajnálatosabb, hogy ez az intézmény nagyon gyenge színvonalon tevékenykedik, és ezzel nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a kétharmados parlamenti többség folytathassa a fékek és ellensúlyok nélküli kormányzás gyakorlatát.

Szabó Máté ombudsman és hivatalának tevékenységére gyakran olyan vétkes felületesség volt jellemző, mely elsősorban arra koncentrált, hogy jól be tudja mutatni magát a nyilvánosság felé, saját létjogosultságát igazolni tudja a hazai és a nemzetközi közvélemény előtt. Ugyanakkor több esetben messze nem végeztek olyan szakszerű és magas színvonalú munkát, mint amit egy jogász professzortól (amit pedig mindig hangsúlyoznak) el lehetne várni. Vizsgálataik során gyakran felszínes, megalapozatlan észrevételeket tettek, melyekre alapozott alkotmánybírósági beadványaik nemcsak az Ab politikai fellazítása óta, és az miatt buktak el.

Talán van is abban valamennyi önkritika, amikor úgy nyilatkozik az ombudsman a Világgazdaságnak, hogy „Nincs ellensúly”. Mindezek alapján érdekes kérdés, hogy milyen változást fog hozni az ősz, amikor szeptemberben lejár Szabó Máté mandátuma.

Az elmúlt napokban a hazai médiában ismét felkapott téma lett az egyesek szerint nagy mértékben erősödő keresztényellenesség.

Szilvay Gergely a Mandiner és a Magyar Kurír oldalain is hosszú cikkeket publikált a keresztényeket érő jogsértésekről szóló 2012. évi jelentésről, illetve a jelentés egyik szerzőjével készített interjúról. Megdöbbentő módon, annak ellenére, hogy a világ számos pontján valóban érik súlyos atrocitások és jogsértések a keresztényeket, a hazai beszámolókból az derül ki, mintha az EU-ban, és azon belül is a legfejlettebb demokráciákban (így pl. Svédországban) lenne a legrosszabb a helyzet.

A hazai híradásokban első sorban azokat az eseteket ismertetik, amikor a különböző nyugati demokráciákban megtiltották egyes állampolgároknak, hogy keresztény hitükre hivatkozva valamit tegyenek, illetve büntették őket azért, mert az adott ország  hatályos jogrendjét sértő viselkedést tanúsítottak. Ez utóbbiak között gyakori volt a homoszexuális emberekkel szemben tanúsított sértő, vagy diszkriminatív viselkedés, mint amilyen pl. egy azonos nemű pár szállásigényének elutasítása volt a keresztény hitére hivatkozó panziós részéről. Mindezek alapján sokakban alakulhatott ki az a benyomás, amit az egyik kommentelő így fogalmazott meg: bdi 2013. május 30. 14:01 (a többi kommentelő értékelése: tetszik: 6, nem tetszik: 8) „A cikk alapján, a keresztények diszkriminációja abból áll, hogy nem engedik nekik, hogy ők diszkrimináljanak másokat.”

Nagyon szerencsétlen dolognak tűnik, hogy egyesek olyan látszatot akarnak kelteni, mintha az európai jogállamokban lábbal tipornák a keresztények szabad vallásgyakorláshoz fűződő alapvető jogait, azokban az esetekben is, amikor a legmagasabb bírói fórum is ennek az ellenkezőjét állapítja meg. Amint korábban a jelen blogon is beszámoltunk róla, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) idén januárban négy olyan keresetből, melyet a felperesek a vallási meggyőződésük miatt vélelmezett diszkrimináció miatt indítottak, egyet helyben hagyott, hármat viszont elutasított. Ez utóbbiak az EJEB másodfokának számító Nagykamarához fellebbeztek, amely a The Guardian online három nappal ezelőtti híradása szerint a fellebbezéseket alaptalannak találta, ezért elutasította, ezzel az ügyeket jogerősen lezárta (meglepő módon a hazai médiában ez utóbbi ítéletnek semmi nyoma nincs, pedig korábban az üggyel több médium is foglalkozott).  

Természetesen erre is lehet azt mondani, hogy ez az ítélet újabb bizonyíték az EU keresztényellenességére, azonban fel kell hívni a figyelmet arra, hogy aki ezt állítja, az az alapvető emberi jogok védelmére hivatott legmagasabb szintű európai testületet létjogosultságát, az ezt felállító, működtető, abban dolgozó és döntéseket hozó emberek jóhiszeműségét, és ennek a testületnek a jogi kompetenciáját vonja kétségbe. Tekintettel azonban arra, hogy az EJEB a jelenleg 47 tagországgal működő Európa Tanácsnak (ET) az egyik legfontosabb intézménye, ez utóbbi létjogosultsága is megkérdőjeleződik az EJEB elleni támadásokkal, márpedig az ET volt az a szervezet, amelynek felállítása óta a történelem folyamán a leghosszabb háborúmentes időszak kezdődött Európa legnagyobb részén, és az Európában élő több százmillió ember döntő többségének már nem kellett saját életében megtapasztalnia háború borzalmait.

Azt azonban senki nem gondolhatja komolyan, hogy annak a jogfejlődésnek, amely ilyen kétségbevonhatatlanul fontos, és történelmi léptékekkel is meghatározó jelentőségű eredményeket tud felmutatni, el lehet kezdeni kiszemelgetni egyes elemeit, amelyek nem tetszenek a rossz értelemben vett fundamentalista keresztények szűk csoportjának, és úgy kivenni azokat az európai demokratikus intézményrendszer építményéből, hogy az ettől nem omlik össze, maga alá temetve az európai béke is biztonság rendszerének eddig elért eredményeit. Márpedig azoknak az alapvető emberi jogoknak a védelme, amelyért Európában legfelsőbb szinten az EJEB felelős, a legmeghatározóbb elemei, alapjai és sarokkövei ennek az egész építménynek.

