az ezer színű világ

A járvány hazai kirobbanása óta eltelt két hónap. Korábban már megvontuk az első hónap mérlegét, ami elég lesújtó volt. Sajnos a második hónapé semmivel sem jobb. A szűrővizsgálatok az állami egészségügyi ellátórendszerben továbbra is csak nagyon korlátozott számban vehetők igénybe, annak ellenére, hogy azok minél szélesebb körben történő elvégzése minden szakmai ajánlás szerint a járvány elleni küzdelem egyik legfontosabb eleme lenne.

Nem így a magán egészségügyben, ahol immáron virágzó üzletággá vált a COVID szűrés – jó áron. A különböző magánklinikákon 9-35 ezer Ft-ért végzik el az olcsóbb szerológiai, és 23-49 ezer Ft-ért (ilyen-olyan csomagban akár 70-85 ezer is lehet az ár) a drágább PCR vizsgálatokat. Az árak és a folyamatosan bővülő kínálat alapján feltételezhető, hogy nagy a kereslet. Úgy tűnik, hogy azok, akiktől egyébként jövedelmük jelentős százalékát levonják, illetve akik azt maguk kénytelenek befizetni egészségügyi hozzájárulásként, most fizethetnek azért, hogy megtudják, fertőzöttek-e, vagy sem.

A fertőzöttség ténye nemcsak az egyén, a családja és a szoros környezete szempontjából fontos, hanem az egész társadalom védelme érdekében is jó lenne, ha pontosan tudnánk, hogy ki hordozza (tehát potenciálisan ki adhatja tovább) a vírust – adott esetben – tünetmentesen. Ha tehát valamit, akkor ezt aztán igazán az állami egészségügyi ellátórendszernek kellene finanszíroznia, megszerveznie és biztosítania minden magyar állampolgár, és azon itt élő külföldiek részére, akik fizetik a magyar egészségbiztosítási díjat. Kellene, de nem teszi. Hiába a kormányzat által oly sokat emlegetett „keleti portyázás”, az állami ellátórendszer továbbra sem biztosítja a széles körű koronavírus-szűrést, csak a magánellátók, borsos díjak ellenében, nem csekély haszonnal. Ez is egy olyan abszurditás, aminek az ára emberéletekben mérhető!

A Budapesti Közlekedési Központ társadalmi egyeztetést kezdeményezett a Petőfi híd felújítási terveinek előkészítését megelőzően, a híddal és a környezetével kapcsolatos vélemények összegyűjtésére. A véleményeket, javaslatokat a Központ honlapján keresztül lehet beküldeni.

Sajnálatos módon a javaslatok beírását követően a honlap csak annyit jelez vissza, hogy az észrevételeket fogadták, de nem ad tájékoztatást arról, hogy mások milyen észrevételeket tettek, nincs lehetőség az érvek ütköztetésre, a tényleges egyeztetés lefolytatására.  

A magunk szerény eszközeivel ezen a helyzeten szeretnék változtatni, a hozzászólások lehetőségének biztosításával megteremteni az érdemi vita egyik legalapvetőbb előfeltételét.

Amint a vélemények összegyűjtésére szolgáló aktív felületet megelőző bevezetőből kiderül, a BKK koncepciója alapvetően egy „jó gyalogoskapcsolatokkal bíró, élhető belvárosi” tér létrehozása, és az „autópályacsomópont-szerű” kialakítás felszámolása. Ez a stratégia tetten érhető a Ferenciek terénél az autós aluljáró betemetésénél, valamint a Nyugati és a Keleti Pályaudvarnál, a felüljárók megszüntetésére irányuló tervekben. Csakhogy az áthaladó gépjárműforgalom akadályozása a megfelelő alternatív útvonalak kialakítása nélkül, az egész várost teszi élhetetlenebbé. A hasonló méretű nagyvárosokban valóban igyekeztek csökkenteni a belvárosi felszíni gépjárműforgalmat, de előzőleg az alternatív útvonalakat biztosító gépjármű alul- és felüljárókat, alagutakat és hidakat megépítették. Amíg ilyenek nálunk nincsenek, addig nem szabad tovább rontani, a járvány-mentes időkben már most is kibírhatatlan dugókat, araszolásokat. 

Mindezek alapján fontos lenne, hogy minél többen jelezzék véleményüket, remélve, hogy egyszer talán eljutnak a döntéshozókhoz az érintettek javaslatai. A magunk részéről egészen radikális állásfoglalásokat fogalmaztunk meg annak érdekében, hogy javuljon a Boráros téren az áthaladó forgalom, ugyanakkor legyen nagyobb a zöldfelület és a parkosított terület. Részletes, a BKK-nak megküldött javaslataink egy részét az alábbiakban bemutatjuk és várjuk olvasóink véleményét, észrevételeit, javaslatait.

Kérdés: Milyen fejlesztési ötlete van a gyalogos közlekedést illetően? 

Válasz: Az akadálymentesített megközelítési lehetőségek bővítése liftek, vagy ahol lehet, ott rámpás gyalogos alul- és felüljárók építésével. 

Kérdés: Milyen problémákat tapasztal a kerékpáros közlekedést illetően?

Válasz: "A Ferenc körút, a Közraktár, a Ráday és a Mester utca felől is nehéz felhajtani a hídra, hiányzik a külön bicikli út a hídon, nincs megfelelő csatlakozó bicikliút-hálózat a pesti oldalon. A gépjármű forgalomtól sokkal jobban el kellene választani a kerékpáros közlekedést, adott esetben új gyalogos felüljárók kialakítása esetén azokkal összehangoltan kiépíteni az autóforgalomtól elkülönített új bicikliutakat. "

Kérdés: Milyen problémákat tapasztal az autós és motorkerékpáros közlekedést illetően?

Válasz: "Autóval a felhajtás a belváros irányából (a Közraktár, a Ráday utca felől) Buda felé nehézkes, a Ferenc körút felé még rosszabb. A városképet nem rontaná további "autópálya kereszteződés-szerű" fel- és lehajtók kialakítása, ugyanakkor sokat javítana a forgalom ütemén. Célszerű lenne a Budáról jövő forgalom számára lehajtó hidat építeni a Soroksári út kifelé menő oldala felé, a Közraktár utca felől a Petőfi híd Budára menő sávjához, természetesen a gyalogos és a kerékpáros közlekedést nem egy szintben keresztezve. A Közraktár utca felől a Ferenc körút felé tartónak egy felhajtót kellene kialakítani a Petőfi hídra a Buda felől érkező sávhoz. A Ferenc körútról a Soroksári út irányába haladóknak a Közraktár utca déli irányba haladó sávjához kellene egy lehajtót építeni a híd kezdeti szakaszáról. A Baros utca forgalmát fel kellene engedni a hídra Buda felé, a jelenlegi kerülő a Bakáts tér, Tompa utca irányába mind közlekedésszervezési, mind környezetvédelmi szempontból nagyon rossz. "

Kérdés: Milyen problémákat tapasztal a közterületi kialakítást illetően (pl. zöldfelületek, burkolatok, kapcsolat a Dunával)? 

Válasz: Legsúlyosabb, hogy a HÉV elvágja a Petőfi hídtól délre lévő pesti Duna partot a várostól, ez a hév kéreg alá vitelével, felette a zöldterület egységesítésével orvosolható. Hiányzik a kapcsolat a folyóval a meredek rakpartok miatt, lépcsős kialakítás lenne szükséges. A 2-es villamos, adott esetben a Közraktár utca gépjármű forgalmának kéreg alá vitelével a hídtól északra lévő park is bővíthető lenne, adott esetben szervesen összekapcsolódhatna a várossal. 

Kérdés: Van-e egyéb megjegyzése a Boráros tér átalakításáról? 

Válasz: A tér és környezete átalakításakor egyszerre kellene a rövid és középtávon, jelentős érdeksérelmek nélkül ki nem váltható forgalom javítása mellett a zöldterületek növelését, a közparkok iránti egyre fokozódó igény kielégítését biztosítani. 

Várjuk olvasóink észrevételeit!

Az elmúlt héten óriási felháborodást, sok esetben hatalmas, alig kezelhető problémákat okozott a betegek és a hozzátartozók körében, hogy a kórházaknak a minisztériumi utasítás értelmében egy-két munkanap alatt ki kellett üríteniük az ágyaik 60 %-át, hogy fogadni tudják a COVID-os betegeket. Az utasítással kapcsolatban a józanészre, az orvos-szakmai, az etikai és a humanitárius szempontokra hivatkozva ellenvéleményt kifejtő kórházigazgatókat azonnal hatállyal kirúgták (ld. a témával foglalkozó korábbi írásunkat is!). A súlyos, további ápolást igénylő betegek kényszerű elküldése a kórházakból várhatóan nagyon sok esetben fatális következményekkel járhat, amire nagyon sokan felhívták a figyelmet – mindhiába.

Vitathatatlan, hogy katasztrófahelyzetekben a katasztrófa-medicina kegyetlen, sokszor valóban embertelen szabályai az irányadóak. Az olasz, a spanyol és az amerikai példákat látva, ez a járvány valóban tud katasztrófahelyzeteket előidézni. Csakhogy hál’ Istennek, ma még erről hazánkban szó sincs. Azt már most látjuk, hogy az operatív törzs és a szakminisztérium által elrendelt határidőre a kórházi ágyak 60 %-nak kiürítése indokolatlan volt, simán lehetett volna hosszabb határidőt hagyni a kórházaknak, a fokozatosság elvét sokkal jobban szem előtt tartva, ami adott esetben mind a betegek, mind a hozzátartozók számára sokkal könnyebben kezelhetővé tette volna a helyzetet.