Biztos, hogy meg kellene próbálni lerombolni mindezt?

Évezredek óta az egyik legfontosabb kérdés: ki az, akinek a szavai hitelt érdemelnek, ki az, akinek az élete hiteles, akinek a tettei hitelesítik a szavait. Legyenek azok a szavak akármilyen szépek – ahogy a szeretet himnuszában mondja Pál apostol: „ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom” (1Kor 13,1b) – szépen szólnak, de hiteltelenek.

Erre figyelmeztet a mai ige is a református igekalauz alapján. Pál apostol harmadik apostoli útja során Efezusba érkezik, ahol már sokan hallottak Jézusról, sőt sokan hivatkoztak is rá, amikor gyógyítottak de nem mindenki tudott hitelesen szólni róla. Ezt olvassuk:

„A vándorló zsidó ördögűzők közül is megpróbálták néhányan, hogy a gonosz lelkektől megszállottakra ráolvassák Urunk Jézus nevét, ezt mondva: "Kényszerítlek titeket Jézusra, akit Pál hirdet." Egy zsidó főpapnak, Szkéuasznak hét fia is így tett. De a gonosz lélek visszavágott: "Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?" Ezzel rájuk vetette magát a megszállott ember, kettőt letepert közülük, s úgy elbánt velük, hogy meztelenül és sebekkel borítva menekültek ki a házból.” (ApCsel 19.13-16)

Komoly figyelmeztetés ez a mai kor emberének. Nem elég, ha valaki Jézusra hivatkozik. Ma is tele van a világ olyanokkal, akik előszeretettel hivatkoznak Rá. Azt állítják, hogy ismerik Őt, az Ő nevében tanítanak, sőt ítélkeznek mások felett, pedig Jézus egyértelműen megmondta, hogy egyetlen embernek sincs joga erkölcsileg ítélkezni a másik ember felett.

Ennek a résznek az ad különös jelentőséget, hogy itt valóban a gonosz lélek szállta meg azt az embert, akit a hiteltelen szavú „ördögűző” gyógyítani akart. Vagyis nemcsak arra figyelmeztet minket az Ige, hogy "Amit az Isten tisztává tett, azt te ne tartsd tisztátalannak" (ApCsel 10.15), nemcsak arra figyelmezteti Isten az Őt követőket, hogy ne akarjanak ítélkezni helyette a másik ember felett, hanem arra is, hogy súlyos veszélyekkel jár a hiteltelenség.

Ma amikor tömegesen fordulnak el az emberek a kereszténységtől, nem elég, ha valaki felhívja a figyelmet arra, hogy valóban sokan vannak súlyos lelki betegségekben szenvedők, hogy valóban vannak aggasztó társadalmi problémák, mert ha hiteltelenek a szavai, akkor többet árt, mint használ. Az elmúlt napokban még olyan, a maguk köreiben visszafogottabbnak számító publicista, mint Rajcsányi Gellért is nagy visszhangot keltő írást posztolt a mandiner.blog.hu-n arról, hogy „Mi folyik Európában?”. Valóban szörnyű, amiket leír, de igencsak elgondolkodtató, amikor egy kommentelő felvetésére, hogy talán nem kellene a megoldások keresése során megalkudni egy náci ideológiát sugalló film mondanivalójával sem, ez a válasz születik:

„rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2013.05.24. 15:46:50

@bbjnick: akár kriptonáczi, akár überragacsos, vagy a kettő egyszerre, ez a film elég pontosan vázolja fel, milyen hellyé válhat Európa húsz éven belül, ha a ma létező folyamatok a lehető legrosszabb irányt vennék.

Közel hét éve, a bemutatáskor is tetszett. mandiner.blog.hu/2006/12/14/az_ember_gyermeke”

Nem tudni, mennyire gondolta végig a poszt szerzője ezt a választ, mielőtt leírta, de nagyon súlyos, amit a szavai jelentenek. Azok után, hogy nagyon kemény szavakkal kritizálja a saját értékrendjétől eltérő kultúrát („Malmöben az eurotrash popkult legmélyebb bugyrainak idiotizmusa ül tort az Eurovízión”), úgy állítja be, mintha valamilyen ok-okozati összefüggés lenne a posztjában megemlített véres bűncselekménnyel, tragikus öngyilkossággal, vagy annak kigúnyolásával, majd egy jogosnak tűnő figyelmeztetésre, ilyen furcsán válaszol.

Jó lenne, ha mai kor „ördögűzői” elgondolkodnánk a fent hivatkozott mai igeszakaszon ("Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?"), mert a sátán a nácizmus képében ma is visszatámad, ha látja, hogy hiteltelenek azok, akik fel akarnak lépni vele szemben.