A tisztifőorvos durván csúsztatott, amikor az operatív törzs 04.17-i sajtótájékoztatóján a kérdéssel kapcsolatban azt mondta, hogy „Magyarországon 66 ezer kórházi ágy van, amelyeknek általában csak 65-70 százaléka foglalt. Mindez pedig azt jelenti, hogy csupán az ágyak 15 százalékát kell felszabadítani ahhoz, hogy az ágyak fele üres legyen”. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) honlapján bárki megnézheti, hogy a legfrissebb hivatalos adatok szerint csak az aktív kórházi ágyakra igaz a 65%-os kihasználtság, a krónikus és a rehabilitációs ellátásban jóval 80 % felett van ez az adat, míg az ápolási osztályokon 90,5%! A miniszteri utasítás pedig nem az ágyak felének, hanem 60 %-nak felszabadítását tartalmazta, minden kórház összes ágyszámára vonatkozóan. Ez igen nagy különbség! Egy olyan rehabilitációs osztályon, mint amilyenek az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben vannak (és amelynek főigazgatóját szintén kirúgták, ahogy korábban jeleztük), ez azt jelenti, hogy a súlyosan mozgássérült, sokszor amputáción átesett betegek minimum felét, alig pár nap alatt kellett elbocsátaniuk, miközben az így felszabaduló ágyakra egyelőre nincs, és az eddigi megbetegedési adatok alapján még hetekig nem is lesz szükség. Szó sem lehetett arról, amit a tisztifőorvos állított, hogy „a betegek áthelyezéséről, illetve hazabocsátásáról minden esetben orvosszakmai alapon döntenek.” Milyen orvosszakmai szempontokat lehet ott érvényesíteni, amikor fejvesztés terhe mellett – egy-két napon belül – el kell bocsátani a bent fekvő betegek felét?!

Felmerül a kérdés, hogy kit terhel a felelősség, ha emiatt tényleg lesznek elhalálozások, vagy tartós, maradandó egészségkárosodások. Biztos, hogy lesznek olyanok, akik emiatt feljelentéseket tesznek, rendőrségi nyomozások, bírósági eljárások is indulhatnak majd emiatt, de ezek persze mindig csak az adott kórház, adott orvosa ellen indíthatók, aki éppen végrehajtotta a felsőbb utasítást. A morális felelősség valójában azoké a döntéshozóké, akik átgondolatlanul, előkészítetlenül, az orvoskollégákkal, mint egyenrangú, magasan kvalifikált partnerekkel nem tárgyalva, katonás utasításokat osztogattak. Ha más nem, a MOK talán lesz majd abban a helyzetben, hogy etikai szempontból megvizsgálja a tisztifőorvos, a miniszter és az államtitkár felelősségét ebben a nagyon súlyos kérdésben.

Az előző posztban már több aspektusát áttekintettük Kásler Miklós EMMI miniszter legutóbbi, nagy vihart kavart személyi döntésének, mellyel kapcsolatban erősen felmerül annak lehetősége, hogy a miniszter körül – ebben a járványos időszakban stílszerűen talán így jellemezhetjük – fogyni kezdett a levegő. Valószínű persze, hogy ez most, a vészhelyzet idején nem eredményez minisztercserét, de Kásler alkalmatlanságával kapcsolatban ma is újabb bizonyítékok kerültek nyilvánosságra.

Az EMMI közzétette a COVID 19 kézikönyvének újabb változatát (megtalálható a MOK honlapján ), mellyel kapcsolatban, megint csak súlyos kétségek merülnek fel. Már az első verzióval kapcsolatban is megállapítottuk, hogy nagyon megkésve és nagyon gyenge színvonalon készült el.  Az újabb kiadás mit sem javított a helyzeten. Azon kívül ugyanis, hogy közzétették a favipiravir hatóanyag alkalmazásával kapcsolatos ismereteket a dokumentum 28. oldalán (ld. a MOK összefoglalóját!), még a helyesírási hibák kijavítására sem figyeltek oda, pedig igencsak sokan adták a nevüket az anyaghoz.

A legfőbb hiányossága azonban az EMMI által immáron „átdolgozott formában” is kiadott COVID 19 kézikönyvnek, hogy egy szóval nem tesz említést a szerológiai vizsgálatokról, melyek a laboratóriumi diagnosztika leggyakrabban alkalmazott módját jelentik az egész világon. Anélkül ugyanis, hogy a szakmai részletekben elmélyednénk a COVID 19 laboratóriumi diagnosztikájában, lassan a laikus közvélemény számára is közismert, hogy alapvetően kétféleképpen lehet kimutatni a fertőzés jelenlétét: PCR teszt, vagy szerológiai vizsgálat segítségével. Az előbbi a vírus jelenlétét mutatja ki, az utóbbi a szervezet immunreakcióját a vírus okozta fertőzésre. Az előbbihez speciális laboratóriumi háttér kell, az utóbbit ma már a kereskedelmi forgalomban mindenki számára elérhető gyorstesztek segítségével pár perc alatt bárki saját magának is elvégezheti. És el is végzi. Mert az állami egészségügyi ellátórendszer még mindig sokkal kevesebb tesztet végez, mint amennyire szükség lenne, figyelmen kívül hagyva immáron a WHO és az illetékes szakemberek állásfoglalását, melyek egybehangzóan a minél nagyobb számban végzett szűrést javasolják.

Természetesen a magán egészségügyi szolgáltatók is rástartoltak az új üzleti lehetőségre és így már a piaci mechanizmusok által meghatározott, nem éppen szerény díj kifizetése ellenében bárki elvégeztetheti magán a tesztet. És itt jön a bukfenc. Abban az esetben ugyanis, ha a vizsgálat az un. IgM vonatkozásában pozitív eredményt ad, az illetőt aktív vírusfertőzöttnek kell tekinteni, és jelenteni kell a népegészségügyi hatóságnak. Csakhogy az EMMI kézikönyve (mely mégiscsak a legmagasabb szinten kiadott hivatalos szakmai anyag), amint korábban is jeleztük, semmit nem ír arról, hogy ilyenkor mi a teendő. Vannak benne instrukciók általában az igazolt vírusfertőzöttek ellátásáról, de ezek között nincs különválasztva azoknak a várhatóan nemsokára tömegesen megjelenő embereknek a kezelése, akik saját pénzen megcsináltatták, vagy esetleg saját maguk megcsinálták a tesztet maguknak, és pozitívnak bizonyultak. Tekintettel arra, hogy a gyorstesztek találati pontossága sosem 100 %-os, nem lehet úgy tekinteni az ilyen embereket, hogy ők igazoltan fertőzöttek. Ugyanakkor persze úgy sem tehet a hatóság, mintha nem történt volna semmi. Az NNK persze leszabályozza saját hatáskörben, hogy az ő munkatársainak hogyan kell eljárnia, de hogy a gyógyító orvosi gyakorlatban ilyenkor mi a teendő, azt az EMMI kézikönyvének kellett volna tartalmaznia.

A most röviden felvázolt probléma jelentősége azért elég nagy, mert a közeljövőben várhatóan tömegesen fognak megjelenni az egészségügyi ellátórendszerben olyanok, akiknek pozitív lett a szerológiai tesztje, és nincs hivatalos eljárásrend az ő ellátásukkal kapcsolatban.

Cserháti Péter menesztése olyan hullámokat kavart, amire valószínűleg nem számított a döntést meghozó Kásler Miklós. Az még, hogy az intézmény dolgozói szimpátia tüntetést tartanak a leváltott főigazgató mellett – „belefér”. Arra talán már többen is felhúzták a szemöldöküket, hogy a SE rektora (aki ugyebár már az innovációs minisztériumhoz tartozik), és az Evangélikus Egyház odacsíp az EMMI miniszternek. Azonban az, hogy a miniszterelnök legfőbb bizalmasai közé tartozó miniszter-előd nyíltan kiáll Cserháti mellett, igencsak szokatlan. Ráadásul pont most, a vészhelyzet közepén. Ennek nyilván messze a konkrét ügyön túlmutató jelentése, üzenete van. Egy, a Fidesz-elit legbelsőbb köreihez tartozó megmondó ember megnyilatkozása – minden kétséget kizáróan – az elnök üzenete.

A történet innentől már egyáltalán nem egy kórházigazgatóról szól, akiről egész eddig senki nem zengett olyan ódákat, mint most. Nem is nagyon volt miért. Bárki bármit mond most Cserháti Péterről, a munkája szakmai szempontból nem volt különösebben eredményes. Helyettes államtitkárként az egészségügyi ellátórendszer több évtizedes problémáinak felszámolása érdekében kellett volna hatékony lépéseket tennie, de – amint látható a változatlanul fennálló, sőt egyre mélyülő válságjelenségekből – ez nemigen sikerült neki. Az Egészséges Budapest Program eredménytelenségéről pont egy éve írtunk a jelen blogon. Az OORI „rendbe-tétele”, amiről Balog Zoltán írt, szintén nem egyértelműen Cserháti érdeme, nagyon sok fejlesztés, átalakítás, újítás már az ő odaérkezése előtt elindult, és nagyrészt az elődje által megkezdett munka gyümölcsét kellett learatnia.