A Magyar Hírlap online az MTI jelentése alapján beszámol az Európa Tanács főtitkárának moszkvai látogatásáról, és az erről szóló cikk címében az orosz pátriárka melegházassággal kapcsolatos ítélkező álláspontját idézi, majd hosszan részletezi, hogy támogatja az orosz kormány törekvését, amely betiltaná a „homoszexuális propagandát”, és örül az azonos neműek házassága elleni franciaországi tüntetéseknek. Csak ezután – mintegy mellékesen – említi meg a cikk, hogy „Thorbjorn Jagland nemrég lezajlott moszkvai látogatásán azt kérte: az orosz törvényhozás alsóháza, a duma ne fogadja el a „homoszexuális propagandát" tiltó törvényt. „Nagyon fontos, hogy bármilyen újonnan elfogadandó törvény ne ássa alá a véleményszabadság alapjogát”. Ezután az MTI beszámolója megint az orosz álláspont ismertetésével folytatódik: „A jogszabály – amelynek elfogadását a Kreml és az orosz ortodox egyház szorgalmazta – kimondja, hogy egész Oroszországban jogellenes "a homoszexuális, leszbikus, biszexuális és transznemű propaganda". A törvény alapján tilos lesz minden olyan nyilvános rendezvény, amelyen kiállnak a melegek jogai mellett.”

Ugyanezt az MTI tudósítást emelte át lényegében egy az egyben a hvg.hu is, ami azért meglepő, mert abban egyértelműen az orosz ortodox egyház, és az alapvető emberi jogokat semmibe vevő orosz hatalmi gépezet álláspontjának ismertetése a hangsúlyosabb. A tudósítás összeállítása kísértetiesen hasonlít a rendszerváltás előtti hírszerkesztési gyakorlatra, amikor ímmel-ámmal ugyanígy röviden bemutatták a „nyugati imperialista” véleményeket is, de messze nagyobb hangsúlyt és teret kapott a „szovjet elvtársak” által kinyilatkoztatott hivatalos álláspont, már csak a miheztartás végett is. Csak most a „szovjet elvtársak” marxista-leninista ideológiája helyett, az egymással szoros összhangban lévő orosz állami és egyházi homofóbia jelenti a hazai állami hírszolgáltató számára meghatározó és követendő politikai és ideológiai irányvonalat.

Az orosz pátriárka sajátos világlátása és értékítélete köszön vissza az mno.hu egyik vezércikkéből, mely abból indul ki, hogy „Több százezer ember akármiért nem mozdul meg”. Ezután elismerőleg így folytatja: „Franciaországban ennek a hatalmas, tüntető tömegnek nagyon határozott véleménye van egy több évezredes együttélési formáról.” Ezt követően a cikk a szokásos konzervatív klisékkel próbálja újra és újra olvasóiba sulykolni az egyedül helyes és üdvözítő álláspontként a melegházasságot elítélő véleményt, magasztos fényben feltüntetve a párizsi Notre-Dame-ban öngyilkosságot elkövető muzulmán történészt, akit immáron a szodomita francia államhatalom és az alapvető erkölcsi értékrend lerombolására törő, sátáni indíttatású nemzetközi összeesküvés mártírjaként mutat be. Teszi mindezt úgy, hogy közismert tény, melyről a hazai, sőt a határon túli magyar nyelvű média is beszámolt, a franciaországi tüntetések szervezői és résztvevői között szélsőjobboldali szervezetek, rendzavarásra, rongálásra, atrocitásokra vágyó szélsőségesek voltak, ahogy erről korábban a jelen blogon is beszámoltunk.

Úgy tűnik tehát, hogy egyes hazai közvélemény-formálók számára még az orosz ortodoxia és a nyugati szélsőjobbos vandalizmus is elfogadhatóbb és kívánatosabb, mint az LMBT közösséghez tartozó emberek jogegyenlőségének elismerése, a homofób indulatok leküzdése.

Ezzel a címmel publikált egy nagyon jó cikket Catherine Bennett a The Guardian online kiadásában a közelmúltban. A cikkben idézi Ed Milibandet, a Munkáspárt vezetőjét, aki előszeretettel hivatkozik késő-marxista beállítottságú egyetemi tanár édesapjára beszédeiben, mint ahogy legutóbb is tette a múlt héten egy Nagy Google Sátor rendezvényen. „Ő gyakran beszélt azokról a napokról, amikor a háború alatt a hadiflottánál szolgált, amikor mindenféle hátterű emberek együtt meneteltek, egy közös cél érdekében” – mondta Ed, majd kitágult mellkassal így folytatta: „Ez az, amit én egy nemzetnek nevezek.”

Csakhogy, amint a cikkíró a továbbiakban kifejti, nincs mindenkinek, és minden kérdésben ilyen példaképe az idősebb generáció tagjai között. Még a Miliband családban sincs ilyen összhang az élet minden területén, így pl. az azonos neműek házasságával kapcsolatos kérdésekben sem. A bigott megszólalások nagyon gyakoriak az idősebbek részéről. A legtöbb ember hallott idősebb hozzátartozóitól olyat, amit nem kellett volna, hogy mondjanak, összeszorítja a fogát, de nem szereti őket kevésbé. Az idősek lehetnek bigottak, ahogy a melegházasság körüli vita mutatja, de legyünk megértőek – az ő nézeteik egy másik korszakból származnak.

A jelen posztban csak nagyon keveset vettünk át a cikkből, ezért érdemes azt elolvasni, de talán már ennyi is elgondolkodtató. Az ilyen egyszerű dolgok is lehetnek nagyon fontosak.

Az azonos neműek házassága ellen érvelők egyik leggyakrabban hangoztatott érve itthon és nagyvilágban egyaránt az, hogy nem szabad a „házasság” fogalmát újraértelmezni. Ennek az álláspontnak a képviselői (esetleg) elfogadhatónak tartják, hogy a jogrend tartalmazzon valamilyen legalizált kapcsolati formát az azonos nemű párok számára, de határozott álláspontjuk, hogy azt ne nevezzék házasságnak, mert „a házasság az mást jelent”.