A mostani szimpátia nyilatkozatok sokkal inkább a jelenlegi miniszternek és az egészségügyi irányítást magukhoz ragadó katonáknak szólnak. Kásler alkalmatlansága már nemcsak abban nyilvánul meg, hogy az egészségügyi ellátórendszert hagyta tovább zülleszteni, de még a jelenlegi vészhelyzetben sem tudta a szakmai szempontokat megfelelően képviselni. Az egészségügyi dolgozók körében általános az értetlenség a kórházi ágyak 60 %-nak kiürítését elrendelő nagycsütörtöki miniszteri utasítás miatt, mivel egyrészt a hivatalos járványstatisztikák alapján indokolatlan ez a nagyságrendű kapacitás-biztosítás, különösen annak fényében, hogy külön járványkórházak kialakításáról szóltak a beszámolók a korábban kiürített Kútvölgyi kórházban, sőt még a Hungexpo területén is,  másrészt a kórházakból kirakott, és oda helyhiány miatt az elkövetkező napokban fel nem vehető betegek között valószínűleg sokkal magasabb lesz a halálozás, mint amennyit a COVID 19 járvány okoz. Akik ma Cserháti érdemeit ecsetelik, valójában inkább a laikus, de roppant katonás operatív intézkedéseket hozó vezetőket kritizálják, persze a felhatalmazási törvénybe foglalt jogi fenyegetések miatt, csak óvatosan üzengetve az illetékeseknek.

Miközben tehát valóban szükség lenne a jelenlegi veszélyhelyzetben a legszélesebb nemzeti összefogásra, a hatalmukkal rosszul, vagy konkréten visszaélő vezetők éppen az ellenkezőjét érik el az átgondolatlan, a szakmai érvekre nem figyelő, még az érintett szakembereket sem megfelelően tájékoztató döntéshozatalai gyakorlatukkal.

A kormány szempontjából zseniális, csak nagyon inkorrekt lépés volt az 500 ezer forintos egyszeri „adomány” belengetése az egészségügyben dolgozóknak.  Egyrészt ez a pénz sokak számára valami egészen nagy összegnek tűnik, még akkor is, ha a mai magyar havi átlagkereset alig másfélszereséről van szó, amit a kormányfő most csak egyszeri kifizetésként helyezett kilátásba, valamikor az év végével. Ez tehát azt jelenti, mintha most kapnának az egészségügyi dolgozók egy havi 55 ezer forintos fizetésemelést az év végéig.

Csakhogy a hazai bérstruktúra alapján méltányosnak, és a környező országok egészségügyi munkabérei alapján versenyképesnek tekinthető bérszínvonaltól ennél sokkal több választja el jelenleg a közalkalmazott státuszban dolgozó egészségügyi munkavállalókat. Ez nem fogja megállítani sem a hazai, más ágazatokba, sem a külföldre irányuló elvándorlását az orvosoknak és nővéreknek.

Ideig-óráig persze röghöz lehet kötni az egészségügyi munkavállalókat a járványra hivatkozva, de amikor a járvány lecseng, a határok ismét átjárhatóvá válnak, és a gazdaság a nyugati országokban ismét fellendül, akkor igencsak nehéz lesz visszatartani az orvosokat és nővéreket egy ilyen, kommunikációs szakemberek által kifundált, erősen PR-ízű intézkedéssel.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) már lassan fél éve letette a Kormány asztalára azt a nagyon visszafogott, nagy önmérsékletről tanúskodó javaslatát, hogy az egészségügyi bérfelzárkóztatás keretében legalább az ágazatban dolgozó osztrák kollégák fizetésének a felét (!) próbáljuk meg elérni, valamilyen záros határidőn belül. Ehhez azonban az év végéig megígért havi 55 ezer forint a nővérek esetében sem elegendő.

Vagyis a kormány most az egészségügyben dolgozók megtartására lényegében az ostor és mézesmadzag technikát alkalmazza. Egyrészt a vészhelyzetre hivatkozva bárkit, bárhová kivezényelhetnek, elszakítva a családjától, elmozdítva az otthonából, megingatva az évek, adott esetben évtizedek alatt kiépített egzisztenciájukat, másrészt elhúznak az orruk előtt egy félmillió forintos mézesmadzagot, amit csak akkor kapnak meg, ha év végéig szó nélkül végzik a várhatóan extrém nehéz, testet-lelket meggyötrő, az egészségüket, családjukat, sőt az életüket is veszélyeztető munkájukat.

Mindeközben az alacsonyabb jövedelmű emberek, akik ilyen sok pénzt nem szoktak egyben látni túl gyakran, azt hiszik, hogy a Kormány most milyen nagy jót tett az orvosokkal és a nővérekkel, mert igazán jól megfizette őket, ami tovább növelheti a kormány népszerűségét.

Aligha vitatható tehát, hogy PR szempontból ez az intézkedés nagyon „ki van találva”, de vajon meddig lehet az ilyen jól hangzó, de elégtelen intézkedésekkel fenntartani, sőt továbbnövelni a népszerűségi mutatókat?!

Az Index egyik mai cikkében közölt fotón ugyan kissé elmosódott a nővér arca, de az még így is látható, hogy egy egyszerű sebészeti maszkot hord az ápoló a fertőzött betegeket ellátó osztályon a budapesti Szent János kórházban, holott tudjuk nagyon jól, hogy az nem tudja megvédeni a fertőzéstől. Ezek után nem meglepő az a feltételezés amiről a cikk szól: Tízszer annyi magyar fertőzött lehet a valóságban, mint a nyilvántartásban!

Egész pontosan egy hónap telt el azóta, hogy hivatalosan bejelentették az első két COVID-19 esetet Magyarországon. Érdemes megvonni ennek az egy hónapnak a mérlegét. Előtte már másfél hónappal tudni lehetett, hogy csak idő kérdése, és a járvány minket is elér. Mégis úgy tűnt, mintha teljesen váratlanul érte volna a kormányt. Semmilyen érdemi felkészülés nem történt, és ennek következtében mind a mai napig a védekezés, a megelőzés és a gyógyítás messze lemaradt az események mögött.

Nézzünk néhány konkrét példát. A kormány intézkedései kapkodóak voltak, emiatt sokszor kerültek önellentmondásba, legpregnánsabb az volt, amikor reggel még mereven elzárkózott a miniszterelnök az iskolák bezárásának gondolatától, délután meg bejelentette, hogy elrendelte azt. Az egészségügyi ellátórendszer felkészülése és felkészítése a járványra különösen gyengén sikerült. A szükséges védőeszközök továbbra is hiányoznak, hiába harsogja a kormánymédia, hogy ennyi-annyi millió maszk és kesztyű érkezett, tény az, hogy mind a mai napig könyörögniük kell az orvosoknak és a nővéreknek a megfelelő védőeszközökért, ha COVID-gyanús esetet kell ellátniuk. Bárki, bármit mond, FFP2 és FFP3 maszkból, vízhatlan köpenyből, arcvédő pajzsból nincs elegendő mennyiség, csak szigorú rendelkezések, hogy ki mikor kaphat a szűkös készletekből, és hogyan kell órákig dokumentálni, ha valaki használni akarja ezeket.

Továbbra sem történik meg a szűrés még a nagyon veszélyeztetett helyzetű egészségügyi dolgozóknál sem (bezzeg a politikusoknál, élsportolóknál azonnal), így aztán jó eséllyel hordozzák és viszik haza a családjuknak a koronavírust egyre többen közülük. Hiába mondja a tiszti-főorvos, hogy az egészségügyben dolgozók védelme az elsődleges prioritás, mert ha ők kiesnek, akkor nem lesz, aki gyógyítsa a betegeket, mégis csak a rendőröknek, katonáknak, esetleg néhány BKV-BKK dolgozónak jut megfelelő védőeszköz, szűrővizsgálati kapacitás. De jól szervezett köszönet-kampány, amivel egy hónapra befogták az egészségügyben dolgozók száját, az volt. Csakhogy a profi PR ereje sem tart örökké. Az egészségügyben egyre erősebb lázongások vannak amiatt, hogy „fegyvertelenül”, vagy legalább is „elégtelen fegyverzettel” küldik őket csatába, ami miatt értelmetlenül fognak közülük sokan lebetegedni, vagy meghalni.

Az EMMI a járvány hazai megjelenése után majd egy hónappal adta ki a lényeges kérdéseket elmismásoló, ebből adódóan érdemben használhatatlan eljárásrendjét a járvány kezelésével kapcsolatban, amely mindeddig az egészségügyi dolgozók nagy részéhez még el sem jutott, így a legtöbb orvosnak és nővérnek fogalma sincs, hogy pontosan mi is a teendő, ha a koronavírus-fertőzés alapos gyanúja fennáll.

Ugyanakkor a kormánynak sikerült ismételten magára haragítani az EU meghatározó államainak vezetőit azzal, hogy korlátlan ideig tartó felhatalmazást szavaztatott meg magának a járványra hivatkozva, és megfélemlítette az újságírókat is, aránytalanul korlátozva ezzel a szólás és a sajtószabadságot. Ráadásul még jól bele is rúgtak az amúgy is legkiszolgáltatottabb, legtöbb megaláztatásnak kitett szexuális kisebbségbe, amikor a transzszexuális emberektől, még azt kevés jogot is el akarják venni, ami még maradt nekik, hogy még csak véletlenül sem érezhessék magukat a társadalom egyenrangú tagjának.  