Ezt az álláspontot képviselte a jelenlegi pápa is, megválasztása előtt. Bergoglio bíboros ilyen szempontból lényegében szembement azzal a vatikáni instrukcióval, mely szerint az azonos nemű párok házasságának és élettársi kapcsolatának jogi elismerését egyaránt el kell utasítani (ld. részletesebben a nytimes.com cikkét). Ugyanígy a Canterbury érsek, Justin Welby is azt hangsúlyozta, hogy azért nem fogadja el az azonos neműek házasságát, mert az azonos neműek párkapcsolata másmilyen, mint a heteroszexuálisoké.  Az élettársi kapcsolatukat azonban ő is elfogadhatónak tartja, és korábban még a heteroszexuális párokra vonatkozóan is elfogadhatónak nevezte az élettársi kapcsolatot, bár – amint arról is beszámoltunk – a házassági törvény vitájához benyújtott, a heteroszexuális élettársi kapcsolatot az azonos neműek házasságának legalizálásával összekötni akaró konzervatív párti javaslatot már nem támogatta, de csak a nagyobb bonyodalmak elkerülése érdekében.

A következetes katolikus álláspont képviselői az élettársi kapcsolatot egy gazdasági szerződésnek tekintik, ahogy azt az új magyar polgári törvénykönyv tartalmazza, szembemenve ezzel minden eddigi jogfelfogással, sőt a természetes emberi értelemmel (tehát pont a természettörvénnyel, amire a katolikus egyház oly sokszor hivatkozik). Ez az álláspont ugyanis azt jelenti, hogy nem hajlandóak elismerni két ember egymás iránti szerelmére, elkötelezettségére épülő kapcsolatát, csak akkor, ha házasságot kötnek, amit viszont az azonos nemű párok esetében lehetőleg alkotmányos szinten kizárnak, és figyelmen kívül hagyják azt is, hogy egyébként a fiatalok egyre nagyobb hányada nem a hagyományos házasságot választja az együttélés, a tartós, és egymás iránt elkötelezett heteroszexuális párkapcsolat megélésére. Ennek az álláspontnak a képmutató, morálisan is elfogadhatatlan jellegéről egy korábbi posztban írtunk már. Az új magyar Ptk. elfogadása körüli bonyodalmak, az heterogén, nem konzekvens felfogás, ami végül is megjelenik az új Ptk-ban (ha van gyermek, akkor a Ptk. elismeri családnak a heteroszexuális élettársi kapcsolatot, ha nincs gyermek, akkor a kötelmi jogi fejezetben kezeli azt, ugyanakkor az azonos neműek élettársi kapcsolatának polgárjogi vonatkozásait viszont még ott sem szabályozza), mind azt bizonyítják, hogy teljességgel tarthatatlan ez a megközelítés.

A konzervatív álláspont képviselői úgy próbálják beállítani, mintha volna egy olyan értelmezése, amely egyértelműen követezik az emberi természetből, és amely leginkább a katolikus egyház tanításában felvázolt házasságértelmezéshez hasonlít:

-        az egy férfi és egy nő között létrejövő,

-        életre szóló,

-        utódok létrehozására és felnevelésére képes és azt vállaló kapcsolat.

Tény azonban, hogy a házasság a különböző korokban és a különböző kultúrákban nagyon eltérő jelentéstartalommal bírt, és ma is nagyon jelentős kultúrák tartják egészen másnak a házasság a lényegét. Az európai és az abban gyökerező kultúrákra egyaránt jellemző, hogy míg a monogám házasságot szinte teljesen általánosan elfogadják (igaz voltak e téren is kivételek, de csak nagyon csekély arányban), addig a válás, és a gyermekvállalásra eleve képtelen, vagy azt valamiért teljesen elutasító házasságok társadalmi elfogadottsága több évszázados múltra tekint vissza. Ugyanakkor a társadalom sokkal nagyobb arányban tekintik alapvető értéknek a házastársak egyenjogúságát (amit egyébként egyes vallásos körökben időre-időre vitatni szoktak), a szívből jövő, és nem a környezet által kikényszerített, kölcsönös, egymás iránti szeretetet, tiszteletet, hűséget és kitartást. Ez utóbbi értékeket többé-kevésbé a konzervatív, keresztény értékrendű emberek is magukénak vallják, azonban ettől a különböző korokban, társadalmi csoportokban, vallási közösségekben mégis – kisebb-nagyobb mértékben – gyakran eltérnek.

Ha tehát azt nézzük, hogy ki akarja újradefiniálni, újraértelmezni a házasság fogalmát, akkor fel kell, hogy merüljön az a lehetőség, hogy valójában azok, akik magukat a konzervatív, keresztény hagyományok őrének gondolják. Rá akarnak kényszeríteni a társadalom egészére egy olyan, általuk természetesnek tartott (ahogy sokan mondani szokták, a „természettörvényből” fakadó) házasság modellt, mely eltér az európai és az abban gyökerező kultúrákhoz tartozó emberek többségének a házasság-fogalmától. Ezt gyakran olyan vallási indokokkal magyarázzák, melyben egyrészt a velük azonos vallású hívő emberek sem értenek teljes körűen egyet velük, másrészt a nem hívők számára értelem szerűen nem jelentenek releváns és respektálható indoklást.

Ugyancsak nem tekinthetjük magától értetődő, a természetes emberi értelem alapján egyértelműen megválaszolhatónak azt a kérdést, hogy mi a házasság és az élettársi kapcsolat közötti különbség. Ez egyértelműen az elmúlt évtizedek, legfeljebb egy évszázad társadalmi változásainak és jogfejlődésének az eredménye, és még nagyobb különbség tátong a katolikus egyház tanításán alapuló konzervatív megközelítés (ld. fentebb, a harmadik bekezdésben, az új Ptk-val kapcsolatban írott részeket), és az európai és abból táplálkozó kultúrákban működő élettársi kapcsolatok, illetve ezek jogi kezelésének sokszínűsége között. Ez utóbbira jellemző, hogy az élettársi kapcsolatot a házassághoz sok szempontból hasonló, annak csak egyes (leginkább a ceremoniális, a külvilág felé megnyilvánuló) elemeit nélkülöző emberi párkapcsolatnak tekintik. Az európai és az abban gyökerező kultúrákban élő emberek döntő többsége számára teljesen életszerűtlen és torz az élettársi kapcsolatnak a hazai Ptk-ban rögzített, az önkényes vallási értelmezés alapján a társadalomra ráerőltetett definíciója, az élettársi kapcsolatban élők számára sértő, és a kapcsolat lényegi elemeit figyelmen kívül hagyó jellege. Azáltal ugyanis, hogy a gyermeket nem nevelő élettársak kapcsolatát a kötelmi jog részeként, pusztán egy gazdasági formációnak tekinti az új magyar Ptk., azt üzente a jogalkotó a társadalomnak, hogy figyelmen kívül hagyja az élettársi kapcsolatban élők közötti érzelmi kötelekét, szeretet, az egymás iránti felelősségérzetet. Ezt Harrach Péter külön ki is hangsúlyozta, hogy mivel szerinte ezeket az értékeket az élettársi kapcsolatban élők eleve elutasítják (?), így az állam „nem kényszeríthet” rájuk olyan jogi szabályozást, amely ezekre az értékekre épül. Mindez oly mértékben szemforgató, álszent, hazug hozzáállás, hogy az egészen felháborító.

Az európai és az abból kifejlődő kultúrákban a házasság és az élettársi kapcsolat értelmezése egyaránt abból indul ki, hogy a felnőtt, egymást szerető, egymás iránt felelősséget érző emberek egymással szoros érzelmi kapcsolatban élnek, ebből fakad, és erre épül a köztük kialakuló gazdasági kapcsolat is (tehát nem a gazdasági kapcsolat az elsődleges), ebből fakad az egymás iránti hűség és felelősségérzet, valamint ez adja meg az alapját a testi kapcsolatnak is. Önmagában tehát függetlenül attól, hogy valaki nem a házassági formát választja (pl. azért, mert az ahhoz kapcsolódó hagyományok, a házasság lényegét nem érintő, sőt bizonyos esetekben azt háttérbe szorító szokások, mint amilyen a hagyományos lakodalom ceremóniáinak nagy része, idegen az egymással párkapcsolatra lépő emberektől), az élettársi kapcsolat és a házasság lényege ugyanaz. Ezt ismerhette fel már nagyon régen a keresztény hagyomány is, erre utal, hogy a katolikus egyház tanításai szerit a házasság szentségét nem az egyház (képviselője) szolgáltatja ki a házasuló feleknek, hanem, ők egymásnak. Miközben tehát indokolt és szükséges a házasság és az élettársi kapcsolat kettősségének fenntartása, a két párkapcsolati formát a társadalomnak és a jognak egyformán kellene kezelnie, egyforma elismerésben és támogatásban kellene részesítenie.

Összefoglalva: a házasság eredendő lényegét tekintve semmilyen szempontból nem zárja ki az azonos neműek házasságának elismerését. Azok akarják a saját szájuk íze szerint újraértelmezni a házasságot, akik az általuk kizárólagosnak tartott, hagyományosnak mondott értékrendet akarják a házassággal kapcsolatban a társadalomra erőltetni, mely teljesen idegen mind a házasság valódi lényegétől, mind az egyházi, vallási tanítás mélyebb értelmétől.

A református igekalauz szerint ma az Apostolok cselekedeteiből az a rész került sorra, amikor Pál apostol második missziós útja során Korintusba érkezik, miután számtalan megaláztatás érte a görög-lakta területeken, sőt sok helyen fizikailag is bántalmazták amiatt, hogy Jézus Krisztus evangéliumát hirdette, és szembeszállt a zsidók hagyományaival, vallásos meggyőződésükből fakadó értékrendjével. Korintusban sem fogadják őt kedvesebben a helyi zsidó közösség elöljárói, és már-már elcsügged, amikor így erősíti meg őt az Úr:

„Egy éjjel az Úr álmában felszólította Pált: Ne félj, hanem beszélj, és ne hallgass! Én veled vagyok, senki sem fog hozzád nyúlni vagy ártani neked, mert sok emberem van ebben a városban.” (ApCsel 18.9-10)

Ez az erősítés szól a mai kor üldözötteinek is. Azoknak, akiket ugyanúgy a tradíciókra, a vallási törvényekre hivatkozó emberek, és az általuk felhergelt, Istennel valójában mit sem törődő csőcselék részéről érnek támadások még akkor is, ha egyébként esetleg ugyanúgy Istenben hisznek, csak bizonyos kérdésekben másként látják Isten igazságait.