Hosszan lehetne még sorolni az elmúlt egy hónap negatív tapasztalatait, de lassan jönnek az újabb és újabb események, amelyek talán még vadabbak lesznek, mint az eddigiek…

It is almost four months the world has to face the ongoing new crisis, spreading of the COVID-19 epidemic. The influence of the new infectious disease has overflown every imaginations. Sooner or later most countries started to introduce several crisis interventions, which typically contain some kind of antiepidemic rules and economic rescue packages. It is beyond doubt that these are the two main directions of the basically necessary activities: control the disease and compensate its catastrophic consequences on economy. The only question is: have the governments and the international community found the best ways in this war against the pandemic? Most people around the world feel that the answer is very probably: no.

What are the main problems? The decision makers have no creditable prognosis on the expected scenarios of the pandemic period. The number of cases’ curve has plenty of variations. Professional think tanks all around the world provide some kind of forecast about the number of infected people, or hospitalization needs. This is really very important in planning health care capacity, noticing the lack of sufficient hospital beds or respirators, etc. Infographics are designed and distributed to enhance the “flatten the curve” projects. However these always concentrate on the mitigation of health care systems’ burden, in respect to the fact that their capacity is limited everywhere in the world. Although it is true, this is not the only hazard.

Flattening the curve means that the duration of the epidemic and thus the duration of preventive enforcements will be longer. That results in longer and deeper economic and social crisis. Collapsing of economies and stopping of modern societies’ services will also require victims. In the long run the number of victims can be higher than pandemic would cause without any kind of crisis managements. For example, nowadays health care services have suspended the treatment of patients who are not infected by COVID-19 and have no any urgent diseases. This is a logical decision on one hand, but on the other hand there will be a lot of patients, whose sickness will be diagnosed and treated too late. In addition the declining economy will result insufficient finance in all social services, education and healthcare as well within quite a short period of time.

What would be the solution then? Instead of this heuristic fight for flattening the curve, all the potential sources should be expended to raise the health care systems’ capacities. There have been some results, new temporary hospitals have been built in many countries, but these are not enough. The new hospitals without skilled staff and proper instruments are not able to help infected patients in serious conditions. A totally new human resource policy would be necessary to be introduced immediately in health care system, together with the supply of high quality medical equipment.

The EU should start a new solid European policy for example to combat corona virus pandemic instead of independent actions of its member states, despite the fact that health care was not part of common policy based on the Treaty. Pandemic is a global challenge but effective fight against the virus is impossible on national levels. All the member states should pay a significant amount of money to a common budget which would be handled by a new Antiepidemic Agency, coordinating all the tasks from the raising of health care capacities to the saving and restarting of the member states’ economies.

Hopefully the European leaders will recognise the need of such a high level of coordination, because without it, all the national enforcements against the corona virus pandemic will be ineffective and the number of victims will rise catastrophically.      

A koronavírus járványnak minden borzalma ellenére vannak pozitív hozadékai is. Ezek közöl a légszennyezettség csökkenéséről, az olajár-zuhanásról, vagy az irreálisan felturbózott lakásárak mérséklődéséről már többször olvashattunk a médiában, de van néhány kevésbé „kitárgyalt” aspektusa is a járványnak, és a járvány ellenni küzdelem céljából hozott intézkedéseknek. Ilyen a kijárási korlátozás, melynek értelmében a közterületeken csak az egy háztartásban élők tartózkodhatnak egymás közelében, mindenki másra kötelező a „szociális távolság megtartása”. Ebből adódóan, ha két azonos nemű személy együtt sétál az utcákon, vagy a parkokban, együtt megy bevásárolni, stb. akkor azoknak egy háztartásban kell élniük. Persze lehetnek családi kapcsolatban is egymással, ami általában szembeötlő, de ha nem erről van szó, akkor elég nagy eséllyel élettársak, hiszen pl. a közös albérletben élő diákok többsége már haza ment az oktatási intézmények távoktatásra való átállása miatt. Mondhatjuk tehát, hogy a koronavírus járvány ellen hozott kijárási korlátozó intézkedéseknek van egy kis coming out provokáló hatása...

Az elmúlt héten a SE rektora és egyre magasabb szintű állami vezetők is kimentek a reptérre, hogy személyesen pakolják ki, vegyék át a koronavírus járvány elleni, Kínából érkezett védőfelszereléseket (a miniszterelnöki akcióról az előző posztban számoltunk be). Mindenki azt remélte, hogy végre a frontvonalban álló egészségügyi dolgozók megkapják a megfelelő minőségű maszkokat, vízhatlan köpenyeket, arcvédő műanyag pajzsokat. Azonban eltelt négy nap, és a kórházakba nem érkezett semmi az új szállítmányokból! De mégis mire várnak? Hol vannak az új maszkok?

Nincs semmi hír a nagy dirrel-dúrral beharangozott védőeszköz-szállítmányok további sorsáról, és a kórházakban továbbra is a megfelelő védelmet nem biztosító sebészeti maszkokat kell használnia az orvosoknak és a nővéreknek, hacsak nem erősen gyanús, vagy igazoltan fertőzött beteget látnak el. Márpedig a járvány jelenlegi szakaszában – ahogy a hivatalos személyektől is többször elhangzott – már minden beteg, aki a kórházakban jelentkezik, potenciálisan vírushordozó akkor is, ha nincsenek típusos légúti tünetei, vagy lázzal járó panaszai. Az igazoltan COVID fertőzött betegeket ellátó szakszemélyzet sem jut hozzá mindig a megfelelő védelmet biztosító vízhatlan védőruházathoz, gyakran csak egy nem vízhatlan papír köpenyt tudnak felvenni.

A nem megfelelő védekezésnek már megvannak a sajnálatos következményei itthon is: a híradások is beszámoltak a megfertőzött egészségügyi dolgozókról. Olaszországban ezrével fertőződtek meg az egészségügyi dolgozók, és 36 orvos belehalt a fertőzésbe. Az egészségügyi dolgozók hiánya már eddig is jelentős problémákat okozott, de várható volt, hogy a gazdag országok el fogják kezdeni az eddiginél is vonzóbb ajánlatokkal bombázni az orvosokat és a nővéreket, ahogy ezt az osztrákok már el is kezdték.

Ki fogja ellátni a hazai betegeket, ha az egészségügyi dolgozók továbbra sem kapják meg az egészségük megőrzéséhez szükséges védőfelszereléseket, emiatt maguk is lebetegednek és meghalnak? Mi lesz a hazai ellátórendszerrel, ha azoknak az orvosoknak és nővéreknek, akik esetleg mégis életben szeretnének maradni, el kell menekülniük azokba az országokba, ahol minden szempontból jobban megbecsülik őket?

Ma reggel a még munkába igyekvőknek Budapesten az Üllői úton a jól ismert szirénázó fekete kisbuszos konvojt kellett maguk elé engedniük, mielőtt folytathatták volna útjukat. A miniszterelnök és PR csapata repesztett ki a reptérre, hogy elkészülhessenek a legfrissebb propaganda-fotók arról, ahogy megérkezik egy újabb árú- szállítmány Kínából a koronavírus elleni küzdelemhez.

Ahhoz tehát, hogy maszkokat szerezzünk be, láthatóan nincs szükség parlamenti felhatalmazásra, amit a „gonosz” ellenzék miatt még nem kapott meg a kormányfő. A miniszterelnöki facebook bejegyzés szerint 3 millió maszk érkezett ma reggel egyetlen szállítógéppel, ami elég meglepő szám ahhoz képest, hogy a korábbi hivatalos közlemény szerint 2 napja még mindössze 1,5 millió darab volt a teljes hazai készlet. A baj csak az, hogy a maszkokból nagyon sok kell. Az egészségügyi dolgozókon kívül a szociális és gyermekvédelmi intézmények dolgozóit is folyamatosan el kell(ene) látni a szükséges védőeszközökkel ahhoz, hogy ne váljanak áldozataivá és egyben terjesztőivé a járványnak. Márpedig egy maszk négy órán keresztül használható, utána cserélni kell. A potenciálisan fertőzött beteget, vagy szociális ellátásra szoruló embert (márpedig a tömeges fertőzések szakaszában mindenki potenciálisan fertőzöttnek számít) a WHO ajánlások szerint FFP 2, vagy N95 maszkban kellene ellátni, arról azonban nincs hír, hogy ilyenek is érkeztek volna. A szokásos sebészeti maszk viszont nem véd a fertőzéstől, ahogy erre már korábban is felhívtuk a figyelmet. Azt ugyan még nem mondták ki egyértelműen, hogy a tünetmentes emberek – amikor valamiért el kell hagyniuk az otthonukat, pl. vásárlás, vagy az idős hozzátartozók segítése céljából – mindig hordjanak maszkot a közterületeken is, de logikus, hogy a vírus terjedésének megelőzéséhez erre is szükség lenne. Ehhez viszont mindenki számára elérhető áron és megfelelő mennyiségben kellene hozzáférhetővé tenni a maszkokat. És akkor még nem beszéltünk az egyéb védőeszközükről, a vízhatlan védőruháról és a szemeket, az arcot egyaránt védő, átlátszó műanyagról. Ezekeből is nagyon sokra lenne szükség.

Olyan adatok nem jelentek meg a hivatalos szervek részéről, hogy pontosan mennyi lenne az védőfelszerelés mennyiség, ami hatékony védelmet biztosítana a vírus terjedése ellen, így azt sem lehet tudni, hogy a rendelkezésre álló mennyiség elegendő-e a jelenlegi igények kielégítésére, és milyen ütemben kellene pótolni azokat. Tény azonban, hogy a kórházak továbbra is alapvetően csak sebészeti maszkokkal tudják ellátni a dolgozóikat, és a vírusfertőzés elleni hatékony védelmet biztosító maszkokból továbbra sem jut mindenkinek, akinek indokolt lenne.

Az elmúlt napokban többször jeleztük (ld. pl. az előző bejegyzésben!), hogy a koronavírus járvány elleni védekezés alapvető feltételei, a megfelelő maszk és a szakmailag indokolt számban elvégzett szűrővizsgálatok nem állnak rendelkezésre. Egyesek azt hiszik, hogy ezek a jelzések csak valami kormányellenes politikai hangulatkeltés részei, de az ilyen butaságokkal most nincs idő foglalkozni. Az eddigi járványadatok alapján elvégzett matematikai extrapoláció azt mutatja, hogy az elkövetkező hetekben, hónapokban, amíg a hatékony megelőzés (megfelelő mennyiségű és minőségű védőfelszerelés, védőoltás) nem lesz elérhető, hazánkban és Európában, a lakosság fele, harmada meg fog fertőződni, és csak az a kérdés, hogy kit melyik vírus-mutáns fertőz majd meg, mert úgy tűnik ettől is függ, hogy 8-9, vagy csak 1-5%-os a várható halálozás.

Biztos, hogy a járvány előrehaladásával az életünk minden területén komoly változások lesznek, melyek előszelei már most is láthatóak. Az idegenforgalom és a vendéglátás hosszú távú visszaesése átalakítja az utcák, közterületek arculatát, a kijárás és mozgás korlátozása teljesen új helyzeteket teremt. Átalakulnak a preferenciák, és hosszabb távon is a betegség megelőzés, a túlélés, a puszta létfenntartás kap prioritást azokkal az értékekkel szemben, amelyek az elmúlt évekig meghatározóvá váltak. A termelés, a szolgáltatások leállása jelentős és tartós visszaesést eredményez az életszínvonalban, és bár az iskolák, egyetemek, gyárak, szolgáltató egységek (szervizek, személyi higiénés és wellness szolgáltatások, stb.) bezárása a járvány terjedésének megakadályozását célozta, tartós kiesésük hozzájárul az életszínvonal drasztikus hanyatlásához, több-kevesebb áttételen keresztül a létfenntartás esélyeinek romlásához.

Természetesen nem indokolt apokalipszist vizionálni, de a reálisan várható fejleményekkel és következményekkel szembe kell nézni, mert anélkül nem lehet felkészülni és adekvátan reagálni a körülöttünk zajló változásokra. Az illiberális távol-keleti országok sikerei a járvány elleni harcban az európai és észak-amerikai liberális demokráciák számára is súlyos kockázatot jelent. A lakosság körében az életben maradás garanciájává válik az illiberalizmus, ami az ilyen irányultságú politikai mozgalmak megerősödését, az illiberális tendenciák meghatározóvá válását eredményezheti.

A liberális értékek megőrzése egyre nehezebb lesz, mivel a közvélemény átalakulása olyan felhatalmazásokat ad az illiberális vezetők kezébe, amelyekkel legitimálni tudják az alapvető szabadságjogok jelentős korlátozását. Ennek első konkrét példája a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény tervezete, amely már a Parlament előtt van, és új, súlyos büntetőjogi rendelkezést tartalmaz a szólásszabadság korlátozása érdekében: „Aki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” Könnyen belátható, hogy ez a szabály bármikor, bármely kormánykritikus megnyilvánulás ellen felhasználható.

A válsághelyzetek a történelem folyamán mindig hozzájárultak az alapvető emberi jogok megnyirbálásához, erre a XX. században számos példát láthattunk. Ugyanakkor ezek a példák arra figyelmeztetnek, hogy az alapvető emberi jogok megnyirbálása hosszabb távon mindig sokkal több áldozattal járó tragédiához vezetett, mint az a válság, ami miatt elkezdték korlátozni az emberek szabadságjogait. Jó lenne most elkerülni ezeket a nagyobb tragédiákat!

… ebből adódóan:

- a kórházakban bármikor, bárki megkaphatja a fertőzést, és még csak ki sem derül, hogy az egészségügyi személyzet is fertőzött, ha a fertőzést behozó beteg meghal vírus vizsgálat nélkül. Az egészségügyi dolgozók viszont terjeszthetik a vírust, amíg tüneteket nem produkálnak. Fiatalok tartósan tünetmentesek maradhatnak, de ettől még a fertőzést tovább adhatják.

- a fertőzöttek száma vélhetően lényegesen magasabb, mint a hivatalos statisztikákból látható, hiszen a szűrővizsgálat elvégzésének hiányában sok esetben nem derül ki a fertőzöttség.

- sok vírushordozó nem kerül karanténba, tovább végzi a munkáját, jár bevásárolni, stb, és fertőz, anélkül, hogy tudna róla.

- sokan nem veszik eléggé komolyan a biztonsági előírásokat, mert hamis biztonságérzetet eredményez a relatíve alacsony igazolt esetszám, így a járvány gyorsabban tud terjedni, mintha a valós számok ismeretében mindenki óvatosabb lenne.

- a kontakt-személyek felderítése és az otthoni karantén elrendelés is elégtelen, ami szintén a járvány fokozott terjedéséhez vezethet.

Hiába jeleztük a jelen blogon is, és hiába foglalkozott ezekkel a problémákkal az elmúlt napokban nagyon sokszor a média.

Mindezekre megoldást jelentene, ha a kormány sürgősen szerezne be (ha Németországból nem lehet, akkor más forrásból) hatékony maszkokat és azokkal nemcsak a rendvédelmi és takarító személyzetet (ld. korábbi írásunkat is!), hanem az egészségügyi dolgozókat is ellátná. Ugyancsak biztosítani kellene nagyobb számban a szűrővizsgálatok lehetőségét. Ez a két intézkedés jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Németországban lényegesen kisebb a fertőzés halálozási arányszáma, mint máshol.

Ezek lettek volna az elmúlt napokban a legfontosabb kormányzati feladatok, és mivel nem oldották meg, jelenleg is ezek lennének a legfontosabbak.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) tegnap közzétette javaslatait a koronavírus elleni küzdelem további feladataival kapcsolatban. A Kamara racionális és szakmailag megalapozott javaslatait a hivatalos kormányzati kommunikáció azzal söpörte le, hogy azok politikai indíttatásúak. Ezt a vérlázító cinizmust a médiában sokan joggal kifogásolták. Ha a Kormány nem azonosul ezzel, akkor azonnal le kellene váltani Kovács Zoltánt a kommunikációs akciócsoport vezetőjét, ellenkező esetben a miniszterelnöknek is viselnie kell a felelősséget azért, amit szóvivő mondott. A MOK új elnökét és elnökségét lehet nem szeretni, de jelenleg akkor is ők a legitim vezetői a magyar orvosok hivatalos szakmai testületének, amit ők mondanak, arra a kormányzat nem reagálhat így máskor sem, de most különösen nem!

Alábbiakban idézzük a Kamara javaslatait, így mindenki el tudja dönteni, hogy politikai, vagy szakmai javaslatokról van-e szó:

1. Más országokhoz (pl. Spanyolország, Olaszország, Franciaország) hasonlóan vezessen be intézkedéseket a vírus terjedését lehetővé tevő érintkezések radikális csökkentése érdekében. Ideértve pl. a vendéglátó és szórakozóhelyek, a színházak és kulturális intézmények, sportlétesítmények, templomok és az élelmiszert nem áruló üzletek teljes bezárását.
2. Szükségesnek tartjuk a lakhely elhagyásának korlátozását, csak rendkívül indokolt esetben, a munkába járásra, bevásárlásra, egészségügyi szolgáltatások igénybevételére és a feltétlenül szükséges ügyintézésre szűkítve azt.
3. Javasoljuk olyan egészségügyi ellátóhelyek kijelölését, amelyek kizárólag légúti tünetekkel jelentkező betegeket látnak el. Ezzel az intézkedéssel a védőeszközök elérhetőségét koncentráljuk és az ellátást hatékonyabbá tehetjük. 
4. A lázas és légúti panaszokkal jelentkező betegek részére a többi betegtől elkülönített ellátás lehetőségét meg kell teremteni, úgy, hogy az ilyen betegek a várakozás és az ellátás során is legalább két méter távolságot tarthassanak egymástól.
5. Meg kell vizsgálni annak kivitelezhetőségét, hogy a tünetmentes kontaktokat ne az aktív kórházi ágyakon tartsák megfigyelés alatt.
6. Az egészségügyi dolgozók kizárólag megfelelő védelmet nyújtó védőfelszerelésben dolgozhatnak, az ehhez szükséges mennyiséget minden ellátó számára központilag biztosítani kell. Ez kiemelt fontosságú, mert a megbetegedett egészségügyi személyzet maga is terjesztheti a járványt, másrészt akár karantén, akár betegség miatt ellátók tömege eshet ki. A kórházakba csak sebészi szájmaszkban és kézfertőtlenítést követően lehessen belépni, ennek feltételeit a bejáratoknál biztosítani kell.
7. A 65 év feletti egészségügyi dolgozók mozgósítását és bevonását az ellátásba határozottan ellenezzük. A legrosszabb prognózisú csoportot tennénk ki ezzel a legnagyobb kockázatnak. Kifejezetten a védelmükre kellene törekedni, rájuk a járvány lezajlását követően továbbra is nagy szüksége lesz a magyar egészségügyi rendszernek.
8. Minden, a kezelőorvos által indokoltnak tartott esetben (pl. kórházi felvétel esetén is) biztosítsák a koronavírus-teszt elvégzésének lehetőségét, annak érdekében, hogy a fertőzött betegeket időben elkülöníthessék és az egészségügyi személyzet védelme is eredményesebben legyen megoldható.
9. A szűrővizsgálatokat a közvetlen kontaktusban lévő személyek esetében minden esetben végezzék el.
10. Engedélyezzék az arra felkészült laboratóriumok által a koronavírus vizsgálatok végrehajtását, az NNK nemzeti referencia laboratóriuma a pozitív eseteket erősítse meg. A megerősítő vizsgálat eredményéig a beteggel a megfelelő protokoll szerint járjanak el. A kontaktok kutatása a járvány jelenlegi szakaszában lehetséges és indokolt, a rendelkezésre álló teszteket ilyenkor kell felhasználni.
11. Országosan tiltsák meg minden halasztható egészségügyi szolgáltatás nyújtását, beleértve a magánegészségügyet is. 