Tegnap Kijevben végül megrendezték az első gay-pride-ot, amint erről az MTI is hírt adott, azonban érdemes megnézni az Euronews videóját is a rendezvényről. Látható, hogy sehol egy „tangában vonagló” meleg, ezzel szemben elszánt emberek, akik vállalták a veszélyt, amit az ukrán ortodox egyház vezetői által felhergelt homofób emberek jelentettek rájuk nézve. Természetesen nem feltételezhetjük, hogy az a maroknyi ukrán tüntető, akik kiálltak a melegjogok tiszteletben tartása mellett, egytől-egyig Jézus követői is lettek volna. Az azonban bizonyos, hogy a közel ötvenmilliós országban, ahol alakosság közel 90 %-a valamelyik ortodox, vagy a görög katolikus felekezethez tartozónak vallja magát, sok tízezer ember él, akik hisznek Istenben, és ugyanakkor az LMBT közösséghez tartoznak. Igaz tehát Ukrajnára is az, amit Isten Pál apostolnak mondott a korintusiakkal kapcsolatban: „Ne félj, hanem beszélj, és ne hallgass! Én veled vagyok, senki sem fog hozzád nyúlni vagy ártani neked, mert sok emberem van ebben a városban.”

Az előző posztban hivatkozott petíciót a megjelenést követően 24 óra alatt, a szerzővel együtt öten írták alá. Mindössze öten. Vajon miért?

-        a mandiner.hu egyik jobbos kommentelője az érdeklődés hiányát természetesen azzal magyarázta, hogy azért, mert nem ért egyet vele senki, ugyanis Magyarországon mindenki Kerényi Imrével ért egyet. Ezt az állítást nyilvánvalóan cáfolják a tények: sokan, sokféle módon hangot adtak nem tetszésüknek, és végül még a beszélgetőtárs, Vidnyánszky Attila is egyértelműen elhatárolódott Kerényi megnyilatkozásától. (Ami egyébként elismerésre méltó, még akkor is, ha inkább csak a pragmatizmus vezérelte, hiszen neki pár hét múlva be kell mennie igazgatónak abba a Nemzeti Színházba, amelyről Kerényi kijelentette, hogy most csak a „buzikról szól”.)

-        a paperboat.hu-n az egyik kommentelő véleménye arra utalt, mintha elvi kifogása lenne a javaslattal szemben: „Ha Orbán maga a probléma, nem tudom, miért kellene bárkinek is petícióznia azért, hogy ő valakit leváltson???” Hiába kapott logikus választ a felvetésére, miszerint egy ilyen nyílt levél azt is szolgálja, hogy minél többen megértsék a helyzetet, még ingerültebb reakciót produkált: „De nem, nem és nem! Soha nem fogok semmit kérni Orbántól, mert nem a jóságos cár atyuska ő, aki véletlenül rossz emberekkel vette körül magát…” Ezzel kapcsolat felmerült, hogy “toporzékolás” előtt célszerű lett volna elolvasni a petíciót, hiszen abban nem szerepelt kérés.

-        Érdekes módon a probléma felvetésével kapcsolatban még a többségében jobbosok által látogatott mandiner.hu-n is érkeztek támogató reakciók (nem is kis számban: 60 like, 40 dislike), és még a kommentek is – ottani mércével mérve – visszafogottaknak voltak mondhatóak.

-        Felmerülhet, hogy voltak mások részéről is tartalmi kifogások a petícióval kapcsolatban, de ilyet senki nem jelzett vissza a blogbejegyzéshez fűzött komment formájában, pedig a blog látogatói nem arról híresek, hogy szégyenlősen elhallgatnák kritikai észrevételeiket.

Mindezek alapján úgy tűnik, hogy ez a petíció túlvan azon a szinten, amit már az érintettek, azok, akik elvben ugyan esetleg egyet is értenének a tartalmával, és valahol mélyen tudják, vagy legalább is érzik, hogy tenni kellene valamit, fel kellene emelni a szavunkat, még hajlandóak lennének bevállalni. Ami az USA-ban működik, hogy akár hetente új petíciókhoz gyűjtenek aláírásokat, és több tíz, néha többszázezres nagyságrendben gyűlnek össze aláírások néhány nap alatt, az úgy tűnik itthon nem megy. Igaz ugyan, hogy az USA húszszor nagyobb, a bejáratott weboldalakat (pl. a https://www.allout.org/ ) a világ minden részéről látogatják, de azért arányosan néhányszáz, vagy legalább néhány tíz aláírásnak össze kellett volna gyűlnie, de nem gyűlt.

Fontos és értékes tanulság ez, amely vissza kell rántson mindenkit a realitások talajára, aki ma Magyarországon tenni akar bármit az LMBT közösség érdekében, vagy a homofóbia ellen. Nagyon ciki úgy nekiindulni egy-egy csatának, hogy aki előrevágtázik hangos csatakiáltással, majd hátratekint, hogy mindenki követi-e, megdöbbenve azt látja, hogy egyedül vágtázik szembe az ellenséggel. Azért ez elég kínos érzés…

Egy korábbi posztban beszámoltunk arról, hogy ismét éles vita zajlott a brit parlament hétfői ülésén, amikor harmadik olvasatban is tárgyalták az azonos neműek házasságát legalizáló házassági törvénytervezetet. Amint a poszt frissítésében is jeleztük a törvénytervezet konzervatív ellenzői olyan módosító indítványokkal próbálták szétverni a javaslatot, melyek teljesen értelmetlenné tették volna a törvényt. Ilyen volt a már említett javaslat, amely mentesítette volna az anyakönyv-vezetőket a melegházasság regisztrálásának kötelezettsége alól, ha nem értenek egyet vele, amit akkor több, mint 100 Tory képviselő támogatott, de – amint írtuk – a módosító javaslatot így is nagy többséggel elvetették.

A másik konzervatív javaslat, amellyel megpróbálták romba dönteni a tervezetet az volt, melyet Tim Loughton nyújtott be. A módosító indítvány arra irányult, hogy a házassági törvény egészüljön ki egy olyan rendelkezéssel, mely lehetővé teszi a bejegyzett élettársi kapcsolatot a heteroszexuális párok számára is. A ravasz indítvány azért verte volna szét a házassági törvényt, mert a kormány becslése szerint 4 milliárd fontos többletkiadást jelentett volna a hozzátartozói nyugellátások miatt a nyugdíjkasszának, amit jelen helyzetben a kormány nem vállalhatott volna fel, és a módosító indítvány elfogadása esetén kénytelen lett volna visszavonni a tervezetet. Ugyanakkor kétségtelenül ez több szempontból is egy nagyon ügyes ötlet volt az azonos neműek házasságát ellenző konzervatív képviselők részéről.

Egyrészt a korábbi közvélemény-kutatási adatok szerint a brit választók 70 %-a támogatott volna egy ilyen módosítást, de még a legfrissebb YouGov felmérés szerint is 64%-os volt a támogatottsága, ezért ezt egyszerűen elutasítani a kormány amúgy is erősen megtépázott támogatottságának további csökkenése nélkül nem lehetett volna.

Másrészt ez megfelelt az ellenzéki Munkáspárt célkitűzéseinek is, amely éppen ezért kezdetben úgy nyilatkozott, hogy nem fogja ellenezni a javaslatot, ami viszont azzal fenyegetett, hogy ha az a konzervatív párti képviselők többségének a támogatását megszerzi, akkor adott esetben a kormány ellenében is átmehet.

Harmadrészt a heteroszexuális élettársi kapcsolat elfogadását korábban támogatta Justin Welby Canterbury érsek, az anglikán egyház vezetője is, márpedig a konzervatív párton belül az anglikán egyház véleménye meghatározó jelentőségű lehet. Ráadásul az érsek a Peter Tatchell meleg polgárjogi aktivistával tartott személyes találkozója után jelentette ezt ki, olyan szövegkörnyezetben, mely szerint az azonos neműek házasságát nem támogatja, de a heteroszexuális párok élettársi kapcsolatát igen, amiért korábban Tatchell jogvédőként is harcolt, és most délután ezt az álláspontját egy friss közleményben is megerősítette. Joggal gondolhatta tehát Loughton, hogy ezt a módosító indítványt is támogatni fogja az egyház, de nem! Amint a The Guardian online tudósításából is kiderül, Welby érsek 14:34-kor úgy nyilatkozott, hogy nem támogatja Loughton módosító indítványát, mert – mint mondta – az további bonyodalmakat okozna a házasság intézménye körül, a törvény életbelépésével amúgy is nagyon zavarossá váló helyzetben. Biztos, hogy még nagyon sokan fogják elemezni azt, hogy pontosan milyen okok és szándékok húzódhattak meg Welby érsek nyilatkozatai mögött, de úgy tűnik, hogy most még Loughton sem mérte fel megfelelően a helyzetet, aminek fatális következményei lettek az általa beterjesztett módosító indítvány és a törvénytervezet elfogadásával szemben kialakított stratégiája szempontjából, ahogy ezt a nap végén az ő módosító indítványáról tartott szavazás bebizonyította. Pedig egy esti felszólalásában Tim Loughton megpróbálta cáfolni a kormány azon állítását is, hogy javaslatának elfogadása 4 milliárd fontba kerülne az adófizetőknek. Mint mondta, saját szakértőinek számításai szerint alig néhány tízmillió fontos többletkiadásról lehet szó.

Délután tette közzé a Survation közvélemény-kutató intézet a pártok támogatottságára vonatkozó legfrissebb adatait, amelyek lesújtó eredményt hoztak a legutóbbi, május 1-i felméréshez képest a Konzervatívok számára:

Conservative:         24% (-5)

Labour:                   35% (-1)

Liberal Democrat:  11% (-1)

UKIP:                       22% (+6)

Other:                       8% (nc)

Vagyis ezek szerint a konzervatívok támogatottságának jelentős visszaesése, és a szélsőséges UKIP megerősödése miatt a két párt közötti különbség 2%-ra olvadt, ami katasztrofálisan rossz eredmény a Toryknak, és ezért ez a hír a miniszterelnök párton belüli ellenzékét erősítette.  

Ugyanakkor nyilvánosságra került a skót nemzeti (anglikán) egyház azon döntése, mely lehetővé teszi aktív meleg férfiak és leszbikus nők számára is a papi szolgálatot, ami viszont a kormány álláspontját erősítette.