A fenti intézkedések bevezetését követően 10-14 nappal várhatóan megállna a új esetek számának gyors növekedése, majd nagyjából két hónap alatt a járvány jelentősen visszaszorítható lenne. Az azonnali intézkedésekkel az egészségügyi rendszerre nehezedő terhelést is kezelhető szinten lehet tartani. 

A megfelelő járványügyi intézkedések, a járvány hatékony kezelése a lakosság egészségének és életének védelmén túl hozzájárul a gazdaság mielőbbi újraindításához, és az  élet- és munkakörülmények normalizálódásához, valamint összességében mérsékli a járványra fordított kiadásokat.

Amint az előző posztban jeleztük, az egészségügyi dolgozók számára biztosított sebészeti maszkok nem védik meg az orvosokat és a nővéreket attól, hogy megfertőződjenek, ha egy koronavírust hordozó beteget látnak el, mégsem biztosítanak számukra megfelelő számban megfelelő biztonságot nyújtó maszkokat. Bezzeg a villamost fertőtlenítő személyzetnek, akiknek közvetlenül egyetlen köhögő, lázas emberrel sem kell találkozniuk, a kép tanúsága szerint biztosítják a szükséges védőeszközt. És ez lenne a természetes. Csakhogy ez az egészségügyben nincs így.

A megfelelő védőeszközök hiánya az egészségügyben az egész társadalomra egyre nagyobb veszélyt jelent!

A tegnap esti miniszterelnöki bejelentésben hivatalosan is elhangzott, hogy csak sebészeti maszkok állnak rendelkezésre, ami nem védi meg a viselőjét a fertőzéstől, csak arra jó, hogy a már megbetegedett ember ne adja tovább a betegséget. Többször elhangzott, hogy a megfelelő védelmet biztosító maszkokból 120 ezer került megrendelésre februárban, de azokat már nem szállítják le Németországból, mert ott is szükség van rá.

Csakhogy ezekből a hatékony maszkokból már korábban kellett volna olyan stratégiai készletet felhalmozni, amihez lehetne nyúlni egy ilyen helyzetben. Amint az esetszámok alakulását mutató hivatalos WHO statisztikai adatokból látható, január 20-án, amikortól az adatok rendelkezésre állnak, már több száz kínai fertőzöttről lehetett tudni (a fenti grafikon függőleges tengelyén logaritmikus a skála!), a megfelelő védelmet nyújtó maszkok beszerzéséről már ezt megelőzően intézkedni kellett volna!

Magyarországon sajnos még csak most várható a fertőzöttek számának exponenciális növekedése, és a megfelelő védőeszközök hiányában félő, hogy az egészségügyi személyzet egyre kevésbé fog tudni segíteni a betegeken.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) tegnapi sajtótájékoztatóján teljesen indokoltan emelte fel a hangját amiatt, hogy az egészségügyi dolgozók számára nem biztosítanak megfelelő minőségű és mennyiségű védőmaszkot, amiről az előző posztban részletesebben is beszámoltunk. Ugyanakkor a MOK elnöke ismételten kilátásba helyezte az orvosok és egészségügyi dolgozók önként vállalt túlmunkájának felmondására vonatkozó tervet, amit a tagságnak küldött email üzenetben már konkrétan kezdeményeztek is. Ez most nagyon nem volt jó ötlet. Annak ellenére ugyanis, hogy a kérdés felvetése alapvetően érthető és abszolút jogos, a jelen járványügyi helyzetben az orvosok döntő többsége elítélően és értetlenül fogadta ezt a kezdeményezést. Bármennyire fontos és halaszthatatlan lenne az egészségügyi dolgozók bérrendezése, amiről korábban már a jelen blogban is többször írtunk, minden orvos számára nyilvánvaló, hogy a munkavégzésnek még a jogszerű megtagadása is etikátlan lenne a jelen helyzetben.

Mindezek alapján a MOK elnökségének célszerű lenne nyilatkozatban bejelenteni azt, hogy a kezdeményezést átmeneti időre felfüggeszti.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) mai sajtótájékoztatóján a széles nyilvánosság is szembesült azzal a ténnyel, hogy a kórházak és rendelők orvosai, nővérei sem kaptak hatékony védelmet biztosító maszkokat. Ez azt jelenti, hogy ha fertőzésgyanús beteget látnak el, akkor azt kockáztatják, hogy ők is megfertőződnek a potenciálisan halálos koronavírussal, miközben létezik olyan védőmaszk, amely igen nagy biztonsággal meg tudná védeni őket. Mindez nemcsak azért probléma, mert így a járványnak egy az olaszországi epidémiához hasonló terjedése esetén az orvosok és nővérek saját egészsége veszélybe kerül (persze ez sem mellékes, hiszen nekik is csak egy életük van!), de – könnyen belátható módon – a betegellátás is ellehetetlenül, ha az egészségügyi személyzet megbetegszik. Ezt egyébként a kormányzat is felismerte, és három nappal ezelőtt az „operatív törzs” utasította a kórházigazgatókat, hívják fel dolgozóik figyelmét, hogy „egészségük megőrzése nemzetbiztonsági érdek, hiszen a betegbiztonság és az egészségügyi ellátás biztosításához kiemelten fontosnak tartjuk az egészségügyi ellátó személyzet egészségének és munkaképességének megőrzését”. Csakhogy ez utóbbi érdekében egyetlen dolgot tett a közbeszédben sokszor csak „operett törzsnek” nevezett testület: felkérte az egészségügyi dolgozókat, hogy ne utazgassanak, hanem „maradjanak most itthon, és legyenek elérhetőek!”.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyan február 27-én azt mondta, hogy „1 millió 200 ezer szájmaszk ma is rendelkezésre áll, ezeknek a gyógyszertárakba eljuttatásáról gondoskodnak, valamint napi 25 ezer maszkot készítenek”, arról azonban azóta sem kapott hivatalos tájékoztatást a lakosság, hogy milyen maszkokról van szó, olyanokról, amik érnek valamit a járvány elleni védekezésben, vagy a megfelelő védelmet nem nyújtó hagyományos maszkokról. Aki veszi a fáradtságot, az a neten gyorsan megismerheti a különbséget a hagyományos orvosi maszk és a vírusfertőzések ellen hatékony védelmet nyújtó N95, FFP2 és FFP3 maszkok között. A lényeg röviden az, hogy a hagyományos orvosi maszk csak arra jó, hogy az egészségügyi személyzet ne fertőzze meg a pácienseket, de nem védi meg a viselőjét, ha az egy fertőző beteggel találkozik. Ebből adódóan az orvos, vagy a nővér könnyen megfertőződhet, és ha nem is adja tovább a fertőzést, rövid időn belül munkaképtelenné válik, és nem fogja tudni ellátni a közben esetleg rohamosan gyarapodó számú fertőzött beteget. Tény az, hogy a kórházakban az egészségügyi dolgozók elenyészően kis hányadának jutott a hatékony védelmet biztosító maszkokból, a többiek meg a hagyományos maszkot használhatják.

A megfelelő védelmet nyújtó maszkokra természetesen nemcsak az egészségügyben dolgozóknak lenne szüksége, hanem minden olyan munkavállalónak, aki sok emberrel kerül a munkája során kapcsolatba. Alapvetően nyilván mindenki számára hozzáférhetővé kellene tenni ezeket a védőeszközöket, azonban a boltok és a web-áruházak készletei kifogytak az egyébként igencsak borsos áron adott maszkokból (3-4 ezer Ft/db, egy darab legfeljebb 72 óráig használható), utánpótlás pedig a hírek szerint azért nincs, mert Németország nem engedi kivinni az országból az ott előállított, megfelelő minőségű maszkokat. Ez persze várható volt, ezért ebben a helyzetben a kormányzatnak a dolga lenne, hogy gondoskodjon bármi áron (!) a megfelelő védőeszközökről, de sajnos mindeddig erről semmi hír.

Van tehát egy elég nagy rés a pajzson, aminek súlyos következményei lehetnek!

Amint korábbi bejegyzéseinkben is jeleztük már, a kormány az egészségügy egyre mélyülő válságát megfélemlítéssel és kommunikációs offenzívával akarja kezelni ahelyett, hogy érdemi javulást eredményező intézkedéseket tenne. Mindezek mellett az utóbbi időben egyre nyilvánvalóbb módon megpróbálja – sajnos nem is eredménytelenül – összeugrasztani, egymás ellen hangolni az orvosokat, egészségügyi dolgozókat. Ehhez azt a taktikát választották, hogy a nemzetgazdasági és főleg nemzetközi összehasonlításban méltatlanul alacsony jövedelem, valamint a folyamatosan romló munkakörülmények miatt leghangosabban tiltakozó, és legerősebb érdekérvényesítő képességű csoportoknak odadobnak egy kis pénzt, amivel nemcsak azt érik el, hogy átmenetileg elhallgatnak a tiltakozások, hanem azt is, hogy a béremelésből kimaradó dolgozók joggal háborognak az így kialakuló bérfeszültség miatt. Így történt ez korábban a traumatológusok és legutóbb az érsebészek esetében is.