Este David Cameron egy levelet írt pártja képviselőinek, melyben emlékeztette őket arra, hogy személy szerint 25 éve tagja a Konzervatív pártnak, nemcsak munka kapcsolat, hanem mély barátság is fűzi őt a tagtársaihoz. „Egy olyan csapat a miénk, amelyet összetart az, amiben hiszünk: hogy mindenki boldogulhasson az életében, ha hajlandó keményen dolgozni; hogy törődünk azokkal, akik nem tudnak segíteni magukon; hogy a család, a közösség és a haza az, ami számít; hogy egy csepp közös érzés értékesebb, mint egy tonna száraz politikai teória; hogy a britek egy nagy és büszke nemzet tagjai, amely lehet még nagyobb.” – írta a Tory frakció tagjainak David Cameron. Hasonló lelkesítő szavak után így folytatta: „Ezért vagyok büszke arra, hogy vezetem ezt a pártot. Büszke vagyok arra, amit csinálok.  És sosem tűrnék el magam körül olyanokat, akik kigúnyolnak, vagy másként gondolkodnak. Mi egy csapat vagyunk, az egyházközösségi tanácsoktól, a helyi egyesületeken át, egészen a parlamentig, és én sosem felejtem ezt el.”

Üzenete azonban nem változtatta meg a párton belüli ellenzékének a véleményét, és a majdnem este 9 órakor tartott szavazáson 121 Tory képviselő, a miniszterelnök álláspontját figyelmen kívül hagyva, támogatta a korábban már ismertetett, az anyakönyv-vezetők mentesítésére vonatkozó javaslatot, ami a további 29 támogató szavazat ellenére is alulmaradt a 340 ellenszavazattal szemben.

Ezután már csak Tim Loughton korábban ismertetett „romboló indítványa” jelentett veszélyt a törvénytervezet sikere szempontjából. Késő éjszaka aztán a média világgá röpítette a hírt: Ed Miliband, a Munkáspárt elnöke és frakcióvezetője a szavazás előtti utolsó pillanatokban bejelentette, hogy frakciója a „romboló indítvány” ellen fog szavazni, így megmentette a házassági törvény tervezetét.  

Hétfő éjszaka, 22:31-kor megszületett a döntés: Tim Loughton módosító indítványát 70 igen és 375 nem szavazat mellett elvetették a képviselők, így megmenekült a törvénytervezet, és a konzervatív belső ellenzék is szétszavazott. Ez utóbbiban vélhetően szerepe volt Welby érsek – korábban ismertetett – délutáni nyilatkozatának.

Másnap kimunkálták azt a kompromisszumos javaslatot, amellyel a Munkáspárt számára is elfogadható módon kezelni tudták a heteroszexuális élettársi kapcsolat kérdését. Első változat arra irányult, hogy az azonos neműek házasságát lehetővé tevő törvény hatályba lépése után öt évvel vizsgálják meg a heteroszexuális párok élettársi kapcsolatának lehetőségét, majd végül az került a tervezetbe, hogy a törvény hatálybalépésekor ez a vizsgálat megkezdődik, és a részletes szabályozási javaslat egy éven belül elkészül.

Így került sor tegnap késő este a végszavazásra, melynek eredménye: 366 igen, és 161 nem szavazattal az alsó ház elfogadta az azonos neműek házasságát Angliában és Walesben is lehetővé tevő törvénytervezetet - adta hírül többek között a BBC. A 161 nem szavazatból 133-at a konzervatívok adtak le, élve a lelkiismereti szabadság lehetőségével, melyet minden frakció biztosított tagjai számára a házassági törvény szavazásai során.

Ez végül is a kormány számára is vállalható kompromisszum, mely egyrészt legkésőbb egy év múlva megteremti a teljes egyenjogúságot a heteroszexuális és az azonos nemű párok számára, akár házasodni akarnak, akár az élettársi kapcsolatot választják, másrészt azonban nem okoz előre nem tervezett extrém kiadásokat az állam számára. Ezt sugallja a Queering the Church blognak az alsóház által elfogadott törvénytervezetet elemző cikke: „Az Egyesült Királyság házassági törvénye – egyenlőbb lett, mint gondolták?”.

Most a Lordok házán a sor, mely – amint ez utóbbi cikkből olvasható – várhatóan a következő hónap elején vitatja meg a tervezet, és bár a papírforma szerint kemény csaták után a törvénytervezet visszautasítása lenne várható az idősebb átlagéletkorú, és 60 anglikán püspököt is magába foglaló testülettől, a cikkíró mégis arra számít, hogy ott már simán át fog menni a javaslat. Ugyanebben a cikkben nagyon érdekes információk olvashatóak arról is, hogy több katolikus parlamenti képviselő is támogatta a törvény elfogadását. Így pl. Catherine McKinnell, Newcastle North képviselője, akinek a támogató szavazatára hatással volt az erős, tradicionális katolikus értékrend – és egy meleg fiútestvér.

Kétségtelenül nagyon izgalmas volt ez a két nap a brit parlamentben, melynek további elemzése és értékelése még számos fontos, hasznos és értékes tapasztalattal gazdagíthatja ismereteinket a politikával, az erkölccsel, az emberi tartással és a kitartással kapcsolatban.

Imre Kerényi, The Prime Minister’s commissioner, who is responsible for laying the foundations of national public conscious thinking, and related performing tasks by preserving and developing cultural values, spoke about the new leadership of the Hungarian National Theatre while he was using offensive wording about gay people. Here you can find an excerpt from the Downtown Civic Saloon video. At this event the Prime Minister’s commissioner told, that there will be words in National Theatre not about fagots, but real values in the future.

The background of the case was explained in detail by the hvg.hu.

Yet the only question is what will be the next step after that the hatred against gays explicitly raised to the highest level of the Hungarian government policy. Are there perhaps governmental plans to make compulsory in Hungary the wearing of the pink triangle for gays in the future?