A kormány tehát az „oszd meg és uralkodj!” sok ezer éves taktikáját választja az érdemi és előremutató döntések helyett. Mindezt a legátlátszóbb hazugságokkal fűszerezik: az államtitkár és a minisztériumi szóvivők mindenhol azt kommunikálják, hogy azokat a pénzeket, amelyeket az alap finanszírozáson kívül (tehát egy tollvonással bármikor visszavonhatóan!) odaadnak a kórházaknak, teljes egészében a szakemberek bérének emelésére kell fordítani, ugyanakkor írásban arról tájékoztatják az intézményeket, hogy a személyi és a tárgyi feltételek egyaránt biztosítaniuk kell ugyanebből a forrásból. Mivel pedig ezek a szakmák mélyen alulfinaszírozottak, az intézmények csak az adósságuk növelésével tudják a minisztérium által megígért fizetésemeléseket teljesíteni. Ha ugyanis nem teszik meg, akkor az orvosok elmennek külföldre, vagy magán rendelésekre, a nővérek másik intézménybe, vagy másik ágazatba, pl. a kereskedelembe. Ha viszont bevállalják a kórházi vezetők, hogy megadják az adott szakmában dolgozók által (a minisztériumi ígéretek alapján) követelt bért, akkor saját állásukat veszélyeztetik az adósságok növelése miatt, és a nem emelt bérű dolgozók haragja zúdul rájuk a bérfeszültség eredményeképpen.

A megosztott, egymás ellen acsarkodó dolgozók nem fognak összefogni saját és a betegek érdekeinek érvényesítése érdekében, és így a kormányzatot semmi nem kényszeríti arra, hogy változtasson a kialakult gyakorlaton. Olyan ez, mintha a jelenlegi kormányzat egy stratégiai játéknak tartaná az egészségügyet. Hogy az egyre rosszabb ellátás miatt egyre többen meghalnak olyanok is, akiket meg lehetne menteni egy jól működő egészségügyi ellátórendszerben? Úgy tűnik, hogy a jelenlegi kormánypártok vezetőinek ez is belefér…

A napokban tette közzé az Európai Bizottság a 2020-as országjelentéseket, köztük a Magyarországra vonatkozó éves jelentést is. Nehéz lenne azt állítani, hogy ez a dokumentum alapvetően pozitív képet fest az ország helyzetéről (bár a kormány-médiában a kötelező siker-propaganda most is érvényesült), mivel világosan bemutatja, hogy a társadalmi-gazdasági élet mely területein vagyunk lemaradva még a hasonló helyzetből induló kelet-közép-európai országokhoz képest is.

A kevesebb, mint 100 oldalas összefoglalót érdemes mindenkinek elolvasni, bármily lehangoló, de legalább objektív és átfogó az anyag. Kiderül belőle, hogy még a „sikerágazataink”, a gazdaság, az innováció, a költségvetés-tervezés, stb. megítélése sem túl jó. Ugyanakkor azt is egyértelművé teszik, hogy az oktatás, az egészségügy és a szociális ellátás katasztrofális helyzete már rövid-közép távon is alá fogja ásni a társadalom működését és a gazdaság további erősödését.

Finoman, de kimondja azt is az anyag, hogy korrupció lassan de biztosan teljesen ellehetetleníti a mindennapokat, és egyre nagyobb feszültséget eredményez a Magyar Kormány és az Európai Bizottság között. Megítélésük szerint „a korrupciós kockázatok és a gyenge elszámoltathatóság torzítják a források elosztását, mivel azokat nem szükségszerűen a legtermelékenyebb vállalkozások kapják. Emellett lassítják az üzleti dinamikát és általánosságban a termelékenységnövekedést.”

Mindezek alapján ma már kimondható, hogy Magyarország sokkal rosszabbul teljesít, mint a korábbi években, hiába állítja a kormánypropaganda az ellenkezőjét.

Dr. Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) egyik új alelnöke az egészségügyben meglévő hálapénz-rendszerrel kapcsolatban az Indexen megjelent írásában a kormány-propaganda újabb politikai kommunikációs csapdája ellen próbál fellépni a rendelkezésére álló szerény eszközökkel.

A cikk precízen mutatja be a hálapénz-rendszer néhány szégyenletes aspektusát, melyek miatt a betegellátás, az orvos-utánpótlás és az orvosi tevékenység presztízse szempontjából is elengedhetetlen a MOK által javasolt, a hálapénz eltörlését és az orvosok korrekt fizetését tartalmazó csomag elfogadása. Azon már meg sem lepődünk, hogy a Kamara honlapján 8-9 napja megjelent írást eddig nem egészen 20 ezren nézték meg, ami elenyészően kevés az ügy össztársadalmi jelentőségéhez képest (pl. a jelen blog sikeresebb írásainál is 11-14 ezer az oldalletöltések száma). Pedig bármikor, bármelyikünk szorulhat az egyre rosszabb helyzetben lévő kórházakban valamilyen ellátására.

Várható volt, hogy a kormányzati kommunikáció nem lesz lelkes, de az a sunyi, cinikus, orvoskollégához méltatlan reakció, amit az egészségügyi államtitkár megengedett magának, minden határon túlmegy. Első reakciójuk: „Az egészségügy finanszírozása, az ágazatban dolgozók anyagi elismerése annál sokkal felelősségteljesebb feladat, minthogy egyesek licitversennyé silányítsák”, ami azért felháborító, mert pont az az egészségügyi kormányzat papol a „felelősségteljes feladat”-ról, amelyik tétlenül nézi, hogy Egy városnyi embert menthetett volna meg a magyar egészségügy, ha a piaci árakat szem előtt tartva finanszírozná az állam az egészségügyi ellátórendszert, és a kormányzat adekvát lépéseket tenne a valós problémák megoldása érdekében.

Ennél is felháborítóbb, hogy a jelenlegi kormányzat politikai céljait gátlástalanul kiszolgáló szakszervezeti vezető, Cser Ágnes etikátlannak és igazságtalannak tartja az orvoskamara javaslatát, amely szerint büntetni kellene a paraszolvenciát. De a legmegdöbbentőbb Horváth Ildikó nyilatkozata volt, aki szerint a kamara döntse el, hogy a hálapénzért börtönbe küldené-e az orvost. A Kamara? Milyen alapon?! A büntethetőség kérdését a Büntető Törvénykönyv (Btk) szabályozza. Ezt a felelősséget nyilván nem vállalhatja át a MOK a Parlamenttől, de ezt nyilván nem is gondolták komolyan, csupán a politikai csapdaállítás volt a cél: ha a MOK kitart a hálapénz kriminalizálása mellett, akkor a vezető, sok paraszolvenciát kapó orvosok támogatását veszíti el, ha nem tart ki hálapénz ellelni fellépés mellett, akkor saját magát járatja le. Vagyis a MOK "vigye el a balhét", a Kormány meg majd learatja a hálapénz eltörlésének dicsőségét. Felháborító!

Svéd Tamás jól oldotta meg ezt a feladványt, és sikeresen elkerülte a MOK részére felállított csapdákat. Most már csak arra lenne szükség, hogy az orvosok és a társalom egésze minél egységesebben lépjen fel az egészségügyi ellátást alapjaiban veszélyeztető, aljas intrikákkal leplezett kormányzati tehetetlenség ellen.

A kormányfő január 9-i sajtótájékoztatóján szólt arról, hogy addig nem lehet más felújítás az egészségügyben, amíg a kórházi várótermek kifestése be nem fejeződik. Kincses Gyula, az Orvosi Kamara elnöke (akinek a legutóbbi kamarai választáson aratott győzelméről korábban beszámoltunk), aggodalmának adott hangot amiatt, hogy ezek szerint az elavult, adott esetben használhatatlanná vált egészségügyi eszközök (pl. ultrahang, CT, MR készülékek, műtői berendezések, stb.) cseréje sem történhet meg addig, amíg a „kiválasztott” cégek be nem fejezik a várótermek festését. Kétségtelen tény, hogy sok kórház van, amelyekben valóban szégyenletes körülmények között kell tartózkodniuk a betegeknek, és dolgozniuk az egészségügyi dolgozóknak, de hiába lesznek szépen kifestve a várótermek, ha az ott várakozó betegeket a szükséges szakmai fejlesztések elmaradása miatt nem fogják tudni ellátni az intézmények.

A várótermek kifestése a kirakat-politizálás iskolapéldája: a „front office” kiglancolása, miközben a gyógyító-tevékenység napról-napra elégtelenebbé válik. A betegeknek egyre kevesebb esélye lesz arra, hogy szakmailag korrekt ellátást kapjanak (ld. a témával foglalkozó korábbi írásunkat), de legalább addig szépen kifestett helyiségben tartózkodhatnak, amíg kiderül számukra, hogy a szükséges kezeléseket orvos, nővér, műtősnő, vagy egyéb szakdolgozó, valamint megfelelő eszközök hiányában nem tudja biztosítani számukra a kórház.

Célszerű lenne a közérthetőség kedvéért a váróterem-kifestés fő üzenetét jól látható feliratotok formájában kifüggeszteni a felújított helyiségekben:

„Gyógyító ellátást egyre kevésbé tudunk nyújtani, de a látszatra odafigyelünk!”

… mondhatnánk stílszerűen németül a magyar nyelvben is jól ismert szólást – az „aki A-t mond, mondjon B-t is!” – annak kapcsán, hogy a Német Püspöki Kar elnöke, München és Freising érseke, Reinhard Marx bíboros egy interjúban kijelentette: a homoszexuális párok is részesülhetnek katolikus egyházi áldásban a lelki-gondozó megítélése alapján. (Megjegyzendő, hogy Ausztriában már volt is ilyen, amint arról egy korábbi posztban beszámoltunk.) Ezután persze a bíboros sietett hozzátenni, hogy ez nem jelenti a házasságkötés lehetőségét az azonos nemű párok számára, de a kijelentésének így is messzemenő következményei vannak. Ha ugyanis a Katolikus Egyháznak meg kell áldania „az egymással hűséges, tartós párkapcsolatban élő azonos nemű párokat” – ahogy Marx bíboros fogalmazott –, akkor ebből logikusan következik, hogy az Egyház a továbbiakban nem tekintheti a homoszexualitás minden formáját súlyos, halálos bűnnek, ahogy eddig. Logikai nonszensz, hogy a Katolikus Egyház a tartós párkapcsolatban élő, egymás iránt hűséges homoszexuális párok számára egyházi áldást ad, ugyanakkor a Katolikus Egyház Katekizmusában a homoszexualitás megélésének minden formáját bűnnek és betegségnek nevezi. Kérdés csak az, hogy ezt a tarthatatlan ellentmondást hogyan akarja felszámolni az Egyház. A döntés a Magisztérium, a legfőbb tanítóhivatal, vagyis a pápa kezében van. Ferenc pápa felállított egy nyolctagú tanácsadó testületet, melybe felkérte tagnak Marx bíborost is, amint erről korábban is írtam már. Ez alapján az várható, hogy a katekizmusnak a homoszexualitásra vonatkozó részét fogja korrigálni az Egyház, márcsak azért is, mert ez sokkal igeibb lenne, sokkal pontosabban illeszkedne a Szentírás tanításaihoz. A Bibliában sehol nincs szó arról, hogy a keresztény emberhez méltó (definíciószerűen: a tartós, kölcsönös tiszteleten, egymás iránti hűségen, megbecsülésen és szereteten alapuló) homoszexuális kapcsolat bűn lenne. Ahol a Kinyilatkoztatás elítéli a homoszexuális viselkedést, ott mindig olyan cselekedetekről van szó, amit a közvélemény ma is elítél (pl. promiszkuitás, pedofília, prostitúció, stb.), ezért csúsztatás volt ezekre hivatkozva minden homoszexuális kapcsolatot elítélnie a katolikus katekizmusnak. Itt az ideje, hogy ezt korrigálja az Egyház. Ki kell mondani, hogy a fenti definíciónak megfelelő, keresztény emberekhez méltó homoszexuális párkapcsolat nem bűn, hanem erény, melyet az Egyház megáld, és az ilyen kapcsolatban élő híveknek ugyanúgy biztosítja a szentségekhez járulás lehetőségét, mint a házasságban élőknek.

További részletek a newwaysministry.org portálnak a témával foglalkozó posztjában olvashatóak.  

Az elmúlt napokban több híradás szólt arról, hogy a Kormány egészségügyi reformlépésekről döntött. A vonatkozó kormányhatározat (1798/2019. (XII. 23.) Korm. határozat), valamint a két új kormányrendelet (a 358 és a 359/2019. (XII. 23.) Korm. rendelet) alapján azonban megállapítható, hogy mindaz, ami ma a magyar egészségügyben történik, és ami az elkövetkező időszakban várható, a reformnak egy „nagyon sajátos” értelmezése. Egyre pontosabban látható ugyanis, hogy a Kormány az egészségügyi ágazat problémáit a megfélemlítés legkülönbözőbb formáival akarja kezelni, hatalomtechnikai eszközökkel sakkban tartva minden érintetett: a betegektől, az egészségügyi személyzeten át, a gyógyszereket, az egészségügyi anyagokat és eszközöket biztosító vállalkozásokig bezárólag.

Az elmúlt években a hazai egészségügyi ellátás eljutott odáig, hogy naponta halnak meg, vagy válnak tartósan egészségkárosodottakká olyan betegek, akiket az ország gazdasági fejlettségi szintjének megfelelő egészségügyi ellátórendszerben meg lehetne, és meg is kellene tudni menteni, azonban erre a hazai egészségügy évek óta nem képes (ld. a témával kapcsolatban írt korábbi posztunkat).  Nem kétséges tehát, hogy már nagyon régen meg kellett volna hozni olyan politikai döntéseket, amelyek alkalmasak az egyre mélyülő válság elhárítására, azonban ilyenekről szó sincs. A kormányzati intézkedések egészen másról szólnak. Néhány fontosabb előzményt fel kell idézni ahhoz, hogy a mostani kormánydöntések motivációját, a mögöttük húzódó szándékokat és indulatokat megértsük.

Ahogy már évek óta megszokhattuk, a kórházak év végére jelentős mértékű adósságot halmoztak fel az egészségügyi beszállítók felé. 2019-ben több, mint 70 milliárd forintra rúgott a kórházak lejárt tartozásállománya, ugyanakkor az adósság konszolidációra a költségvetési törvény alapján legfeljebb 40 milliárd forint állt volna rendelkezésre, de még ezt sem kapták meg a kórházak a korábbi évekhez hasonlóan az év végén. (Ilyen szempontból a 2020-as Költségvetési Törvény sem biztatóbb, ld. a témával foglalkozó korábbi írásunkat is!) Így a kórházaknak gyógyszereket, orvosi műszereket, stb. szállító cégek a korábbi évekkel ellentétben, az év végén még több hónapos késéssel sem jutottak a pénzükhöz, miközben saját dolgozóik bérét, a dologi kiadásaikat és a közterheket (!) nekik késedelem nélkül fizetniük kellett, ha nem akartak komoly büntetéseket a nyakukba venni. Ez értelem szerűen hosszú távon fenntarthatatlan, ezért végső kétségbeesésükben a miniszterelnökhöz fordultak segítségért – vesztükre. Orbán Viktort ugyanis állítólag felbőszítette az egészségügyi beszállítók „követelőzése”, és a kormány csattanós választ adott a „nagy egészségügyi reform” formájában. Egyrészt ugyanis nemcsak, hogy nem kaphatták meg a beszállítók a tavalyi év végén sem azt a pénzt, amivel a kórházak adott esetben hónapok óta tartoznak nekik, de még az idei évben is kérdéses, hogy hozzájutnak-e. Felállítanak ugyanis egy bizottságot, mely „tárgyalni” fog a beszállítókkal. Ebben a bizottságban azonban a Pénzügyminisztérium által delegált „főtárgyaló” mellett ott lesz a Belügyminisztérium és a NAV képviselője is, így a beszállítók elkezdhetnek gondolkozni azon, hogy mennyi engedményt ér meg nekik egy rendőrségi nyomozás, vagy egy adóhatósági vizsgálat elkerülése… Ez a magyar egészségügyi reform első lépése.

A folytatás sem ígér túl sok jót. A fenti bizottság javaslatát figyelembe véve a Pénzügyminisztérium (PM) lényegében az egészségügyi tárca feje fölött fog dönteni a kórházak sorsáról. Amelyik kórház adósságát nem egyenlítik ki, azt a fenntartó, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ kénytelen lesz felszámolni. Ilyen módon az ott dolgozó egészségügyi személyzetet is sakkban tartja az állam, hiszen a tartozást felhalmozó kórházak orvosai, szakdolgozói, gazdasági alkalmazottai aligha merik majd a más ágazatokban dolgozó, hasonló végzettségű szakemberekhez képest szégyenletesen alacsony bérük emelését követelni, ha tudják, hogy a munkahelyük létét, fennmaradását veszélyeztetik ezzel is. Ugyanígy a betegek is retteghetnek, hogy pénzügyi tárca illetékesei Budapesten, nem pont az ő városi kórházukat szemelik-e ki a megszüntetésre, mivel a PM igazában semmilyen egészségügyi ellátás-szervezési szakmai szempontot sem fog mérlegelni (nem is értenek hozzá). Mivel azonban két nagybefolyású miniszter is fog delegálni képviselőket a „szuperbizottságba”, a politikai szempontok érvényesülésének tág tere lesz.

Ahogy egy interjúban Sinkó Eszter egészségügyi szakközgazdász is rámutatott: „ … a kórházak működési formájának átalakítása nem szerepel a kormányhatározatban, holott az egyik első intézkedésnek ennek kellene lennie … ”. Ez a vélemény egybecseng azzal, amit egy korábbi írásunkban mi is megfogalmaztunk, de mi konkrétan kimondtuk, hogy elkerülhetetlen lenne a kórházak, és az egészségbiztosítás privatizációja a hatékony gazdálkodás biztosítása, a korrupció és a politikai befolyás felszámolása érdekében.  

A kormányhatározatban leírt „reformok” valójában a súlyos válságba került rendszer egyes részleteit próbálják korrigálni, azonban ettől érdemi változás nem várható, mivel az alapproblémák (a korrupció, a politikai befolyásoltság, és ezek miatt a szakmai szempontok háttérbe szorulása) változatlanul benne maradnak a rendszerben.

Mindezek alapján az egészségügyben még az eddigieknél is siralmasabb jövőkép körvonalazódik, ékesen bizonyítva, hogy még mindig van lejjebb …